Emlékszel még, Nana?

Japán egyik legnépszerűbb lány mangája a NANA, melynek anime adaptációja szintén népszerű otthonában és külföldön is. Igaz, a Magyarországi premier nem mostanában volt, de nem is ezért került most elő a történet. Egy kicsit személyesebb jellegű kritika következik.

Tartalom:

"A sorozat két fiatal lányról szól, akik épp Tokióba tartanak egy csodaszép, havas estén. Mindketten húsz évesek, és álmaikat, vágyaikat, szerelmüket keresve indulnak el a nagyvárosba. Mindkettőjük neve Nana. A nagy hóesés miatt a vonat hosszú ideig egy helyben áll, és ez beszélgetésre sarkallja a lányokat.

Oosaki Nana a Blast (Black Stones) punk együttes énekesnője, külsőleg hűvös és vagány kinézetű lány, de testében egy sebzett lélek lakozik. Álma és élete is egyben a zene, egyetlen csomagja egy gitár és egy doboz cigaretta, állítása szerint másra nincs is szüksége. Komatsu Nana egy életvidám és sokat fecsegő típusú ember, aki hajlamos első látásra beleszeretni abba a férfiba, aki elmegy mellette az utcán, és ez már elég sokszor okozott neki fájdalmat. De úgy látszik, végre megtalálta igaz társát, és hozzá költözik Tokióba. Álma, hogy szerető feleség legyen, és hogy elláthassa azt a férfit, akit igazán szeret.

A két szereplő útja elválik, mikor a vonat végre befut Tokióba. De később a sors újra összehozza őket és végül lakótársak lesznek. Két különböző személyiséget ismerhetünk meg a lányokban, mégis az idő elteltével kialakul köztük egy kötelék, ami mindennél erősebb. Nana és Hachiko (K. Nana) egymás mellett ismerik meg a felnőtté válás örömeit és kínjait, együtt fedezik fel önmagukat és az életet."

Forrás: Animeaddicts

Miért szeretjük a NANÁt? Tinédzserként valószínűleg a téma (zenekar alapítás, új élet kezdete) foghatott meg, a humor és az izgalmas, nem leülő történetvezetés. Felnőttként mit szerethetünk benne? Azt, hogy az idő elteltével mi magunk lettünk a szereplők. Lassan két éve élek Budapesten, megvoltak a saját okaim, amiért el akartam jutni a fővárosba - ahogyan a két Nanának is a történetben. A felvételivel is küzdöttem, pénzügyekkel, munkával, ahogy főhőseink is. Ezekkel csak azt szeretném mondani, hogy kevés az olyan történet, főleg egy olyan animációs film, ami annyira realisztikusan ábrázol, hogy a néző lépten-nyomon magára ismerhet. Természetesen nem csak a hétköznapi apróbb eseményekre gondolok, hanem az érzelmekre is. Szintén ritka az olyan darab, ahol az ember a saját érzései szinte visszaköszönnek. Ki nem érezte még azt, hogy legszívesebben birtokba venné barátját/szerelmét? Retteg a magánytól és saját szemében beteges módon keresi mások társaságát? Kimondva lehet, hogy kicsi dolgok ezek, nem érnek fel olyan témákhoz, mint a rabszolgaság vagy a harmadik világ szegénységének problémái, de valahol saját magunkkal is foglalkozni kell - ez is a művészet része. Ezt a részt összegezve, Yazawa Ai nagyon jól ismeri és mélyen is élheti meg az érzéseket, ha ilyen jól vissza tudja adni a történeteiben. A sorskérdése és a celebvilág csak adalék ehhez, hisz a lényeg a megélt eseményeken van. A NANA nem keresi az élet értelmét, csak kérdez és próbálja megválaszolni a megválaszolhatatlant - ahogyan mi magunk is. 

A külsőségekről nem érdemes sok mindent mondani, csak egyetlen szót: jó. A zene fülbemászó, a grafika a japán animék minőségéhez igazodik, stílusban pedig a női közönség szépérzékéhez és stílusához (csak miért ilyen ropi mindenki?), és a magyar szinkron is egész jól eltalált. Egyedül a lezárásban érezni, hogy nem kerek, folytatódna tovább a történet (főleg a manga ismeretében zavaró ez), de inkább egy ilyen lezárás, minthogy eltérjenek a mangától, ami akár a cselekmény rovására is menne. Viszont sajnálatos, hogy előre láthatólag nem folytatják a NANÁt - személyes kedvenc, mindenféle életkorban, így 10/10.