A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Henry Cavill. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Henry Cavill. Összes bejegyzés megjelenítése

2015. szeptember 3., csütörtök

Az U.N.C.L.E. embere

szeptember 03, 2015 0 Comments

Talán elszóltam magam a Kingsmannél? Mégis menők a kémek, legalábbis így tűnik most. Novemberre érkezik például az új James Bond film, a Spectre, augusztus végétől pedig megnézhető Guy Ritchie legújabb filmje, Az U.N.C.L.E. embere, aminek a főszereplői szintén kémek. Bármiféle trendek is vannak most Hollywoodban, a Sherlock Holmes és a Blöff iránti szeretet hajtott a moziba az új Ritchie filmre. Utólag köszönöm Antalnak, hogy megnézte velem az Uncle-t. 

Tartalom:
"A hidegháború csak átverés volt. Jól tudják ezt az U.N.C.L.E nevű titkos kémszervezet alkalmazottai, akik, ha kell, szívesen együttműködnek orosz kémtársaikkal. Napoleon Solo (Henry Cavill), a cég egyik legjobb embere is kénytelen közösen bevetésre indulni Ilja Kurjakinnal (Armie Hammer), mert mindketten jól tudják: az igazi veszély egészen máshonnan fenyeget. Egy nemzetközi bűnszövetkezet őrült tervvel próbálja káoszba taszítani a világot. Minél jobban el akarják terjeszteni a nukleáris technológiát, mert abban reménykednek, hogy ha folytatódik az atomfegyverek terjedése, a törékeny erőegyensúly felborul, és kitör a III. világháború. A párosnak csupán egyetlen nyom áll rendelkezésre: egy eltűnt német tudós lánya. Az ő segítségével talán behatolhatnak a bűnszervezetbe."

Forrás: Port


Lehet, hogy nekem alacsony az ingerküszöböm (a Port-on például nagyon rossz kritikákat kapott a film és az USA-ban se épp egy box office hit), de sok kivetnivalót én nem találtam ebben az alkotásban. A filmje egy a 60-as években futott, itthon nem ismert amerikai sorozat, a The man from UNCLE egyfajta remake-je, aminek Ritchie igyekszik visszaadni a hangulatát. Hidegháborús környezet, Trabant, tipikus szovjet és amerikai kütyük: néhány példa a díszletből, amivel sikerül megidézni az eredeti történetet és egy retró stílust kölcsönözni az egész sztorinak. A dolog csak fokozódik a film második részében, amikor a történet átkerül Olaszországba. Előkerülnek a stílusos ruhák, klasszikus európai épületek és a korhoz illő, autentikus olasz zene: ezek által nekem még inkább az az érzésem lett, hogy Ritchie megidézte a klasszikus akciófilmeket. Emellett pedig olyan filmes megoldásokat is láthattunk (pl. akciójeleneteknél a jelenetet több képkockára osztották), melyek a régebbi idők mozijait idézik. Ezekkel az ügyes stílusidézésekkel remek atmoszféra teremtődött, és ezzel egy nagyon emlékezetes, stílusos összképet kapunk, amit öröm nézni, mindenféle modernebb elem nélkül is.


Persze számos más értéke van a filmnek a külsőn kívül, melyek közül szerintem kiemelendő a két főhős, Solo és Kuryakin viszonya. A szereplők közötti rivalizálás egy gyakorlott filmnézőnek nem jelenthet meglepetést, de itt a két férfi összeszokása, végül egymás partnerének érése fokozatosan fel volt építve, így hihetőnek tűnt az egész. Ennek a kémiának a működése azért is sarkalatos, mert a két ügynöknek nagyon is ellentétes karaktere. Az egyik amerikai, a másik szovjet, ami már alapból egyfajta ellenségeskedést szül a hidegháborús helyzet végett, de az erkölcsi normák (Solo tolvaj, Kuryakinnak pedig fontos az igazság, a becsület) és mentalitás terén (Solo sokkal lazább, Kuryakin pedig szinte mindent túl komolyan vesz) is teljes ellentétei egymásnak. De ahogy írtam feljebb is, az éles ellentéteket sikerült áthidalni.

Még számos jelenetet lehetne kiemelni (pl. Solo szendvics evését :)), amik emlékezetesek, de talán a két említett tulajdonság (a szereplők bemutatása és a hangulatteremtés) az, ami igazán kiemelkedő Az U.N.C.L.E. emberében. A történetre sincs baj, kellően fordulatos, az izgalom jól van adagolva és némi idő a szereplőkre is jut, bár az edzettebb filmnézők nem feltétlen nézik el a klíséket. A szubjektív véleményem viszont az, hogy élvezhető a film minden retróságával és klíséjével együtt, így 10/10. Nem volt komoly kivetnivaló benne.


2014. július 30., szerda

Go back to the beginning

július 30, 2014 0 Comments

"Ha meg akarsz ismerni egy történetet, akkor vissza kell menned az elejére" - szól Henrik király trónján ülve a Tudorok című sorozat nézőihez. És valahol igaz is a mondat. Általános műveltségünkben VIII. Henrik leginkább az anglikán egyház alapítás és a rengeteg feleség miatt jelenik meg. Történelem óráról tudjuk, hogy mi a történet vége: egy elkeseredett küzdelem fiú utód nemzéséért mindhiába. Michael Hirst, a sorozat alkotója úgy gondolta 2007ben, hogy érdemes a közismert történet mélyére menni, a kezdetekig. Mellesleg, a sorozat ajánlását köszönöm Cleonak. 


Tartalom:
"Szenvedély, becsvágy és árulás mozgatja e lenyűgöző történelmi drámát, mely VIII. Henrik hírhedt 40 éves uralmának korai éveit dolgozza fel. Az ifjú király 19 évesen kerül a trónra. Az állami ügyek kevésbé érdeklik, így a hivatalos dolgok a hatalomittas Thomas Wolsey kardinálisra maradnak, miközben az angol uralkodó saját vágyainak beteljesítésén dolgozik. A VIII. Henrik belső köreibe tartozók számára - melybe Wolsey kardinális, az uralkodó második felesége, Boleyn Anna, a katolikus mártír Mórus Tamás, és Norfolk hercege is beletartozik - a legnehezebb feladat az önző király kegyeiben maradni."

Forrás: Port


Anno a sorozat a HBO vetélytárs csatornáján, a Showtime-on futott, mint a Róma sorozat vetélytársa. Az első évad alapján méltó vetélytársnak ítélhető a Tudorok sorozat. A mostanság kötelező eye-candy és szexjelenetek mellett a készítők adtak a minőségre is. A kosztümös filmekhez hűen korhű ruhákban jelennek meg a megelevenedett történelmi személyek. Ennek a kiemelése azért szükséges, mert a Tudorok esetében különös figyelmet fordítottak a jelmezekre is, némelyik ruhadarab ismerős lehet a korabeli festményekről is (mint például Thomas Wolsey bíborosi ruhája): így könnyen megteremtődik a reneszánsz hangulat (az autentikus zenével karöltve), ami elengedhetetlen ennek a történetének az elbeszéléséhez, ahhoz, hogy a nézőt könnyen elrepítse az adott korban. Ebben mindenképpen nagyon erős a sorozat. 
A Tudorok másik érdekes vonása, hogy lehozza a mi szintünkre a szinte már legendának, de mindenképpen misztikusnak számító személyeket. A képernyőn sokkal inkább átélhető így a szereplők öröme vagy válsága, mintha csak azt olvasnánk róla. A filmművészet tárháza és a tehetséges színészek is nagyban hozzájárulnak a karakterek emberségéhez. Ilyen téren az egyik legerősebb rész a járványos volt: Henrik szinte már beteges félelme a megfertőződéstől áttelepedett a képernyőn kívülre is. Továbbá maga a történetvezetés megközelítése is inkább az emberségre tereli figyelmünket, így nyilvánulhat meg leginkább az adott korszaknak a gondolkodása is (pl. Henrik álma, hogy fiú örököst nemzzen vagy húgának a szabadság utáni vágya). A humánosabb megközelítés viszont eredményezett egy érdekesnek mondható cselekményfelépítést. Az első évadra elmondható, hogy főleg epizódikus: minden egyes epizód egy adott udvari probléma köré épül, amelyet próbálnak megoldani. Ez a megoldás mindenképpen elegáns, mivel ilyen helyzetekben és konfliktusokban lehet a karaktereket bemutatni. Emellett viszont kapunk az évadon átívelő szálat is, ahová kicsúcsosodhat a történet. Az epizódikus részekből lassan, de szemmel láthatólag építkezik a cselekmény: egyszer kevésbé, máskor pedig nagyon meglepve a nézőt. 


Összességében, nem gyenge sorozat a Tudorok, legalábbis az első évad alapján. Rendelkezik a megfelelő körítéssel (autentikus zene, jelmezek és díszletek), izgalmas és emberközeli megközelítéssel kezeli és mutatja be VIII. Henrik udvarának fontosabb személyeit, őket pedig remek színészek keltik életre (főleg Thomas Wolseyt játszó Sam Neillt tudnám kiemelni). Azonban hiába a sok erős elem, valamitől mégsem tud teljes lenni az első évadban a történet. Sokszor éreztem azt, hogy a cselekmény szempontjából fontosnak vélt események nem kapnak elég hangsúlyt, amelyet egy drámától elvárnánk. Pedig ehhez vannak bőven eszközök, ahogyan a járványos rész is mutatja vagy akár az évadzáró. 
A sorozat további hibái közé a történelmi hűtlenséget lehetne felírni. Először is, hiába hozza remekül Henriket Jonathan Rhys-Meyers, az első epizódokban nehéz volt őt elfogadni a király megszemélyesítőének (ugye tudjuk, hogy Henrik feltehetőleg így nézett ki). Ezen kívül néhány történelmi csúsztatás is tetten érhető a cselekményben (pl. Wolsey sorsa). Bár ezek a hibák megbocsáthatóak, hiszen a drámaibb történet céljáért (a "hamisítás) vagy az eladhatóság miatt (Rhys-Meyers) döntöttek ilyen változtatások mellett. Azonban a hangsúlyozásra jobban kellene figyelni. Így 9 és 8 közötti a Tudorok első évada, de inkább egy 8/10, mivel a cselekmény folyása nem volt végig egyenletes és lendületes (pl. sok idő elment Henrik és Katalin veszekedésével, amelyek végül is ugyan arról szóltak).

Follow Us @soratemplates