A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Disney. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Disney. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. augusztus 20., szombat

Újabb rejtélyek Gravity Fallsban

augusztus 20, 2016 0 Comments
 

2014-ben az egyik nagy rajzfilmes felfedezésem a Gravity Falls volt, amit csak most sikerült folytatnom az egy ideje elérhető 2. évaddal. Kicsit szomorúan ültem neki, hiszen tudtam, ez az utolsó alkalom, hogy találkozhatok Dipperrel és Mabellel. Lássuk, milyen volt a búcsú. 

Tartalom:
"A Pines család úgy dönt, hogy visszatérnek a normális életükhöz. Az elmúlt izgalmakat egy "Mystery Shack Party"-val ünneplik meg, azonban ahogy az Gravity Fallsban gyakran megtörténik, valami természetfölötti keresztülhúzza hőseink számításait."

Forrás: IMDb alapján


Sorozat esetében is ritka az olyan, hogy a 2. évad bőven felülmúlja az elsőt. Tapasztalatom szerint az új részek vagy hozzák a megszokott színvonalt, vagy kicsit alulteljesítenek. A Gravity Falls azonban az a ritka kivétel, ahol az új etap bőven túlszárnyalja az előzőt. A Pines ikrek társaságában további különleges lényekkel ismerkedtünk meg, azonban az előző évadban elkezdett fősztori (a napló körüli titkok) nagyobb főszerepet kapott és az évad közepére egy gyönyörű felvezetéssel kiderült a nagy rejtély. Igazság szerint, ennél a pontnál megijedtem, hogy ezek után mit tud kezdeni magával a történet, de szerencsére alaptalan volt a félelem. A naplóügy megoldása után is akadtak izgalmak, sőt, fokozni is tudták azt és így kaphattunk egy nagyon nagy tétekkel játszó 4 részes finálét. A végjáték kicsit hosszú volt (én ízlésemnek mindenképpen), de elvarratlan szálat nem maradt (amúgy ez az egyik nagy erőssége a Gravity Fallsnak: minden apróságnak van vagy lesz jelentőssége!) és méltón búcsúzott a sorozat nézőktől. Az elborult ötletek mellett kaptunk drámát és emberi érzelmeket is, melyek csak könnyesebbé teszik a búcsút, de olyan érzésünk is lehet, hogy ez a sorozat igenis él és lélegzik. 


Az intelligensen és kellő csavarokkal összerakott történeten kívül, amit némely élőszereplős sorozat is megirigyelhetne, számtalan apróság akad, ami miatt csak szeretni lehet, de legalábbis csodálkozni kicsit a készítők igényességén. Egyik a szereplők és mellékszereplők építése. Az előző évadban is számos karaktert ismerhettünk meg, de leginkább a Pines családra koncentráltak a részek. Most minden fontosabb, legalábbis gyakran megjelenő karakterről derült ki titok vagy épp jobban a lelkük mélyére láthattunk. Például jó, hogy Wendy és Soose is szorosabb barátságot alakít ki Dipperékkel, mondhatni mellékszereplőkből fő(bb)szereplőkké léptek elő. Aztán az eddig negatív szereplőkként feltűnő Pacifica vagy Robbie is megkapta a saját árnyaltabb karakterét. Továbbá más városlakókról (pl. Lazy Suzy vagy Old McGucket) is bőven kiderültek viccesebb vagy épp komoly, a történethez kapcsolódó dolgok, melyek csak színesebbé tették Gravity Fallst. Azonban nem csak az életük vagy épp a tulajdonságaik és egyéb titkaik teszik ezeket a figurákat különlegessé, hanem a dinamikájuk. Gravity Falls szereplői mondhatni életre kelnek és gondolkodnak, nem a cselekmény irányítja őket, hanem végig azt éreztem, főleg a 2. évadban, hogy képesek önálló cselekedetekre is. 
Amit még nagyon értékeltem, az a sok kis popkultúráls kikacsintás. Volt itt olyan epizód, ami a sikeres Herre utalt ("Soose and the Real Girl"), kapott külön epizódot a D&D is ("Dungeons, Dungeouns and More Dungeons"), de akadt itt X-akták utalás és kikacsintás a konspirációs thrillerekre (ilyen Da Vinci kód-szerű művekre gondolok). 

Összességében nagyon szívemhez nőtt a Gravity Falls és iszonyúan sajnálom, hogy csak ez a 2 évadocska van. De van egy olyan rajzfilmsorozatunk, ami nagyon is végiggondolt történettel operál és megszólít szinte minden közösséget, de talán a sci-fin, fantasyn és horroron nevelkedett népek szívéhez állhat legközelebb. Én mindenkinek szívből ajánlom: 10/10 az egész sorozat (1. és 2. évad is). 

2014. május 24., szombat

Rejtélyek városkája

május 24, 2014 0 Comments

Manapság elég nehéz jó minőségű, ötletes és szórakoztató mesébe botlani - mármint olyanba, ami felnőttnek és gyereknek egyaránt megfelel. Talán a 90-es években láthattunk képernyőn utoljára ilyen alkotásokat, azonban a Gravity Falls meggyőzött, hogy a mai készítőkben is bőven van fantázia.

Tartalom:
"A Pines ikrek, Dipper és Mabel különös rejtélyek nyomára bukkannak bohókás nagybátyjuk, Stan városában, ahol a nyári szünetet töltik. Gravity Falls egy kis elszigetelt észak-nyugati városka, ahol azonban semmi nem az, aminek látszik.A született kalandor Dipper, és az optimista energiabomba, Mabel egy rejtélyes újság után rájönnek, hogy Gravity Falls titkokat rejt. Miközben belevetik magukat a kutatásba, arra is rájönnek, hogy leginkább egymásra számíthatnak."

Forrás: Port


Gravity Falls világa őrült és beteg, de pont ez az, ami megadja az egésznek a sava-borsát. Például hiába fájdalmas valahol az agynak Mabel képzelgése a puppy cukorka hatására, vagy amikor Stan kijelenti, hogy amikor nincs rendőr a közelben, minden legális, vagy Dipper Disco Girl énekelése (ami egyértelműen a Dancing Queenre utal). Mégis ezek a jelenetek emlékezetesek maradnak és bármikor újra átélhetőek. Bár ezzel kissé a közepébe csaptam a dolgoknak. Igen, valahol ezekben rejlik a sorozat titka (hogy miért szeretik): valami olyat sikerült megérinteni a nézőkben, amit szerethetik a Pines ikrek őrült kalandjait. Első sorban, szeretünk jól szórakozni, főleg önmagunkon. Mindegyik szereplőben (Dipper, Mabel, Stan, Wendy és tovább) megtalálható valami, ami magunkra emlékeztet és tudunk rajta nevetni emiatt. Ehhez kapcsolódóan említeném meg, hogy a sorozat megálmodója, Alex Hirsch nyilatkozta maga is, hogy saját gyermekkori élményei nyomán indult el: Mabelt saját nővére ihlette, Stant  a bácsikájuk, Dipper pedig sok mindenben hasonlít Hirschre. Továbbá beleszőtte a történetbe, saját elmondása szerint, azokat az eseményeket, amelyekről gyerekként álmodott (pl. szörnyvadászat). 


Ezen felül ami még egy kellemes mesévé teszi a Rejtélyek városkáját, hogy a minden rajzfilmben kötelező cselekményeket (pl. testcsere, első csók, közös visszaemlékezés) a sajátos ötletekkel dobják fel. Például ez volt az első mese, ahol egy szőnyeg segítségével sikerült a testcsere vagy kiderült, hogy a feneketlen gödör tényleg feneketlen, de a menotauroszok is elég frenetikus lények (a szivárványt-hányó gnómot ne is említsük). Természetesen ezek ellenére voltak unalmasabb részek, de összességében a kreatív és elszállt ötletek feldobták a már jól ismert sablonokat. Továbbá, érdemes kiemelni, hogy a mesének van főcselekménye is, nem csak epizódikus - ezt régóta hiányoltam a rajzfilmeknél. Szerencsére a Gravity Fallsnál ez nagy hangsúlyt kapott, így kaptunk egy gyönyörűen felvezetett, majd lezárt finálét és egy idegesítő cliffhangerrel - mint a nagy sorozatoknál.
Összességében, a Gravity Falls a Disneynek egy nagyon erős rajzfilmsorozata a mostani időkből. Szórakoztató, friss, intelligens is, a kötelező tanulság is megvan és mi magunk is, nézők is részesei vagyunk a műnek a szereplőkön keresztül. 9/10-es az első évad, erősen ajánlott nézésre, mielőtt jönne nyáron a 2. évad.

2014. április 19., szombat

Karácsonyi lidércnyomás

április 19, 2014 0 Comments

Tim Burton szinte már klasszikussá vált animációs filmje, a Karácsonyi lidércnyomás még manapság se számít mindennapi alkotásnak. Igaz, most így húsvét közeledtével nem valami aktuális a bejegyzés, de ez a darab talán mégis bármikor megnézhető - halloweentől és karácsonytól függetlenül. A megnézési lehetőséget utólag is köszönöm Lindának. 

Tartalom:
"Az ünnepek birodalmában járunk. Halloween város ceremóniamestere, Rosszcsont Jack belefásulva a sok kötelező rémisztgetésbe, ellátogat a közeli Karácsonyvárosba, ahol megirigyli a Mikulás izgalmas munkakörét. Elraboltatja a Mikulást, és átveszi a karácsonyi feladatokat. A megszokott labdák és babák helyett ezúttal levágott fejű rongyláb meglepetések várják a gyerekeket a fa alatt."
Forrás: Port


Stop-motion animációt ritkábban látni manapság, de mindig öröm, ha ehhez a technikához nyúlnak (ahogy nemrég a Coreline-nál). Igazság szerint a Karácsonyi lidércnyomáshoz másfajta technikát el sem lehetne képzelni. A félig élénk, félig sötét világú Halloween várost csak ezek a gyurmaszerű figurák és hátterek képesek igazán megteremteni. Megvan bennük az az abszurd tulajdonság, hogy egyszerre rémisztőek és szerethetőek a karakterek, csak így adható vissza. Mindegyik idézi a horror műfaj legmeghatározóbb alakjait (Frankenstein, Drakula, farkasember stb.), akik egyesülnek a Halloween király, Jack uralma alatt (Jack-o-lantern - mert halloween-i utalásokból nem elég). Tovább ragozni nem is érdemes - a stop-motion technika teljesen egyedivé és kiemelkedővé teszi az animációt, röviden.


Azonban egyediségben a történet sem marad le. A többi Disney animációsfilmhez hasonlóan itt is sok a dal (a This is Halloween-t szerintem szinte mindenki ismeri, a Manson feldolgozás miatt mindenképpen) - bár itt meg kell jegyeznem, hogy kivételesen zavartak a dalok. Soknak éreztem őket egy idő után, nem mindig illettek a cselekmény sodrába, egyszer-kétszer ki is zökkentett a történetből. A plotra visszatérve, a daloktól eltekintve élvezhető, eszement (csontvázmikulás? :D), a kötelező tanulság is megvan, könnyű elmerülni a Tim Burton által teremtett világba. 
Szóval mindenképpen egy kellemes alkotás a Karácsonyi lidércnyomás (a dalokat leszámítva), rajta a ma már jól ismert Burton-i jegyekkel, nem hétköznapi technikával megalkotva. Még mindig meg tud fogni ez a 21 éves alkotás. Megkockáztatom, hogy alapmű az animációs filmek kedvelői között: 9/10.

2014. január 25., szombat

A szívemen ül a jég

január 25, 2014 0 Comments

A Disney idei ünnepekre kijött egész estés animációs filmje a Jégvarázs (Frozen). Az idén a Golden Globe-on ez a rajzfilm nyerte el a legjobb animációs film díját, és Oscar-jelölést is kapott. Hype volna az egész? Lehet, de megérdemelt hype. 

Tartalom:
"Amikor egy gonosz varázslatnak köszönhetően a királyság az örök tél fogságába esik, Anna, a félelmet nem ismerő optimista összeáll az extrém hegyi emberrel, Kristoffal és az ő hűséges rénszarvasával, Sven-nel, hogy közösen megtalálják Anna testvérét, Elsát, a Hókirálynőt és véget vessenek fagyos varázslatának. Az Everesthez hasonlítható körülmények közt, titokzatos trollokkal és a lenyűgöző és igazán vicces Olaf nevű hóemberrel is találkoznak. Annának és Kristoffnak mágikus kalandokkal kísért útjukon a természet erőivel kell dacolniuk, hogy megmentsék a királyságot a teljes pusztulástól."

Forrás: Port


A Jégvarázzsal valami visszajött a Disney hangulatából: így elvarázsolni valami A kis hableány tudott legutoljára kislány koromban. Ebben a mesében megvolt minden báj, érzések, és legfőbbként szeretet. A szereplők arcmimikája igazán kifejező, a betétdalok csak fokozzák az érzéseket. Leginkább Elsa vívódásai önmagával legszívbemarkolóbbak, mert ez a legemberibb és legfájdalmasabb küzdelem, amit csak el lehet képzelni. Aki sokat küzd azzal, hogy megszeresse és elfogadja önmagát könnyen tud azonosulni Elsával. Továbbá Anna igaz testvéri szeretete is szívet melengető: hiába hidegült el a testvére tőle a hosszú évek során, a szíve mélyén ezt nem fogadja el, hanem továbbra is kitart mellette. Így érzelmek egy Disney mesében régen voltak kifejezve. 
 

Előző történeteihez képest a Disney itt is újított: ezúttal nem a szerelmesek kerülnek középpontba, hanem egy testvérpár, s igaz van romantika a mesében, de háttérben marad. Bár a történet közepétől itt-ott meginog a két főhős között felállított egyensúlyban valami (mármint történeti eloszlásban), de azért többé-kevésbé zavartalanul működik a két hercegnő egymás mellett. Mellettük megvannak a járulékos Disney karakterek is (segítő, herceg, humoros karakterek), még ha némelyik szerep meglepetést okozhat. Olaf pedig a legimádnivalóbb hóember. 
Még a látványvilág említésre méltó. Egyrészt szomorú, hogy CGI-s, 3D-s mesék hódítanak, de itt erősen látszik a figurákon a kézi rajz nyoma még: nem groteszkek a figurák, hanem tényleg rajzfilmfigurák, akik éppen számítógéppel lettek életre hívva. És ilyen szemkápráztató havas tájat még nem hívtak életre.

Röviden és azért rajongást visszafogva, a Jégvarázs mondhatni a Disney neoreneszánsz meséje, amely idézi a nagy klasszikusokat, de nem feledkezik meg a modern ízlésről sem. Apróbb, de elnézhető hibákat leszámítva az elmúlt időszak legszebb meséje: 9/10.

2014. január 24., péntek

A hercegnő és a béka

január 24, 2014 1 Comments

A rajzfilm ipart szinte teljesen a CGI és a 3D uralja, így 2009-ben szinte felüdülés volt, hogy a Walt Disney cég előállt egy kézzel rajzolt, 2D-s egész estét betöltő rajzfilmmel, A hercegnő és a békával. Stílusában őrzi a cég '90-es évekbeli nagy múltját és szellemét, de a mai kor igényeinek megfelelve számtalan új jeggyel bővült a mese. 

Tartalom:
"New Orleans az 1920-as években. A fiatal Tianának nincs ideje a romantikára. A lány arról álmodik, hogy egyszer övé lesz a francia negyed legjobb étterme. A városba érkezik Maldónia királyi sarja, az elkényeztetett Naveen herceg. A gonosz Dr. Facilier fekete mágiával meg akarja szerezni az értékeit. Az elhibázott varázslatnak köszönhetően azonban Naveen békává változik. Abban reménykedik, hogy Tiana csókjára visszaváltozik, ám ehelyett a lányból is béka lesz. Üldözőik elől menekülve a békapár elindul megkeresni Odie mamát, hogy segítsen rajtuk mágikus erejével."

Forrás: Port


Azt mondják, hogy a posztmodern korát éljük: a szerzők a régi szövegeket egy alkotói játék elemének tekintik csak. Ezt éreztem ennél a mesénél is. Van az alapmű, A békakirályfi mese a Grimm-testvérektől: szokásos hercegnős mese, ahol a hercegnő és a herceg egymásba szeretnek és boldogan élnek, amíg meg nem halnak. Hasonló története volt azoknak a Disneyknek is, amiken felnőttünk. Ezzel szakít kicsit a mese, kicsit kicsavarja a cselekményt. Hercegnőnk nincs, csak Tianánk (később lesz hercegnévé), aki a jazz korszak aranykorában él New Orleansben. Az első kifordulás már a helyszín választással megtörténik. Macskaarisztokraták óta nem igen hallhattunk jazz-szerű szerzeményeket a Disneyéknél, így mindenképpen felüdülés, hogy egy rajzfilmben erre a műfajra épül a dallamvilág. Természetesen más szinteken is megjelenik a jazz: ott van a trombitáló krokodil, Louis, aki tudjuk jól, hogy ki előtt tiszteleg. Továbbá a mese mondanivalójában is megjelenik az álom hajszolás, az azokért való küzdés és megvalósulás: olyan tipikus, pozitív amerikai életszemlélet, az adott kornak a szellemisége. Ezt Tiana jeleníti meg, aki így ezzel olyan hercegnővé lép elő, aki nem vár a csodára, hanem maga éri el. New Orleans még a nyelvben is megjelenik: az eredeti szinkronban a szereplők jellegzetes akcentussal beszélnek (francia és Black English egyaránt előkerül). Így angol nyelvtanulók számára is csemege ez a mese. Utolsó sorban: fekete hercegnőt avatott a Disney ebben a történetben először, ami szintén jó ötlet. 


Magában a történetvezetésben megmarad a cég a hagyományos, jól bevett módszere. Felnőttnézőként sablonosnak érezhetjük az egészet, sőt néhány figura vissza is köszön régebbi Disney mesékből (mintha újra lennének hasznosítva), de ez a legkevesebb. Bár csavarok bőven vannak az eredeti sztorihoz képest: például a béka csókjától a hercegnő is békává válik és egy áldozata is lesz a történéseknek. Gyerek szemszögből biztosan szerethető a történet, átélhető a mese. A figurák is fejlődőképesek, még ha kissé gyorsan melegednek is össze a megszokotthoz képest. Természetesen vannak elnagyolt figurák is, mint Lotte vagy Ray, mint humorforrás, de nem idegesítő jelenlétük, hanem tényleg megmosolyogtató. Az aktuális rossz fiú, Shadow man egész érdekes figura, mint witch doctor: jó, hogy a mágia világából most a wodoo került előtérbe.

Az elmúlt évek egyik bájos története A hercegnő és a béka, ezt könnyen ki lehet jelenteni. Bár valami varázs hiányzik belőle, amit sajnos nem tudok megmagyarázni, de azért szerethető, átélhető történet jópofa karakterekkel (még ha párszor már találkoztunk velük a Disneynél). Főleg gyerekekre koncentráltak, a felnőtteknek szóló kikacsintó poénok itt elmaradnak, de nem fájó pont ez se. Kellemes kikapcsolódás, egy utazás a gyerekkorba, 8/10.

2013. augusztus 4., vasárnap

Merida, a bátor

augusztus 04, 2013 0 Comments

Az Aranyhaj bejegyzésben említett gyermekek aktuális problémáját feltáró témát folytatja a Merida, a bátor is. Az elmúlt évben a Disney és a Pixar összedolgozva elrepítenek minket északra Skóciába. A mese nem az, ami első ránézésre tűnhet. 

Tartalom:
"Fergus király birodalma a skót Felföldön terül el. A lánya, Merida hercegnő nem tiszteli a hagyományokat, a saját életét akarja élni. Szembeszáll a régi szokásokkal és a hatalmas hadurakkal, a masszív Lord MacGulfinnal, a mogorva Lord Macintosh-sal és a kötekedő Lord Dingwall-lal. A tetteivel akaratlanul is káoszba sodorja a királyságot és saját magát. Merida minden tudására szükség van, hogy megtörje a szörnyű átkot. Bátorságával példát mutat a népének, és elfoglalja méltó helyét a legnagyobb hősök sorában."
Forrás: Port

A mese sokáig feminista-szerű történetnek hathat. Ott van Merida, aki a lányos dolgok helyett (mint például etikett, udvariasság, varrás) fiúsabb dolgok érdekli, főleg az íjászat. Nem akar megházasodni szülei akarata ellenére, ő a saját útját akarja járni. A történetnek nem ez a fő témája, de a problémának ez a katalizátora. A mese arra próbál rávilágítani, hogy szülők és gyermekeik között megértésre és kölcsönös elfogadásra volna szükség. Mert hiába az erről szóló történetek, nagyon kevés családban tudja a két fél nézeteltéréseit megbeszélni. Ugyanebben a helyzetben van Merida is édesanyjával is: hagyományőrzőnek lenni vagy beteljesíteni a saját sorsát? A probléma természetesen megoldódik, még ha egy ismerős jól bevett formával, átváltozással (és persze amit már elsütöttek a Mackótestvérben). 


A történetben nem látunk újdonságot a probléma felvetésen kívül, viszont a kivitelezés rengeteg dicséretet érdemel. A skót tájak lélegzetelállítóak, nagyon valóságosnak hatnak. Aztán különös figyelmet fordítottak a ruhák mozgására is, és még Merida hajának mozgására is, amit nem lehet valami egyszerű feladat meganimálni. És ezek az apróságok rengeteget hozzáadnak a karakterekhez, sokkal jobban visszaadják jellemüket, és így könnyebb megszeretni őket. A Merida, a bátor másik erőssége a színes és szórakoztató figurák. 

Kedves, szórakoztató mese aktuális gyermeki problémákkal, de megmerem kockáztatni, hogy aktuális felnőtt problémákkal is. Minden szülő üljön le gyermekével ehhez a meséhez. 8/10 pontos a Merida, a bátor. 

2013. augusztus 2., péntek

Nagy gubanc

augusztus 02, 2013 0 Comments

Mindenképpen érdekes trendnek lehetünk szemtanúi az animációs filmek világában. Ha visszaemlékezünk, régi, gyermekkori meséink az élet alapjaira tanítottak minket: szeretet, megértés, igazságosság és sorolhatnám a végtelenségig. A mai rajzfilmek (legalábbis az igényesebb része) úgy érzem, a gyerekek mai, aktuális problémáival foglalkoznak. Ebbe a trendbe sorolnám a Disney 50. rajzfilmjét, az Aranyhaj és a nagy gubanc című rajzfilmet. 

Tartalom:
"A bájos Aranyhaj egy toronyban él. A gonosz boszorkány még csecsemőkorában rabolta el a királylányt, azóta tartja bezárva. Aranyhaj egyhangú élete megváltozik, amikor a toronyban talál menedéket üldözői elől a királyság legkeresettebb banditája. Flynn Ryder felbukkanása jó alkalom arra, hogy Aranyhaj kiszabaduljon Nyanyabanya rabságából. Alkut köt tehát a jóképű fickóval, és ezzel kalandokkal teli utazás veszi kezdetét. Ebben társuk egy állandóan aggodalmaskodó kaméleon, egy szuperló és néhány haramia. Közben fény derül Flynn igazi kilétére."

Forrás: Port


Természetesen a gyermeki problémát megelőzően rengeteg minden van ebben a Disney-Pixar mesében, ami valahogy hiányzott az elmúlt évek animációs filmjeiből. A báj? A varázslat? A tanulság? Humor? Meglehet, de inkább más problémáról van itt szó. Inkább az lehetett a probléma, hogy a Disney nem mert megújulni. Évek óta a jól bejáratott sablonokra fűzte fel történeteit, amelyek persze szórakoztatóak, de különös nagy sikert és színt nem jelentettek. Az Aranyhaj sikerének kulcsa mindenképpen, hogy mert és képes volt megújulni. Például főhősnőnk, Rapunzel nem a hagyományos megmentésre váró hercegkisasszony, hanem olyan, aki képes magán segíteni. És ami mindenképpen szórakoztatóvá és újszerűvé teszi a történetet, hogy az ő szemén keresztül ismerjük meg a világot: hogy egyszerre csodálatos és gonosz is. Továbbá Flynn sem az a tipikus lovag fehér lovon, akit megszokhattunk már közismert hercegnő történetekből. 



És főgonoszunk, a boszorkány sem mindennapi. Saját érdekei miatt egy hamis életet épít fel Rapunzel köré, és neveli az erdő mélyén, óvva őt az állítólagos veszélyes világtól, mert ő nagyon szereti a kicsi lányát. Ismerős ez valahonnan, nem? Előfordul a való világban pár ilyen álszent szülő, és valamilyen szinten így akadályozza gyermekét, hogy kibontakozzon. Ez volna az a probléma, amivel kezdtem. Érdekes kérdés, hogy ez az üzenet vajon egy gyerek számára érthető-e, de mondjuk ha látja, hogy kedvenc hősei is megbirkóznak nehézségekkel, akik akár a szüleik, talán ad némi bátorságot a gyereknek a való életben is. De ez már egy nehezebb, összetettebb kérdés, ami nem biztos, hogy része egy kritikának.

A friss szereplőkön és történeten kívül a kivitelezése is valami fantasztikus ennek a mesének. Mindig megdöbbent, hogy mennyit fejlődött az animáció, és egyre valósághűen tudják a figurák köré megalkotni a környezetet. A kastély, a lampionok, a ruhák mozgása egytől-egyig fantasztikus. És milyen pontot adhatnék egy olyan szép és szórakoztató mesére, mint az Aranyhaj és a nagy gubanc? 10/10-es pontszámot, mert el kell ismerni, tényleg az elmúlt évek egyik legminőségibb meséje. És az ötvenedik egész estét betöltő Disney nagyfilm. 

2012. március 16., péntek

A mennyország másik arca

március 16, 2012 0 Comments

Ezt a filmet még Dodó ajánlotta, akinek meg a hittérítők (mily meglepő). Igazából a röhejes magyar cím miatt (Meztelen mennyország) akartam megnézni, de végül kaptam egy kedves kis filmet is, olyan Disneyset.

Tartalom:
"John Groberg (Christopher Gorham) fülig szerelemes Jane-be (Anne Hathaway), ám tanulmányai elvégzése után az egzotikus Tonga-szigetre kell utaznia. Misszionáriusként a mormon hitre tanítja a bennszülötteket. Miközben Groberg szembetalálja magát a primitív élet nehézségeivel, igyekszik minél többet megtudni a törzsi hagyományokról, a kulturális szokásokról. Viselkedésével, munkájával kivívja a helyiek megbecsülését és szeretetét. A távolság persze Jeanhoz fűződő szerelmét is próbára teszi."
Forrás: Port.hu


A film kicsit a 17. századi angol regényekre emlékeztetett. Nem is annyira a levélregényhez hasonló elbeszélés miatt, hanem a helyszín miatt (távoli, egzotikus sziget). Továbbá az The Other side of Heaven tele van a kalandfilmek tipikus jellemzőivel, a jól ismert Disneys a "szerelem mindenen átsegít" üzenettel, ezen kívül pedig ki nem használt ötletekkel. Felismerni számtalan olyan jelenetet, amelyek valamilyen szinten szimbolikusak lennének ( spoiler! például amikor a keresztelés jelenet közben mutatják a hajóra ment bennszülött lányt, amint kézen fogva vezeti a matróz egy szobába - mint a beavatódás képe spoiler vége). Hogy ezek direkt vannak így megkomponálva vagy nem, az sajnos nem derül ki. A történet végig megmarad egy kalandfilm szintjén. Ezen kívül a cselekményvezetés néhol elnagyolt, hirtelen ugrunk egyik eseményből a másikba, és így teljesen elveszti az ember az időérzékét is a történetben. Vagyis nem érezni, hogy két év történéseit látjuk.

A történet kivitelezésén kívül nincs egyéb gond az Other side of heaven-nel. A színészek a szerepüknek megfelelően játszanak, de nem kiemelkedőek. Bár azt az egyet nem értem, hogy miért Anne Hathaway-jel reklámozzák a filmet, amikor alig szerepel benne... A jelmezek szépek, a táj is nagyon egzotikus, bár elég idealista. Esetleg még a fordításba lehet belekötni, amiért inkább a katolikus nyelvhasználatot követte, de tényleg ez legyen a legkisebb probléma. Összességében aranyos film, egyszer meg lehet nézni. Ezért 7/10.

Follow Us @soratemplates