A következő címkéjű bejegyzések mutatása: 2015. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: 2015. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. december 22., szombat

Ez a Trónok harca sci-fiben, nem a Térség - Luna - Újhold

december 22, 2018 0 Comments


Ian McDonald a kortárs sci-fi irodalom talán egyik legtermékenyebb írója, legalábbis az eddig majdnem 20 kötetet számláló életműve és számtalan novellája erről tanúskodik. Ennek ellenére hazánkba csak most kezd némi népszerűségre szert tenni legújabb sorozatával, a Lunával - annak ellenére, hogy három könyve, a Brasyl, A síkvándor és A dervisház megjelent magyarul. Az első kötetet, az Újholdat számos blog és lista ajánlja, a hype-ból nem tudtam kimaradni így. De itt jól megérdemelt a rajongás.

Tartalom:

"A Holdon meg kell küzdened minden talpalatnyi helyért.
És Adriana Corta pontosan ezt tette.
A Hold legfiatalabb uralkodócsaládjának fejeként Adriana kicsavarta a Hold hélium-3 iparát a Mackenzie vállalat kezéből, és új státuszt vívott ki a családjának. Élete alkonyán azonban Adriana vállalatát számos ellenség támadja, akiket üstökösszerű felemelkedése során szerzett. A Corta család csak úgy maradhat fent, ha Adriana öt gyermeke megvédi az anyjuk birodalmát a támadóktól… és egymástól is."


Forrás: Moly


A könyv legelején nehéz belerázódni a különböző karakterek szemszögébe és felvázolni magunkban a Holdon uralkodó családok kapcsolatrendszerét. Legalább 8 szereplőt (vagy többet) követünk az első oldalakon, akiket különböző problémák foglalkoztatnak, teljesen különböző közegben mozognak, és vagy ezerfele tartanak. Körülbelül a 60. oldalra minden letisztul és átláthatóvá válik a regény világa, megjelenik előttünk a képzeletbeli sakktábla, amin a holdbéli családok játszák a holdbéli trónok harcát. Ugyanis a Corták-Mackenzie-k közötti játszmákat is akkora tételekkel játszák, mint a Lannisterek George Martin regényfolyamában Westeros más uralkodó családjaival. Hasonlóan szövevényes intrikákat szőnek egymás ellen, mint a példaként felhozott fantasyben. Ezenfelül vagyonok, kapcsolati tőke és persze életek felett döntenek, és mindezt a családért teszik - ez utóbbi vonás a Trónok harca-utóérzés mellett a maffiafilmeket is eszünkbe juttatja.

Azonban ezek az érdekharcok lassan körvonalaózdnak, McDonald gondos építkezéssel alapozza meg őket. Családi ebédek, kötelező pofavizitek és tárgyalások - mindezek azért, hogy megismerjük minden egyes személy indítékait, melyekből a későbbiekben majd nagy gondok származnak. Azonban ezek a részek is vannak annyira érdekesek, hogy megbocsátjuk az írónak, amiért a könyv utolsó negyedében lövi csak el a petárdáit. A cselekmény fokozatos felépítése mellett pedig a világépítésre is jut idő, sőt. Egy teljesen hiteles (már amennyire egy elképzelt benépesített Holdtól ez elvárható), élő-lélegző holdkolóniát vázol fel előttünk hihető technológiai fejlettséggel, sajátos nyelvjárással, szokásokkal és társadalmi csoportokkal. Saját Földünkhöz hasonlóan itt is a legnagyobb luxus körülményektől egészen a legpuritánabb vidékig minden megtalálható. Van, ahol a levegő vétel teljesen természetes dolog, máshol pedig még egy sóhajért is kemény pénzt kérnek. McDonald ötletei egyszerre ismerősek és újszerűek, és ahogy mindezeket kibontja az szédítő.


A világépítés mellett a karakterekre is hasonló figyelmet fordít a szerző. A legnagyobb figyelmet Adriana Corta, az ötödik nagy család fője kapja, aki a földi életétől kezdődően meséli el, hogyan jutott a Holdra és vált sikeres vállalkozóvá. Mellette hangsúlyos figura még két fia, Lucas és Rafa, és a külön utakon járó lánya, Ariel. Az unokák közül a legtöbbet pedig Lucasinhóval találkozunk, akinek a szemén keresztül főleg a Hold társadalmába és annak szexuális szokásaiba kapunk betekintést. Plusz érdekes szemszög még Mariáné, a holdbéláé (a Földről érkezett személy), aki véletlenek során kerül szorosabb kapcsolatba a Corta családdal. Az ő fejezetei azért is érdekesek, mert mint kívülálló, megmutatja a Hold azon oldalát, ami a vezető családok otthonaiból nem látszik. A többi karakter (pl. Wagner, a negyedik Corta vagy Luna, Adriana másik unokája) nem sok szerepet kap az Újholdban, pedig szinén érdekes figuráknak tűnnek, ezért sajnálom, hogy nem ismerjük meg őket jobban. Bár az itthon jövőre megjelenő második kötetben, a Wolf Moonban szerintem esélyes, hogy Wagner (mivel farkasként is hivatkoznak rá) több szerephez juthat. Szóval bőven van esély rá, hogy az itt háttérbe szorult szereplők több szerephez jutnak a jövőben.


Összességében az Újhold megérdemli az őt övező hype-t, valóban egy jól megírt történet, ami köré egy élvezetes világot is felhúzott a szerző. És mivel a vége izgalmasan zárult, ezért eléggé kíváncsi vagyok a folytatásra. Az élvezeti értékből csak a döcögős indulás von le valamennyit - így lesz 9/10 pontos a blogon a könyv -, de ezenkívül korrekt mű, ajánlom minden sci-fi rajongónak, és nem sci-fiseknek is.

2017. április 5., szerda

Amikor egy sorozat képes felülmúlni önmagát

április 05, 2017 2 Comments

2014-ben az egyik új kedvenc sorozatom a Fargo lett, és a True Detective 2. évada fölött érzett csalódás miatt féltem ennek az antológiasorozatnak a folytatásától. A TD-hez hasonlóan itt sem az előző évad szereplőit látjuk viszont, hanem egy teljesen új csapatot. Vagyis majdnem, ugyanis az 1. évad nyomozónője, Molly és apja feltűnik, csak jó pár évvel fiatalabb kiadásban (Molly konkrétan még kisgyerek), ugyanis ezúttal 1979-be vittek minket az alkotók. 

Tartalom:
"A Fargo új fejezete 1979-ig visz vissza, a történet két amerikai államban, Dél-Dakotában és Minnesotában játszódik. A Minnesota állambeli Louverne-ben a fiatal rendőr Lou Solverson (Patrick Wilson), aki nemrég tért vissza Vietnamból, egy teljesen új bűntény előtt áll. Ted Danson alakítja Hank Larsson seriffet, Kirsten Dunst és Jesse Plemons lesznek a Blumquist házaspár, Jean Smarta kíméletlen Floyd Gerhardt-ot formálja meg."
Forrás: Port


A 2000-es évek vége óta indult sorozatok jelentős részénél azt érzem, hogy kapunk egy ütős 1. évadot, esetleg a kezdeti lendületből jut még a 2. és 3. évadra is, de aztán leszállóágba kerül a produkció (pl. Vámpírnaplók, Gossip Girl, de más példák is akadnak). Sajnos nem tudom ennek az okát és okosat sem olvastam a témában, mindenesetre az már valami, ha egy sorozat képes tartani a színvonalat, hát még ha felül is múlja az eddigieket! Utóbbi történt a Fargo 2. évadában is. Az alkotók a múltba utazáson túl bővítették a szereplőgárdát és egy sokkal komplexebb történetet építésébe kezdtek. Míg az előző évad főleg három karakterre koncentrált (Molve-Lester-Molly), addig itt kapunk egy vérre menő bandaháborút két kemény féllel, egy Mollyhoz hasonló talpraesett nyomozót (az apját), és egy szerethető párocskát, akik véletlenül voltak rossz helyen, rossz időben. Utóbbiak megfeleltethetőek Lesternek, és nagyjából hasonló utat is jár be a Blumquist házaspár, mint az 1. évadban Martin Freeman karaktere. 


A nagyobb szereplőgárda mellett megmarad az "aljas" elbeszélés is. Azaz, ahogy az 1. évadnál is írtam, a történet lassan építkezik, a nézők egyszerre mindig csak kevés információmorzsát kapnak. Aztán váratlanul, a semmiből jönnek a csavarok és a néző csak tátog. A 2. évadnál annyit javult a sorozat, hogy az összetettebb sztori mellé pörgősebb történetvezetést kaptunk. Ezen kívül minden jót is megőriztek tavalyról: tudatos építkezés, fekete humor, hamisítatlan "Fargo hangulat" kellő mennyiségű hóval és epic zenével, ami most kiegészül a 70-es évekbeli USA bájával is, és továbbra is a kisemberek kerülnek az események középpontjába (Blumquisték), "furi" kiejtéssel. A kisszerű figurákat az erős alakítások teszik emlékezetessé, leginkább Kristen Dunstot tudom Peggyként kiemelni. Sokat nem írnék róla, elég megnézni ezt a jelenetet és elhiszitek, hogy ez a színésznő tud! 

Röviden, a Fargo 2. évadától fölösleges volt félnem. Mindent megkaptam, amit elvártam és bőven fejlődött is a sorozat. Az első egy-két részben nagyon sok a három történetszál, kell egy kis idő, amíg a néző rendezi ezeket magában, de aztán egy nagyon erős sztorit kap. Ez most 10/10, és remélem, az április 19-én startoló 3. évadban marad ez a színvonal. Már nagyon várós. Aki még nem nézett Fargót, az sürgősen kezdje el. 

2017. március 12., vasárnap

Akkora a világ, amekkorát be tud járni

március 12, 2017 0 Comments

Tavaly nyáron, amikor kikerültem a kötelező tantárgyak bűvköréből és a szépirodalmi olvasmányok világából, egy fél évet töltöttem csak az SFF irodalom olvasásával. Válogatás nélkül olvastam külföldi és magyar szerzőktől, Sok jó művel találkoztam, de hiányoltam a komoly, minket érintő témákat, amik miatt például szeretem a science fictiont. Aztán pont időben rátaláltam Moskát Anita Horgonyhely című regényére, ami visszaadta hitemet az SFF-ben.

Tartalom:
"Egy birodalomban, ahol a föld oda köti az embert, ahová megszületett, csak azoknak van reménye a vándorlásra, a kereskedelemre és a hatalomra, akik várandósak. Ebben a nők uralta, különös mágiával átitatott világrendben három rendkívüli személy keresi a kitörés lehetőségét.

A könyvtárhajójához kötött Vazil titokban az egyenjogúság eszméjét hirdeti és a nők vándorlásának okait kutatja, hogy egy napon mindenki szabad lehessen. Lánya, Helga azonban szabadulna a hajótól, ahová születése óta kötődik, ezt pedig csak egyféleképpen teheti meg: ha teherbe esik, minél előbb. Lars a föld férfiak számára tiltott mágiáját űzi, ami által különleges hatalomra tesz szert – ez pedig az egész világukat felforgathatja."

Forrás: Gabo Online

Marcela Bolívar: Ash IV
Sokáig ódzkodtam ettől a könyvtől. El nem tudtam képzelni, hogy milyen történet kerekedhet egy olyan furcsa alapötletből, aminek az a kiindulási alapja, hogy csak a terhes nők képesek vándorolni. Aztán a mű elolvasása után úgy éreztem, hogy olyan sokrétű regényt, mint a Horgonyhely egy ideje nem volt szerencsém olvasni. A témája miatt (elnyomott nemek, nők helyzete) Margaret Atwoodtől A szolgálólány meséje jutott eszembe. Talán nem véletlen az Atwooddal való hasonlítgatásom, hisz a regényben van egy gender olvasat, amit én abban láttam, hogy egy-egy velünk született privilégiumot (itt: a várandós nők képesek egyedül mozogni a világban) hogyan használnak fel a nem kiváltságosak ellen (itt: a férfiak és a meddő, vagy már nem nemzőképes, vagy méhüktől megfosztott nők). Ha nagyon akarjuk, bele lehet látni ebbe egyfajta bemutatást, hogy na, nesztek hím-soviniszták, ilyen elnyomva élni, de a Horgonyhely nem reked meg ezen a szinten: Moskát Anita nem csak a nőkkel, hanem a férfiakkal is foglalkozik. Ahogy egy elnyomó rendszernél lenni szokott, megindul a lázadás az uralkodó osztály elnyomása ellen (több férfi szereplő is keresi a vándorlás, mindenki számára elérhető módját), de akadnak olyanok is, akik szeretnék fenntartani a jelenlegi status quo-t, mások pedig saját vágyaikat szeretnék valóra váltani a körülmények lehetőségei szerint. A különböző céllal és karakterrel rendelkező szereplők egészen más megvilágításba helyezik a regény kilátástalannak tűnő világát. Nem mond ítéletet egyik nem felett se, a Monstresshez hasonlóan inkább arra világít rá, hogy az aggresszió vagy a gyengeség nem férfi vagy női tulajdonság.

Marcela Bolívar: Sulfu IV
A gender témák mellett megjelennek más, minket érintő problémák (pl. szülőotthonunkból való elvágyódás, elnyomás, erkölcsi problémák stb.) is, amelyek a szereplők cselekedetein keresztül bontakoznak ki. Moskát Anita egyik karaktere sem szerethető, viszont a témák felvetéséhez hasonlóan kidolgozott szereplőket láthatunk teljesen érthető motivációkkal. Ezek a figurák a körülmények adta lehetőségek szerint gondolkodnak, majd cselekszenek, így válva a fjordokkal tarkított rideg világ élő és lélegző "polgáraivá". Továbbá cselekedeteik miatt pedig a történetben szinte képtelenség teljesen jó vagy rossz karaktereket találni, hisz egy-egy cselekedettel (ahogy az sokszor a valóságban is megtörténik) vagy esemény hatására a szereplők az erkölcsi mérleg egyik végéből könnyen a másik felé billenhetnek. 
A már említett dolgok mellett még érdemes kitérni az írónő stílusára is, ami szerintem mindenképpen szépirodalmi magasságokat idéz. Szép, kellemes stílusú a regény, amelynek mondatai ott, ahol az szükséges az olvasó gyomrába vág. Talán az egyik legerősebb mondat a következő:

Akkora a világ, amekkorát be tud járni. Egy lépéssel sem nagyobb.

Valljuk meg, ritkán találkozni ilyen szép, de erős stílussal az SFF irodalomban (a magyarban mindenképpen).

A mai társadalmunkat foglalkoztató problémákból és biológiai ismeretekből (nem emeltem ki, mert spoileres lenne, de a regény világához nagyon sokat hozzátesz a mezőgazdasággal kapcsolatos leírások és rövid ismertetők) Moskát Anita egy logikus világot épített fel, amiben egyszerre öröm és borzongató elmerülni. A világteremtés, mit a többrétegű, több szinten is értelmezhető mondanivaló, az összetett karakterek, és természetesen a mesterien elmesélt történet teszi számomra tökéletes könyvé a Horgonyhelyet. 10/10 pontszámot kap tőlem (Molyon 5 csillagra értékeltem), és ezek után bátran ruházok be az írónő másik könyvére, a Bábel fiaira. 

2016. november 25., péntek

A koboldcsászár

november 25, 2016 0 Comments

Sok könyvmolyhoz hasonlóan, nekem is szokásom könyvesboltokban nézelődni, webshopokat böngészni és a kiadók tervezeit átfutni. Az utóbbi kis időtöltésem miatt találkoztam Katherine Addison A koboldcsászár című regényével. Emlékeim szerint a Gabo kiadó már az év elején bejelentette, hogy tervezik a regény megjelenését, és most már ki is jött magyarul. Azonban én türelmetlen voltam, és nyáron angolul elolvastam a könyvet.

Tartalom:
"A császár legifjabb, félig kobold fia egész életét száműzetésben töltötte, távol az udvartól és az ottani, halálos intrikáktól. Amikor azonban apja és három fivére életüket vesztik egy gyanús balesetben, egyedüli örökösként kénytelen elfoglalni a helyét a trónon.

Maia nem ért a politikához, nincsenek sem barátai, sem szövetségesei, és bármelyik pillanatban vele is végezhet az, aki a családja elleni merényletet elkövette. Miközben láthatatlan ellenfelei a trónjára és az életére törnek, és talpnyalók próbálják saját érdekeik hálójába vonni, gyorsan meg kell tanulnia, hogyan álljon helyt császárként."
Forrás: Moly

Úgy érzem, mindent megkaptam A koboldcsászártól, amit elvártam tőle. Jó érzés volt végre olyan fantasyt olvasni, ami nem csatákról és vérről szól. Nem mintha baj lenne az epikus összecsapásokkal, csak néha kell más is. Ahogy Hanna is írta az értékelésében, ez egy Bildungsroman, hisz egy fiatal fiú, Maia uralkodóvá válását követhetjük nyomon. Addison nagyon jól ki is használja a fejlődésregény lehetőségeit. Ami végig tetszett benne, hogy mi, olvasók is Maián keresztül kapcsolódunk be az udvar agyon szabályozott világába, de magát a birodalmat is így ismerjük meg. Addison kitér a verbális és non-verbális kommunikációra (még a tündék fülére is!), a különböző tettek jelentősségére – ezek egyszerre teremtenek egy intrikás környzetet és visznek bele a történet világának menetébe is. Emiatt lassú a cselekmény, szó szerint csak folydogál és itt-ott akad csak gyorsabb szakasz (De azok nagyon gyorsak! Egyik még hajnali egy után is fenn tudott tartani), de akik szeretnek elmerülni egy fantasyben, azok élvezni fogják ezt.

A regénynek még van egy nagyon érdekes tulajdonsága, ami nekem végül is tetszett, de érzek vele kapcsolatban némi furcsaságot. A Hugo, Nebula és egyéb díjátadók miatt is tudhatjuk, de igazából teljesen normális, hogy a mai trendek és nézetek (konkrétan a fekete és egyéb nációk irodalmára, a feminizmusra, queer studiesra és a gender studiesra gondolok [végül is, együtt szoktak járni]) megjelennek a zsánerirodalomban. Ahogy a mi időnkben is, úgy Maia világában is ezek forradalmi eszméknek számítanak, amit maga a félig tünde és félig kobold urdalkodó is tökéletesen jelképez. És emiatt is szimpatikus a király figurája, mert csak egyetérteni tudok a gondolataival és jó lenne egy jobb világot építeni a valóságban is. A furcsa érzés is csak annyi ezzel, hogy az én ízlésemnek nincs eléggé jól elrejtve a történetben a mai kor lenyomata (lehet, csak egyetemi tanulmányaim miatt veszem ennyire észre), de azért nem is teljesen explicit módon jelenik meg. Kérdés, egy későbbi olvasó (mondjuk 20 évvel később) miként fogja látni a fantasybe bújtatott, minket foglalkoztató gondolatokat.

Összességében egy jó kis nyugis regény a A koboldcsászár sok udvari intrikával, dölyfős tündékkel és szerethetően megrajzolt koboldokkal. Akit vonz az ilyen típusú fantasy, az nyugodtan olvassa el, én (is) csak ajánlani tudom. A 9,5/10-es pontszám, nos, magáért beszél. 


2016. november 1., kedd

Sense8

november 01, 2016 0 Comments

A 2015-ös év abszolút kedvenc újonc sorozata nálam a Wachowski-testvérek (ők készítették a Mátrixot) Sense8-je volt (emiatt szégyen is, hogy csak most, egy év távlatából írok róla), nem győztem terjeszteni a barátaim közt. Egy érdekes nyári sorozatok cikk során futottam bele a történetbe, és az alapötlettel (8  egymástól teljesen független embernek hirtelen köze lesz egymáshoz) felkeltette az érdeklődésemet. A továbbiakban direkt kerültem minden információt, hisz éreztem, hogy jobb, ha hagyom meglepetni magam. 

Tartalom:
"J. Michael Straczynski (Alkonyzóna, Power kapitány, Babylon 5, Thor, Z Világháború) és a Mátrix-univerzumot megalkotó Wachowski testvérek a Netflixnek készítettek sci-fi sorozatot, méghozzá Sense8 címen, amelyben 8 idegen valamilyen oknál fogva mentális összeköttetésben vannak, ráadásul rajtuk múlik a világ sorsa. A kissé közhelyesen hangzó szinopszis ellenére a Sense8-ban nagyon van lehetőség, egyrészt a készítők miatt, másrészt meg a sokkal szabadabb korlátokat adó Netflix miatt, ráadásul a forgatás során beutazták a világot, hiszen többek közt Chicago, San Francisco, London, Izland, Szöul, Mumbai, Berlin, Mexikóváros és Nairobi szolgáltak forgatási helyszínül. "
Forrás: Snitt


Habár a Snittes leírás közhelyesnek titulálja az alapötletet (8 embertől függ a világ sorsa), engem, ahogy a bevezetőben is írtam, megfogott, a sorozat nyitója pedig egy olyan aspektussal kecsegtetett, ami végül a sorozat védjegye is lett (számomra mindenképp): a multikulti. Az amerikai kontinenstől, Európán át egészen Ázsiáig mindenféle nációjú emberrel találkozunk az openingben. A pilot résszel pedig ki is derül, hogy a színes nyitó a 8 szereplőt hivatott képviselni. A különböző rasszok és nemi identitások képviselőiről eszünkbe juthatnak a mai filmes trendek, amiket sokan kritizálnak. Hollywoodban igyekeznek figyelni arra, hogy adott típusú karakter (pl. nő, homoszexuális vagy fekete szereplő) egy meghatározott arányban képviseltetve legyenek. A Sense8 ezt a követelményt teljes mértékben teljesíti, de ami nem emiatt érdekes. A Wachowski-testvérek megtöltötték élettel ezeket a szereplőket. A tényleges cselekmény a 4. epizód körül indul csak be, de teljesen megbocsátható a sorozatnak, mert annyira szerethető és lebilincselő élettörténettel rendelkezik mind a 8 karakter, hogy csak az ő életük és bemutatása is képes lenne lekötni. Be kell vallanom, hogy nagyon sok filmnél és sorozatnál csak kötelező jellegűnek érzem azt, ha van egy fekete, ázsiai vagy LMBT karakter, mert nem fordítanak nagy időt az adott karakterek kidolgozására, főleg a származásából fakadó szociális tényezők maradnak ki, pedig nagyon sokat tud adni egy-egy szereplőhöz, plusz hitelesebbé is teszi.


A remekül kidolgozott szereplők mellett jön fel a fő storyline is, amit főleg a 8 teljesen más személyiségű karakter csapattá érése tesz ki. Az első drámákat főleg adott szereplők magánéleti problémái tesznek ki (pl. Nomi műtéte, Sun családi drámái vagy Kala küzdelme a hagyományokkal), amelyek során a mentálisan összekapcsolódott emberek közelebb kerülnek egymáshoz, sőt, ahol tudnak, segítik is egymást - ez szintén felfogható egyfajta csapatépítő tréningnek. Ez leginkább a finálé felé csúcsosodik ki, amikor nem csak egy-egy szereplő segíti a másikat, hanem mind a nyolcan együtt tapogatják ki hatalmuk határait. Spoilerek nélkül annyit mondanék csak, hogy a készítők nagy odafigyeléssel helyeztek el minden "nyomot" a cselekményben, ami majd végül elvisz a végkifejlethez, mindezt megfelelő tempóban elmesélve. Továbbá még maradt bőven tüzijátékuk a következő évadra is (amit sajnos csak jövőre láthatunk).

Összefoglalva, a Sense8 volt a legjobb kezdősorozata - ahogy fent is írtam már. Egy történet, ami azonnal beszippantott és a legutolsó percig le is kötött. De ami még nagyobb érdeme, hogy tele van igazi hús-vér karakterekkel, akikért lehet és érdemes is izgulni. Tőlem kap egy 10/10-es pontszámot, és remélem, a 2. évad is tartani tudja ezt a színvonalat. Mindenkinek szívből ajánlom!

Follow Us @soratemplates