Csepella Olivér pár éve nagyot robbant az interneten. Hogy pontosak legyünk 2014-ben történt a robbanás, amikor megjelent tumlbrön a diplomamunkája, amiben Babits Mihály, Karinthy Frigyes, Kosztolányi Dezső, Ady Endre, Tóth Áprád - vagyis röviden a Nyugathoz köthető írók és költők zombikat trancsíroznának. A kreatív anyagokat felkapta a Cink, és utána nem volt megállás. A megvalósításért indult egy közösségi gyűjtés is, 3 millió forint célkitűzéssel - ez egy nap alatt összegyűlt. Aztán jöttek a hírek Csepellától a folyamatos csúszásról, és annak vitatható kommunikálásáról. Emiatt egyre megosztóbb lett az, amit csinál (még egy külön kiadvány is készült ennek paródiája/kritikájaként). Végül 2017-ben csak a kezünkben tarthatjuk a Nyugat + zombikat, és meglepő fordulatként, a Corvina kiadó jóvoltából.
Tartalom:
"Az agyatlan élőhalottak és a reménytelenül széplelkűek harcában sosem volt irgalom, de most patakokban folyik a vér és a tinta, reped a csont, szakad a merített papír. Íme Babits Mihály és Quentin Tarantino találkozása a boncasztalon: három év feszült várakozás után kézhez vehetik a rajongók Csepella Olivér már megjelenése előtt kultikus képregényét. Sikerülhet-e a magaskultúra legkifinomultabb képviselőinek, a Nyugat szerzőinek megállítaniuk a tömegkultúra legfélelmetesebb teremtményeit, a zombikat? Lehetséges-e jambussal vagy szonettkoszorúval felvenni a harcot a halálos harapással? És egyáltalán: vehetjük-e a bátorságot, hogy viccet, sőt horrort csináljunk az iskolában felszentelt irodalmi kánonból? Nagyon remélem, hogy a válasz mindhárom kérdésre igen."
Miután megvásároltam az egész kövérre, több mint 250 oldalara hízott képregényt (képregény? simán graphic novel ez) első kérdésem az volt, megérte-e ennyit várni a Nyugat + zombikra? Olvasás után arra jutottam, bizonyos szempontból igen. A zombikon, nyugatosokon és a táltoson keresztül Csepella egy, a magyar történelemben vissza-visszatérő kérdést vet fel, ami - a jelenlegi politikai életet figyelve - úgy érzem, megint aktuális: Nyugat vagy Kelet? Okos és logikus húzás volt erre felhúzni a zombi hentelés történetét. A másik nagy pozitívum (és szerintem alapból emiatt zseniális az alapötlet), ami miatt még foroghat a képregény a jövő generáció kezében is, hogy emberi szintre hozza a magyar irodalom költőit. Általános iskolában és gimnáziumban is mindig olyan érzésem volt költőinkkel és íróinkkal kapcsolatban, hogy ők érinthetetlenek, és emiatt csak nagy tisztelettel beszélhetünk róluk. Az ilyen idealizálásból az következik, hogy gyerekként képtelenek vagyunk hétköznapi emberekként elképzelni ezeket az alakokat. Olyan érzésünk lesz, hogy ők soem hibáznak, de sosem örültek, bolondoztak, mindig csak nagy komolyan írták a verseket. Ezzel szemben ha felcsapjuk mondjuk Karinthy vagy Kosztolányi naplóját, látjuk, ez közel sem így volt. Kíváncsi emberek voltak, akiket érdekelt a körülöttük lévő világ, és baromkodni is szerettek (például Karinthy odavolt korának új vívmányaiért, Kosztolányi pedig a kamerát szerette és filmezett is rendesen). Csepella a paródia eszközével emberi mivoltukban mutatja be a nyugatosokat. Ha magyartanár lennék, emiatt biztos bevinném órára a képregényt.
 |
| Forrás: Könyvesblog |
És ennél a parodiszikus vonalnál maradva a képregény humora 5 csillag. A szereplők nyelvében egyfajta anachronizmus figyelhető meg, de ez kifejezetten jól áll nekik (Ki ne akarna hallani egy velős bazdmeget Babitstól?). A modern beszédstílus mellett költőink kétlábon járó anekdották módjára produkálják a naplókból és más forrásokból ismert szokásaikat (pl. magánhangzók alapján kell kitalálni, milyen irodalmi műből idéznek) és viselkedésüket (például Ady vedel és szivarozik, Juhász Gyulát pedig nem hívják zombiirtani, mert épp "szomorú"). Csepella továbbmegy, és vendégillusztrátorai segítségével a nyugatosokat ki is lépteti saját korukból, amire saját vérmérsékletük szerint reagálnak. A kis kitérők közül nekem abszolút kedvencem az, amikor napjaink Budapestjén bukkannak fel Babitsék, és összefutnak Závada Péterrel és Süveg Márkkal (a Akkezdet Phiai-ból ismerhetitek őket, de ezen kívül is rengeteg mindent csinálnak a kortárs irodalomi életben).
 |
| Forrás: Roboraptor |
Eddig a Nyugat + zombik igazi ötletparádé, utalás és intertextualitás raszteres stílusban. Mi a helyzet a történettel? Az, hogy az eleje nagyon jól indul. Sajátos humor, rejtély (Honnan jönnek a zombik?) és sok őrület (lásd fent). Az első fejezet végére kicsit belefáradtam ebbe, de az összképet mégis jónak éreztem. Ez a színvonal maradt a zombi hadsereg és a táltos tényleges megjelenéséig (több kritika a gondtalan élvezhetőséget kb. 100-150 oldalig datálja), utána számomra kezdett egyre kaotikusabb lenni az egész. A tömegjelenetek nehezen követhetőek, az én ízlésemnek kicsit sok a váratlan csavar (főleg akkor, mikor a táltos úgy váltogatja a testeket, mint más az alsóruhát). De Csepella javára legyen mondva, dramaturgiailag jól kezeli az egészet, a panelek és a képek hatásosak, ütnek, amikor kell. Aztán ezt a katyvaszt lezárja és minden – vagyis majdnem minden - happy end. Összegezve, a történet felemás élmény, 3,5 csillagot adnék rá a Molyon, de szerencsére vannak bőven olyan elemek, amik feljebb húzzák az összélményt.
A történeten nem ártott volna még egy picit dolgozni, csökkenteni a kaotizmust, de ezentül Csepella egy itthoni viszonyokban különleges graphic novelt adott rajongóinak, képregényeseknek és magyar irodalomszeretőknek. Rájátszik a Nyugat szerzőire és a zsáner (itt horror) szabályaira is (ha már zsáner: nem tértem ki rá, de külön felhívnám a figyelmet Katára, a pincérnőre, akit érdemes korábbi horror olvasmányainkhoz viszonyítva is figyelni), mindezt egy frappáns stílusban és egy fontos kérdéssel. Jópofa, amit csinál, jó bogarászni az utalásokat és nevetni rajtuk, igazából annyira, hogy nekem ez már egy + csillag. Így lett Molyon 4 csillag a Nyugat + zombik, itt pedig 8/10.
 |
| Forrás: Magyar Nemzet Online |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése