Antigané: posztapokaliptikus

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: posztapokaliptikus. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. március 20., hétfő

A megtört Farkas kalandjai

Chibi Zsó március 20, 2017 0 Comments

A március 2-án bemutatott Logan után nagyon kíváncsi voltam a film alapjául szolgáló Old Man Logan képregényre, azaz a Kíméletlen jövőre. A most vasárnap (március 19-én) tartott Tavaszi Képregénybörzén sikerült megszereznem az esemény talán legnagyobb slágerét a Kingpin kiadótól. Átesve az első Marvel képregényemen (igen, sajnos vagy nem sajnos) sok gondolat kavarog a fejemben, ezekről lesz szó bővebben.

Tartalom:

"Mark Millar (Kick-Ass) és Steve McNiven (Polgárháború) a 21. század legfontosabb Rozsomák történetét hozták el. Senki sem tudja mi történt azon az éjjel, mikor a hősök elbuktak. Minden amit tudunk az, hogy a szuperhősök eltűntek és a rossz győzedelmeskedett, azóta pedig ők uralkodnak. A legnagyobb rejtély pedig az, mi is történt Rozsomákkal. 50 éve senki se látta. Helyét egy idős Logan nevű férfi vette át: Egy férfi, aki csak a családjának szenteli magát. Egy férfi, akit a Hulk banda a perem szélére taszított. Egy nap pedig rákényszerül, hogy egy öreg barátjának, Sólyomszemnek segítsen - így utazik 3000 mérföldet, hogy családját mentse. Készülj életed legnagyobb útjára, Logan."

Forrás: Goodreads (saját fordítás)

Ahogy említettem, a Kíméletlen jövő volt életem első Marvel képregénye. Legnagyobb problémám ezzel a branddel az, hogy fogalmam sincs, hol érdemes bekapcsolódni a történetbe, a régiekből pedig mit érdemes pótolni. Az Old Man Logannel kapcsolatban megnyugtattak, hogy ehhez nem kell semmilyen előzetes ismeret, mivel egy teljesen új sorozatról van szó. Az állítás többé-kevésbé ült, szerencsére a minimális szuperhős műveltség is elég a képregény megértéséhez, számomra csak a Hulk banda jelenléte volt érthetetlen (Hulk a filmek miatt inkább pozitív hősként szerepel nálam, de a képregényekben állítólag sokkal árnyaltabb figura), de Peter Parker családjával is jobb lett volna tisztában lennem. Emellett a kötetben megjelenő főbb szereplőkről (itt: Logan és Sólyomszem) egy részletes bemutatást is olvashatunk, ami többé-kevésbé érthetővé teszi azt, hogy honnan indultak, hová jutottak és mindez miként történt.

A hozzám hasonló Marvel szüzeknek szánt bevezetés után jöjjön a tényleges értékelés. Akik előítéletesek a szuperhős képregényekkel szemben, azok nyugodtan tegyék félre rossz berögződéseiket és nyissák ki az Old Man Logant. Komoly, sőt megkockáztatom, nehéz olvasmány. Egy olyan reménytelen világba vezeti be az olvasót (erre nagyban rájátszik a sok vörös színben pompázó kép és a nyers, nagyon is realista ábrázolás), melyet csak erős lélekjelenléttel lehet bírni. Az ismert világ szó szerint elaljasult, a dicső múlt hősei eltűntek vagy épp eltünedezőben vannak, az embereknek csak a reménykedés maradt. Logan és Sólyomszem ilyen körülmények között szeli át az egykori Egyesült Államokat és próbálnak életük legkisebb biztos pontjába kapaszkodni, a családjukba. Ez a szinte reménytelen állapot az egész műre rányomja bélyegét, egészen az utolsó záróképig. Természetesen az igazi fókusz Loganen van. A teljesen magába zárkózó férfi még nekünk, olvasóknak is csak lassan nyílik meg. Mellesleg erre nagyon szépen reflektál maga a panelvezetés és a képsorok is, így nagyon hatásosan adta át a szöveg és a rajz együttese, hogy mi is zajlik Loganben. Számomra ezt a jól ütemezett kibontást a képregény záró része, a hazatérés törte meg: spoilerek nélkül annyit róla, hogy inkább hatott egy epilógusnak, mint a történet lezárásának (ez valószínűleg magyarázható azzal, hogy az Old Man Logan eredetileg folytatásos füzetekben jelent meg, itthon gyűjteményes kötetben jelent meg). Ettől eltekintve izgalmas a történet, sok akcióval (így örülhetnek azok is, akik egy ilyen jellegű olvasmányra vágynak), a depresszív hangulatot Sólyomszem karaktere sokszor oldja, de azért a végére az ember szíve megszakad.

A végét leszámítva nagyon tetszett a Kiméletlen jövő / Old Man Logan, úgy érzem, tökéletes ismerkedés volt a Marvel képregényes világával. 9/10-es pontszámot kap tőlem és ezek után bátrabban próbálkozok ezzel az univerzummal (ajánlani ér).

2017. február 12., vasárnap

Az út

Chibi Zsó február 12, 2017 0 Comments

Cormac McCarthy híres regényét a Je suis snob kihívás +1 pontja miatt olvastam el: +1) és csak a legkeményebbeknek: egy könyv, amit egy szabadon választott, megindokolandó, de eddig fel nem sorolt ok miatt nem vennél a kezedbe. Ez a kitalált ok a „megbukott az első oldal teszten” volt, ami nálam annyiból áll, hogy az első oldalt elolvasva próbálom eldönteni, főleg megérzésre, hogy érdemes-e nekem az adott könyvvel próbálkozni. Egyszer átesett egy ilyen teszten Az út is, és a, nem hittem el, hogy nincsenek veszők a szövegben b, olyan sutának tűnt a megfogalmazás.

Tartalom:

"Hamu szitál folyton a láthatatlan égből, ahol a nap többé sosem mutatja meg arcát az elpusztult világnak. A „vég” után apa és fia bandukolnak éhezve és fázva az úton, keresve a maradék kis jót, ami túlélhette a pusztulást. Az anya már föladta a keresést. A férfi pisztolyában már csak két golyó van, ami kevés az ellenség legyőzéséhez, viszont éppen elegendő önmaguk legyőzéséhez és az Isten végső megtagadásához. Vajon mikor tudnak teljesen lemondani a reményről és vajon képes-e a férfi ennyire drasztikus módon „megmenteni” fiát a rosszabb haláltól? A Földön, ahol az emberi élet az utolsó, a ragadozók saját fajtájukra vetemednek. Apa és fia vérengző szerencsétlenek közt próbál eljutni az óceánpartra egy új élet reményében, és ha ez a vágyuk sem teljesül, legalább végre föladhatják… "

Forrás: Moly

A kihívásnak köszönhetően, kezembe vettem a regényt, túltettem magam az első oldalon, majd nem volt megállás. Párszor meg kellett állni, a lelkem nem bírta azt, ami feltárult ezeken a lapokon. McCarthy talán a legreálisabban, és ezzel a legkegyetlenebbül ábrázolta a poszt-apokaliptikus világot. Ismert, jól berendezett, kényelmes társadalmunk már csak nyomokban található meg a hamu alatt, maguk az emberek pedig fokozatosan felejtik el először kultúrájukat, majd saját magukat is. Utóbbit jól példázza az, hogy McCarthy nem használ neveket, csak nagyon általános elnevezéseket, mint férfi, fiú, öreg ember. Végül csak az ösztönök maradnak és az életben maradásért folytatott harc – ezen próbál felülemelkedni a férfi és a fiú, embernek maradni a maguk korlátjai közt a világ vége után. Ez teszi olyan kegyetlenné a könyvet. Le kell szögezni, hogy a folyamatos vándorlós, úton levés miatt úgy érezhetjük, hogy lassan folyik a cselekmény, sőt sehová se tart, de ez tudja igazán átadni azt a kilátástalanságot, amit apa és fia is átél. De igazából egy molyos értékelésen vagy blogbejegyzésen keresztül ez nem adható vissza. Készítsétek fel a lelketeket és olvassátok el a regényt. A lassan haladó cselekmény ellenére is sok izgalmat és főleg gondolkodni valót tartogat Az út.

Ami pedig az első visszatartó erőt, a stílust illeti: a fordítással nem tudtam megbarátkozni, nagyon sok furcsa vagy zavaró szó volt benne, ami nekem nem tette teljesen gördülékennyé az olvasást. Viszont az eredeti ismerete nélkül nem ítélkeznék a fordítás felett, mert elképzelhető, hogy okkal ilyen a magyar szöveg is, hisz az eredeti is furcsa. Ezért eldöntöttem, hogy egyszer elolvasom angolul a regényt és hogy a továbbiakban McCarthyt angolul olvasok (a következő a No country for old man lesz, szintén híres mű). Viszont akadtak erős mondatok is a magyar fordításban. Egyet idéznék is:

Akinek senkije sincs jobban teszi ha összetákol a képzeletében valami kísértetet. Aztán kedves szavakat sutogva életre kelti és pátyolgatja. Az utolsó morzsáig neki ad mindent és a saját testével óvja meg a bajtól. Ami engem illet csak az örök enyészetben reménykedem de abban teljes szívemből reménykedem.

To sum up: a tartalomért mindenképpen megérte felhagynom az első oldalas teszttel, és azért többé-kevésbé kijöttem a fordítással is, így lesz nálam Az út 9/10.