Antigané

2015. december 23., szerda

Az ébredő erő

Chibi Zsó december 23, 2015 0 Comments

A kilencvenes években születtem ugyan, de talán nem én vagyok az egyetlen, aki így is a Star Warsszal nőtt fel. Az előzménytrilógiákkal úgy hihettük gyerekként, hogy le is zárult a Star Wars univerzum, aztán történt a Lucasfilm és a Disney 4 milliós üzlete, majd jött a hír a készülő új SW filmről. Idén, december 18-án pedig eljött a nap, mikor a rajongók végre itthon is megtekinthették Az Ébredő Erőt. Hangzatos a cím, de mit takarhat? Most a Port sem volt nagyon hasznunkra, hisz csak ennyit találtam ott tartalomleírásként: "Idén a Lucasfilm és a rendező J.J. Abrams együtt kalauzolják el a nézőket egy messzi-messzi galaxisba." Nem félrevezető a leírás, hisz így történt: J. J. Abrams mutatta most meg, hogy szerinte hogyan is kell SW filmet csinálni.

Az új filmnek hatalmas rajongói elvárásoknak kellett megfelelnie: George Lucas eredeti trilógiájához méltó folytatást kellett alkotni, ezzel elfeledtetve az előzmény trilógia által okozott csalódást (személyes megjegyzés: nekem a 3. részt leszámítva nem volt bajom az előzményekkel). Továbbá olyan új karakterekkel kellett előállni, akikre a későbbi új filmeket lehet építeni. A film megnézése után azt mondhatom, hogy a rajongói elvárásoknak sikerült megfelelni. A sivatagos bolygó, a Jakku hangulatban idézi a Tatooine-t, a minimális CGI és a makettek használata pedig szintén az eredeti trilógia előtt tiszteleg, továbbá a harcjelenetek is inkább az eredeti filmek kissé kaotikus űrcsatákat és a közel harci vívást idézi, mint az előzmény trilógia akrobatikus kardozásait. A megidézések terén ami talán zavaróbb volt az, hogy bizonyos történetelemek is megidézőttek az előző trilógiából, bár szerintem annyira erős az egész filmnek a hangulata és az egész cselekménynek a tempója is, hogy az újból látott történetelemeken talán át lehet siklani.

Ami a szereplőket illeti, szintén megfeleltek a kitűzött célnak. A két új fiatal főszereplő, Rey és Fin nagyon lelkesek, de közben igyekeznek megfelelni a rájuk szakadt feladatoknak és helytállni. A későbbiekben ha jó irányba viszik őket az írók, akkor valóban jó, erős alapokon fog nyugodni a várható új trilógia. Az új gonosz, Kylo Ren is ígéretes figurának tűnt egy bizonyos pontig (spoiler: ~~amíg le nem vette a sisakját~~ spoiler vége), aztán valahogy megszűnt a karakterből áradó tiszta kegyetlenség. Reméljük, hogy a következő filmekben majd adnak a karakterfejlődésének valami pozitív irányt. Ami zavaró volt velük kapcsolatban, hogy tényleges múltjukról és motivációjukról nagyon keveset tudtunk meg Az Ébredő Erőben. Valószínűleg, ez a hiányosság abból fakad, hogy most csak trilógia nyitórészét láttuk, és a későbbiekben minden kérdésre választ kapunk.

Még érdemes megemlíteni, hogy az új szereplők mellett a régiek is remekül működtek. Jó volt újra látni Han Solot, Chewie-t, Leilát és még sok más régi, jellegzetes figurát az eredeti trilógiából. A felsoroltak közül Hant volt a legjobb látni, főleg azért, mert Harrison Fordon látszott, hogy nem csak karaktere, hanem ő maga is élvezi, hogy újra a jól ismert, már-már legendás bolygók és űrhajók közt járhat.

Összességében, az Ébredő Erő hozta az elvártakat és többé-kevésbé boldoggá tette az SW rajongókat. A korábbi filmekhez hasonlóan akciódús, magába ránt, és mindehhez társul egy nagy adag nosztalgia is. 9/10.

2015. november 22., vasárnap

Ez egy lfsz, nem nyomozás!

Chibi Zsó november 22, 2015 0 Comments

Az idei év közönség kedvenc magyar filmjének nevezhetjük a Liza, a rókatündért. Ujj-Mészáros Károly egy olyan közönségfilmet hozott, amire talán nagyon is régóta vártunk.

Tartalom:

"Liza, a csinos, ám szerény ápolónő tizenkét éve gondoskodik a japán nagykövet özvegyéről. Egyhangú élete megváltozik, amikor születésnapi kimenőt kap. Elhatározza, hogy megtalálja élete szerelmét, ám a dolgok rendre balul sülnek el. Liza a japán slágerénekes, Tomy Tani szellemének segítségével arra a következtetésre jut, hogy ő a japán mesék elátkozott rókatündére. Miközben Liza megpróbálja legyőzni az átkot és megtalálni az igazit, a zsaruk, különösen Zoltán Zászlós érdeklődését is felkelti."

Forrás: Port

Egy nagyon különös kevert világ jelenik meg a Liza, a rókatündérben. Van itt szocreál Magyarország, fogyasztói társadalom és ez az egész nyakon öntve egy jó kis japán kultúrával, legyen az akár pop vagy tradicionális (pop=zene, tradicionális=japán mondavilág). Első hallásra el sem tudnánk képzelni, hogy ennyire egymástól távol álló dolgok képesek együtt működni. Pedig ebben a filmben ezek a különböző dolgok egy egész környezetként képesek funkcionálni, ezzel egy nagyon abszurd, de sajátos stílust adva Lizának (a későbbiekben így fogok a filmre utalni). Sőt, annyira jól tud funkcionálni ez szocreál-modern-japán világ, hogy szinte a legelső perctől kezdve teljesen berántja a nézőt. Konkrétan nem tudom meg mondani, hogy hogyan éri el ezt a Liza. A narráció biztosan segít közelebb kerülni a történethez és annak világához, a zenék is sok pluszt adnak, de talán leginkább a látványvilág ránt be. Nem túl giccses (csak néha, de elviselhető), sokkal inkább letisztult és olyan jó értelembe véve abszurd. A film vége fele pedig kifejezetten szép az egész, magyar közönségfilmben ilyen szépen és igényesen kidolgozott látványvilágot talán még nem is láttam.

Egy filmnél természetesen nem csak a külső számít, hanem a belső is, ami sokszor fontosabb is. Nos, őszintén szólva a Lizának nagyon komoly története nincs, gyakorlatilag egy egyszerű romantikus mesét mesél el: egy visszahúzódó, de különös lány keresi igaz szerelmét. Azonban nem mindegy, hogy miként történik a mesélés, és ez teszi igazán tartalmas alkotássá a Lizát. A szerelmes történetet átszövi az abszurdum némi dráma és izgalom, és a fekete, nagyon is magyar humor (azt mindenki döntse el, hogy ez pozitívuma vagy negatívuma a filmnek). Ezek az elemek pedig olyan jól eloszlanak a filmben, hogy ad az egésznek egy nagyon jó ritmust; se a dráma, se a romantika, sem pedig a humor nem válik túlságosan kihangsúlyozottá (talán az utóbbi egy kicsit), hanem együtt működnek, ezzel létrehozva egy nagyon is szórakoztató filmet.

Őszintén szólva, nem igen tudok belekötni a Liza, a rókatündérbe. Nekem 10/10-es élmény volt és ajánlom mindenkinek, aki valami furi filmre vágyik. Azoknak meg még inkább ajánlom, akiknak herótjuk van a magyar filmektől: ettől nem lesz. Have a Good Time.

# 2015 # Balsai Mónika

2015. november 14., szombat

Én vagyok a legnagyobb botanikus ezen a bolygón

Chibi Zsó november 14, 2015 0 Comments

Sci-fis körökben idén Andy Weir A marsi című könyvének adaptációja volt a leginkább várt film. A magyarul Mentőexpedícióként futó művet október 1-étől tekinthetjük meg a mozikban. Utólag köszönöm Antalnak, hogy el tudtunk menni a filmre, hisz megérte.

Tartalom:

"A Marson hatalmas homokvihar készül. A NASA űrhajósai biztonsági okokból azonnal elhagyják a bolygót: halott társuk testét sincs már idejük megkeresni. Nem is találnák. Mark Watney (Matt Damon) ugyanis nem halt meg; csak a szkafanderébe épített adó meghibásodása miatt hiszik a többiek, hogy nem élte túl az első szélrohamokat.
A mérnök-botanikus mindent elkövet a túlélése érdekében: gépeket szerkeszt, élelmiszert termel, vizet gyárt, és amikor a Földi irányítók felfedezik, hogy él, felkészül a mentőexpedíció fogadására.

De az expedíció négy év múlva érkezik, méghozzá az ellenséges bolygó egy egészen másik pontjára. Neki 3200 kilométert kell utazni, hogy fogadhassa őket: egyedül, megfelelő felszerelés nélkül, végtelen magányban."

Forrás: Port

Volt egy nagyon furcsa érzésem A marsi közben (nem tudom elfogadni a magyar címet, így Marsiként fogok rá hivatkozni). Végig azt éreztem, hogy nem is annyira tudományos fantasztikum, amit látok, hanem inkább tudományos (bár ezen a téren akadtak hülyeségnek tűnő dolgok, de ez más téma). És ezt nem rosszmájúságból mondom, hanem azért, mert annyira realista módon mutatott be mindent a film, hogy el tudtam hinni, hogy Mark Watney története esetleg napjainkban is megtörténhet. Természetesen a Marsra repülés és egy élettelen bolygó kolonalizálása nagyon is a fantasztikum része még, de mégis 136 percig el tudtam hinni, hogy mindez lehetséges. Ennek egyik oka a nagyon alapos, részletekig menő magyarázás mindenről, amit Watney csinál a Marson (krumplitermesztés, víz előállítás, alternatív üzemanyag stb.). Ezeknek a teljes élvezetéhez valószínűleg nem ártana egy alaposabb fizikai, biológiai és kémiai előképzettség, de egyszerű ember számára is érthetőek a túlélés célját szolgáló kísérletek.

Természetesen nem minden megy zökkenőmentesen és simán Watney számára, legyen akármilyen talpraesett is. Ez a nézők szempontjából szerencsés, hisz máris megvan az izgalom, ami fenntartja az érdeklődést a történet iránt. A marsiban nagyon jól eloszlanak a konfliktusok és a fordulatok, nem érződik úgy, mintha túl hihetetlen lenne a történet a folyamatos akciótól (mert nincs túlzott akció), és unalomba se fullad. A cselekmény nagy részében nem csak a marsi viszontagságok miatt jut ki bőven az izgalmakból, hanem a Földről, a NASA-ról is kapunk erkölcsi és műszaki dillemmákat.

Viszont a jól összerakott történet és a részletes, de közérthető tudományos háttér semmit sem érne érdekes vagy kedvelhető karakterek nélkül. Pontosabban egy érdekes és kedvelhető karakter nélkül, aki nem más, mint főhősünk, Mark Watney. A botanikus végzettségű férfi sajátos humorral és öniróniával fogadja helyzetét, ami ellensúlyozza kilátástalanságát. Találékonysága és gyors észjárása pedig nemhogy kedvelhetővé, de valahol egy klasszikus hőssé is teszi ezt a figurát, egy modern Robinsonná.

Összegezve A marsira érdemes volt várni. Egyben izgalmas és szórakoztató, tudományoskodó sci-fi (az ilyet hard sci-finek hívják by the way) egy jó főszereplővel és fantasztikus látványvilággal (erre külön nem tértem ki, de gyönyörűek a marsi tájak). A film tartalmazott valamennyi hollywood-iságot, amit sajnos utólag sem tudok megemészteni (főleg a film végefele), de összességében kellemes filmélmény volt A marsi: 8/10.

# 2015 # A marsi

2015. október 22., csütörtök

Nincs kiút

Chibi Zsó október 22, 2015 0 Comments

A nyári szezon egyik nagy újdonságának számított a Wayward Pines, a Fox csatorna új sorozata. A tévésorozat alapjául Blake Crouch azonos című trilógiája szolgált. Sok előzetes beharangzó egy nagy klasszikushoz, a Twin Peakshez hasonlította a WP-t (néha így utalok a sorozatra később), ami azért jó ajánlólevél. A történet nagy marketing figyelmet kapott, ami engem sem tudott elkerülni: érdekelni kezdett a Wayward Pines.

Tartalom:

"Ethan Burke titkosszolgálati ügynök azzal a küldetéssel érkezik Wayward Pines városába, hogy megtaláljon két eltűnt szövetségi ügynököt. Ám minden egyes lépés, amely Ethant közelebb viszi az igazsághoz, eltávolítja korábbi hétköznapi életétől, mígnem kénytelen lesz szembenézni a szörnyű valósággal, hogy talán soha nem jut ki élve a városból."

Forrás: Port

A sorozat nagyon kimérten csepegteti az információkat. Ahogy a főhős, Ethan, úgy mi is teljes tudatlanságban vagyunk. A koncepció nem jelent gondot, hiszen tud remekül működni, ahogyan a sorozat pilotjában is. Wayward Pines különös, nyomasztó légköre, furcsán viselkedő emberei, s mindez magyarázat nélkül - mindez együtt ad egy hangulatot, ami azért meggyőz arról, hogy érdemes továbbnézni a sorozatot. Az évad elején még vannak jelentősebb esetek és csavarok, de valahogy nem tér vissza az első részben tapasztalható misztikum és feszültség a későbbi részek során. Az ötödik részben, a Truthban a sorozat még önmagára talál, de műfajt is vált. Spoilerek nélkül annyit elég mondani, hogy a misztikus/thriller légkörből átkerülünk egy posztapokaliptikus műbe. Ez a fordulat (szerintem) jót tesz valamennyire a sorozatnak, felkeltheti az érdeklődésünket (azoknak biztosan, akik inkább a posztapokaliptikus műfajra fogékonyak). Viszont teljesen ez a kis csavar sem menti meg a WP-t: összességében sajnos nem egy jó sorozat.

Talán egyik legnagyobb problémája a sorozatnak, hogy a ködösítést nem sokáig tudják használni úgy, hogy ne merüljön fel a nézőben, hogy akkor ez a sok minden most miért is történik? Ez az érzés pedig nagyon idegesítő tud lenni. Természetesen vannak elrejtett utalások némely dologra a történet elején felmerült rejtélyekre, de ezek viszont már túl nyilvánvalóak, így könnyen kitalálhatóak, és az izgalom kiveszik az egészből így.

Ami még gyengéje a WP-nek, azok a szereplők. Mindegyik tipikusan olyan karakter, akiket már láttunk ezeregy hasonló alkotásban: őrült tudós, hősködő főhős, átlag gyerek stb. Az egyszerűségük még nem is lenne zavaró, ha (és itt visszakapcsolnék kicsit a cselekményhez is) nem csinálnának sorra logikátlanabbnál logikátlanabb dolgokat. A közelgő veszélyek és figyelmeztetések ellenére is végigviszik saját kitalált hülyeségeiket, nem mutatják semmi jelét annak, hogy saját makacsságukon kívül (vagy nem érzékeltették a készítők eléggé a motivációjukat) lenne-e más indokuk tetteikre (pl. mer kockáztatni egy jobb végkifejletért). Példaként, spoilerek nélkül említeném az áram kikapcsolását vagy Ethan bármelyik cselekedét. Ilyen logikátlanságok a világfelépítésben is vannak, de talán kevésbé zavaróak, mint a szereplőiké.

Visszatekintve a Wayward Pines közel sem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Egy jó hangulatú történetként induló sorozat esik szét és fullad érdektelenségbe, és ettől a felemelkedésre való kísérletek sem mentik meg. 5/10-es pontot érdemel tőlem, de csak azért az 1-2 jó részért, amiért megérte azért végignézni a 10 részes évadot.

# 2015 # adaptáció

2015. szeptember 27., vasárnap

Türelempróba

Chibi Zsó szeptember 27, 2015 0 Comments

Egy ingyen jeggyel a zsebedben és egy pocsék mozikínálattal mit is lehet tenni, mint valami kevésbé rosszat választani? Így néztük meg Antallal Az útvesztő második, nemrég bemutatott részét, A tűzpróbát.

Tartalom:

"Az Útvesztő csak a kezdet volt. Thomas (Dylan O'Brian) és társai hiába reménykedtek benne, hogy ha kijutnak a titokzatos pokolból, a régi életük várja őket. A falak túloldalán nem a béke, hanem újabb borzalmak leselkednek rájuk. A világ rémisztően megváltozott; a rend felbomlott, az anarchia és a pusztulás az úr: félig emberi lények vadásznak az utolsó túlélőkre és az utolsó túlélők pedig az Útvesztő szökevényei nyomába erednek.A csapat a Veszett elől menekülve átmeneti biztonságra lel, ám amikor rájönnek, hogy ez is csak egy csapda, folytatják a menekülést: a perzseltföldön azonban minden pillanat új meglepetést és új izgalmat hoz és ki tudja, hogy merre találják a többi lázadót, akinek a keresésére indultak."

Forrás: Port

Habár egy kisebb gyomorgörccsel ültem be a filmre azzal a tudattal, hogy elvesztegetem az ingyen jegyet ~~(nemtudomtalánsóher fajtámat)~~, viszonylag kellemes szájízzel jöttem ki a moziteremből. Az egész ott folytatódik, ahol legutóbb hagytuk Thomasékat: kikerülve az útvesztőből. Mondjuk nagy elvárásokat nem kell A tűzpróba iránt táplálni, nem lett sokkal jobb alkotás az elődjénél, de áthozza annak pozitív tulajdonságait. Például a két órás film alatt rengeteg történés van, a cselekmény nem ül le sehol egy percre sem, s mindezt nagyon látványosan tárjánk elénk. Sőt, egyes fordulatok kevésbé kiszámíthatóak (pl. Thomas hőbölgése a WICKED-nél), de többé-kevésbé máshonnan ismert történetelemekkel operál a film (pl. zombik, kihalt Föld stb.). Ennek azonban van egy olyan hátulütője, hogy túl soknak is érezhetjük ezt a rengeteg mindent. A tűzpróba esetében például az újabb szervezet megjelenése már csak további fölösleges bonyodalmat okozott, már olyan érzésünk volt, hogy na ennyi minden nem történhet egy emberi élet alatt, nemhogy 2 óra alatt. Bár egy rendes világismertetés biztosan segített volna ezeket az érzéseket elüldözni és jobban értettük volna, hogy mi miért van jelen.

Azonban akad egy nagyon fájó pontja a filmnek, amit sajnos a második részre sem sikerült orvosolni: a szereplők. Továbbra is az az érzésem volt, hogy egyik szereplőt se tudom igazán megkedvelni, így a sorsukért sem tudok izgulni. Mind az öt-hat gyerek egy egységes masszát alkot, nem pedig különálló karaktereket, és ebbe a masszába olvadnak bele, sajnos, az újonnan bevezetett figurák is. Ez a semmilyenség sajnos annyira rosszul érinti a szereplőket, hogy szinte megkülönböztetni se lehet őket, neveket se lehet hozzájuk kötni. Egyiknek sincs olyan kiemelkedő tulajdonsága, ami megjegyezhetővé tenné bármelyik srácot is. Kivétel az állítás alól Thomas és Teresa, akikat csak azért tudunk megjegyezni, mert Thomas a főhős, Teresa meg az egyetlen lány.

Ha pedig a két főszereplő (mondjuk azt, ők azok) szóba került, annak ellenére, hogy semmilyenek, sokszor még idegesítőek is. Thomas sajnos nem különbözik a többi ifjúsági akciófilm főhősétől: mindig játsza a feláldozhatót, ha kell, ha nem. Teresa pedig szinte semmit se csinál, de mikor végre cselekszik valamit spoiler! ~~elárulja a társait~~ spoiler vége! az is indokolatlan (vagyis meg lehet indokolni, de amúgy eléggé adhoc jellegűnek érződik).

Összességében A tűzpróba nem rosszabb film, mint az elődja, Az útvesztő. Moziban elég látványos, le is kötheti a figyelmünket, pár fordulatosabb csavar is akadt, bár ha tehetjük, inkább más filmre menjünk el a pénzünkért. 7/10-es élmény, egyszer bőven elég megnézni. Utóirat: Angolul nézzétek, a magyar fordításán én kikészültem. A szinkronja viszont jó.

# 2015 # adaptáció

2015. szeptember 23., szerda

Az útvesztő

Chibi Zsó szeptember 23, 2015 0 Comments

Az éhezők viadalának köszönhetően nagy reneszánszát éli a disztópia műfaja (bár lehet vitatni, hogy nem-e a YA műfaja vesz át disztópikus elemeket :)). Valószínűleg ezt a hullámot meglovagolva készült el James Dashner történetének, Az útvesztőnek az adaptációja. Antalnak utólag is köszönöm, hogy megnézette velem a filmet.

Tartalom:

"Thomas egy liftben ébred, és a nevén kívül nem emlékszik semmire. Az ajtón túl különös világ várja. 60 srác, akik elzártan, szigetszerű univerzumukban élnek, és egyetlen dolgot tanulnak: a túlélés trükkjeit. Ők nem lepődnek meg az újonnan érkezőn: havonta egyszer mindig jön valaki. Világukat útvesztő veszi körül. Aki szökni próbál - és sokan vannak ilyenek - mind ottvesznek. Ezek a szabályok, melyek nem változnak és nem változtathatók. Valami mégis átalakul. Egy titokzatos üzenet hatására néhány srác azt hiszi, van remény a lázadásra. Még akkor is, ha fogalmuk sincs, ki ellen kell lázadniuk, és mekkora veszéllyel próbálnak szembenézni."

Forrás: Port

Visszagondolva nagy bajok nincsenek ezzel a filmmel. In medias res kezdést látunk, főhősünkről a nevén kívül szinte semmit sem tudunk. A felmerülő kérdéseket Thomasszal együtt próbáljuk megválaszolni a történet előrehaladtával. Megismerjük a túlélésre berendezkedett fiú társadalmat, amiről mindenképpen eszünkbe juthat A Legyek Ura, bár olyan fokú brutalitásra nem kell itt számítani. Ahogy minden működő közösségben lenni szokott, ellentétek itt is vannak: Thomast igen csak érdekli, hogy miért is vannak körbe zárva egy labirintussal, viszont a fiúk vezetője ezt nem helyesli, szerinte továbbra is életben kell tartani a fiúkat és egyhelyben maradni. Ennél a résznél jött el az első olyan pillanat, ahol megjelentek a tipikus ifjúsági / amerikai akciófilmekre jellemző vonások. Az útvesztő esetében arra gondolok, hogy a felmerült konfliktus nem oldódik fel, mert mindkét fél csökönyösen ragaszkodik az álláspontjához, ami ötödjére már igenis idegesítő és elcsépelt lesz. Továbbá a film fordulatai kiszámíthatóvá válnak, mint például igen, ez egy kísérlet, amit igazából azért a legelejétől sejteni, vagy épp kik fognak meghalni és kik nem.

Viszont dicsérendő, hogy ezeket a fordulatokat próbálják viszonylag fokozatosan és kellően "rejtélyesen" beépíteni a cselekménybe, Ez a fajta érdeklődés-fenntartás Thomas beilleszkedéséhez hasonlóan van ábrázolva: ahogy tágul a zárt mikroközösség körül a világ, úgy jönnek elő az újabb és újabb kérdések, sokszor egy korábbi megválaszolását követően. Ettől lehet olyan érzése az embernek, hogy már túlzásba viszik a misztikumot, de valahol talán még megbocsátható.
A fordulatos, de viszonylag kiszámítható történet átlagosnak mondható szereplőkkel egészül ki, szintén viszonylag átlagos alakításokkal, de több talán nem is kell ide. Igaz, így szinte senkit sem lehet megkedvelni és mivel hiányzik a szimpátia a figurák iránt sablonosságuk végett, nehéz / szinte nem is lehet izgulni értük vagy szomorúságot érezni elvesztésük felett. Viszont ilyen egyszerű szereplőkkel viszonylag könnyen végig lehet vinni a kalandot azzal az egyszerű céllal a szemünk előtt, hogy szórakoztató legyen.

Így összegezve Az útvesztő nem egy kiemelkedő, műfajt megújító stb. fantasztikus filmalkotás, hanem egy egyszerű ifjúsági akciófilm, ami leköt másfél órára ugyan, de aztán hosszú távon nyomot nem hagy bennünk. Részemről 7/10-es filmélmény volt, hisz látványosnak látványos volt, megnézni meg lehetett, de különösebb hatással nem volt rám. Annak a fényében érdemes megtekinteni, hogy épp mire vágyunk: egyszerű kikapcsolódásra vagy komolyabb, elgondolkodtató műre. Ha az első opció játszik, akkor meg lehet nézni Az útvesztőt.

# 2014 # adaptáció

2015. szeptember 20., vasárnap

We get the world we deserve

Chibi Zsó szeptember 20, 2015 0 Comments

Tavaly nagy sikereket ért el a HBO új sajátgyártású antológia sorozatával, a True Detective-vel. Ahogy egy befutó, folytatásos történetnél szokás nagy várakozással és elvárásokkal várta a közönség a következő etapot. Ahogy szivárogtak ki az információmorzsák (pl. Vince Vaughn és Colin Farrell is szerepet kap az új történetben, 4 főszereplő lesz stb.), úgy nőtt az izgalom is. Aztán elérkezett a premier, 2015. nyara.

Tartalom:

"Nagy szakmai és közönségsikert aratott az HBO saját gyártású sorozata. Valójában nem hagyományos szériáról van szó, hanem antológia-sorozatról, ahol a második évad teljesen új történet, új szereplőkkel. A bizarr gyilkosságot követően keresztezi egymás útját Velcoro (Colin Farrell) és Bezzerides detektív (Rachel McAdams) útja. Nyomozásuk sötét játszmák, összeesküvések birodalmába vezet, miközben a bűnöző Frank Semyont (Vince Vaughn) az a veszély fenyegeti, hogy összeomlik az általa felépített birodalom."

Forrás: Port

Egy antológia sorozatnál nem szabad elfelejteni azt, hogy ne várjuk el ugyanazt, mint az előzőben átéltünk, hisz épp ez a lényeg: nem lesz ugyanaz, hanem teljesen más. A True Detective új évadjának esetében is ez történt. Hátrahagytuk az előző etapból ismert délebbi államok világát, és az ipari városok szűk, komor és korrupt mindennapjaiba nyerünk betekintést. Ehhez illő emberekkel is találkozunk. Az első jelenetben, amelyben az előző évadra kacsintanak ki kicsit, találkozunk Velcoro nyomozóval, aki habár az igazság nevében ténykedik, a radikális megoldásoktól sem riad vissza, főleg, ha szeretteiről van szó. Feltűnik a történetben Bezzerides nyomozónő, aki sajátos családi hátterével és határozottságával, s az emögött bújó határozatlanságával szintén figyelemre méltó karakter. Őket erősíti még Woodrough, aki talán erkölcsileg a legtisztább karakter a főszereplők közül. Azonban a környezet korruptsága elől végül ez a fiatal rendőr sem menekülhet. Végül pedig itt van nekünk Frank Semyon, akiről azt mondhatjuk, hogy kicsit Velcoro ellentétje, annak ellenére, hogy főbb jellemvonásaikban hasonlóak. Frank nem tud épp megfelelő erkölcsi bizonyítványt felmutatni: az alvilágban tevékenykedik, bűnözőkkel alkudozik és érdeke szerint folyik bele pénzmosásokba, de közben valami emberi (ahogy Velcoroban is a radikalitása ellenére) lapul benne.

A potenciális szereplők mellé kapunk egy korrupciótól nem mentes, összetett bűnügyet is. Az előző évadtól eltérően az ügy a szemünk előtt bontakozik ki, s a cselekményben is ez a hangsúlyosabb oldal, a szereplők összecsiszolódása vagy kibontakozása most mellékes, de jelen van. Ezzel a hangsúly áthelyeződéssel nem is lenne baj, ha nem menne nyögve-nyelősen az elmesélése a nyomozásnak. Itt jött el az a pont, ahol be kell vallanom, hogy a kezdeti tetszős alapfelállásból (szerintem) nem lett semmi élvezhető végül. Túl sok szál futott egyszerre, amiket nehéz volt összeegyeztetni, mivel hiányzott a megfelelő hangsúlyozás, a vezető a cselekményben. Tény, a nehezebb nyelvezetű sorozatokhoz tartozik a True Detective, és tény, gondolkodást igényel, de a ló másik oldalára sem szabad átesni, amikor kétszer vagy háromszor kell megnézni egy epizódot, hogy összeálljon a teljes kép. Például az évad során sajnos többször előfordult, hogy később előkerültek olyan szereplők, akik csak az első részekben szerepeltek, akkor is pár perc erejéig. Ilyen ki nem hangsúlyozott információkon egy első nézésnél el lehet sikkadni, miközben a későbbi végkifejlethez kulcsfontosságú lenne.

A cselekmény mellett a jól induló szereplők sem váltották be a hozzájuk fűzött reményeket. Woodrough nem igen fejlődött és nem vált érdekessé, szerethetővé vagy utálhatóvá, semleges maradt. Frank még izgalmas lett volna, ha tudták volna valami mederbe terelni őt, de inkább érthetetlenné és erőltetlenné vált csak (bár nem tudom, hogy a Vaughn színészi képességei ehhez mennyire járultak hozzá...). Talán Bezzerides és Velcoro tudott végig érdekes maradni annak ellenére, hogy sokat ők sem fejlődtek (talán Bezzerides). Ha csak ők ketten nyomoztak volna (ők lettek volna az évad true detective-jei), valószínűleg élvezhetőbb részeket kaptunk volna, de ezt már nem tudjuk meg.

Összességében nagyon keserű szájízem volt a True Detective 2. évada után, s nem azért, mert egy újabb 1. évadot vártam. Érdektelen a nyomozás, fejlődni nem igen képes szereplők és rossz hangsúlyok a cselekményben: röviden ezek az okok. Természetesen akadtak jó részek (4. és 7. rész, például), amik izgalmasak voltak, voltak kedvelhető szereplők is, de valahogy teljesen nem tudott működni az, amit itt összeírtak. Bár a fő kritikában nem volt erről szó, de megjegyezném még, hogy a zene, a hangulat és a néhány rendezői megoldás (pl. a báros jelenet) magán viseli a HBO minőséget és az előző évadot idézi valahol. Ezt leszámítva, sajnos 6/10-et kell adni az új részekre. Ha lesz 3. évad, remélhetőleg egy jobb történetet fognak benne elmesélni.

# 2015 # amerikai

2015. szeptember 3., csütörtök

Az U.N.C.L.E. embere

Chibi Zsó szeptember 03, 2015 0 Comments

Talán elszóltam magam a Kingsmannél? Mégis menők a kémek, legalábbis így tűnik most. Novemberre érkezik például az új James Bond film, a Spectre, augusztus végétől pedig megnézhető Guy Ritchie legújabb filmje, Az U.N.C.L.E. embere, aminek a főszereplői szintén kémek. Bármiféle trendek is vannak most Hollywoodban, a Sherlock Holmes és a Blöff iránti szeretet hajtott a moziba az új Ritchie filmre. Utólag köszönöm Antalnak, hogy megnézte velem az Uncle-t.

Tartalom:

"A hidegháború csak átverés volt. Jól tudják ezt az U.N.C.L.E nevű titkos kémszervezet alkalmazottai, akik, ha kell, szívesen együttműködnek orosz kémtársaikkal. Napoleon Solo (Henry Cavill), a cég egyik legjobb embere is kénytelen közösen bevetésre indulni Ilja Kurjakinnal (Armie Hammer), mert mindketten jól tudják: az igazi veszély egészen máshonnan fenyeget. Egy nemzetközi bűnszövetkezet őrült tervvel próbálja káoszba taszítani a világot. Minél jobban el akarják terjeszteni a nukleáris technológiát, mert abban reménykednek, hogy ha folytatódik az atomfegyverek terjedése, a törékeny erőegyensúly felborul, és kitör a III. világháború. A párosnak csupán egyetlen nyom áll rendelkezésre: egy eltűnt német tudós lánya. Az ő segítségével talán behatolhatnak a bűnszervezetbe."

Forrás: Port

Lehet, hogy nekem alacsony az ingerküszöböm (a Port-on például nagyon rossz kritikákat kapott a film és az USA-ban se épp egy box office hit), de sok kivetnivalót én nem találtam ebben az alkotásban. A filmje egy a 60-as években futott, itthon nem ismert amerikai sorozat, a The man from UNCLE egyfajta remake-je, aminek Ritchie igyekszik visszaadni a hangulatát. Hidegháborús környezet, Trabant, tipikus szovjet és amerikai kütyük: néhány példa a díszletből, amivel sikerül megidézni az eredeti történetet és egy retró stílust kölcsönözni az egész sztorinak. A dolog csak fokozódik a film második részében, amikor a történet átkerül Olaszországba. Előkerülnek a stílusos ruhák, klasszikus európai épületek és a korhoz illő, autentikus olasz zene: ezek által nekem még inkább az az érzésem lett, hogy Ritchie megidézte a klasszikus akciófilmeket. Emellett pedig olyan filmes megoldásokat is láthattunk (pl. akciójeleneteknél a jelenetet több képkockára osztották), melyek a régebbi idők mozijait idézik. Ezekkel az ügyes stílusidézésekkel remek atmoszféra teremtődött, és ezzel egy nagyon emlékezetes, stílusos összképet kapunk, amit öröm nézni, mindenféle modernebb elem nélkül is.

Persze számos más értéke van a filmnek a külsőn kívül, melyek közül szerintem kiemelendő a két főhős, Solo és Kuryakin viszonya. A szereplők közötti rivalizálás egy gyakorlott filmnézőnek nem jelenthet meglepetést, de itt a két férfi összeszokása, végül egymás partnerének érése fokozatosan fel volt építve, így hihetőnek tűnt az egész. Ennek a kémiának a működése azért is sarkalatos, mert a két ügynöknek nagyon is ellentétes karaktere. Az egyik amerikai, a másik szovjet, ami már alapból egyfajta ellenségeskedést szül a hidegháborús helyzet végett, de az erkölcsi normák (Solo tolvaj, Kuryakinnak pedig fontos az igazság, a becsület) és mentalitás terén (Solo sokkal lazább, Kuryakin pedig szinte mindent túl komolyan vesz) is teljes ellentétei egymásnak. De ahogy írtam feljebb is, az éles ellentéteket sikerült áthidalni.

Még számos jelenetet lehetne kiemelni (pl. Solo szendvics evését :)), amik emlékezetesek, de talán a két említett tulajdonság (a szereplők bemutatása és a hangulatteremtés) az, ami igazán kiemelkedő Az U.N.C.L.E. emberében. A történetre sincs baj, kellően fordulatos, az izgalom jól van adagolva és némi idő a szereplőkre is jut, bár az edzettebb filmnézők nem feltétlen nézik el a klíséket. A szubjektív véleményem viszont az, hogy élvezhető a film minden retróságával és klíséjével együtt, így 10/10. Nem volt komoly kivetnivaló benne.

# 2015 # akció

2015. augusztus 6., csütörtök

Like a Sir

Chibi Zsó augusztus 06, 2015 0 Comments

Mindenféle különösebb statisztika vagy cikk alátámasztása nélkül ki lehet jelenteni, hogy a szuperhősök uralják a mozit. Bosszúállók, Hangya, Fantasztikus 4 - csakhogy néhányat említsek a most bemutatott vagy bemutatásra váró filmek közül a témában. Matthew Vaughn sem mozog ismeretlenül a szuperhősök világában (X-men, Kick-ass), de legutóbbi filmje, a Kingsman mégis az akciófilmek klasszikus figuráihoz, a titkos ügynökökhöz nyúl vissza.
Utólag köszönöm Antalnak, hogy elvitt erre a filmre.

Tartalom:

"A titkos ügynök legjobbjai elegánsak, kifinomultak, felszerelésük a legkülönlegesebb (és leggyilkosabb) ketyerék gyűjteménye, és tudják, melyik whiskybe mennyi szódát szokás önteni. Töki (Taron Egerton) nem ilyen: ő átlagos, vagány utcagyerek: nagyszájú, simlis és nem riad vissza a balhéktól - viszont bátor, gyors és helyén a szíve. Talán ezért keresi meg őt egy magánkézben lévő titkos kémszervezet, a Kingsman egyik legjobb embere (Colin Firth): ha Töki is úgy akarja, a nagy hagyományú, és szigorú szabályok szerint működő cégnél modern James Bondot faragnak belőle. Ám a különlegesen veszélyes kiképzőidőszak gyorsan véget ér - de csak azért, mert az ügynökökre újabb, nagyobb veszélyek várnak. Valaki egymás után rabolja el a világ hírességeit, arisztokratáit és miniszterelnökeit. A szálak pedig egy őrült milliomoshoz (Samuel L. Jackson) vezetnek."

Forrás: Port

A Kingsmanről azt tudom mondani, hogy olyan, mint a közönség viszonya a filmhez (legalábbis a filmes fórumokat olvasva): vegyes. Egy kisebb élménybeszámoló talán érthetőbbé teszi a kijelentést. Az első órát a következőképpen tudnám jellemezni. Amint elkezdődött a film, azonnal magába szippantott. Ízlésesen adagolt látványos akciójelenetek szinte már az első perctől, elegendő mitologizálás (ezalatt arra gondolok, hogy egy teljesen érthető és hihető titkos ügynökséget mutattak be, s Töki karakterét is jól megismertük), fordulatok sorozata, remek színészek (a gyerekszínészek is), meghatározó stílusa van (angol gentlemenek!!!) és mindez rengeteg őrültséggel nyakon öntve. Egyszóval azt éreztem, hogy fantasztikus filmre ültem be. Aztán jött a templomos jelenet. Spoilerek nélkül annyi elmondható róla, hogy maga a jelenet nagyon is meglepő fordulat volt, de ezután valahogy a Kingsman már nem tudott úgy működni, mint az első órában. A kezdeti hangulat és stílus megmaradt, azonban az őrület túlságosan is eluralkodott az egészen. Jöttek az egyre meghökkentő baromságok és sajnos már rossz értelemben, a fináléban az egész pedig átment ízléstelenségbe is.

Ennek fényében nagyon nehéz is eldönteni, hogy jó vagy rossz filmnek nevezhető-e a Kingsman. Ahogyan írtam, az alapanyag nagyon is rendben van, hisz minden megvan, ami egy élvezhető mozihoz kell: kreatív ötletek, stílus, fordulatok, jó színészek (Colin Firth mindenképpen viszi a hátán a filmet, de Samuel L. Jackson is "kész", mint főgonosz), és leginkább különlegesség. Bátor vállalkozás egy, mondjuk kevésbé népszerű téma (titkos ügynökök) feldolgozása, és ezzel teljesen szembemenni a mainstreammel. Ha az őrültséget és az abszurdomot jobban elosztották volna a film második felében is, mindenképpen kiemelkedő alkotás lenne a Kingsman. A végeredményt látva viszont azt lehet mondani, hogy egyszer meg kell próbálni ezt a filmet, hogy az ember eldönthesse, jó vagy sem. Van, aki jobban vevő az abszurdomra, és akad olyan, aki képtelen elviselni: így kapjon egy 7/10-es számot Matthew Vaughn műve. Egyszer meg kell nézni.

# 2014 # A titkos szolgálat

2015. augusztus 4., kedd

Vigyázó szemetek Párizsra vessétek

Chibi Zsó augusztus 04, 2015 0 Comments

Idén februárban továbbfolytatódott az északi kalandozás a History csatornával a Vikingek 3. évadában. Az előző évadban elkezdett világ kibővítése továbbfolytatódik, új és régi szereplők jönnek vagy mennek. Erről bővebben.

Tartalom:

"Ragnar és Lagertha flottái ismét elhagyják Kattegatot, hogy Wessexbe menjenek, azonban ezúttal telepeseket is visznek magukkal. Ecbert király fogadja a vikingeket és alkut ajánl nekik: harcoljanak az ő oldalán. A többi vezető nem tetszése ellenére Ragnar beleegyezik az alkuba és Wessex szövetségeseként indul harcba."

Forrás: Imdb (fordítás)

Az előző évadnál kiemeltem, hogy a sorozatnak legnagyobb erénye, hogy képes fejlődni. Ez a tulajdonság a legutóbbi évadon is látszik. A vikingek világa bővül, ezáltal a történetnek az összetettsége is, és nagyobb, komolyabb konfliktusokkal kell szembenéznie a szereplőknek. Ragnarék kalandjai során láthatjuk például, hogy milyen problémákkal jár a letelepedés egy, az anyaországtól távol eső helyen, nőként milyen nehéz is irányítani egy közösséget, milyen is az angolszász vendégszeretet, de az évad végén még a frankok világába is betekintést nyerhetünk. És természetesen a többi nép mellett a vikingek világában is barangolhattunk, főleg spirituális téren. Visszatekintve azt mondhatom, hogy a készítők nagyon ügyesen folytatták a kulturális háttér kiépítését és az atmoszféraépítését, hisz a 3. évadban is jó érzés volt elmerülni ebben a régmúlt Európában.

Azonban hiába a jól kidolgozott külső, ha a belső nincs teljesen rendben. Az, hogy több történetszálon dolgozott az új évad kétségtelenül érdekessé teszi az egész alkotást, viszont nem voltak ezek a szálak eléggé kidolgozva. Az évad elején természetesen még tartott a 2. évad lendülete, Aslaug, Siggy és Helga álmai különös, mágikusabb vonulatot adtak a cselekménynek, Ragnarék és Ecberték találkozása szintén szórakoztató volt. Kwenthrith hercegnő védelmébe vétele után viszont egyre kiszámíthatóbbnak, néhol már kicsit logikátlannak hatott a történet. A frankok belépésével kicsit javult az évad közepén lévő bizonytalanság, akadtak meglepő fordulatok (pl. Ragnar), de valahogy mégsem érte el a fináléval együtt sem az előző évad színvonalát. Nem volt rossz a Vikingek 3. évada, de most valami hiányzott valami, ami az előzőben megvolt, így most ez 8/10, de attól még maradok 4. évadra is.

# 2015 # Alyssa Sutherland

2015. június 8., hétfő

Whiplash

Chibi Zsó június 08, 2015 0 Comments

Rengeteg sztereotípia kering a dobosokról. Ők azok, akik legjobb helyről nézik a koncertet, a dobos a zenész legjobb barátja, bárkiből lehet dobos és így tovább. Azonban erről a zenészről elmondható, hogy nélküle egy banda nem érne egy fabatkát sem. Ritmusérzék, jó hallás és még megannyi képesség szükséges ahhoz, hogy valaki zenére bírjon egy dobot. A Whiplash mondhatni a sztereotipikus dobos ellentétét mutatja be Andrew személyében, akinek, ahogy a legtöbb igazi dobosnak, akadnak nehézségei pályafutása során.

Tartalom:

"Andrew (Miles Teller) híres akar lenni. New York, tehát az Egyesült Államok, tehát az egész világ egyik leghíresebb zeneiskolájába, a Shaffer Konzervatóriumba jár, dobolni tanul, rengeteget gyakorol, és mindenre képes volna a siker érdekében. Legalább is, azt hiszi. De találkozik egy tanárral (J. K. Simmons), aki még nála is elszántabb. Ő abban hisz, hogy a tehetséget mindenáron fel kell szabadítani, és ami bujkál, azt ki kell préselni a tanulókból. Akkor is, ha kínlódnak, ha sírnak vagy belehalnak. A kezdő zenész és a sokat látott veterán egymásnak feszül. A tanár felveszi a kezdő dobost a zenekarába, de az első örömöt nagyon sok keserűség követi. És egyikük sem adja fel könnyen, amit elkezdett. Mindketten tartják a ritmust..."

Forrás: Port

Nem sok kivetnivalót találni a filmben, nem hiába volt az idei Oscar gála egyik kedvelt alkotása.

Első sorban érdemes beszélni a mondanivalóról, ami elég erős pontja a filmnek. Mikor is tekinthető jónak egy tanár? Alapjaiban Fletcher szemlélete nem tűnik rossznak: kihozni diákjaiból a legjobbat, azonban ehhez motiválni is kell őket a tanárnak. A komoly, elgondolkodtató rész itt következik: miként lehet ezt elérni? Biztosan mindenki találkozott azzal az őszinte tanártípussal, aki úgy próbál jobb teljesítményt kicsikarni tanítványából, hogy kíméletlenül elmondja annak hibáit. Tapasztalataim szerint ez a tanítási módszer nagyon kevés diákból hozza ki az elvárt hatást, de a Whiplashben Andrew esetében úgy tűnik, működik: a legjobb jazz dobos szeretne lenni bármi áron. Ennél a pontnál hiheti azt a néző, hogy egy, a Fekete hattyúhoz hasonló téma fog következni, de szerencsére nem. Hogy Fletcher, úgymond, emberére talált Andrewban elindul a játék: meddig is lehet elmenni az őszinte tanár módszerével?

Spoilerek nélkül elmondható, hogy öröm a tanár és diák közti konfliktusokat, egymásnak való visszavágásokat. Miles Teller és J. K. Simmons kettőse nélkül nem is működne ilyen hatásosan a két fél között húzódó harc. A Caravan egész napos gyakorlás vagy akár az első zenekari próba jelenetről is legyen szó, mindegyiknél érezni a színészek játékában a feszültséget, amely a megformált karakterek elszántságából fakad.

Mivel dobos filmről beszélünk, így a zene semmiképpen sem elhanyagolható elem. A jazz zene remek hangulatot ad a történetnek, de ennél több funkciója is akad: szinte az első perctől az utolsóig ad egy remek ritmust a cselekménynek. Nincs egyetlen jelenet se talán a Whiplashben, amiben a zene és a képsorok ne lennének összhangban egymással, ezzel pedig létrejön a kellő, jól kimért feszültség, amely fenntartja a néző figyelmét. Mindenképpen hatásos felépítés.

Összességében a Whiplash remek filmélmény és nem csak dobosok számára. Minden megvan benne, ami egy jó filmhez kell: feszültséggel teli történet, tehetséges színészek, jó zene, mondanivaló és mindez ízlésesen elrendezve az alkotásban: 10/10.

# 2014 # amerikai

2015. június 7., vasárnap

K-project

Chibi Zsó június 07, 2015 0 Comments

Egy animációs film esetében a szimpatikus vagy jól eltalált design azt a benyomást keltheti (nálam legalábbis), hogy a mögötte húzódó történet és karakterek is minőségi munkák. Nézzük, a K / K - project esetében miként is valósul mindez meg.

Az ajánlást köszönöm Lindának.

Tartalom:

"Shiroról hamar kiderül, hogy egy picit bohókás személyiség, aki éli gondtalan, mindennapi életét. Azonban ez hamar megváltozik, ugyanis Shirot fényes nappal megtámadják. Azonban hamar sikerül elmenekülnie, méghozzá egy titokzatos, fekete hajú férfi segítségével, akit Yatogami Kuroh-nak hívnak. Viszont Shironak egyáltalán nincs oka az örömre, ugyanis csöbörből vödörbe esik... mivel eme titokzatos, fekete hajú alak is az életére akar törni. Vajon mit követhetett el Shiro, amiért ennyien szeretnék eltenni láb alól?

Yatogami Kuroh az előző hetedik király, azaz Miwa Ichigen hűbérese volt, akinek az az utolsó kívánsága, hogy Kuroh ölje meg a gonosz királyt. Shirot ugyanis egy gyilkossággal vádolják, amit Totsuka Tatara ellen követett el. Ő az első támadók, vagyis a HOMRA tagja volt, a vezérük pedig a Vörös király."

Forrás: Animeaddicts

Sajnos a nagy elvárásokkal indultam a sorozatnak, ami miatt végül nagyot csalódtam benne. Az első részek nagyon nyögve-nyelősen indulnak, egyedül a felmerült konfliktus (Shiro hasonlít egy gyilkosra, ezért meg akarják ölni) tartja fent az érdeklődést. A következő részekben sem történik sajnos különösebb izgalom, csupán néhány információmorzsát vetnek a nézők elő a közelgő végkifejlet felé. Emellett rengeteg fölösleges vagy sablonos jelenet van, amelyeknél azt lehet érezni, hogy nem igazán van kidolgozva, így nem is érezhető át. Gondolok itt a Kék és Vörös klán tagjai között húzódó kapcsolatokra vagy a királyok közöttire. Talán egyedül Fushimit ismerjük meg kicsit.

Aztán a 10. rész környékén megtörik a jég: összeáll a kép, minden a helyére kerül és ezek mellé pedig még egy meglepő csavart és kerek lezárást is kapunk. És valahogy ezért fáj kicsit a szívem a K-ért: volt benne bőven potenciál.

A Hét Király, a klánok, az egész környezet és a szereplők: mindegyikből rengeteg izgalmas dolgot lehetett volna kihozni, a nézők elé tárni lényegüket, de nem éltek ezekkel a lehetőséggekkel az alkotók. Ehelyett egy tetszetős világban elmeséltek egy kevés konfliktussal rendelkező történetet. Összességében nézve, sok gond nincs vele, hisz korrekt lezárást kapott, a főcselekménnyel kapcsolatban nincsenek is kérdéseink, csak a körítéssel - és ez sok kárt tesz a tényleg összképnek.

Amik kicsit emelik még az anime minőségét, az a grafika és a zene. Utóbbinál az opening nem nagy eresztés zeneileg, nekem kicsit nem is ideillő, de az ending nagyon szép, korrekt dal. A betétzenékre vagy themekre se lehet panasz, A grafika minőségét pedig a posztban látható screenshotok is bizonyítják: kellemes, világos színek, kedvelhető figurák stílusosan megrajzolva. Továbbá az animációk során tetten érhető volt némi digitális megoldás, de nem zavart bele az összképbe.

Összegezve a leírtakat, a K / K -project sajnos nem sorolható a legjobb animék közé, inkább erősen átlagosnak. Habár korrektül lezárt történettel rendelkezik, nagyon sok mindent nem magyaráztak meg rendesen (szereplők, világfelépítés), amik azért adhattak volna több mélységet az egésznek. Így sajnos egy 6/10-es pontszámot tudok adni.

# 2012 # akció

2015. május 31., vasárnap

Holtodiglan

Chibi Zsó május 31, 2015 0 Comments

Napjainkban egyre több figyelmet szentelnek mind az irodalomban, mind a filmművészetben a női szemszögnek: hogyan éli meg egy nő a felnőtté válást, az iskolát és sorolhatnánk további élethelyzeteket, de talán a házasságot lehet kiemelni, mint a leginkább feldolgozott női helyzetet. David Fincher legutóbbi filmje, a Holtodiglan is a házasság témáját dolgozza fel szintén egy nő szemén keresztül, de merőben eltérően a hasonló témájú művektől.

Tartalom:

"Házasság? Halálos lehet. Nick és Amy az ötödik házassági évfordulójára készül. Boldogok, gazdagok, elégedettek ám az ünnep estéjén az ifjú feleségnek nyoma vész, és gyorsan kiderül, hogy a látszat csalt: a pár tele volt félelmetes, sötét titkokkal. Mindenki Nickre gyanakszik, és ő a hazugságaival meg ügyetlen elterelő hadműveleteivel egyre inkább magára tereli a figyelmet.

Hiába bizonygatja makacsul, hogy nem tehet semmiről, már csupán az ikerhúga, Margo bízik benne. De ha nem a férfi a tettes, akkor hova lett a felesége? És hogyan magyarázhatóak az egyre-másra előkerülő, egyre furcsább titkok? Azok, amelyek talán minden boldog családi élet mélyén ott lapulnak. Azok, amelyek olyan könnyen vezetnek el egy ember halálához."

Forrás: Port

Gillian Flynn regénye alapján készült a film, amelyben a tartalomból már ismert szituáció bontakozik ki: egy boldognak tűnő házasságból a feleség eltűnik, és ahogy a nyomozók egyre inkább mélyebbre ásnak, úgy derülnek ki az egyre sötétebbnél sötétebb titkok a férjről. Már-már annyira tökéletesen összeállt a kép, hogy az gyanús. Ekkor jön a csavar is, amelyről annyit érdemes spoilerek nélkül mondani, hogy teljesen szembemegy a női sorsot taglaló történeteknek. Nem a nő áldozat vagy nem úgy, ahogy azt először gondolnánk? A könyvben és a filmben is felvázolt szituáció elgondolkodtat minket azon, hogy mennyi is múlik a két félen egy kapcsolatban, továbbá a szeretet miként használhatja fel egyik fél a másik ellen. Ezek a kérdések a filmben nincsenek kimondva, Fincher jeleneteken keresztül fogalmaztatja meg bennünk őket, miközben a mögöttük húzódó érzelmeket is teljes mértékben át tudjuk élni - ahogy egy jó pszichothrillerhez illik.

Azonban egy bizonyos pont után az amúgy ügyesen felépített cselekmény egyre logikátlanabb, majd végül hihetetlen lenni a szó negatív értelmében. A film elején még nagyon ügyesen behúzza Fincher a nézőt a csőbe, de a végén az ellenkezője történik: annyira abszurd szituációt mutat be, hogy az már felháborító. Nem lehet spoilerek nélkül részletezni ennek a felháborodásnak az okát, de bővebb kifejtés nélkül annyit tudnék írni, hogy életidegen, ami történik az utolsó jelenetekben: egy állítást biztosan nem hinne el a rendőrség vizsgálatok nélkül.

A valóságtól elrugaszkodott befejezésen kívül amúgy a történet jól van felépítve és a karakterek is jól vannak bemutatva, főleg a főszereplő, Amy. Magabiztos szépség, akinek megvan a magához való esze, amit ki is használ, de valami különös mégis bujkál emögött a maszk mögött. Mindezt képes megjeleníteni játékával Rosamund Pike, aki ezért számtalan jelölést is kapott a filmes szakmától.

Visszatekintve a Holtodiglanra, egész erős alkotásnak mondható a maga túlzásaival együtt. Meglep, lenyűgöz, kicsit felháborít, majd elgondolkodtat, akár jóval a megtekintés után is. Egyszer mindenképpen érdemes megnézni: 8/10.

# adaptáció # amerikai

Antigané

2015. december 23., szerda

Az ébredő erő

2015. november 22., vasárnap

Ez egy lfsz, nem nyomozás!

2015. november 14., szombat

Én vagyok a legnagyobb botanikus ezen a bolygón

2015. október 22., csütörtök

Nincs kiút

2015. szeptember 27., vasárnap

Türelempróba

2015. szeptember 23., szerda

Az útvesztő

2015. szeptember 20., vasárnap

We get the world we deserve

2015. szeptember 3., csütörtök

Az U.N.C.L.E. embere

2015. augusztus 6., csütörtök

Like a Sir

2015. augusztus 4., kedd

Vigyázó szemetek Párizsra vessétek

2015. június 8., hétfő

Whiplash

2015. június 7., vasárnap

K-project

2015. május 31., vasárnap

Holtodiglan

Magamról

Másik blogom

Közösségi média

Itt is megtalálsz

Rendszeres olvasók

Popular

Archive

Keresés ebben a blogban

Follow Us @soratemplates