Antigané

2011-ben robbant be A szürke ötven árnyalata a köztudatba, de eddig úgy éreztem, jobb, ha nem pazarolom erre nem időmet. Nem vagyok nagy rajongója a romantikus történeteknek, az erotikus romantikusnak se, hát még ezeknek a műfajoknak egy állítólagosan rossz példányának! Minek foglalkozzak vele? A folyamatos hype-nak és a vele kézben járó gyűlöletkampánynak köszönhetően azért akaratlanul is képbe kerültem a történetet illetően, így tudtam többé-kevésbé érteni a film 2. részét, A sötét ötven árnyalatát. Mellesleg, hogy kerültem a moziba és ott miért pont ezt a filmet néztem meg, mondjuk a Jackie helyett? Ádám barátommal gondoltuk jó brahi lesz ez a mozizás (ne kérdezzétek). 

Ahogy mondtam, rengeteg hibája van a Sötétnek. Számomra a legnagyobb a két főhős, Christian és Anna közötti kapcsolat fejlődése volt. Amennyire tudom, az előző részben (nem ártott volna megnézni) egy BDSM kapcsolatot "ápolt" a két fél, amiből Anna végül kilépett. A 2. rész itt veszi fel a történet fonalát: főhősnőnk próbálja elfelejteni előző kapcsolatát és karrierjét építeni egy könyvkiadó irodájában. Azonban az a lezáratlan ügyekkel szokás, kísértik az embert: Christian ismét belép a lány életébe és megpróbálja visszacsábítani őt. A problémáim innentől kezdődtek. Számomra Grey a stalkerek megtestesítője (a filmes bemutatása alapján), akitől sikítva rohannék el. Először Anna is így cselekedne, de a vonzódása/kíváncsisága/a régi jó dolgok miatt új alkut kínál exének: kezdjék újra új szabályokkal. Először is, egy olyan férfi, aki csak egy birtokolni való tárgynak tekinti a nőt, nem engedi kibontakozni azt az életben attól menekülni kell, nem pedig a kvázi lehetetlent (a teljes megváltozást) várni. De a filmhez hasonlóan legyünk jóindulatúak, és mondjuk, a megfelelő elhatározással megváltozhat az illető. Ebből egy nagyon érdekes pszichológiai film is kikerekedne, őszintén, élvezettel nézném, ahogy Grey igyekszik levetni régi szokásait (pokoli nehéz dolog, le kell szögezni), miközben Anna próbál ismét bízni benne - de sajnos ez nem történik meg. A két fél paktuma hamar felbomlik (kb. az első szexjelenettel) és az 1. rész ismerete nélkül van egy olyan érzésem, hogy Annáék itt is ugyanazokat a köröket futják le, mint az előző epizódban. Nagy összeveszések, majd sírós összeborulások. Elég hihetetlen, hogy képesek együtt maradni, de leginkább Annán akadtam meg, hogy mindent elvisel, amit Christian csinál vele. Főhősnőnk nagyon sokszor, ami a pozitív oldala, törekszik a megbeszélésre és a kompromisszumokra, de Christian alig kapható erre, ami elég elkeserítő, főleg annak tudatában, hogy állítólag ő nem tud Ana nélkül élni. A lány másodjára is bizalmat szavaz neki, aztán nagyon jogosan kiáll önmagáért és szót emel Grey szemétségeivel szembe, aztán kiscica módjára visszavonulót fúj és megbocsát, sőt, aláveti magát a férfi akaratának. Amellett, hogy ez valamilyen szinten nagyon követezetlen karakternek mutatja Anát, még egy nagyon rossz képet is közvetít a nőknek: hiába van igazad, akkor is bocsáss meg és tűrj tovább... 

Az ellentmondásokkal teli kapcsolatot a Grey-család megismerése és más kötelező párkapcsolati állomások kicsit feldobják a kapcsolatukat, de azt a mélységet, amit ki lehetne hozni belőlük sajnos alig jelenik meg. Sekélyes felszín marad ez az egész BDSM-mel megspékelt se veled-se nélküled. Ha már szóba került a BDSM: Ádám fogalmazta meg nagyon jól a moziból kijövet, hogy a reklám ellenére (kötözős, szado-mazós, szabályok nélküli erotika lesz itt, emberek!) a film úgy viselkedik, mint egy kisujj eltartós arisztokrata. A BDSM szubkultúrája alig jelenik meg (talán csak a dominance-submission rész és pár segédeszköz van meg), igazából inkább esztétikai kellékként van jelen. Ami pedig a szexjeleneteket illeti, szerintem bőven látott minden 18 feletti filmező bevállalósabb lepedőakrobatikát, mint ami a Sötétben van. De olyat, hogy nyulak módjára bárhol-bármikor, azt talán kevés helyen - mert szexjelenetekben nem szűkölködik a film, ebben legalább hű a markeingjéhez. Csak kár, hogy a cselekmény rovására megy. Alles zusammen, a reklám többet ígér, mint amennyit ad, és ilyenkor elgondolkodik az ember, hogy ez a kisujj eltartós erotika volt olyan újszerű, ami a világhírnévig vitte a Szürkét?

Az erotika és a romantika mellett a film még próbálkozik némi izgalommal és fordulattal is. Ezzel annyi probléma akadt csak, hogy nagyon rosszul építkezdtek. Minden egyes, meglepőnek szánt fordulat a semmiből szakadt az üzekedő párunkra, de ránk , nézőkre is. Visszaemlékezve egyedül talán Christian életéből előkerült ex-sub feltűnése és annak következményei, és az utolsó jelenetben Elena Lincoln coming-outja hatott úgy, ahogy azt a készítők - gondolom - szerették volna. 

Összegezve a bejegyzést, A sötét ötven árnyalata nem életem filmje, sok hibája van, de még nem esik a nézhetetlen kategóriába. Mivel azért nem untam el magam, így kap tőlem egy 6/10-es pontszámot, de megnézésre azért nem ajánlom. Igazából az a legnagyobb baj ezzel a történettel, hogy nagyon sok potenciált rejt, melyekből nagyon érdekes lélektani dolgokat ki lehetne hozni, ezért fáj legjobban a fejem. Az Anna és Christian kapcsolatáról szóló részben pedig azt hiszem elég jól kifejtettem, milyen rossz kapcsolati mintát közvetít a film. 

Viszont jó a zenéje!

2015. november 16-án egy nagy szerelmem távozott a televízió képernyőjéről. Igaz, a Hannibal ezen évada nem volt olyan, mint ahogy vártam (erről később bővebben), de mégis vérzett a szívem, mikor olvastam tavaly a kasza hírét. Bár Bryan Fuller biztosította a fannibálokat, hogy lehetséges a folytatás vagy egy mozifilm lehetősége, de ez nem tudta elfeledtettni velem a veszteséget. Így, jelenleg ez az utolsó alkalom, hogy kifejezzem rajongásomat a Hannibal sorozat iránt. 

Bryan Fuller eddigi tévés pályafutása alatt egy sorozata elért a 3. évadig: az NBC-n futó Hannibal. Hosszas mérlegelés után azt kell mondani, hogy megérdemli a történet a további évadot, hiszen egy év alatt is már rengeteget fejlődött, s képes volt megújulni is, ahogyan megmaradni a saját stílusánál.

Az emberi elme sötétsége mindig is érdekelte az embert. Mindenkit érdekel, hogy kiből miért lesz hidegvérű gyilkos, mi veszi rá az illetőt szörnyű tettek elkövetésére. Egyáltalán a gyilkolásra. A filmtörténet egyik legemlékezetesebb, érdekes figura Hannibal Lecter, akit A bárányok hallgatnak-ból ismerhet a nagyérdemű. Az NBC és az AXN közös koprodukciója, a Hannibal az ő alakját kelti életre. Amúgy a sorozatra először anya hívta fel a figyelmemet, majd Cleo és Mira vett rá a megnézésre. Nekik köszönöm az ajánlást.

Tartalom:

Forrás: Port

Mielőtt bárki is elkezdené ezt a sorozatot érdemes tudnia, hogy ez egy thriller és nem bűnügyi sorozat. Természetesen a gyilkosság és a nyomozós is jelen van, de nem ez a lényeg. Ezt azért fontos leszögezni, mert személyes tapasztalat. Úgy ültem le, hogy bűnügyi nyomozást vártam, így szokatlan volt, hogy egyes ügyeket hamar megoldottak, több időt vittek el a párbeszédek. És közben ott volt Will bűnügyi rekonstrukciós jelenetei, melyek azt sejthették, hogy egy A mentalistához hasonló történet vár ránk. Aztán sokáig nem lehetett eldönteni, hogy Will vagy Hannibal-e a főhős. De végül minden homályos rész kitisztult, ezt főleg az utolsó rész fényében jelenthető ki. A történet egy thrillert mesél el, csak itt nem feltétlen mindig a gonosz fejébe láthatunk bele, hanem a nyomozóéba is: miként hatnak rá az esetek, hogyan tudja mind ezt kontrollálni. És ha mindkét fél elméjével megismerkedünk, akkor ki is a főhős? A cím szerint Hannibal, az első rész alapján viszont Will az. De inkább a párosuk a főhős. Hasonlóak de mégis különböznek. Olyan, mintha egymás pszichoterapeutái lennének, csak az egyik tudatában van ennek, a másik nem. Hugh Dancy és Mads Mikkelsen párosa különösen átélhetővé és fantasztikusan alkotta meg ezt a párost. Dancy hihetően adja vissza a megzavarodott embert, Mikkelsen pedig minimalista játékával remekül megformálja Hannibal hidegvérűségét és manipulatív természetét. Egyikük mindenképpen érdemelt volna egy Emmy-jelölést.