Antigané: Harrison Ford

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Harrison Ford. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. október 23., hétfő

Szárnyas fejvadász 2049

Chibi Zsó október 23, 2017 0 Comments

Az októberi tervekben is írtam, hogy nálam a Szárnyas fejvadász 2049 volt az év legjobban vártj sci-fije. Jó alapanyag (itt olvashatjátok, miért gondolom ezt), jó rendező (Denis Villeneuve, akinek többek között az Érkezést köszönhetjük), jó trailer és jó zene (Hans Zimmer is besegített a munkálatokba). Kérdés: kell ennél több? Igen, két kedves ismerős, akik eljönnek velem a moziba - ezúton köszönöm Diának és Ákosnak, hogy hívásomra jöttek. Lássuk, érdemes volt elkészíteni a folytatást.

Tartalom:

"2019-ben a replikánsok után vadászó szárnyas fejvadászok egyike különös felfedezést tett. Harminc évvel később egy másik fejvadász, az LAPD tisztje, K (Ryan Gosling) egy másik titokra lel. Egy olyan rejtélyre, amely ha felszínre kerül, felforgathatja mindazt, ami a földi társadalomból még megmaradt. Az ügy érdekében fel kell kutatnia a rendőrség egy régi emberét: Rick Deckardot (Harrison Ford): Csakhogy Deckard 30 évvel ezelőtt eltűnt, és senki nem tudja, hol bujkálhat.
Azt is csak néhányan sejtik, hogy miért... "

Forrás: Port

A moziból kijövet kicsit hasonlóan éreztem magam, mint amikor befejeztem a Szárnyas fejvadászt. A film atmoszférája teljesen letaglózott, különös gondolatok kavarogtak bennem arról, mi is tesz minket emberré, valaha fogunk-e gondolkodó robotot teremteni és mi lesz velünk a jövőben. Aztán a két alkotás utáni hasonló érzések mentén nem tudtam nem egymáshoz hasonlítani őket. Azt mindenképp el kell ismerni, hogy Villeneuve szellemesen köti össze a két film eseményeit (ez főleg az előző epizód jól ismert arcainak, mint Harrison Ford behozásánál érezni), futurisztikusabb hatással, de az elődhöz hűen idézi meg a neo-noiros-cyberpunkos atmoszférát, és bár nem olyan emlékezetes a soundtrack, de Hans Zimmerék is a legtöbbet hozták ki a Vangelist idéző zenéjükkel. Azonban pár - számomra - negatív megvalósítás is akadt. Leginkább a biztonsági játék volt számomra szembetűnő a 2049-nél (a továbbiakban így utalok a 2. részre). A 1982-es résznél végig azt éreztem, nem feltétlen vezetik a nézőt a cselekményben, sem pedig az alkotás mondanivalójának megértésében, sokkal inkább ránk bízzák az értelmezést; ezzel szemben a 2. rész direktebb módon mutatja meg, mi is történik. Emiatt kicsit csalódott voltam, mivel az új főhősünk, K útját követve nagyon úgy tűnt, jól bevett hollywood-i klíséket fogunk látni vagy olyan témákat, amelyeket az elmúlt években már feldolgoztak. Utóbbinál több kritika is említi például a Her-t K és Joi szerelmi szála kapcsán, de a Westworld is előkerült a robotok öntudatának ébredésénél, de egyértelmű az is, hogy a 80-as évekbeli előd gondolatait is továbbviszi, mégha csak érintőlegesen is. Ezek mentén talán könnyebb befogadni a 2049-et, azonban egy tapasztaltabb sci-fi mozis többet várna ennél - gondolhatjuk ezt a film utolsó fél órájáig, amikor is Villeneuve egyetlen húzással felborítja az addig felépített cselekményt. Spoiler nélkül annyit erről a csavarról, hogy kárpótolhat minket az addigi másfél órás egy-egy rosszaló szájhúzogatásunkért.

Azonban a 2049 vége nem csak a teljes filmet fordította fel, hanem sok mindent nyitva hagyott. Fel is merült bennem a kérdés: vajon lesz folytatás? (tervek vannak azért) Ugyanis a háttérben felmerül a hatalomátrendeződés szükségessége, azaz egy forradalom van kilátásban. Ezentúl csak egy rövid, szöveges ismertetőn keresztül kerülünk képbe a 30 évvel későbbi eseményeket illetően, ami miatt kicsit nehéz volt először belerázódni K és a jövőbéli Los Angeles mindennapjaiba. A BR világának összetettsége sejlik fel ezzel, az kétségtelen. És így utólag megtudtam, készült egy előzmény kisfilm (itt nézhetitek meg), amit nem árt megnézni a 2049 előtt, de nem ér hátrány sem - azt leszámítva, hogy úgy érezheti magát, mint én. Amúgy ezt a szűk marokkal mért univerzumépítést (tény, inkább képekkel építkezett a film) az "elidegenítő elemek dobozába" helyezem, mivel ezen kívül akadt pár olyan jelenet, ami kidobott a 2049-ből. Ilyen volt nekem K és Joi "fizikai beteljesülése", a csábosan belépő hologramprostituált, vagy a sivatagban K fölé magasodó meztelen női szobrok. Valahol szexisták ezek a képek (a hologramok és a szobrok) vagy valahogy nem odaillőek. Természetesen mindegyiket meglehet magyarázni a film kontextusában, vagy épp vitatkozni róla - erről a Roboraptoron olvashattok egy jó cikket, ami főleg a szexizmust járja körbe -, de egyszeri nézőként zavarónak hatottak. Kérdés, egy második vagy harmadik újranézésnél hogyan értelmeződnek újra ezek a képsorok.

Összegezve mindenképp nagy élmény a Szárnyas fejvadász 2049, moziban érdemes nézni. Hosszú film, az igaz, némely nézőnek lassú is lehet, de szerintem mikor épp nincs tényleges történés a vásznon, akkor is annyi apróság fedezhető fel képi és gondolati szinten, hogy ha ezekben elmerülünk, akkor igazából nem is lehet nagyon hosszúnak érezni. Részemről 9/10, annak mindenképp ajánlom, aki szeret elveszni, gondolkodni és egyszerűen önmagáért élvezni egy filmalkotást.

2017. május 29., hétfő

Szárnyas fejvadász

Chibi Zsó május 29, 2017 0 Comments

Ha nagy klasszikus science fiction filmeket kellene felsorolni, Ridley Scott Szárnyas fejvadásza biztos szóba jönne. Ha pedig a zsáner fejlődése felől közelítek a filmhez még inkább megkerülhetetlennek tartom, hisz egy konkrét alműfajt, a cyberpunkot köszönhetjük neki. Pontosabban ez egy neo noir, ami csak előfutára a cyberpunknak, de ennyi elég is most, mert csak nőne a rám nehezedő súly. Ugyanis számomra nagyon nehéz nagy klasszikusokról írni, úgy érzem, nem tudok érdemben hozzájuk szólni. Kicsit ennek fényében írom a következő bejegyzést is a Szárnyas fejvadászról: egy huszonéves lány benyomásai egy nagyon híres filmről.

tartalom:

"2019-et írunk. Egy speciális osztaghoz tartozó Deckard éppen visszavonulni készül, amikor újabb feladatot kap. Öt replikáns eltérített egy űrhajót, hogy visszatérjenek a Földre és megkeressék megalkotójukat: az életüket szeretnék meghosszabbítani. Deckard feladata, hogy megakadályozza ezt, felkutassa és végezzen a replikánsokkal. A film az egyik legismertebb és legjobban sikerült sci-fi a film világában. Rengeteg kérdést feltesz: Mit jelent emberenek lenni? Mi az élet értelme? A válaszokat azonban a nézőre bízza."

Forrás: Port

Ridley Scott filmjének alapjául egy Philip K. Dick regény szolgált, az Álmodnak-e az androidok elektronikus bárányokkal? PKD a tavalyi évem nagy szerelme, részben pont az említett regény miatt: annyi minden van benne, amiről órákon keresztül lehet beszélni. És ebben az "annyi mindenben" az a legjobb, hogy teljesen belesimul a cselekménybe, a sorok között bújik meg az egész, ahogy az egy - szerintem - jó könyvtől elvárható. Mi tesz valakit emberré? Milyen tabukat vagyunk képesek átlépni? - csak néhány kérdés, melyek megfogalmazódtak bennem olvasás közben, és próbáltam a szöveg és PKD világa alapján választ találni rájuk. Mindemellett pedig valami melankolikus érzés is belengi a regényt, egyfajta remény nélküli belenyugvás. Egy év távlatából is az az érzésem, hogy csak a felszínét kapargatom ennek a regénynek, még nagyon sok felfedezni-való vár benne. A Szárnyas fejvadász megnézése előtt ezek a gondolatok idéződtek fel bennem, és hiába emlékeztetem magam arra, hogy a film egy más médium, mások a szabályok, mégis azt vártam, hogy a könyvben olvasottakat kapjam vissza Ridley Scottól.

Olyan 80%-ban sikerült is visszakapnom az Androidokat (innentől így fogok a könyvre utalni), de nem vagyok szomorú a hiányzó 20% miatt. A változtatásokkal és azzal az egy-két hangsúly eltolódással a Szárnyas fejvadász elszakadt a könyvtől, és egy teljesen új művet hozott létre, egy másik megközelítést, miközben megőrizte az eredeti hangulatát és mondanivalóját. A film nagyon hamar behúz azzal az atmoszférával, amit már a legelején lefektet (nem is értem, hogy bukott meg a korában a kasszáknál), némi túlzással talán mondhatok olyat, hogy a vászonról a néző lelkébe költözik egy futurisztikus-noir keverék, és ez ott lüktet bennünk egészen az utolsó jelenetig. Az egészet pedig a Vangelis zenéje teszi számomra még emelkedettebbé, és éri el, hogy még jobban a bőröm alá férkőzzön a tech noir / cyberpunk.
Ami a történetet illeti, többé-kevésbé követi a PKD regényét. Ha összehasonlítom az alapot és a filmet, annyi különbség jut csak eszembe, hogy Deckard (Harrison Ford) felesége nincs a filmben, a műállatok-igazi állatok problémája nincs kihangsúlyozva (a könyvben ez egyfajta státuszszimbólum kérdés), végül pedig úgy éreztem, John Isidore szálat a film kevésbé emeli ki, háttérbe szorítja Deckard és az androidokhoz képest. Így viszont talán nagyobb hangsúlyt kapott az egész ember-andrioid probléma, az emberség kérdésének körüljárása, ami végül Batty méltán híres monológjában csúcsosodik ki. Nekem így kicsit másabb megközelítésbe helyezte a PKD által felvetett dilemmát, viszont a filmben is éreztem az egész problémának a mélységét, az androidok elkeseredett küzdelmét az életért.

Visszaolvasva a bejegyzést az a benyomásom, hogy alig sikerült leírnom azt, amit a Szárnyas fejvadász nézése közben éreztem, de az biztos, hogy nem hype-ból van kultstátusza. Mai szemmel lehet lassú, de okkal, mert ebben inkább elmerülni kell, gondolkodni, nem pedig az akciót várni minden jelenetben. Első megnézés után 9/10, de az biztos, hogy még vissza fogok térni a filmhez, és természetesen a könyvhöz is. Végül de nem utolsó sorban nagyon várom a Blade Runner 2049-et Ryan Goslinggal és Harrison Forddal.

# 1982 # adaptáció

2015. december 23., szerda

Az ébredő erő

Chibi Zsó december 23, 2015 0 Comments

A kilencvenes években születtem ugyan, de talán nem én vagyok az egyetlen, aki így is a Star Warsszal nőtt fel. Az előzménytrilógiákkal úgy hihettük gyerekként, hogy le is zárult a Star Wars univerzum, aztán történt a Lucasfilm és a Disney 4 milliós üzlete, majd jött a hír a készülő új SW filmről. Idén, december 18-án pedig eljött a nap, mikor a rajongók végre itthon is megtekinthették Az Ébredő Erőt. Hangzatos a cím, de mit takarhat? Most a Port sem volt nagyon hasznunkra, hisz csak ennyit találtam ott tartalomleírásként: "Idén a Lucasfilm és a rendező J.J. Abrams együtt kalauzolják el a nézőket egy messzi-messzi galaxisba." Nem félrevezető a leírás, hisz így történt: J. J. Abrams mutatta most meg, hogy szerinte hogyan is kell SW filmet csinálni.

Az új filmnek hatalmas rajongói elvárásoknak kellett megfelelnie: George Lucas eredeti trilógiájához méltó folytatást kellett alkotni, ezzel elfeledtetve az előzmény trilógia által okozott csalódást (személyes megjegyzés: nekem a 3. részt leszámítva nem volt bajom az előzményekkel). Továbbá olyan új karakterekkel kellett előállni, akikre a későbbi új filmeket lehet építeni. A film megnézése után azt mondhatom, hogy a rajongói elvárásoknak sikerült megfelelni. A sivatagos bolygó, a Jakku hangulatban idézi a Tatooine-t, a minimális CGI és a makettek használata pedig szintén az eredeti trilógia előtt tiszteleg, továbbá a harcjelenetek is inkább az eredeti filmek kissé kaotikus űrcsatákat és a közel harci vívást idézi, mint az előzmény trilógia akrobatikus kardozásait. A megidézések terén ami talán zavaróbb volt az, hogy bizonyos történetelemek is megidézőttek az előző trilógiából, bár szerintem annyira erős az egész filmnek a hangulata és az egész cselekménynek a tempója is, hogy az újból látott történetelemeken talán át lehet siklani.

Ami a szereplőket illeti, szintén megfeleltek a kitűzött célnak. A két új fiatal főszereplő, Rey és Fin nagyon lelkesek, de közben igyekeznek megfelelni a rájuk szakadt feladatoknak és helytállni. A későbbiekben ha jó irányba viszik őket az írók, akkor valóban jó, erős alapokon fog nyugodni a várható új trilógia. Az új gonosz, Kylo Ren is ígéretes figurának tűnt egy bizonyos pontig (spoiler: ~~amíg le nem vette a sisakját~~ spoiler vége), aztán valahogy megszűnt a karakterből áradó tiszta kegyetlenség. Reméljük, hogy a következő filmekben majd adnak a karakterfejlődésének valami pozitív irányt. Ami zavaró volt velük kapcsolatban, hogy tényleges múltjukról és motivációjukról nagyon keveset tudtunk meg Az Ébredő Erőben. Valószínűleg, ez a hiányosság abból fakad, hogy most csak trilógia nyitórészét láttuk, és a későbbiekben minden kérdésre választ kapunk.

Még érdemes megemlíteni, hogy az új szereplők mellett a régiek is remekül működtek. Jó volt újra látni Han Solot, Chewie-t, Leilát és még sok más régi, jellegzetes figurát az eredeti trilógiából. A felsoroltak közül Hant volt a legjobb látni, főleg azért, mert Harrison Fordon látszott, hogy nem csak karaktere, hanem ő maga is élvezi, hogy újra a jól ismert, már-már legendás bolygók és űrhajók közt járhat.

Összességében, az Ébredő Erő hozta az elvártakat és többé-kevésbé boldoggá tette az SW rajongókat. A korábbi filmekhez hasonlóan akciódús, magába ránt, és mindehhez társul egy nagy adag nosztalgia is. 9/10.