A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Simon ​és a Homo sapiens-lobbi. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Simon ​és a Homo sapiens-lobbi. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. június 24., vasárnap

Kszi ezt a magyar címet, de azért szeressétek Simont

június 24, 2018 0 Comments

A könyvmolyoknak van egy íratlan szabálya: A film előtt olvasd el a könyvet. Mert az volt előbb, mert úgyis jobb a filmnél - ilyen jellegű okokból létezik a szabály, de igazából ki tudja. Néha én is megpróbálom betartani, de van, amikor nem fogalkozok vele, és megnézem a filmet vagy a sorozatadaptációt. A Love, Simon (nem fogom a magyar címét használni a posztban) esetében az első történt: jóval a film előtt sikerült elolvasni a regény alapot, a Simon és a Homo Sapiens lobbit. Kicsit az olvasásélményen keresztül nézem meg a filmet.

Tartalom:
Mindenkinek jár az igaz szerelem. Ám a tizenhét esztendős Simon Spier számára ez nem olyan egyszerű: családja és barátai még nem tudják, hogy meleg, ráadásul még csak nem is sejti, ki az az osztálytársa, akibe online belezúgott. A két ügy megoldása egyszerre lesz számára kacagtató, rémisztő és sorsfordító.
Forrás: Port

 

A Love, Simon filmként is olyan bátor, mint könyv korában: egy olyan tinédzser vagy coming-of-age történet, melnyek középpontjában egy meleg áll. Ebben az a legszebb, hogy mindenféle sztereotípiáktól mentesen ábrázolja a központi figurát, Simont. Nem túlzottan feminim, nem túlzottan érzékeny, nem is afektál (csakhogy néhány homoszexuális férfi sztereotípiát hozzak fel filmekből), hanem olyan, mint minden fiú. Szereti a zenét, barátai vannak, buliba jár, megtapasztalja a tinédzser kor szinte kötelező állomásait (pl. első lerészegedés, első szerelem). Emiatt is lesz bizonytalan Simon, amikor a coming outjáról gondolkodik: Normálisnak tűnök, de mit szólnának a többiek, ha kiderülne, meleg vagyok? A Blue-val folytatott levelezések során (a középiskolai üzenőfalon teszi nyilvánossá e-mail címét az anonim fiú) beszélheti ki végre az őt kínzó kérdéseket.
Persze nem csak a felnőtté válás rázós pillanatai teszik Simont hétköznapi figurává, hanem esendősége is. Történik ugyanis, hogy a titkos levelezése illetéktelen kezekbe kerül: a színjátszókör kibírhatatlan Martinja screenshotot készít az e-mailekről, és zsarolni kezdi velük Simont: Ha nem hozza össze őt, Martint a fiú csodaszép barátnőjével, Abby Susóval, akkor az iskola tumblrjén végzik a mailek. Ettől félve Simon megpróbál eleget tenni Martin kérésének, ami azzal jár, hogy felborítja barátai közötti kapcsolatrendszert. Simon hibázik, meg is kapja érte "méltó büntetését",  és tetteiért felelősséget vállalva kiküszöböli a csorbát. Ezzel a momentummal válik Simon kicsit felnőttebbé, a könyvben és a filmben egyaránt.


Simon felnőtté válásának pillanatai nem lehetnének olyan átélhetőek, ha nem humorral és némi önirániával ábrázolná őket a film. A könyvvel szembe, ami inkább úgy meséli el a dolgokat, ahogyan azt Simon megélte (néhol humorosan megfogalmazva), a Love, Simon nagyon jól kerüli a drámákat és a túlságosan szívszorító helyzeteket. Minden rosszat némi iróniával mutat be, ezzel kevésbé "cikinek" vagy kevésbé elviselhetetlennek tüntetve fel az adott pillanatokat. Üzenetként is jól működik ez a célközönség (tizenévesek) számára: nehéz ugyan, de ne vegyünk mindent a szívünkre, hanem fogadjuk azt némi nevetéssel. A filmben szereplő momentumok ugyanis - nemtől és bőrszíntől függetlenül - mindannyiunkkal megtörténnek. Mindegyikünk szerelmes ebben a korban abba, aki egy kicsit többet beszél vele, velünk is megesett már, hogy beleszerettünk egy addig barátunknak hitt ismerősbe, és persze megvoltak a magunk kis titkai és identitáskérdései is. Utóbbi kapcsán azt a jelenetet emelném ki, amikor Simon azon gondolkodik, milyen meleg típusú szeretne lenni: képzeletében próbálgatja a szűk ingeket, egyetemista korára mindent szívárvány zászlók borítanának a szobájában, és ugra-bugrálna valami műanyag popdalra. Aztán továbbra is a saját stílusában öltözködik. Attól, hogy meleg, nem kell feladnia addigi életét és személyiségét, sőt.


A bejegyzés végén pedig kapcsoljunk vissza jobban a könyv vs. film kérdéshez. A Simon és a Homo Sapiens lobbi vagy a Love, Simon-e jobb? Mindkettő ismeretében úgy érzem, szépen reflektálnak egymás mondanivalójára (egy meleg tini szembenézése valós énjével, felnőtté válás), miközben egy kicsit rózsaszínes, de szerethető és sokszor humoros nyelven hozza közelebb mindenkihez a témát. Viszont a voksomat a film mellett tenném le, két okból is. Az egyik az, hogy a Love, Simonban átélhetőbbé válik Simon vívódása és élete. Hiába van ott a könyvben a naplóforma, ami hasonló célt szolgál, pont ennek  formának a töredezettsége és rövidsége miatt érzelmileg nem olyan erős, mint a film. Másrészt (mondjuk itt a film formai előnyei is képbe jönnek) a Love, Simonban nehezebb volt kitalálni, ki is Blue. Nem volt nyomozós íze a dolognak, mint a Hobo Sapiens lobbiban, de a képi megoldások miatt mégis jobban működött. Kifejtve: Amikor Simon próbálta kitalálni, ki lehet Blue, ismeretségi köréből nézett ki egy-egy olyan fiút, aki barátságos volt vele vagy gyanús, Blue-ra utaló kijelentést tett. És amíg tartott Simon "nyoma", addig az adott fiúként képzelte el Blue-t. Hiába tudtam a könyvből, hogy ki Blue, de ezzel a kis újítással mégis meg tudtak lepni.

A Love, Simon egy szeretettel teli romantikus kikapcsolódást nyújt annak, aki érdeklődik a melegekkel foglalkozó filmek iránt, de én bátran ajánlom azoknak is, akiket nem izgat a téma. A Love, Simon hatására garantáltan máshogy fogják látni a dolgokat. Nekem is rávilágított olyan nézőpontokra, amelyekekről heteroszexuálisként nem gondolkodtam eddig más megközelítésből (pl. a coming out). Nálam 10/10 a film, nemigen lehet kikezdeni, társadalmi fontossága pedig vitathatatlan.

2018. február 18., vasárnap

Éljen a Homo Sapiens lobbi!

február 18, 2018 0 Comments

Az utóbbi időben nagyon sok vitát hallgattam és olvastam a young adult, azaz fiatal felnőtteknek szóló regények kapcsán. Nem fogom összegyűjteni az össszes, eddig elhangzott érvet és ellenérvet, csak annyit osztanék meg, ami bennem fogalmazódott meg a young adult kapcsán. Egy másik örök vitás téma, a kötelező olvasmányok listájánál jutott eszembe, hogy az olvasás megszerettetésében mekkora szerepe is van a YA-nak. Hogy éri ezt el? Ezerféle dolgot lehet itt ellőni a szórakoztató történettől kezdve az értékek tanításáig. Nálam az a legfontosabb kitétel egy YA-nál, hogy ne nézze hülyének vagy alacsony igényűnek a közönségét, és olyan dolgokat járjon körül, amelyekkel egy tizenéves nagy eséllyel találkozik. Simon és a Homo sapiens lobbi tökéletesen megfelel ennek a kitételnek.

Tartalom:
"Sokak ​szerint a tragédia ott kezdődik, amikor nem jelentkezel ki rendesen a leveleződből, és a féltve őrzött titkaid rossz kezekbe kerülnek. A tizenhat éves Simon Spierrel pontosan ez történt. Martin Addison pedig nem rest megzsarolni a fiút, hogy legyen a randiszervező csicskája, ellenkező esetben közszemlére bocsájtja a mailt a sulis Tumblren, ami köztudottan a Creekwood gimi pletykaközpontja. És akkor apu, anyu, a barátok, a tanárok és legfőképpen Blue is megtudja, hogy Simon MELEG.
Hogy kicsoda bluegreen118? Ezt még maga Simon sem tudja, bár több hete leveleznek haverokról, zenéről, oreozabálásról, vágyakról és félelmekről, no meg arról, hogy milyen ciki is ez a coming out-ügy. Blue valódi kiléte azonban teljes rejtély…
Simonnak fel kell vállalnia az érzéseit, még akkor is, ha az egész suli ezzel szekálja majd, vagy ha otthon kitagadják, hiszen Blue létezik, egy srác, aki csak rá vár, akiért érdemes…"

Forrás: Moly


A könyvre Andi és Levi könyves kibeszélője hívta fel a figyelmemet. A Homo sapiens lobbi központi témája egy meleg tinédzser és az ő identitásának kérdése, bővebben az, hogy ő mit kezd a saját szexualitásával. Albertalli ezt a nagyon fontos serdülőkori kérdést úgy közvetíti, ahogy azt egy tizenéves megélheti magában. A regény E/1-es elbeszélő módban íródott, azaz végig Simon fejében vagyunk és minden eseményt az ő szemével látunk. Közvetlen ez a hang, de ott van benne minden tinédzser bizonytalansága is: Nem tudja, mi lehet a helyes döntés, nem tudja pontosan leírni érzéseit, keresi az útját. Ha Simon nem úgy kommunikálna, ahogy, akkor ez a regény csak egy YA lenne a sok közül. A központi témáját leszámítva.

Külföldön egy ideje jelen vannak és jól mennek az LMBT témájú ifjúsági könyvek (legalábbis Goodreads alapján), itthon viszont  úgy látom, még nem sok ilyenből válogathatunk, miközben köztünk vannak a másságukat felfedező fiatalok. Ezt a kinálatot erősíti a Homo sapiens lobbi is. A már említett közvetlen hang miatt nagyon alkalkas a könyv a meleg ember érzéseinek megértéséhez. Sőt, Simonnal együtt fedezzük fel a heteroszexuális élettől eltérő mindennapokat. Szóba kerülnek olyan momentumok, mint a coming-out, a hetero kapcsolatok (ha voltak) összehasonlítása az új, Simon szemszögéből megfelelő igazival, és persze a valós én felvállalása utáni időszak, majd a felszabadulás érzése. Simon életén nagyon szépen végig lehet ezeket követni és átérezni, az iskolai konfliktusok pedig csak színesítik mindezt. De mennyire is homoszexuális élmények ezek? Ha ezeknek a gyökeréig nézünk, bizony rá kell jönnünk, hogy éltünk már át hasonlókat. Szerettünk olyat, akit nem fogadott el a környezetünk, és volt, hogy ezt nehéz volt felvállal és elmondani. Erre a közös kötődési pontra a könyv is folyamatosan rávilágít, legdirektebben annál a jelenetnél, amikor Simon Blue-nak ír a Homo sapiens lobbiról: mindenkinek coming outolnia kellene. 



Összefoglalva: Albertalli egy hiteles és szerethető fiatalon keresztül mutat be egy olyan témát, amivel egy mai tizenéves nagy eséllyel találkozik, és teszi mindezt úgy, hogy szimpátiát ébreszt az olvasóban. Mint Young Adult regény, már csak ezzel teljesíti a saját YA iránti elvárásomat. De sSzerencsére történetként is megállja a helyét a Homo sapiens lobbi. A konfliktusforrása Simon és Martin egyeszsége: ha Simon segít Martinnak összejönni Abby Susóval, akkor nem teszi közzé a titkos szerelmével, Blue-val folytatott levelezést. A kelletlen kapcsolat további konfliktusokat szül, de talán nem is ebben rejlik az újdonság. Őszintén, ha kicsit előre gondolkodunk olvasás közben, könnyen kitalálhatóak a főbb fordulatok, viszont ezeknek a találása mégis szórakoztatóvá, nem pedig elcsépelté teszi a könyvet. Simon és Martin kapcsolatánál maradva, Albertalli nem egy tipikus bullying szituációt vázol fel velük, sokkal inkább egy emberit. A zsaroló szerepében a kevésbé menő, különc fiú kerül (Martin), a zsaroltéba pedig a népszerű (Simon), amit az írónő jól érzékeltet a két fiú közötti párbeszédekkel. Én ezekben végig azt éreztem, hogy maga Martin nem sok mindenben sikeres a tanuláson kívül, ezért egyfajta lehetőséget látott a zsarolásban egy kis hatalmaskodásra (= végre ő van a vezető szerepben, nem pedig az elnyomottéban) és egy biztos utat az áhított lány megszerzésére. Ezzel szemben Simon feszeng az egészben, de az idő múlásával meglátja zsarolájának emberi oldalát, és így némi szimpátiát is kezd érezni iránta - és persze ez Martin részéről is fennáll.

Emellett pedig ott van a könyv nagy rejtélye: ki is Blue? Albertalli a krimiírókhoz hasonló tehetséggel adagolja a titokzatos levelezőtárs kilétét, míg végül a legutolsó oldalakon mindenre fény derül. Külön örültem neki, hogy a történet ezen szálában az írónő nem egy logikus megoldást választott, hanem tényleg egy olyat, amire csak egy-egy apró utalás alapján jöhetünk rá Blue kilétére. Az ártatlan szerelem, a két tinédzser fiú mélyen eltemetett érzelmeinek felírása és azok közös megbeszélése pedig egy aranyos romantikus hangulatot adnak a könyvnek, egy olyat, ami nem megy át giccsbe.

Ahogy az az ajánlóból sejthető, nagyon tetszett a Simon és a Homo sapiens lobbival. Egy hétköznapi, de nem eleget kitárgyalt témát vizsgál meg egy mai fiatal természetes közegéből. A történet könnyed, de olvastatja magát, tökéletes kikapcsolódás. Összességében egy elég erős 8/10.

Follow Us @soratemplates