Antigané

Olyan 80%-ban sikerült is visszakapnom az Androidokat (innentől így fogok a könyvre utalni), de nem vagyok szomorú a hiányzó 20% miatt. A változtatásokkal és azzal az egy-két hangsúly eltolódással a Szárnyas fejvadász elszakadt a könyvtől, és egy teljesen új művet hozott létre, egy másik megközelítést, miközben megőrizte az eredeti hangulatát és mondanivalóját. A film nagyon hamar behúz azzal az atmoszférával, amit már a legelején lefektet (nem is értem, hogy bukott meg a korában a kasszáknál), némi túlzással talán mondhatok olyat, hogy a vászonról a néző lelkébe költözik egy futurisztikus-noir keverék, és ez ott lüktet bennünk egészen az utolsó jelenetig. Az egészet pedig a Vangelis zenéje teszi számomra még emelkedettebbé, és éri el, hogy még jobban a bőröm alá férkőzzön a tech noir / cyberpunk.
Ami a történetet illeti, többé-kevésbé követi a PKD regényét. Ha összehasonlítom az alapot és a filmet, annyi különbség jut csak eszembe, hogy Deckard (Harrison Ford) felesége nincs a filmben, a műállatok-igazi állatok problémája nincs kihangsúlyozva (a könyvben ez egyfajta státuszszimbólum kérdés), végül pedig úgy éreztem, John Isidore szálat a film kevésbé emeli ki, háttérbe szorítja Deckard és az androidokhoz képest. Így viszont talán nagyobb hangsúlyt kapott az egész ember-andrioid probléma, az emberség kérdésének körüljárása, ami végül Batty méltán híres monológjában csúcsosodik ki. Nekem így kicsit másabb megközelítésbe helyezte a PKD által felvetett dilemmát, viszont a filmben is éreztem az egész problémának a mélységét, az androidok elkeseredett küzdelmét az életért.

Visszaolvasva a bejegyzést az a benyomásom, hogy alig sikerült leírnom azt, amit a Szárnyas fejvadász nézése közben éreztem, de az biztos, hogy nem hype-ból van kultstátusza. Mai szemmel lehet lassú, de okkal, mert ebben inkább elmerülni kell, gondolkodni, nem pedig az akciót várni minden jelenetben. Első megnézés után 9/10, de az biztos, hogy még vissza fogok térni a filmhez, és természetesen a könyvhöz is. Végül de nem utolsó sorban nagyon várom a Blade Runner 2049-et Ryan Goslinggal és Harrison Forddal. 

Sci-fis körökben idén Andy Weir A marsi című könyvének adaptációja volt a leginkább várt film. A magyarul Mentőexpedícióként futó művet október 1-étől tekinthetjük meg a mozikban. Utólag köszönöm Antalnak, hogy el tudtunk menni a filmre, hisz megérte. 

Volt egy nagyon furcsa érzésem A marsi közben (nem tudom elfogadni a magyar címet, így Marsiként fogok rá hivatkozni). Végig azt éreztem, hogy nem is annyira tudományos fantasztikum, amit látok, hanem inkább tudományos (bár ezen a téren akadtak hülyeségnek tűnő dolgok, de ez más téma). És ezt nem rosszmájúságból mondom, hanem azért, mert annyira realista módon mutatott be mindent a film, hogy el tudtam hinni, hogy Mark Watney története esetleg napjainkban is megtörténhet. Természetesen a Marsra repülés és egy élettelen bolygó kolonalizálása nagyon is a fantasztikum része még, de mégis 136 percig el tudtam hinni, hogy mindez lehetséges. Ennek egyik oka a nagyon alapos, részletekig menő magyarázás mindenről, amit Watney csinál a Marson (krumplitermesztés, víz előállítás, alternatív üzemanyag stb.). Ezeknek a teljes élvezetéhez valószínűleg nem ártana egy alaposabb fizikai, biológiai és kémiai előképzettség, de egyszerű ember számára is érthetőek a túlélés célját szolgáló kísérletek. 

Természetesen nem minden megy zökkenőmentesen és simán Watney számára, legyen akármilyen talpraesett is. Ez a nézők szempontjából szerencsés, hisz máris megvan az izgalom, ami fenntartja az érdeklődést a történet iránt. A marsiban nagyon jól eloszlanak a konfliktusok és a fordulatok, nem érződik úgy, mintha túl hihetetlen lenne a történet a folyamatos akciótól (mert nincs túlzott akció), és unalomba se fullad. A cselekmény nagy részében nem csak a marsi viszontagságok miatt jut ki bőven az izgalmakból, hanem a Földről, a NASA-ról is kapunk erkölcsi és műszaki dillemmákat. 

Viszont a jól összerakott történet és a részletes, de közérthető tudományos háttér semmit sem érne érdekes vagy kedvelhető karakterek nélkül. Pontosabban egy érdekes és kedvelhető karakter nélkül, aki nem más, mint főhősünk, Mark Watney. A botanikus végzettségű férfi sajátos humorral és öniróniával fogadja helyzetét, ami ellensúlyozza kilátástalanságát. Találékonysága és gyors észjárása pedig nemhogy kedvelhetővé, de valahol egy klasszikus hőssé is teszi ezt a figurát, egy modern Robinsonná.

Összegezve A marsira érdemes volt várni. Egyben izgalmas és szórakoztató, tudományoskodó sci-fi (az ilyet hard sci-finek hívják by the way) egy jó főszereplővel és fantasztikus látványvilággal (erre külön nem tértem ki, de gyönyörűek a marsi tájak). A film tartalmazott valamennyi hollywood-iságot, amit sajnos utólag sem tudok megemészteni (főleg a film végefele), de összességében kellemes filmélmény volt A marsi: 8/10.