Antigané: Miles Teller

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Miles Teller. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. április 29., péntek

A lázadó

Chibi Zsó április 29, 2016 0 Comments

Az előző részről, A beavatottról pozitív véleményem volt, így természetesen vártam a második részt. Utólag köszönöm Antalnak, hogy elvitt rá. Nos, őszintén, amennyire vártam ezt a filmet, annyira csalódtam benne. Lássuk, miért is.

Tartalom:

"A beavatott-sorozat: A lázadó emeli a tétet: Tris (Woodley) szövetségeseket és válaszokat keres a futurisztikus Chicago romjai között. Négyessel (James) együtt menekülniük kell a műveltek csoportjának hataloméhes vezetője, Jeanine (Winslet) elől. Az idővel versenyt futva Trisnek rá kell jönnie, hogy családja milyen titok miatt áldozta fel életét és miért próbálja meg a műveltek vezére megállítani őket mindenáron. Múltbeli választásai kísértik, de megtenne mindent azért, hogy megvédje szeretteit. Trisnek Négyessel az oldalán lehetetlen feladatok sorával kell szembeszállnia, hogy feltárja a múlt igazságát."

Forrás: Port

Habár az előző rész (számomra) többé-kevésbé lezárt volt, képes felvenni a fonalat és továbbvinni a másodikban. Trisék világa is bővül, például találkozunk a felkelőkkel, betekintést nyerünk az ő életükbe. Ez persze szépen kidolgozott látvánnyal párosul, tényleg beléphetünk ebbe a posztapokaliptikus környezetbe, volt egy jó kis hangulata. Továbbá a vezetők terveit is jobban megismerjük, aminek szintén örültem, hisz ennek köszönhető a film fináléja, Tris tesztje. Látvány szempontjából sem utolsó a teszt részt, de amit még érdemes kiemelni, hogy nagyon szépen hozza ezt az álomban megküzdeni a belsőnkkel toposzt. Igen, ez is valahol klísés (erről még írok többet is lejjebb), de összességében valahogy jól működött ez a rész.

A pozitívum után jöjjenek a negatívumok, de kíméletlenül. Itt szólnék, hogy lesznek spoilerek, szóval aki még nem látta a filmet, az innentől ne olvassa a bejegyzést! Kezdjük a szereplőknél. Őszintén, se Tris, se Négyes, és valahogy a többiek sem ragadtak meg különösebben. A lázadó részben nem csak semmilyenek, hanem irritálóan ostobák is voltak a szereplők, de főleg a főszereplő. Rengeteg olyan szituáció volt, amikor mondták Trisnek, hogy ezt ne csinálja, mert csapda vagy bajba kerül, erre nem megcsinálta? És miért? Önfeláldozás (ő ezzel magyarázta). De ha az írók (vagy írónő: nem tudom, hogy a regényben is ilyen buta-e Tris) céljait találgatjuk, akkor arra tudok gondolni, hogy nem volt jobb ötletük, hogy a főszereplőt a fináléba rakják. Másik hülyesége Trisnek az volt, hogy épp készült a nagy összetalálkozásra Jeannivel, erre előtte még kamatyol kicsit Négyessel. Érthető, hogy a rajongóknak kellett ez a jelenet, de illett volna felvezetni valahogy és mindenképpen egy normálisabb helyre rakni a cselekményben. Borzalmas. Azt pedig nem győzöm elismételni, hogy sokszor kiszámítható. Az előbb említett hibákat is sokszor láthattunk már más young adult alkotásoknál.

Ezekhez a példákhoz hasonló elemekkel volt tele A lázadó film, és a jó látványvilág meg pár erős jeleneten kívül nem igen tudtam élvezni a filmet. Így több, mint egy év utáni távlatból pedig nehéz visszaemlékezni a történetre, így azt is mondanám még, hogy nem egy maradandó alkotás. Pontszám? Végül is túl lehetett élni, a Tűzpróbánál nem volt idegesítőbb: 7/10.

2016. március 14., hétfő

A beavatott

Chibi Zsó március 14, 2016 0 Comments

Az Éhezők Viadala váratlan sikert aratott a young adult közönség körében, így nem is véletlen, hogy ezt meglovagolva a piac igyekszik hasonló műveket kitermelni. Ott van a már korábban tárgyalt MazeRunner, januárban jött Az ötödik, de egy csomó más filmet lehet még említeni. Ebbe az új trendbe sorolható Veronica Roth sorozatából készített Divergent, azaz A beavatott filmszéria is. Az ajánlást utólag is köszönöm Antalnak.

Tartalom:

"Beatrice Prior (Shailene Woodley) a nem túl távoli Chicagoban él, ahol a társadalom öt csoportra tagolódik, melynek mindegyike egy-egy erény kiművelését írja elő tagjai számára. Az emberek rájöttek, hogy a világban dúló háborúkért nem politikai ideológia, vagy vallási meggyőződés, hanem a személyiségben rejlő rosszra való hajlam okolható. A csoportok célja, hogy az emberekből kiirtsák azokat a tulajdonságokat, amik előidézhetnek egy újabb konfliktust. Az év egy bizonyos napján a 16 éveseknek el kell dönteniük, hova akarnak tarozni: a Bátrakhoz, az Őszintékhez, az Önfeláldozókhoz, a Barátságosakhoz, vagy a Műveltekhez. Egyetlen döntés, amely örökre megváltoztathatja sorsukat. Beatrice a vizsga során szembesül különleges képességével: az Elfajzottak közé tartozik, akik egyetlen csoportba sem sorolhatóak. Egy szabályok uralta világban azonban ez a legveszélyesebb dolog, ami egy fiatallal történhet: ha kitudódik, az egyet jelent a halállal. A több hetes beavatása során számos félelmével, gyengeségével kell szembesülnie a fiatal lánynak, miközben titkolnia kell valódi kilétét. Amikor rájön, hogy az Elfajzottakat végleg ki akarják iktatni, olyan tettre szánja el magát, amely mindenki számára meglepetést okoz."

Forrás: Port

A legnagyobb kritikát a Divergent a kasztrendszeren alapuló világáért szokta kapni, mert a középiskolai klikkesedésre emlékeztet. Pedig ha mélyebben belegondolunk, nem egy rossz, utópikus elgondolásból indul ki: egy olyan társadalom, ahol mindenki azt csinálja, ami a legjobban illik hozzá. Azonban a divergent, azaz a rendszerbe nem illő egyed (aki végül is bárhová beillene...) megzavarja a szigorú rendszert. A főhős, Beatrice mindig is érezte, hogy kívülálló és sehogy sem illik a rendszerbe, akárhogy is próbálkozik (azért végül sikerül neki). Valóban lehet itt párhuzamot vonni a középiskolai évekkel és lehet ez elcsépelt is egyesek számára, teljesen érhető okokból. Viszont ha a történet célközönségét vesszük figyelembe akkor szerintem még inkább eltalált ez a kasztrendszer: tinédzser éveink alatt nagyon is gyakori érzés, hogy nem érezzük a közösségbe illőnek magunkat, miközben azt látjuk, hogy mindenki másnak megvan a helye a világban. Emiatt legtöbbször magunkat okoljuk, de talán mélyen legbelül mi is azt érezzük, hogy lehet, a rendszerrel van a gond.

Ami magát a filmet illeti, én kellemeset csalódtam benne az előítéleteim ellenére (már megint egy young adult disztópia). Elismerem, megvannak a maga hibái, főleg a szereplők kidolgozatlanságában, de ezt ebben a részben meg tudtam bocsátani a jó összkép miatt. A beavatott fel van építve: megismerjük a világ működését, a főhős is végigmegy egy fejlődésen, ahol szembetalálja magát saját félelmeivel és eddig elképzelhetetlen dolgokat kell testközelből tapasztalnia. Ezek mellett van egy főcselekmény is (összetűzés a rendszert működtetőkkel), amivel bejön az akció vonal is. Szerintem ez volt gyengébb a filmben, de még az elviselhető kategóriába esett. Amit viszont nagyon értékeltem, hogy kerek lezárást kapott az egész történet, így akár el is lehetne létezni a következő rész nélkül, hiány érzete nem lenne az embernek.

Végül is nekem egy kellemes filmélményként maradt meg A beavatott, hiába viseli magán a young adult jegyeket. Szerintem egy viszonylag jól felépített film átlagos történettel és szereplőkkel, egyszer mindenképp megnézhető: 8/10. ~~Felvállalom.~~

# 2014 # A beavatott

2015. június 8., hétfő

Whiplash

Chibi Zsó június 08, 2015 0 Comments

Rengeteg sztereotípia kering a dobosokról. Ők azok, akik legjobb helyről nézik a koncertet, a dobos a zenész legjobb barátja, bárkiből lehet dobos és így tovább. Azonban erről a zenészről elmondható, hogy nélküle egy banda nem érne egy fabatkát sem. Ritmusérzék, jó hallás és még megannyi képesség szükséges ahhoz, hogy valaki zenére bírjon egy dobot. A Whiplash mondhatni a sztereotipikus dobos ellentétét mutatja be Andrew személyében, akinek, ahogy a legtöbb igazi dobosnak, akadnak nehézségei pályafutása során.

Tartalom:

"Andrew (Miles Teller) híres akar lenni. New York, tehát az Egyesült Államok, tehát az egész világ egyik leghíresebb zeneiskolájába, a Shaffer Konzervatóriumba jár, dobolni tanul, rengeteget gyakorol, és mindenre képes volna a siker érdekében. Legalább is, azt hiszi. De találkozik egy tanárral (J. K. Simmons), aki még nála is elszántabb. Ő abban hisz, hogy a tehetséget mindenáron fel kell szabadítani, és ami bujkál, azt ki kell préselni a tanulókból. Akkor is, ha kínlódnak, ha sírnak vagy belehalnak. A kezdő zenész és a sokat látott veterán egymásnak feszül. A tanár felveszi a kezdő dobost a zenekarába, de az első örömöt nagyon sok keserűség követi. És egyikük sem adja fel könnyen, amit elkezdett. Mindketten tartják a ritmust..."

Forrás: Port

Nem sok kivetnivalót találni a filmben, nem hiába volt az idei Oscar gála egyik kedvelt alkotása.

Első sorban érdemes beszélni a mondanivalóról, ami elég erős pontja a filmnek. Mikor is tekinthető jónak egy tanár? Alapjaiban Fletcher szemlélete nem tűnik rossznak: kihozni diákjaiból a legjobbat, azonban ehhez motiválni is kell őket a tanárnak. A komoly, elgondolkodtató rész itt következik: miként lehet ezt elérni? Biztosan mindenki találkozott azzal az őszinte tanártípussal, aki úgy próbál jobb teljesítményt kicsikarni tanítványából, hogy kíméletlenül elmondja annak hibáit. Tapasztalataim szerint ez a tanítási módszer nagyon kevés diákból hozza ki az elvárt hatást, de a Whiplashben Andrew esetében úgy tűnik, működik: a legjobb jazz dobos szeretne lenni bármi áron. Ennél a pontnál hiheti azt a néző, hogy egy, a Fekete hattyúhoz hasonló téma fog következni, de szerencsére nem. Hogy Fletcher, úgymond, emberére talált Andrewban elindul a játék: meddig is lehet elmenni az őszinte tanár módszerével?

Spoilerek nélkül elmondható, hogy öröm a tanár és diák közti konfliktusokat, egymásnak való visszavágásokat. Miles Teller és J. K. Simmons kettőse nélkül nem is működne ilyen hatásosan a két fél között húzódó harc. A Caravan egész napos gyakorlás vagy akár az első zenekari próba jelenetről is legyen szó, mindegyiknél érezni a színészek játékában a feszültséget, amely a megformált karakterek elszántságából fakad.

Mivel dobos filmről beszélünk, így a zene semmiképpen sem elhanyagolható elem. A jazz zene remek hangulatot ad a történetnek, de ennél több funkciója is akad: szinte az első perctől az utolsóig ad egy remek ritmust a cselekménynek. Nincs egyetlen jelenet se talán a Whiplashben, amiben a zene és a képsorok ne lennének összhangban egymással, ezzel pedig létrejön a kellő, jól kimért feszültség, amely fenntartja a néző figyelmét. Mindenképpen hatásos felépítés.

Összességében a Whiplash remek filmélmény és nem csak dobosok számára. Minden megvan benne, ami egy jó filmhez kell: feszültséggel teli történet, tehetséges színészek, jó zene, mondanivaló és mindez ízlésesen elrendezve az alkotásban: 10/10.