Az U.N.C.L.E. embere
Chibi Zsó
szeptember 03, 2015
0 Comments
Talán elszóltam magam a Kingsmannél? Mégis menők a kémek, legalábbis így tűnik most. Novemberre érkezik például az új James Bond film, a Spectre, augusztus végétől pedig megnézhető Guy Ritchie legújabb filmje, Az U.N.C.L.E. embere, aminek a főszereplői szintén kémek. Bármiféle trendek is vannak most Hollywoodban, a Sherlock Holmes és a Blöff iránti szeretet hajtott a moziba az új Ritchie filmre. Utólag köszönöm Antalnak, hogy megnézte velem az Uncle-t.
Tartalom:
"A hidegháború csak átverés volt. Jól tudják ezt az U.N.C.L.E nevű titkos kémszervezet alkalmazottai, akik, ha kell, szívesen együttműködnek orosz kémtársaikkal. Napoleon Solo (Henry Cavill), a cég egyik legjobb embere is kénytelen közösen bevetésre indulni Ilja Kurjakinnal (Armie Hammer), mert mindketten jól tudják: az igazi veszély egészen máshonnan fenyeget. Egy nemzetközi bűnszövetkezet őrült tervvel próbálja káoszba taszítani a világot. Minél jobban el akarják terjeszteni a nukleáris technológiát, mert abban reménykednek, hogy ha folytatódik az atomfegyverek terjedése, a törékeny erőegyensúly felborul, és kitör a III. világháború. A párosnak csupán egyetlen nyom áll rendelkezésre: egy eltűnt német tudós lánya. Az ő segítségével talán behatolhatnak a bűnszervezetbe."
Forrás: Port
Lehet, hogy nekem alacsony az ingerküszöböm (a Port-on például nagyon rossz kritikákat kapott a film és az USA-ban se épp egy box office hit), de sok kivetnivalót én nem találtam ebben az alkotásban. A filmje egy a 60-as években futott, itthon nem ismert amerikai sorozat, a The man from UNCLE egyfajta remake-je, aminek Ritchie igyekszik visszaadni a hangulatát. Hidegháborús környezet, Trabant, tipikus szovjet és amerikai kütyük: néhány példa a díszletből, amivel sikerül megidézni az eredeti történetet és egy retró stílust kölcsönözni az egész sztorinak. A dolog csak fokozódik a film második részében, amikor a történet átkerül Olaszországba. Előkerülnek a stílusos ruhák, klasszikus európai épületek és a korhoz illő, autentikus olasz zene: ezek által nekem még inkább az az érzésem lett, hogy Ritchie megidézte a klasszikus akciófilmeket. Emellett pedig olyan filmes megoldásokat is láthattunk (pl. akciójeleneteknél a jelenetet több képkockára osztották), melyek a régebbi idők mozijait idézik. Ezekkel az ügyes stílusidézésekkel remek atmoszféra teremtődött, és ezzel egy nagyon emlékezetes, stílusos összképet kapunk, amit öröm nézni, mindenféle modernebb elem nélkül is.
Persze számos más értéke van a filmnek a külsőn kívül, melyek közül szerintem kiemelendő a két főhős, Solo és Kuryakin viszonya. A szereplők közötti rivalizálás egy gyakorlott filmnézőnek nem jelenthet meglepetést, de itt a két férfi összeszokása, végül egymás partnerének érése fokozatosan fel volt építve, így hihetőnek tűnt az egész. Ennek a kémiának a működése azért is sarkalatos, mert a két ügynöknek nagyon is ellentétes karaktere. Az egyik amerikai, a másik szovjet, ami már alapból egyfajta ellenségeskedést szül a hidegháborús helyzet végett, de az erkölcsi normák (Solo tolvaj, Kuryakinnak pedig fontos az igazság, a becsület) és mentalitás terén (Solo sokkal lazább, Kuryakin pedig szinte mindent túl komolyan vesz) is teljes ellentétei egymásnak. De ahogy írtam feljebb is, az éles ellentéteket sikerült áthidalni.
Még számos jelenetet lehetne kiemelni (pl. Solo szendvics evését :)), amik emlékezetesek, de talán a két említett tulajdonság (a szereplők bemutatása és a hangulatteremtés) az, ami igazán kiemelkedő Az U.N.C.L.E. emberében. A történetre sincs baj, kellően fordulatos, az izgalom jól van adagolva és némi idő a szereplőkre is jut, bár az edzettebb filmnézők nem feltétlen nézik el a klíséket. A szubjektív véleményem viszont az, hogy élvezhető a film minden retróságával és klíséjével együtt, így 10/10. Nem volt komoly kivetnivaló benne.
