Antigané: misztikum

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: misztikum. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. október 22., csütörtök

Nincs kiút

Chibi Zsó október 22, 2015 0 Comments

A nyári szezon egyik nagy újdonságának számított a Wayward Pines, a Fox csatorna új sorozata. A tévésorozat alapjául Blake Crouch azonos című trilógiája szolgált. Sok előzetes beharangzó egy nagy klasszikushoz, a Twin Peakshez hasonlította a WP-t (néha így utalok a sorozatra később), ami azért jó ajánlólevél. A történet nagy marketing figyelmet kapott, ami engem sem tudott elkerülni: érdekelni kezdett a Wayward Pines.

Tartalom:

"Ethan Burke titkosszolgálati ügynök azzal a küldetéssel érkezik Wayward Pines városába, hogy megtaláljon két eltűnt szövetségi ügynököt. Ám minden egyes lépés, amely Ethant közelebb viszi az igazsághoz, eltávolítja korábbi hétköznapi életétől, mígnem kénytelen lesz szembenézni a szörnyű valósággal, hogy talán soha nem jut ki élve a városból."

Forrás: Port

A sorozat nagyon kimérten csepegteti az információkat. Ahogy a főhős, Ethan, úgy mi is teljes tudatlanságban vagyunk. A koncepció nem jelent gondot, hiszen tud remekül működni, ahogyan a sorozat pilotjában is. Wayward Pines különös, nyomasztó légköre, furcsán viselkedő emberei, s mindez magyarázat nélkül - mindez együtt ad egy hangulatot, ami azért meggyőz arról, hogy érdemes továbbnézni a sorozatot. Az évad elején még vannak jelentősebb esetek és csavarok, de valahogy nem tér vissza az első részben tapasztalható misztikum és feszültség a későbbi részek során. Az ötödik részben, a Truthban a sorozat még önmagára talál, de műfajt is vált. Spoilerek nélkül annyit elég mondani, hogy a misztikus/thriller légkörből átkerülünk egy posztapokaliptikus műbe. Ez a fordulat (szerintem) jót tesz valamennyire a sorozatnak, felkeltheti az érdeklődésünket (azoknak biztosan, akik inkább a posztapokaliptikus műfajra fogékonyak). Viszont teljesen ez a kis csavar sem menti meg a WP-t: összességében sajnos nem egy jó sorozat.

Talán egyik legnagyobb problémája a sorozatnak, hogy a ködösítést nem sokáig tudják használni úgy, hogy ne merüljön fel a nézőben, hogy akkor ez a sok minden most miért is történik? Ez az érzés pedig nagyon idegesítő tud lenni. Természetesen vannak elrejtett utalások némely dologra a történet elején felmerült rejtélyekre, de ezek viszont már túl nyilvánvalóak, így könnyen kitalálhatóak, és az izgalom kiveszik az egészből így.

Ami még gyengéje a WP-nek, azok a szereplők. Mindegyik tipikusan olyan karakter, akiket már láttunk ezeregy hasonló alkotásban: őrült tudós, hősködő főhős, átlag gyerek stb. Az egyszerűségük még nem is lenne zavaró, ha (és itt visszakapcsolnék kicsit a cselekményhez is) nem csinálnának sorra logikátlanabbnál logikátlanabb dolgokat. A közelgő veszélyek és figyelmeztetések ellenére is végigviszik saját kitalált hülyeségeiket, nem mutatják semmi jelét annak, hogy saját makacsságukon kívül (vagy nem érzékeltették a készítők eléggé a motivációjukat) lenne-e más indokuk tetteikre (pl. mer kockáztatni egy jobb végkifejletért). Példaként, spoilerek nélkül említeném az áram kikapcsolását vagy Ethan bármelyik cselekedét. Ilyen logikátlanságok a világfelépítésben is vannak, de talán kevésbé zavaróak, mint a szereplőiké.

Visszatekintve a Wayward Pines közel sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Egy jó hangulatú történetként induló sorozat esik szét és fullad érdektelenségbe, és ettől a felemelkedésre való kísérletek sem mentik meg. 5/10-es pontot érdemel tőlem, de csak azért az 1-2 jó részért, amiért megérte azért végignézni a 10 részes évadot.

2014. április 18., péntek

Durarara!!

Chibi Zsó április 18, 2014 0 Comments

Azt mondják, ha létezne olyan lista, hogy 1001 anime, amit meg kell nézned mielőtt meghalsz, a Durarara rajta lenne a listán. Szóval röviden, otakus berkekben alapműnek számít. És azt kell mondanom, hogy rá is szolgál erre.

Tartalom:

"A történet elején egy fiú, Ryuugamine Mikado felköltözik a városba, hogy ismét együtt járhasson középiskolába egy régi barátjával, Kida Masaomi-val. A fiúk gyerekkoruk óta ismerik egymást, és a távolság sem jelentett problémát a barátságuknak, az internet segítségével tartották a kapcsolatot. Mikado érkezése első napján rengeteg embert ismer meg Kida barátai és ismerősei közül. A vidékről felköltözött fiút igencsak érdekli a városi élet, főleg az Ikebukuroi bandák, amik igen nagy hírnévre tettek szert, főleg a Dollars nevű szervezet. Arról is rengeteg pletyka kering, hogy sokan tűnnek el a városban és ezeket az eltűnéseket kapcsolatba hozzák a különböző bandákkal. Nem is olyan egyszerű a városi élet, főleg nem akkor, amikor feltűnik egy városi legenda, a "Fej nélküli Motoros"."

Forrás: Animeaddicts

A Durarara eleje miatt nem értettem, hogy miért istenítik annyira a történetet. A szereplők erősnek látszottak (leszámítva a három főhőst), viszont a történet nem látszott haladni sehová se. Szerencsére hat-hét epizód után kiderült, hogy a legelső részek csak alapozásként szolgáltak, ezután már sejthető volt egy végkimenetel, még ha látható nem is. Ez utóbbi nem is baj, hiszen az írók olyan jól keverték végig a kártyákat, hogy a néző figyelme többé-kevésbé a sorozat végéig fennmaradt - nem tudjuk, hogy hová lyukadunk ki. Fokozatosan ismerhettük meg a szereplők motivációit (kivéve Iyazáét, de ő egy külön kategória a történetben), az egymás között húzódó ismeretségi hálót, s persze mindenki múltját és titkát. Ezekre gondolva elég abszurd és összeférhetetlen társaság verődött össze, de szórakoztató.

A grafikai megoldások is érdekesek ebben az animében. Mivel a Baccano készítőinek alkotása ez is, így természetesen a rajzstílus szinte teljesen megegyezik (de az opening stílusa is). Kicsit eltérnek a szokásos figuráktól, kevésbé kidolgozottak, viszont az animáláson és a háttérgrafikán bizony látszik az igényesség. Viszont érdekesnek találtam, hogy a statisztaszereplők fehér figurákként szerepeltek a háttérben, s csak akkor lettek színessé, ha a cselekményhez kapcsolódóan kellett mozogniuk - ez jól ki is lett játszva például a Dollars banda találkozóján.

Összességében, a Durarara megérdemli a hype-t, ami körülötte van a mai napig. A történetvezetés bámulatos, teljesen leköt és nem sablonos vagy kiszámítható. Be nem foltozott lyukak maradtak a cselekményben, de nemrég jelentették be a 2. évadot, így talán nem kell várni sokáig a folytatásra. Addig is 9/10-es anime, de csak a gyengébb kezdés végett.

# 2010 # adaptáció

2012. február 25., szombat

A gyász bölcs. A gyász nem jajveszékel

Chibi Zsó február 25, 2012 0 Comments

Anne Rice-t akartam olvasni, természetesen az Interjú a vámpírral című könyvét. De nem volt a könyvtárban, csak ez. Gondoltam, nosza. A molyos értékelések miatt féltem kicsit a könyvtől, de szerencsére pozitívan csalódtam benne.

Tartalom:

"Mély és határtalan Triana gyásza. Megjelölte magának a halál, amely elragadta a férjét. Ma már csak az álmokban hallott zene maradt neki, ami átvigye az éjszakán. És egyszer csak belép ezekbe az álmokba Stefan, egy orosz nemes nyughatatlan, szenvedő szelleme. Stefan zenei lángesze először megigézi, azután annyira leigázza Trianát, hogy hagyja átcsábítani magát a kegyetlen múltba, ahol Stefan élte földi életét. Ebben a szellemvilágban egy szövetségesre talál Triana…
Kontinensek és korok között cikázó, szürreális, drámai és delejes történet a HEGEDŰ, három kárhozott lélek találkozásáról, akiket elválaszthatatlanul összeköt a zene, a szenvedély és az elragadtatás."

Forrás: Moly.hu

Nem ismerem Anne Rice más műveit, csak az Interjú a vámpírral filmet láttam, és az alapján azt vártam a művétől, hogy kössön le, és végre valami gyönyörű fogalmazást olvassak. Az elvárások mind teljesültek. Még ha nem is a legelső oldaltól, hanem csak a századiktól, de lekötött a történet. Habár, így is voltak hibái, érthetetlen pontjai: az egyik legérthetetlenebb dolog a regény főmotívuma, a főhős önmarcangolása, továbbá a hegedűs tetteinek okára sem derül fény. Nos, ezek a megválaszolatlan kérdések rontják magának a regénynek a minőségét. Látszólag a történet lelke hiányzik A hegedűből, teljesen érthetetlen, hogy mégis miért lehet egyáltalán végigolvasni. A történelmi és múltidéző mellékszálakban mindenképpen erős volt a könyv, továbbá Rice meseszép fogalmazása szinte olvastatta önmagát. Miközben a szavait olvastam úgy éreztem, hogy a lelkem megfürdik bennük, éreztem, hogy szépségük simogat. A cselekményhez hasonlóan, a szereplők sem voltak kiemelkedőek, Triana néha idegesítő volt, Stefan is, és Katrinka főleg.

Összességében nem a világ legjobb könyve A hegedű, de nem is annyira rossz darab. Ha nincs jobb, nyugodtan el lehet olvasni, nem okoz súlyos lelki sérüléseket. 7/10-es pont jár neki.