Antigané

2014. május 31., szombat

12 majom

Chibi Zsó május 31, 2014 0 Comments

Már Mark Twaint és H.G.Wellst is foglalkoztatta az időutazás témája, ahogyan Einstein és Stephen Hawking is foglalkozott a kérdéssel, s nem utolsó sorban a filmes szakma kíváncsiságát sem kerülhette el. Terry Gilliam filmdrendező is az időutazás kérdésével játszik el 12 majom című filmjében, amit Gábor ajánlott (neki köszönöm utólag is).

Tartalom:

"Járvány pusztította el a Föld népességének kilencvenkilenc százalékát 1997-ben. Majd negyven évvel később a túlélőkre is pusztulás vár a föld alatti világban. Csak akkor maradhatnak életben, ha sikerül információt szerezniük a gyilkos vírusról. James Cole-ra vár a feladat, hogy az időben visszautazva, megtudja azt. A számításba azonban hiba csúszik, Cole 1996 helyett 1990-be érkezik, és elmegyógyintézetbe zárják. Így pedig aligha sikerül teljesíteni a küldetését, és megfejteni a 12 Majom Hadseregének rejtélyét. Csupán a pszichológus Kathryn Railly próbálja megérteni a férfit."

Forrás: Port

Egy poszt-apokaliptikus társadalomból indul a történet, ami nincsen teljesen ismertetve, de azért érezhető egyfajta diktatórikusság ebben a jövőben (gondolok itt arra, hogy a küldetésre váró emberek el vannak különítve, a tudósok döntenek róluk). Nagyobb hangsúlyt az időutazás kap. Nem megy bele a tudományos részekbe, viszont így is teljesen érthető a logikája és az időparadoxon lehetőségét is elkerüli egy igen ügyes húzással a történet. És az "ügyes" jelző nem csak az időutazás részre mondható el (igazából ebben a környezetben suta ez a kifejezés, így a továbbiakban legyen izgalmas vagy fordulatos). A történet fordulatos és izgalmas: végig megvezeti a nézőt s nem csak a történetvezetéssel, hanem apró utalásokkal is teljesen rossz útra sodor minket. Természetesen a legvégén minden érthetővé válik és kicsit kereshetjük az állunkat is.

A 12 majom történetét a remek színészi alakítások teszik még jobbá. Bruce Willis teljesen hitelesen adja elő az idegen környezetbe érkezett időutazót, aki nehezen birkózik meg az új társadalom jelenségeivel. Továbbá az összezavarodott, elveszett, önmagában már nem bízó embert is jól játszotta el. Mellette érdemes még megemlíteni Brad Pittet. Az eddig látott filmjei közül számomra ez volt a legjobb alakítása: képes volt egyszerre őrültet játszani és normálisan is beszélni, így kicsit olyan benyomást keltve, hogy nem feltétlen őrült az illető.

Összefoglalva, a 12 majom még ma is egy élvezetes sci-fi kissé régies látványvilággal, érdekes de nem bonyolult történettel és jó színészekkel: 9/10.

2014. május 26., hétfő

Harmónia

Chibi Zsó május 26, 2014 0 Comments

Az AD Astra kiadó főleg sci-fi és steampunk műveket ad ki, azonban a kínálatukban megtalálható egy diszutópia regény, Itó Projekt </Harmónia> című munkája is. És ahogy egy ilyen könyvhöz illik, itt is egy látszólag tökéletes és utópisztikus világot ismerhetünk meg közelebbről, egy alternatív valóságot.

Tartalom:

"Ebben a jövőben az egyén teste közös tulajdon. Légy egészséges! Légy boldog! Akkor is, ha nem akarod.

Utópia végre megvalósult, hála az orvosi nanotechnológiának és a társadalmi jólétet szabályozó törvényeknek. A rendszer azonban, amely az állampolgárok egészségét hivatott őrizni, ellenük fordul. Az egész emberiség egy titokzatos elme túszává válik.

Kirie Tuan, a diktatórikus jóindulat ellen egykor öngyilkossági kísérlettel lázadó lányt a múltja kísérti, miközben az Egészségügyi Világszervezet tagjaként versenyt fut az idővel, hogy megmentse világát.

Te mit adnál meg azért, hogy harmóniában élhess magaddal?"

Forrás: Moly

Nem szeretem, ha mindenki tud rólam mindent. Nem szeretem, ha kötelességből kedvesek velem. Valahol zavarnak a kötelező udvariassági kedvességek is az én részemről. Röviden, a ránk erőszakolt képmutatás valahogy mindig is zavart, nem éreztem tisztának sosem.

A </Harmónia>-ban lefestett társadalom ezt vitte tökélyre (részben), ebből próbáltak főhőseink menekülni. Mindebből végül csak úgy szabadulhatunk, ha megszűnik a tudatunk, a teljes üresség. Annyira egyszerű, de mégis borzongató. S valahol kezdem érteni azokat, akik tudatmódosító eszközökhöz nyúlnak.Hisz annyira könnyű így élni, mindent kikapcsolni. Egyszerűen boldognak lenni és mi is ebben a rossz? A boldogság nem rossz dolog.

Másik dolog, ami megjelenik ebben a világban, az az örökélet utáni ősi vágyunk. Hogy megszűnjenek a betegségek, tökéletes testünk legyen, a lelkünk is épp maradjon, de leginkább, hogy ne kelljen nekünk dönteni dolgokról, valaki segítsen túlélni. Ehhez is a legegyszerűbb út, természetesen, a tudattalan állapot. Megint, borzasztóan egyszerű.

Mit gondolok én? Nem vágynék ilyen létre. Az élethez szerencse kell, de leginkább erő. Akkor lesz teljes az életünk, ha szembenézünk ezekkel, ahelyett, hogy utópiákat gyártanánk. Nekem jó ez a mi világunk, hisz lázadni minek, mikor úgy sem lehet semmi sem tökéletes? Amíg emberek vannak, az utópia nem jöhet el. Fölösleges is küzdeni.

Elgondolkodtató könyv. Nem tisztán diszutópia regény, nekem néhol átmegy az egész egy akcióval feldúsított sci-fibe, de így is jól levezetve minden. A részletes leírások hiányoztak, nehéz volt elképzelni az ökormányok világát, de maga az ideológia elgondolkodtató és félelmetes, hogy mennyire táplálkozik a jelenlegi érzelmeinkből, félelmeinkből, gyűlöletünkből. Kicsit félek is.

Érdemes olvasni Itó Projekt munkáját, kár, hogy már nem adhat többet nekünk. Ez a munkája, a </Harmónia> 8/10, mindenesetre.

# </Harmónia> # </Harmony>

I am full of myself

Chibi Zsó május 26, 2014 0 Comments

Bryan Fuller eddigi tévés pályafutása alatt egy sorozata elért a 3. évadig: az NBC-n futó Hannibal. Hosszas mérlegelés után azt kell mondani, hogy megérdemli a történet a további évadot, hiszen egy év alatt is már rengeteget fejlődött, s képes volt megújulni is, ahogyan megmaradni a saját stílusánál.

Tartalom:

"Will a baltimori elmegyógyintézetben senyved. Hamarosan bíróság elé idézik olyan bűnökért, amelyeket valójában Hannibal Lecter követett el. Eközben Hannibal vidáman éli életét, és boldogan hódol a kulináris élvezeteknek. Ráadásul, Jack Crawford nyomozó felajánlja neki, hogy töltse be Will megüresedett profilozói állását az FBI-nál. Jack és csapata ugyanis újabb rejtélyes esettel áll szemben: munkások a folyóban feldarabolt emberi testrészekre bukkannak. Időközben azonban Will az elmegyógyintézet orvosainak segítségével visszanyeri emlékeit, ráeszmél, hogy ki juttatta új "lakhelyére", és arra is, hogy valójában kicsoda Hannibal Lecter. Will Crawford nyomozóért üzen, hogy megossza vele új felismerését. Ki hisz azonban egy elmeháborodott, brutális gyilkosnak vélt embernek?"

Forrás: Port

A 2. évad ott folytatódik, ahol az előző abbamaradt. Will a börtönben próbálja bizonyítani ártatlanságát annak ellenére, hogy szinte mindenki Hannibal oldalán áll, aki nem mellesleg át is veszi Will helyét az FBI-nál. Valahol itt történik meg egy törés a már tavaly elkezdett Will-Hannibal mérkőzésben. A szerepek felcserélődnek, így az eszközök is. Ezekből egy fantasztikus pszichológiai keringő kerekedik ki. Először távolodnak, majd egyre közelebb és közelebb kerülnek egymáshoz. Azonban a lassú közeledés alatt nem csak egymással, hanem magukkal is küzdenek: mindkettejükben ott munkál a másik iránti érdeklődés. Willben a bosszúvágyból fakadó elszántság, Hannibálban pedig a vágy arra, hogy valaki saját valójában fogadja el. Ezeknek az érzéseknek a feltárásával bemutatják, hogy egyik főszereplő se pusztán jó vagy rossz: mindkettőben egyaránt megtalálhatóak az egyszerű emberi motivációk és a lélek sötétsége is. S ami a legcsodálatosabb ebben a különös egymásnak feszülésben az, hogy szinte szavak nélkül van bemutatva. A nézőt a művészfilmi szinteken mozgó képvilág és a gondosan felépített motívumrendszer irányítja (ahogy eddig is). És természetesen az egész küzdelem nem működne Mads Mikkelsen és Hugh Dancy játéka nélkül.

Azonban a történetvezetés megkövetelt bizonyos áldozatokat a harc bemutatásában. Lassan eltűntek a heti esetek, a főcselekmény kapott nagyobb hangsúlyt és kibontást. Emellett pedig kaptunk egy izgalmas mellékszálat Mason és Margot testvérpárosában, akik vélhetőleg később visszatérnek. A fő és a mellékszálak működéséből pedig a nézők kaptak egy fordulatos történetet némi logikátlansággal, vagy egy-egy "leülepedéssel" a cselekményben (szóval itt-ott vontatottabbnak éreztem). De az évad egész felépítése és a finálé kárpótol a hibákért.

Így visszatekintve ismét egy elég erős évadot szállított nekünk Bryan Fuller a Hannibállal. Izgalmas volt, jó volt rajta agyalni hetente, a kivitelezés páratlan és igényes, csupán egy-egy vontatottabb rész zavarta az összképet. 9/10-et most megérdemli a sorozat.

# 2014 # adaptáció

2014. május 24., szombat

Rejtélyek városkája

Chibi Zsó május 24, 2014 0 Comments

Manapság elég nehéz jó minőségű, ötletes és szórakoztató mesébe botlani - mármint olyanba, ami felnőttnek és gyereknek egyaránt megfelel. Talán a 90-es években láthattunk képernyőn utoljára ilyen alkotásokat, azonban a Gravity Falls meggyőzött, hogy a mai készítőkben is bőven van fantázia.

Tartalom:

"A Pines ikrek, Dipper és Mabel különös rejtélyek nyomára bukkannak bohókás nagybátyjuk, Stan városában, ahol a nyári szünetet töltik. Gravity Falls egy kis elszigetelt észak-nyugati városka, ahol azonban semmi nem az, aminek látszik.A született kalandor Dipper, és az optimista energiabomba, Mabel egy rejtélyes újság után rájönnek, hogy Gravity Falls titkokat rejt. Miközben belevetik magukat a kutatásba, arra is rájönnek, hogy leginkább egymásra számíthatnak."

Forrás: Port

Gravity Falls világa őrült és beteg, de pont ez az, ami megadja az egésznek a sava-borsát. Például hiába fájdalmas valahol az agynak Mabel képzelgése a puppy cukorka hatására, vagy amikor Stan kijelenti, hogy amikor nincs rendőr a közelben, minden legális, vagy Dipper Disco Girl énekelése (ami egyértelműen a Dancing Queenre utal). Mégis ezek a jelenetek emlékezetesek maradnak és bármikor újra átélhetőek. Bár ezzel kissé a közepébe csaptam a dolgoknak. Igen, valahol ezekben rejlik a sorozat titka (hogy miért szeretik): valami olyat sikerült megérinteni a nézőkben, amit szerethetik a Pines ikrek őrült kalandjait. Első sorban, szeretünk jól szórakozni, főleg önmagunkon. Mindegyik szereplőben (Dipper, Mabel, Stan, Wendy és tovább) megtalálható valami, ami magunkra emlékeztet és tudunk rajta nevetni emiatt. Ehhez kapcsolódóan említeném meg, hogy a sorozat megálmodója, Alex Hirsch nyilatkozta maga is, hogy saját gyermekkori élményei nyomán indult el: Mabelt saját nővére ihlette, Stant a bácsikájuk, Dipper pedig sok mindenben hasonlít Hirschre. Továbbá beleszőtte a történetbe, saját elmondása szerint, azokat az eseményeket, amelyekről gyerekként álmodott (pl. szörnyvadászat).

Ezen felül ami még egy kellemes mesévé teszi a Rejtélyek városkáját, hogy a minden rajzfilmben kötelező cselekményeket (pl. testcsere, első csók, közös visszaemlékezés) a sajátos ötletekkel dobják fel. Például ez volt az első mese, ahol egy szőnyeg segítségével sikerült a testcsere vagy kiderült, hogy a feneketlen gödör tényleg feneketlen, de a menotauroszok is elég frenetikus lények (a szivárványt-hányó gnómot ne is említsük). Természetesen ezek ellenére voltak unalmasabb részek, de összességében a kreatív és elszállt ötletek feldobták a már jól ismert sablonokat. Továbbá, érdemes kiemelni, hogy a mesének van főcselekménye is, nem csak epizódikus - ezt régóta hiányoltam a rajzfilmeknél. Szerencsére a Gravity Fallsnál ez nagy hangsúlyt kapott, így kaptunk egy gyönyörűen felvezetett, majd lezárt finálét és egy idegesítő cliffhangerrel - mint a nagy sorozatoknál.

Összességében, a Gravity Falls a Disneynek egy nagyon erős rajzfilmsorozata a mostani időkből. Szórakoztató, friss, intelligens is, a kötelező tanulság is megvan és mi magunk is, nézők is részesei vagyunk a műnek a szereplőkön keresztül. 9/10-es az első évad, erősen ajánlott nézésre, mielőtt jönne nyáron a 2. évad.

# 2013 # Alex Hirsch

2014. május 20., kedd

A little party never killed nobody

Chibi Zsó május 20, 2014 0 Comments

F. Scott Fitzgerald regényét, A nagy Gatsbyt szokás a nagy amerikai regénynek nevezni. A saját korában nekimegy az Amerikai álom képmutatásának, megmutatja annak tragédiáját is. A téma nem volt közömbös a filmipar számára se, hisz már 1974-ben is készült adaptáció a regényhez Jack Clayton rendezésében és Robert Redford főszereplésében. Az elmúlt években ismét érdemesnek találták a történetet egy feldolgozásr: ezúttal Baz Luhrmann vitte vászonra Fitzgerald klasszikusát.

Tartalom:

"A húszas évek Amerikája igazán a korlátlan lehetőségek hazája: ahol minden lehetséges és semmi sem tilos. Jay Gatsby (Leonardo DiCaprio) New York-környéki luxusvillájában a fényűző partik, a titokzatos múlt és ismeretlen eredetű vagyon embere. Különös, magányos férfi, akiről csak annyit tudni: nagyon tud és nagyon szeret élni - és élvezi, ha hatalmas, a pezsgőtől és gazdagságtól bódult vendégsereg veszi körül. Ám amikor véletlenül összeismerkedik egy szegényebb szomszédjával (Tobey Maguire), neki elárulja furcsa szokásainak titkát: egész életét arra tette fel, hogy visszaszerezze fiatalkori szerelmét (Carey Mullingan). Minden tettét ennek rendeli alá, minden bűnét ezért vette magára. Amikor azonban találkozik végre a lánnyal és annak férjével, a történet egészen másképp alakul, mint annyi éven át tervezte."

Forrás: Port

Az 1974-es változatot nem láttam, de valahogy nem éreztem úgy, hogy sokat adna Luhrmann változata - persze, ettől még nem rossz a film. Nagyjából követi az eredeti cselekményt, amik jól is vannak adagolva, egy egyenletes tempót tart végig a film (bár a vége felé már kicsit sok az egész). Továbbá, a könyv trükkjeit is ügyesen követi (pl. a várost figyelő szempár plakát jelentősége vagy ahogy Gatsby személyisége sokáig háttérben marad).
Nagyon kiemelkedő alakítás nincs, de a színészek eleget tesznek az elvárásoknak. Caprio jól mutatott a naiv újgazdag szerepében, aki szinte már rajongásig csodálja és imádja Daisyt. S ha szóba jött Daisy, a színésznőnél, Carey Mulligannél éreztem azt, hogy lehet a casting nem feltétlen volt a legjobb. Könyves ismereteimre hagyatkozva, Daisy egy dögösebb, kissé femme fatale típusú nő, Mulligan pedig inkább egy ártatlan nőnek tűnik. A két főszereplőt terelgető narrátort Tobey Maguire alakította. Hasonló az alakítása Caprióhoz: illik a szerepbe, még ha először nehéz is elvonatkoztatni a Pókember-filmektől, de különösen nem kiemelkedő.

A vizuális megjelenítésről és a kivitelezésről érdemes több szót is ejteni. A gazdagok világát csillogónak és tökéletesnek gondoljuk, azonban A nagy Gatsby-nél ez túl giccsesre sikeredett. Nem a ruháknál mutatkozik meg ez, azok eléggé korhűek, hanem a háttérben. Nehéz megítélni, hogy ilyen erős színekkel dolgoztak vagy túlzásba vitték a CGI-t (inkább utóbbi), de természetellenes az egész világ, amit a történet köré teremtetek. Hasonló mellényúlás még a zene. Albumként fantasztikus zenéket szereztek a filmhez az amerikai popzene ma legismertebb alakjai, de a jelenetekről egyszerűen - úgymond - lesiklottak ezek a zenék, idegenek voltak. Talán egyedül Fergie slágere illett a partizós jelenethez.

A kivitelezést leszámítva egy egész jó film A nagy Gatsby, még ha többet nem adott a könyvhöz és a kivitelezés is kifogásolható: 8/10.

# 2012 # A nagy Gatsby

2014. május 17., szombat

Vendetta

Chibi Zsó május 17, 2014 0 Comments

Miért pont a V mint Vérbosszú? Egy dialógusban magyaráznám el. Azt hiszem, érthető lesz azon keresztül is a miért.

- Boró, a következő filmek vannak itt: Eden Lake, Elfújta a nő, Változások kora, V mint Vérbosszú. Az elsőt É. ajánlotta, szóval félek tőle. A második valami norvég, szóval tuti beteg. A harmadikat G. adta, szóval tuti perverz, és...

- V mint Vérbosszú! **** jó!!!

- Akkor ez lesz, köszi!

Tartalom:

"Anglia diktatúrától szenved a nem is olyan távoli jövőben. A tévéből dől a propaganda, a titkosrendőrség pribékjei mindenkit rettegésben tartanak. Evey-t, a fiatal lányt egyik este elkapják az utcán, a halál torkából egy titokzatos alak, V szabadítja ki. A férfi a négyszáz éve kivégzett lázadó, Guy Fawkes álarcát viseli. Fawkes társaival együtt levegőbe akarta röpíteni a parlamentet, hogy az országot megszabadítsa a zsarnokságtól. De a merénylet meghiúsult, az összeesküvők bitón végezték. Evey apránként megismeri V múltját, mely a férfi bosszúvágyát táplálja. És miközben maga is megjárja a diktatúra börtöneit, rájön, hogy V ugyanarra készül, amire annak idején Fawkes.
A V mint vérbosszú egyszerre kalandfilm, politikai thriller és antiutópia, amely a zsarnokságról, az elnyomásról, a média agymosásáról szól és azt vizsgálja, mi történik, ha egy diktatúrában az egyén a saját kezébe veszi a törvényt. "Ne kérdezz, ne kritizálj, ne is gondolkodj: a Párt mindent jobban tud" - üvölti a gonosz kancellár. Azt mondja, hogy megvédi az embereket a terroristától, ugyanakkor erre hivatkozva állandó rettegésben tartja őket, miközben lábbal tiporja a szabadságjogaikat."

Forrás: Port

Inkább, **** megosztó, de mindenképpen egy nehezen emészthető alkotásnak mondanám, és ezenfelül hangulatfüggőnek is. A 132 percével hosszúnak mondható a film, és nem mondható rá az, hogy egyenletesen oszlanak el az eseménydús jelenetek. Vagyis néhol vannak hosszabb üresjáratok, amik kizökkenthetik a nézőt a Vendetta amúgy remek hangulatából. Az egyenletességtől eltekintve van úgymond spiritusz a történetben. Emlékezetes jelenetek vannak dögivel, például a V-nél töltött napok, az irodából való menekülés vagy Evey a börtönben. Továbbá hiába ül le néhol a történet, attól még csavaros és a nézőt többször is félrevezetik, leginkább a V valós kilétét illetően.

Ha pedig szóba került a főhős, néhány szó róla. V karaktere megkapó (Hugo Weaving hihetetlen jól hozz a figurát annak ellenére, hogy maszkban játszik, akár egy pantomimes), azonban végig titokzatosnak marad meg. Ezenfelül igaz csak egy közönséges terrorista, de műveltsége és embersége vonzóvá teszi a tévénézőnek. Továbbá, V tökéletes példája a bosszúálló karaktereknek (nem hiába a Monte Cristo-i utalás a filmben): mindenre képes, hogy elérje célját, és ezt nem is akármilyen módon teszi meg. Azonban hiányoznak a motivációinak az eredete. Lehet, hogy csak elsiklottam fölötte, de az igazságérzet nem tűnik elegendő oknak a bosszúra. Emellett jegyezném meg, hogy továbbá az sem világos, hogy a diktatúra miként épült ki, csak Evey előtörténetének köszönhetően tudhatunk meg egymást erről. S itt térnék rá Eveyre. A szülei kapcsolatán kívül nem igen derül fény szerepére és maga a karakter se olyan megkapó, a börtönös jeleneteket leszámítva (Natalie Portman ott igen hitelesen játszik).

Így összességében, a V mint Vérbosszút egy nehezebb filmnek mondanám. Esetleg a szinkronos megnézést lehetne javasolni, hogy a néző ne vesszen el a kevésbé részek miatti figyelem lankadása miatt. De mindenképpen többet vártam a filmtől, hiszen V maga is már szimbolikus figurává nőtte ki magát - egy ilyen kultfilm gyanús alkotástól többet várna az ember. Talán egy újranézés után jobb véleménnyel leszek a filmről, de most 6 és 7 között próbálok dönteni. De legyen inkább egy 7/10.

# 2005 # akció

2014. május 8., csütörtök

A hős legendája

Chibi Zsó május 08, 2014 0 Comments

A Sorozatjunkie-n keresztül olvastam először a Legend of the Seekerről, magyarul A hős legendájáról. A fantasy műfaj kedvelőjeként kötelezőnek éreztem, hogy belevágjak Richard Cyper kalandjaiba, főleg, hogy kevés ilyen műfajú sorozatba lehet botlani (mármint ami tisztán fantasy és nem urban fantasy vagy tini sorozat).

Tartalom:

"Középföldét egy mágikus határ választja el Szarvasföldétől, ahol Richard Cypher (Craig Horner) él. Richardról egy nap kiderül, hogy ő a Kereső, akinek az a feladata, hogy az Igazság Kardjával megszabadítsa Középföldét a zsarnok Darken Rahltól (Craig Parker). Küldetésében segítségére lesznek varázsos erejű útitársai: Zeddicus (Bruce Spence), az Első Rend varázslója és Kahlan (Bridget Regan), az inkvizítor."

Forrás: Port

Amennyire felcsigáztak a pozitív kritikák, annyira sikerült csalódni a sorozatban. Bár ez a kijelentés több magyarázatra szorul, mert nem olyan szigorúnak szánt a kijelentés, mint első olvasásra tűnhet. A legnagyobb baj, hogy hiába látszik, hogy jó az alapanyag, amiből építkeznek a forgatókönyvírók, mégis azt érezni, hogy a cselekmény le van butítva egy közönséges kalandfilm szintjére. Az évad az epizódikus (ez érthető, hisz 22 részből álló évadot nem lehet pusztán az átívelő történetszállal felépíteni), de ezen belül lefutják a szokásos kalandfilmes klíséket. Van itt testcsere, elveszett kisfiú története, jóslat megakadályozása, hazatérés stb. És ezeken belül is, a történet általában könnyen kiszámítható, de inkább az mondható el, hogy ez a kiszámíthatóság inkább hullámzó. Az első részek eléggé vontatottak és nem igazán izgalmasak, de a hatodik-hetedik rész körül érezhető az áttörés, s a főcselekmény is haladni látszik, több csavar látható, s a karakterek is fejlődnek. Aztán az évad közepe felé van egy enyhébb visszaesés, de mivel a korábban felépített hangulat még tartja magát, így megbocsátható a visszaesés. Az évadzárás pedig szépen felépített, ötletes, még ha a 22. rész kicsit össze is csapott, plusz van egy kicsi kitekintés az új évadra is, ami érdekes lehet.

Az előzőeket végiggondolva, végül is A hős legendája nem egy jó sorozat. Akkor még is miért érdemes megnézni? Először is, a klíséssége miatt nem mondanám rossznak (de akik izgalmas és csavaros történetre vágynak, azok ne feltétlen próbálkozzanak a Seekerrel), hisz a célját, a szórakoztatást így is eléri. Az egész sorozatnak van egy nagyon jól megteremtett hangulata, ami be tudja szívni a nézőt, s így az képes megbocsátani a sablonokat. Olyan apróságokra gondolok, mint a két főszereplő, Richard (Craig Horner) és Kahlan (Bridget Regan) közt teljesen jól működő kémiára vagy Zedd-re (Bruce Spence valami iszonyat jó választás volt a bohókás varázsló szerepére!). Új-Zéland megkapó tájait sem szabad elfelejteni, a meseszerű, de mégis lenyűgöző hátteret se (gondolok a kidolgozott ruhákra és díszletekre). Továbbá sem a férfi, sem a női nézőknek nem kellett az eye-candy miatt aggódnia (ha valakinek számít ilyesmi is). Sok a szép színésznő és vonzó színész is, de mellettük a vizuális effektek is többé-kevésbé rendben vannak (bár 2014-ben kissé gagyinak tűnhet, de kinek mi).

Röviden, A hős legendájáról az mondható el, hogy egy lebutított történet (ezért el kell olvasni a könyvet: állítólag az sokkal összetettebb) jó kidolgozással és szerethető figurákkal egy mesés világban. Természetesen, nem a legmélyebb figurák jelennek meg előttünk, és Midlands világa is alaposabb kifejtésre szorulna (azt már ne is említsük, hogy nem derült ki, hogy az Igazság kardja igazából miért olyan különleges fegyver), de attól még egy bájos alkotás ez, ami 45 perc erejéig képes kiszakítani a hétköznapokból. Nálam egy 7/10. Viszont ha nem voltam elég meggyőző, itt ez a kis kép. :)

# 2008 # A hős legendája

2014. május 7., szerda

Ádám almái

Chibi Zsó május 07, 2014 0 Comments

Youtube-os kalandozások során akadtam rá az Ádám almáira. Vígjátékként van protezsálva, s a videómegosztón megtalálható jelenetek alapján annak is lehet hinni. Egy kissé abszurd vígjátéknak - ez a hit vett rá arra, hogy megnézzem. Azonban a teljes film egészen mást nyújtott.

Tartalom:

"Az újnáci Adamot 12 hét közmunkára ítélik. A büntetést a jólelkű pap, Iván közösségében kell letöltenie. A csupa furcsa alakból álló társaság kíváncsian tekint a jövevényre, akinek célja felforgató jellegű - a paplak kertjének büszkeségét, az almafát veszi célba, almatortát akar sütni. Ám hiába Ádám eltökéltsége, az almafa termése ki van téve a madarak és a kukacok támadásainak, ráadásul villám is sújtja. Ivan úgy véli, az ördög packázik velük, Adam szerint viszont mindez Isten műve, hiszen a gonosz talán nem is létezik."

Forrás: Port

A cselekmény triválisnak és egyszerűnek tűnhet első hallásra: egy neo-náci almás lepényt akar sütni. Célját ugye akadályozzák a madarak, a hernyók és a viharok is. Ennek kapcsán indul el a tényleges történet, a konfliktus Ivan és Adam között: mindez Isten műve vagy az ördögé? A két szereplő a kérdés két végégét jeleníti meg. Ivan, ugye papként, az ördögnek tulajdonítja a dolgokat, s mindent próbatételnek tekint. Ezzel szemben Adam azzal érvel, hogy az ördög nem is létezik, minden Isten műve - és állítását nem is akármilyen módon akarja bizonyítani. Azonban ahogyan egyre inkább beleássa magát ebbe a meggyőzési akcióba, kiderül, hogy Ivan a szívében mélyen nem feltétlen hiszi el saját szavait, inkább élethazugságba ringatja magát (például a fiával kapcsolatban vagy a már ott tevékenykedő közmunkásokkal kapcsolatban). Emiatt a témák miatt (élethazugság, hit) eléggé nehéz az Ádám almái film, elgondolkodtató és persze nem feltétlen teljesen pozitív a vége - hiába a vígjáték megjelölés. Erre kitérve kicsit: inkább nevezném a megtekintés után black comedynak (fekete humor, talán), mint vígjátéknak.

A témafelvetés érdekes, a kivitelezés pedig ehhez illik. A dán kortárs filmek nagy húzónevei játszanak itt - gondolok ez alatt Mads Mikkelsenre és Ulrich Thomsenre. Utóbbinál végigérezni egy rejtett erőszakot, ami ott feszül a karakterben, s csak a történet csúcsánál törhet ki belőle. Mikkelsen játéka is közvetít egyfajta elfojtott keserű érzelem, de nála inkább elkeseredettséget látni, miközben fenntartja a pozitivitás álarcát. Mindkettejüknél fantasztikus ez a kettős játék, teljesen hiteles.

Összességében, az Ádám almái egy remek film, ajánlott megnézésre. Szórakoztató a maga sötét és abszurd humorával, de sokkal inkább a nézőben akar valamit elindítani, s manapság egyre ritkább az ilyen alkotás: 10/10.

# 2005 # Ádám almái

2014. május 2., péntek

Patkányfogó

Chibi Zsó május 02, 2014 0 Comments

Lynne Ramsey Patkányfogó című filmjét könnyen ítélhetnénk egy tipikus művészfilmnek, hisz a műfaj jellemzői (pl. amatőr színészek, hosszú snittek) mind megtalálhatóak a műben. Az átlag filmnézőnek emiatt "öncélú művészkedésnek" tetszhet. Szerintem többről szól.

Tartalom:

"Ez a gyerekkori történet méltó párja lehet az olyan klasszikus alkotásoknak, mint Victor Erice: Spirit Of The Beehive, Ken Loach: Kes, Bill Douglas: My Childhood vagy Truffaut: Négyszáz csapás című műve. A film a lepukkant Glasgow-ban játszódik a hetvenes évek szemetes-sztrájkja idején, amikor a lestrapált bérkaszárnyák lakói szinte belefulladtak a körülöttük felgyűlt szemétbe. A film főhőse James, tizenkét éves és a családja. A döbbenetes nyitójelenetben a csatorna mellett játszó James szörnyű titkot les ki, és ez visszavonhatatlanul megváltoztatja a világról alkotott képét. Igaz, ennek köszönhetően különös rajongás alakul ki benne a kígyózó fekete víztömeg iránt. Ugyancsak a csatorna partján barátkozik össze Margaret Anne-nel, az esetlen kamaszlánnyal, aki könnyű préda a helyi menő bandának. Kettejük között gyengéd, mégis ártatlan kapcsolat alakul ki, egyfajta menedék a világ elől. James azonban egy szebb élet után áhítozik. Álma akkor válik valóra, amikor egyszer kibuszozik a városból és a kukoricatábla közepén egy épülő új lakótelepre lel."

Forrás: Port

Van egy érzékeny hangulata az egésznek. A környezet és a kevésbé élénk színek depresszívé teszik a filmet, de mégis valami érzékenységet is sugároznak a jelenetek. A néhol álomszerű, néhol abszurd jelenetek (pl. a holdas) segítenek megérteni az alaptémát, az emberek helyzetét, a sajátos kilátástalanságukat. Erre persze a cím is utal: patkányfogó, azaz a munkás osztály tagjai csapdába estek saját sorsukban, melyből nem tudnak sehogy sem kiszabadulni. Hogy lehetséges-e a szabadulás? Az igazából a film megnézése után sem tiszta.

Az összhatáshoz sokat hozzátesznek az amatőr színészek is. Az egymás közötti interakciók, a ritka szóváltások valahogy emberivé teszik az egész történetet és teljesen érhető minden verbális szinten is. Rengeteg jó jelenet van, ami ehhez kapcsolódik. Például James és Margaret Anne fürdős vagy alvós jelenete, de a szülők párhuzamos táncoló jelenete is hozzátartozik az atmoszféra teremtéshez. Ezek a mozzanatok teljesen jól mutatják be azt is, hogy az embereknek pusztán szeretetre van szükségük, bármilyen helyzetben is élnek, vagy egyszerűbben mondva karaktertől függetlenül. Az erőszakos apa és a kívülálló lány ugyanúgy vágyik szeretetre, akár egy jobban konszolidált ember. Ilyen egyszerű, de mélyen beágyazott emberi mozgatóerőt szerintem kevés rendező képes ilyen jól reprezentálni.

Lehetne hosszan értekezni a Patkányfogóról. Érdemes többszöri megnézésre is, mert mindig elgondolkodtat, eszedbe juttat valamit. Nagyon is egyedi stílusú, nem volt hiába a Bafta 2000-ben a rendezőnek az Év felfedezettje kategóriában. Egyszerre emberi és embertelen, depresszív és szerettet teljes a mű. Első megnézés után 8/10 mindenképpen, sajnos a nehezen érthető akcentus rontott az élményen és nehéz volt követni egyes részeit a történetnek (pl. ki kinek a mije). De hiszem, hogy egy feliratos újranézés után 9-10 körüli pontszámot is megérhet a Patkányfogó. Továbbá egy jó kedvcsináló Lynne Ramsay további filmjeihez.

# 1999 # angol

Antigané

2014. május 31., szombat

12 majom

2014. május 26., hétfő

Harmónia

I am full of myself

2014. május 24., szombat

Rejtélyek városkája

2014. május 20., kedd

A little party never killed nobody

2014. május 17., szombat

Vendetta

2014. május 8., csütörtök

A hős legendája

2014. május 7., szerda

Ádám almái

2014. május 2., péntek

Patkányfogó

Magamról

Másik blogom

Közösségi média

Itt is megtalálsz

Rendszeres olvasók

Popular

Archive

Keresés ebben a blogban

Follow Us @soratemplates