Ezt a filmet Cleóval néztem a 42. Magyar Filmszemlén, ez tűnt számunkra a legérdekesebbnek a vasárnapi programról. Egy valamivel azonban nem számoltunk: hogy sokkoló alkotás lesz.
Tartalom:
"Fliegauf Benedek első angol nyelvű filmje, a Womb Rebecca és Thomas szerelmi történetéről szól. A fiatal pár tragédiája akkor következik be, amikor egyik útjuk során Thomast elüti egy autó és meghal. Rebecca nem akarja túltenni magát a veszteségen, ezért úgy dönt, klónozza és gyermekeként ad újra életet a fiúnak."
Forrás: Port.hu
Ezelőtt nem ismertem Fliegauf Benedek filmjeit, így nem is ismertem stílusát. A Wombban mindenesetre megmutatta jelenlegi "filmes vonásait". Hosszú, kicsit festményszerű (azaz hihetetlenül gyönyörű) néma képek és gyakori állókamera (minden elismerésem Szatmári Péternek!). Röviden, tömören: szerzői film. De nem csak a külső vonások miatt, persze, többről van itt szó.
Fliegauf komoly témákat vet fel filmjében, amelyekről nem ítélkezik - saját magunknak kell mérlegelni. Egyik fontos kérdése, hogy ki ítélkezhet az élet fölött? A történetben Rebecca úgy döntött, hogy megadja Thomas számára a második életet a klónozás segítségével. A film során rá kellett döbbennie (még ha nem is mutatta ki - erre később kitérek), hogy két ember hiába egyforma genetikailag, nem kaphatja vissza ugyanazt az életet. Más körülmények között élt másodszorra Tommy, így más ember is lett.
Másik fontos témaként pedig feltűnik az Oidipusz. A fiú szeretete anyja iránt lehet szerelem? A történetben számos apró jel utal az anya-fiú közti "vonzalom" kialakulására, amely az utolsó jelenetben be is teljesül - fájdalmat hagyva maga után.
Ezeket a kérdéseket feszegeti a Womb egyszerre, és épp ez a baj. A felvetett kérdések mind izgalmasak, akár együtt is azok lehetnének. Fliegauf kerek történetet alkotott, szomorú lezárással, a tájjal és a hosszú képekkel remek hangulatot teremtett, de valami mégis hiányzik, ami mindent összetartana. Ez talán a film legnagyobb hibája.
Az általam elolvasott kritikák kifogásoltak a nagy színészék játékát, főleg Eva Greenét. Túl hidegnek és merevnek tartották őt. Viszont ha figyelembe vesszük a film minimalista jellegét, akkor ez a fajta játék illik ide. A Womb cselekménye a néma jelenetekből állt össze, az érzelmeket nem láttunk a vásznon, azokat is el kellett képzelni magunkban. A kamera által bemutatott képek (például Thomas barátnőjének lába) vagy a hangok segítettek az érzelem felfogásában.
És ha már említettem a minimalista jelleget, érdemes kicsit az időkezelésre is kitérni. A rendező nem szándékozott különösebb hangsúlyt fektetni az idő múlásának jelzésére. Az idő előrehaladtát csak a szereplők segítségével érzékelhettük. Ettől eltekintve a helyszín változatlan.
Továbbá érdekes vonása a filmnek az, hogy a klónozás jelensége teljesen elfogadott eljárás az ottani világban. Emberek és copyk járkálnak a világban (itt egy kis társadalomkritikai vonás is becsusszan a filmbe) egy, a mienkhez hasonló korban. Nem derül ki, hogy mióta fordulnak a klónozáshoz az emberek, miért utálják a copykat - mindegy csak így van. Nem hiányoltam a magyarázatot, valahogy ez így volt jó - természetes a klónozás a Wombban modern kütyük nélkül is.
Ezelőtt nem ismertem Fliegauf Benedek filmjeit, így nem is ismertem stílusát. A Wombban mindenesetre megmutatta jelenlegi "filmes vonásait". Hosszú, kicsit festményszerű (azaz hihetetlenül gyönyörű) néma képek és gyakori állókamera (minden elismerésem Szatmári Péternek!). Röviden, tömören: szerzői film. De nem csak a külső vonások miatt, persze, többről van itt szó.
Fliegauf komoly témákat vet fel filmjében, amelyekről nem ítélkezik - saját magunknak kell mérlegelni. Egyik fontos kérdése, hogy ki ítélkezhet az élet fölött? A történetben Rebecca úgy döntött, hogy megadja Thomas számára a második életet a klónozás segítségével. A film során rá kellett döbbennie (még ha nem is mutatta ki - erre később kitérek), hogy két ember hiába egyforma genetikailag, nem kaphatja vissza ugyanazt az életet. Más körülmények között élt másodszorra Tommy, így más ember is lett.
Másik fontos témaként pedig feltűnik az Oidipusz. A fiú szeretete anyja iránt lehet szerelem? A történetben számos apró jel utal az anya-fiú közti "vonzalom" kialakulására, amely az utolsó jelenetben be is teljesül - fájdalmat hagyva maga után.
Ezeket a kérdéseket feszegeti a Womb egyszerre, és épp ez a baj. A felvetett kérdések mind izgalmasak, akár együtt is azok lehetnének. Fliegauf kerek történetet alkotott, szomorú lezárással, a tájjal és a hosszú képekkel remek hangulatot teremtett, de valami mégis hiányzik, ami mindent összetartana. Ez talán a film legnagyobb hibája.
Az általam elolvasott kritikák kifogásoltak a nagy színészék játékát, főleg Eva Greenét. Túl hidegnek és merevnek tartották őt. Viszont ha figyelembe vesszük a film minimalista jellegét, akkor ez a fajta játék illik ide. A Womb cselekménye a néma jelenetekből állt össze, az érzelmeket nem láttunk a vásznon, azokat is el kellett képzelni magunkban. A kamera által bemutatott képek (például Thomas barátnőjének lába) vagy a hangok segítettek az érzelem felfogásában.
És ha már említettem a minimalista jelleget, érdemes kicsit az időkezelésre is kitérni. A rendező nem szándékozott különösebb hangsúlyt fektetni az idő múlásának jelzésére. Az idő előrehaladtát csak a szereplők segítségével érzékelhettük. Ettől eltekintve a helyszín változatlan.
Továbbá érdekes vonása a filmnek az, hogy a klónozás jelensége teljesen elfogadott eljárás az ottani világban. Emberek és copyk járkálnak a világban (itt egy kis társadalomkritikai vonás is becsusszan a filmbe) egy, a mienkhez hasonló korban. Nem derül ki, hogy mióta fordulnak a klónozáshoz az emberek, miért utálják a copykat - mindegy csak így van. Nem hiányoltam a magyarázatot, valahogy ez így volt jó - természetes a klónozás a Wombban modern kütyük nélkül is.
Fliegauf Wombja még tartalmaz érdekességeket, szimbólumokat, amelyek megértése első mozi élmény után még nem érthetőek. Jelenlegi helyzetben azt mindenképpen el kell mondani, hogy a magyar rendező remekül helyt állt az idegen nyelvi filmnél. Ötletei eredetiek, viszont sajnálatos, hogy ezeket nem sikerült teljesen összehangolnia, egymásra simítani. Így a Womb - Méh egy 8/10-es magyar film, de megállja helyét a jók között. Esetleg a tömegfilm fogyasztóinak is könnyebben emészthető, mint egy Jancsó.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése