Antigané

Visszagondolva nagy bajok nincsenek ezzel a filmmel. In medias res kezdést látunk, főhősünkről a nevén kívül szinte semmit sem tudunk. A felmerülő kérdéseket Thomasszal együtt próbáljuk megválaszolni a történet előrehaladtával. Megismerjük a túlélésre berendezkedett fiú társadalmat, amiről mindenképpen eszünkbe juthat A Legyek Ura, bár olyan fokú brutalitásra nem kell itt számítani. Ahogy minden működő közösségben lenni szokott, ellentétek itt is vannak: Thomast igen csak érdekli, hogy miért is vannak körbe zárva egy labirintussal, viszont a fiúk vezetője ezt nem helyesli, szerinte továbbra is életben kell tartani a fiúkat és egyhelyben maradni. Ennél a résznél jött el az első olyan pillanat, ahol megjelentek a tipikus ifjúsági / amerikai akciófilmekre jellemző vonások. Az útvesztő esetében arra gondolok, hogy a felmerült konfliktus nem oldódik fel, mert mindkét fél csökönyösen ragaszkodik az álláspontjához, ami ötödjére már igenis idegesítő és elcsépelt lesz. Továbbá a film fordulatai kiszámíthatóvá válnak, mint például igen, ez egy kísérlet, amit igazából azért a legelejétől sejteni, vagy épp kik fognak meghalni és kik nem. 

Viszont dicsérendő, hogy ezeket a fordulatokat próbálják viszonylag fokozatosan és kellően "rejtélyesen" beépíteni a cselekménybe, Ez a fajta érdeklődés-fenntartás Thomas beilleszkedéséhez hasonlóan van ábrázolva: ahogy tágul a zárt mikroközösség körül a világ, úgy jönnek elő az újabb és újabb kérdések, sokszor egy korábbi megválaszolását követően. Ettől lehet olyan érzése az embernek, hogy már túlzásba viszik a misztikumot, de valahol talán még megbocsátható.
A fordulatos, de viszonylag kiszámítható történet átlagosnak mondható szereplőkkel egészül ki, szintén viszonylag átlagos alakításokkal, de több talán nem is kell ide. Igaz, így szinte senkit sem lehet megkedvelni és mivel hiányzik a szimpátia a figurák iránt sablonosságuk végett, nehéz / szinte nem is lehet izgulni értük vagy szomorúságot érezni elvesztésük felett. Viszont ilyen egyszerű szereplőkkel viszonylag könnyen végig lehet vinni a kalandot azzal az egyszerű céllal a szemünk előtt, hogy szórakoztató legyen.

Így összegezve Az útvesztő nem egy kiemelkedő, műfajt megújító stb. fantasztikus filmalkotás, hanem egy egyszerű ifjúsági akciófilm, ami leköt másfél órára ugyan, de aztán hosszú távon nyomot nem hagy bennünk. Részemről 7/10-es filmélmény volt, hisz látványosnak látványos volt, megnézni meg lehetett, de különösebb hatással nem volt rám. Annak a fényében érdemes megtekinteni, hogy épp mire vágyunk: egyszerű kikapcsolódásra vagy komolyabb, elgondolkodtató műre. Ha az első opció játszik, akkor meg lehet nézni Az útvesztőt. 

 Ezzel az adaptációval először a Filmvilágban találkoztam, a kritika írója érdekesen vázolta fel a filmet, úgy éreztem, hogy meg kell nézni ezt a kísérletet. Aztán a Mumford and Sons nevű banda útján a trailerbe is belefutottam, így már valóban elkerülhetetlen volt a film megnézése. Azt vártam tőle, hogy tényleg visszaadja a könyv hangulatát, a szereplők összetettségét valamilyen szinten érzékelteti ezeket.

Sajnos Andrea Arnold sem tudta visszaadni a könyv mondanivalóját. Amiben ügyesebb volt elődeinél, az a hangulat teremtés. Dombos, kietlen táj, csak a szél süvítését hallani, emberi lények sehol. A természet romantikus vadsága, ahogyan a könyvben is megjelenik, s ez a vadság lakozik a szereplők lelkében is. Továbbá a kora hű ruhák és körülmények realisztikus ábrázolása is sokat hozzátett a tökéletes ábrázoláshoz. 

A szereplők megjelenítése viszont már nem sikerült ilyen jól, és így a cselekmény sem. A film a könyv első részét meséli el, Heathcliff és Cathrine gyerekkorát, felnőtt korukat egészen Cathy haláláig (a gyermekek sorsáról már nem esik szó). A gyerekkor részt jónak éreztem, főleg, mert alig volt párbeszéd, a jelenetekből láttam a két gyermek kapcsolatát, és azt, hogy a többiek miként viszonyulnak Heathcliffhez. Mellesleg, merész változtatás, hogy a sötét bőrű főhőst egy néger színész játssza. Mivel a könyv szerint Heathcliff származása ismeretlen (cigánynak gondolják, de nem biztosak benne), így Andrea Arnold megoldása egy izgalmas játék. Így még inkább éreztette a nézőkkel, hogy Heathcliff kívülálló, nem ebbe a yorkshire-i világba illik. Bántalmak érik, senki sem szereti, kivéve Cathy-t, aki végül mégis elhagyja a főhőst. Arnold filmjében látjuk Heathcliff magányát, de a dühöt, a bosszúvágyat nem. Amikor visszatér, akkor sem tudni, mik az okai. A film utolsó fél órájában persze látni, hogy haragszik Cathyre, amiért férjhez ment Lintonhoz, és bosszantja is emiatt, de mégsem olyan gonosz, utálatos módon, mint a regényben. Ez nagy hiba, hisz Heathcliff karakterének egyik fő jellemzője a bosszú, gyermekkori sérelmeinek megtorlása, amelyeket meg nem értettség miatt kellett elviselnie. Valamilyen szinten meg kell értenünk Heathcliffet, viszont későbbi tettei miatt nem kell megbocsátanunk neki. Ezt ebben a feldolgozásban nem lehetett megtalálni.

Cathrine utálatos karaktere sem jelent meg a filmben. Mivel Heathcliff szemszögéből láthatjuk őt, így egy földre szállt angyalnak tűnt. Pedig aki ismeri az eredeti könyvet, tudhatja, hogy Cathy sosem volt az a szerethető angyali lény. Utálatos jelleméből a felnőtt Cathyt alakító Kaya Scodelario alakításában látszik valami.

Érdekes kísérlete az Üvöltő szelek adaptációjának ez a film, de sajnos még mindig nem tökéletes. Nem mindent sikerült átemelni Heathcliff személyiségébe, a többiekébe pláne nem, a cselekmény lassan halad, a rendező sokszor elveszik a tájban. Szép felvételek, persze, de sokszor elvonja a figyelmet a jellemekről, kapcsolatokról, a cselekvések okairól. 6/10-et adok Andrea Arnold filmjére. Nem rossz, meg lehet nézni, bár ha valaki nincs a művészfilmek lassú világához szokva, az nehezen birkózik meg ezzel a változattal. Továbbá vannak itt jó ötletek, szép megoldások, de valahogy a film második felére elfogyott a lelkesedés, egy jónak induló filmből semmilyen alkotás lett.