A következő címkéjű bejegyzések mutatása: filmdráma. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: filmdráma. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. október 29., szombat

Hölgy aranyban

október 29, 2016 0 Comments

Voltatok már úgy, hogy moziba akartatok menni, de nem volt igazán semmi, amit nagyon meg akartatok nézni? Na, ilyenkor jön a véletlenül kipikkelünk valamit opció: így volt egy 2015 nyarán is, amikor találomra választottam ki a Hölgy aranyban című filmet. Lássuk, mit hozott a vak szerencse. A mozit utólag köszönöm Antalnak. 

Tartalom:
"Hatvan évvel azután, hogy a második világháború borzalmai elől menekülve elhagyta Bécset, az idős zsidó asszony, Maria Altmann (Helen Mirren) hosszú útra kel, hogy visszaszerezze a nácik által elrabolt családi kincseit, köztük Klimt híres festményét, Adele Bloch-Bauer I. portréját. Tapasztalatlan, de vakmerő fiatal ügyvédjével, Randy Schönberggel (Ryan Reynolds) hosszas küzdelem elé néznek, amelynek csataterét az osztrák elit világa és az amerikai legfelsőbb bíróság jelenti. Az út során Marianak a családjához kötődő, súlyos tényekkel is szembe kell néznie. A Hölgy aranyban igaz történet, egy asszony küzdelme, hogy visszaszerezze örökségét és igazságot szolgáltasson családjának."
Forrás: Port


A művészetek iránt fogékony nézőknek mindenképpen érdekes történetet beszél el Simon Curtis filmje. A kritikusok ugyan szóvá tették, hogy egy amúgy nagyon nehéz morális kérdés (kié is a műalkotás?) feltételénél a válasz adáskor csak az egyik oldalt mutatják be, azt is az érzelmi manipuláció eszközével. A kritika jogos, de szerintem nem feltétlen vesz le a film élvezhetőségéből. Klimt festményén keresztül egy megszokott amerikai kalandba keveredünk, ahol a hős a végsőkig kitart azért, hogy célját elérje, miközben amerikai szemmel egzotikus tájakon, azaz Európában kalandozunk - jelenben és múltban egyaránt. Emlékeim szerint inkább az utóbbi részeket élveztem, főleg a német nyelv miatt (nagyon szépen beszélik a filmben), mert nagyon varázslatos módon jelentettek meg egy letűnőben lévő kort, amihez erős kontrasztként megjelent a közelgő náci uralom árnyéka. Tudjuk, a múlt nem olyan rózsás, mint ahogy azt néha hajlamosak vagyunk hinni vagy érezni, de talán nem is az úgy nevezett Aranykor érzékeltetése volt a cél, sokkal inkább a főszereplő, Maria érzéseinek bemutatása, hisz tagadhatatlanul ő uralja a filmet. Az ellopott festmény végett érzett sértettség, a hátrahagyott haza miatti keserűség, ami áthatja a Hölgy aranyban filmet mind Maria karakteréből erednek, a végső tárgyalás pedig az ő elégtétel vételét szolgálja. Kicsit kegyetlennek hathat így ez a leírás, de többé-kevésbé így reális: ő így érez, így élte meg, így ez az ő saját szempontja.


Maria filmbeli személye megosztó lehet, azonban van egy tagadhatatlanul fantasztikus elem is a történet feldolgozásában: Maria Altmann és Randy Schönberger párosa! Első ránézésre két, egymástól teljesen távol álló karakter kerül össze, akikből nem is tudni, mi lesz. Ahogy az lenni szokott, nagyon eltérő személyiségük súrlódásokat, néhol pedig vicces eseményeket is eredményez a cselekmény előrehaladtával, de végül a közös cél összekovácsolja őket egy nagyon is jól működő duóvá. Ez a fejlődés valószínűleg nem működhetett volna Helen Mirren és Ryan Reynolds munkája nélkül. Sajnos Mirren munkásságát nem ismerem, de felüdülés volt Reynoldsot nem szuperhős szerepben látni. 

Összességében a Hölgy aranyban egy olyan film, amit bátrán megnézhetünk, ha épp nem találunk jobb filmet. Minden megvan benne, ami egy szórakoztató filmhez szükséges: emlékezetes karakterek (Maria és Randy), akik küzdenek és nem adják fel, továbbá kapunk egy kis múltba tekintést és képzőművészeti gyorstalpalót, mint izgalmas háttérvilág. Valóban lett volna még mit kihozni az alap ötletből, de egyszer talán mások megteszik ezt. Simon Curtis ebből a témából hozott egy 8/10-es filmet, ami nem rossz. 

2014. július 22., kedd

Öld meg kedveseid

július 22, 2014 0 Comments

A beat-generáció: több mindent is kapcsolnak ehhez a kifejezéshez az emberek. A tudatmódosítót fogyasztó művész urak, Jack Kerouac Úton című regénye (amit a beat életérzés megtestesülésének is szoktak hívni), szabad formájú versek. Ezek a gondolatok nagyjából le is fedik a beat generációt, azonban sokan nem is tudják, miként alakult ki, mi volt a magja a mozgalomnak. Ezt az űrt próbálja kitölteni John Krokidas filmje az Öld meg kedveseidet. A filmre, mellesleg, Tumblrön akadtam rá. Mellesleg, nemrég jelent meg DVD-n a film itthon, így kicsit aktuális is a poszt. 


Tartalom:
"1944-ben a Columbia Egyetem hallgatójának, az ifjú Allen Ginsbergnek az élete gyökerestől felfordul, amikor szemet vet egyik elképesztően laza és kisfiúsan vonzó osztálytársára, Lucien Carr-ra. Carr jelenti Ginsberg belépőjét a bohém világba, általa ismeri meg William Burroughs-t és Jack Kerouac-ot. Az élet az irodalom szabályai és konformitása elleni lázadásként ők négyen elhatározzák, hogy harcba szállnak a hagyománnyal és valami újat hoznak létre. Így veszi kezdetét a később beatkorszaknak nevezett időszak. A film egy bűntény, a barátság és egy olyan kapcsolat igaz története, aminek eredményeként egy új kulturális mozgalom született."
Forrás: Port


Kicsit meglepő volt, hogy a különböző kritikák lehúzták a filmet. Az volt a kifogás ellene, hogy nem elég vad, nem elég botrányos, nem festi le a beat lényegét. Az Öld meg kedveseidet visszafogott alkotás, ezzel tényleg nem lehet vitatkozni. Jelen van a tudatmódosító-szer használat, homoszexualitás és az ezzel járó jelenetek, erotika, de kevésbé hangsúlyosak. Ezek közül talán a homoszexualitás kap hangsúlyt, mivel a történet Allen Ginsberg és Lucien Carr kapcsolatára fókuszál. Az átlag nézőnek ezek a jelenetek lehetnek esetleg botrányosak, de ettől eltekintve Krokidas egy szép, nem hatásvadász filmet tár elénk - és az eredettörténethez ez is kell. Látnunk kell, hogy egy fiatal ártatlan világába miként szivárog be a világ mocska. Miként fürdik meg ebben önként, majd hogyan próbál szabadulni a ragadós mocsárból. A kezdeteknél fontosabb ezt a folyamatot figyelemmel kísérni, mint a féktelen drogos partikat vagy ivászatokat. Fontos tisztában lenni a fiatalos és ártatlan rajongással és az ezzel járó lázadással, hiszen ez adja tényleges alapját, csíráját a beat mozgalomnak. 


A fiatalság bemutatásán túl még érdemes néhány szót ejteni a kivitelezésről és színészekről. Krokidas tehetséges rendezőnek mutatkozik filmjében. Több jól "megkomponált" és emlékezetes jelenet látható a képernyőn. Egyik például, amikor Ginsberg Luciennek gépeli művét vagy maga a gyilkosság esete, mint a film tetőpontja. Ezeket a jeleneteket a korszak jellemző zenéje (főleg jazz) kíséri, a film második felétől pedig már modern zene szövi át. Utóbbi érdekes, de élvezetes kontrasztot ad az egésznek.
A színészekről pár szót említve, ki lehet jelenteni, hogy egész változatosra sikerült castingban elevenedik meg a beat generáció története. A főszereplő Ginsberget Daniel Radcliffe alakítja, aki mindenesetre érdekes választás a szerepre, de többé-kevésbé helyt tud állni. Visszahúzódó kölyöknek tűnik, akit Lucien, a.k.a. Dane DeHaan vezet be a romlottabb világba, mivel meglátja benne a lázadót. És ha már Dane DeHaan szóba került, ő szinte tökéletes Lucien szerepében. A megjelenése áraszt egy különös aurát, egyfajta titokzatosságot, ami megmagyarázza, hogy a művészpalánták miért is kötődnek az ő alakjához. A játéka, a gesztusai pedig csak még többet adnak hozzá szerepéhez. Röviden, DeHaan pusztán a jelenlétével megtestesíti a férfi múzsát. 

Összefoglalva pedig az Öld meg kedveseid egy különleges film a 2013-as palettán. Kicsit visszafogottan botrányos, miközben szívvel-lélekkel érzéki és fiatalos. Továbbá remek kedvcsináló is a beat írók műveihez, főleg Ginsberg költészetéhez (én innen ajánlanom az Üvöltés című versét). 8/10-es filmélmény a maga hibáival együtt is. 

2014. július 19., szombat

Együtt az ég alatt

július 19, 2014 0 Comments

Együtt az ég alatt filmet a Moly nevű honlapon ajánlották, továbbá kedvezett a német tanuláshoz is (filmet nézni eredeti nyelven mindig sokat tud a szókincsen lendíteni). A trailer alapján egy érzékeny és finom filmnek tűnt Jan Schomburg filmje. 

Tartalom:
"Martha és Paul látszólag tökéletes boldogságban élnek. A férfi karrierje felívelőben van, elnyert egy remek állást is, így épp a napfényes Marseilles-be költöznek. Martha élete azonban egy pillanat alatt összeomlik, amikor két rendőrbiztos megjelenik nála és közlik vele: férje, Paul öngyilkosságot követett el. A nő a temetés miatt elkezdi megkeresni férje ismerőseit, s lassan rá kell döbbennie, hogy Paul éveken át, folyamatosan hazudott neki. A férjéről s a kapcsolatukról magában őrzött kép teljesen átértékelődik Marthában, akinek így még nehezebb szembenézni Paul elvesztésével. Hamarosan megismerkedik Alexanderrel, aki előtt titokban tartja szenvedését."

Forrás: Port


A megnézés után az Együtt az ég alatt a Lynne Ramsey Movern Callarja jutott eszembe, hiszen az alapszituáció ugyanaz: meghal a főszereplő kedvese. Ahogy Movern, úgy Martha is megpróbálja feldolgozni a traumát, továbblépni rajta. Ramsey filmjével ellentétben Schomburg egy viszonylag pozitív utat mutat be. Főhősnőnk a higgadt viselkedés és a teljes elkeseredés különböző állapotai közt ingadozik, miközben még férje titkai is napvilágra kerülnek. Ez csak súlyosbíthatná a helyzetet, de Martha inkább utolsó fogódzkodónak használja vagy pont a továbblépés eszközének - a további történések fényében dönthető el. Az viszont biztos, hogy a gyász különböző stációit azzal az érzékenységgel és finomsággal tárja a nézők elé, amely már a trailerben is érezhető volt. A férjjel való jelenetek igazán bensőségesek és őszinték; ezeknek tudatában még nagyobb az űr és a fájdalom Martha életében, amelyet a néző is így jobban érzékel. A férjhez fűződő jelenetek és érzések pedig későbbi jelenetekben is visszaköszönnek, akár egy sosem távozó kísértet.


Erős a film, Sandra Hüller fantasztikus alakítása pedig csak még inkább azzá teszi. Azonban számomra maradt nyitott kérdés a történetben, ami sajnos elrontja a remek élményt. Miért nem derült ki, hogy ki is volt valójában Paul? Az érthető, hogy maga Martha miért hagy fel a nyomozással (spoiler! találkozik Alexanderral spoiler vége), de ha már egy szerettünkről lehullott az álca, akkor nézzünk az álarc mögé is. Ettől a résztől eltekintve az Együtt az ég alatt egy kincs, ritkán látni ilyen gyönyörű és érzékeny filmet, amely továbbá még érdekfeszítően és átélhetően ad át érzelmeket. 8/10-as élmény, érdemes megnézni, ha valami szépre vágyik az ember lelke. 

2014. június 22., vasárnap

A meghurcoltatott

június 22, 2014 2 Comments

A vadászat filmre maga Mads Mikkelsen személye és az Oscar-díjátadó hívta fel a figyelmemet, s persze a skandináv filmek különös hangulata, amihez már néhány filmen keresztül (pl. Ádám almái, Sodródás, Engedj be!) megtapasztalhattam. Ezen tekintetében magasak voltak az elvárások. 

Tartalom:
"A nemrég elvált Lucas egy vidám baráti társaság megbecsült tagja, gondoskodó apa, megbízható munkatárs. Egy óvodában dolgozik asszisztensként, szereti a munkáját, és a gyerekek, kollégák is kedvelik őt. Egyik kolléganőjével randizni kezd, és úgy tűnik, magánélete is mederbe kerül. A harmonikus hétköznapok azonban egy pillanat alatt omlanak össze egy apró füllentés hatására: az egyik kislány, legjobb barátja gyermeke az óvodában azt mondja, hogy Lucas tett vele valamit. A gyermeki hazugság visszafordíthatatlan károkat okozva szabadul el, a magára maradó, védtelen Lucas pedig értetlenül áll az események előtt."

Forrás: Port


A vadászat megtekintése után is sokszor eszembe jut a film, a témája, s akkor úgy érzem, hogy egy jó, sőt elég erős alkotást láttam. A téma elég hétköznapi és közel áll mindenkihez (a pletykálás), de ez a film nagy odafigyeléssel, fokozatossággal és jól megválogatott képi utalásokkal tárja elénk az esetet. Mellőzik a szavakkal történik szájbarágást, legtöbbször a képsorokra kell hagyatkoznunk: szerintem ez sokkal elegánsabb út, még ha a nehezebb is. De A vadászat esetében tökéletesen működik ez az elbeszélő mód. A legapróbb jelekből és mozzanatokból áll össze a szereplők a problémája (pl. Klara családi helyzete vagy Lucas magánélete), s hasonló apróságok viszik előrébb a történetet (pl. Klara hazugságának az oka). Továbbá ezek az apró, nem igazán jelentősnek tartott mozzanatok gerjesztik végig a feszültséget is (mondhatnánk azt is, hogy végig forrong valami a mélyben), ami a mise jelenetben robban ki, azaz teljesedik ki. 


A nézőkre tökéletesen hat a film, azonban itt-ott a valóság alapját megkérdőjeleztem. Például a gyermekpszichológus munkáját. Bár, ha nagyon akarjuk, bele lehet ebbe a részbe magyarázni azt, hogy a pszichológus egyszerűen slendrián és nem rendes szakember, s ez az oka a vizsgálat milyenségének. Viszont azt nem értettem, hogy Lucas miért nem védte igazságát? Dramaturgiai szempontból értem, hogy miért történt ez így, de valóságban nem ilyen viselkedést várnék egy ártatlan, de megvádolt embertől. 
Ilyen apróságoktól eltekintve, A vadászat egy nagyon erős és nagyon európai alkotás, meg merem kockáztatni, hogy ebben az évben a legerősebb film, amit láttam. Fokozatos és intelligens építkezés jellemző, gyönyörűen megalkotott jelenetek a dán vidéki világ természeti látványosságaival. Továbbá remek színészek játszanak itt, kezdve Mads Mikkelsennel, aki ezen szerepéért elnyerte Cannes-ben a Legjobb férfi szerepnek járó díjat. Továbbá még Annika Wedderkoppra hívnám fel a figyelmet, mert gyerekként olyan aurát tudott magából árasztani a puszta nézésével, hogy az ember tartott tőle egy kicsit. Érdemes lesz rá figyelni.

Mindenkinek ajánlom A vadászatot. Többször nézhető és elgondolkodtató alkotás, ritka kincs: 9/10

2014. május 2., péntek

Patkányfogó

május 02, 2014 0 Comments

Lynne Ramsey Patkányfogó című filmjét könnyen ítélhetnénk egy tipikus művészfilmnek, hisz a műfaj jellemzői (pl. amatőr színészek, hosszú snittek) mind megtalálhatóak a műben. Az átlag filmnézőnek emiatt "öncélú művészkedésnek" tetszhet. Szerintem többről szól.

Tartalom:
"Ez a gyerekkori történet méltó párja lehet az olyan klasszikus alkotásoknak, mint Victor Erice: Spirit Of The Beehive, Ken Loach: Kes, Bill Douglas: My Childhood vagy Truffaut: Négyszáz csapás című műve. A film a lepukkant Glasgow-ban játszódik a hetvenes évek szemetes-sztrájkja idején, amikor a lestrapált bérkaszárnyák lakói szinte belefulladtak a körülöttük felgyűlt szemétbe. A film főhőse James, tizenkét éves és a családja. A döbbenetes nyitójelenetben a csatorna mellett játszó James szörnyű titkot les ki, és ez visszavonhatatlanul megváltoztatja a világról alkotott képét. Igaz, ennek köszönhetően különös rajongás alakul ki benne a kígyózó fekete víztömeg iránt. Ugyancsak a csatorna partján barátkozik össze Margaret Anne-nel, az esetlen kamaszlánnyal, aki könnyű préda a helyi menő bandának. Kettejük között gyengéd, mégis ártatlan kapcsolat alakul ki, egyfajta menedék a világ elől. James azonban egy szebb élet után áhítozik. Álma akkor válik valóra, amikor egyszer kibuszozik a városból és a kukoricatábla közepén egy épülő új lakótelepre lel."

Forrás: Port


Van egy érzékeny hangulata az egésznek. A környezet és a kevésbé élénk színek depresszívé teszik a filmet, de mégis valami érzékenységet is sugároznak a jelenetek. A néhol álomszerű, néhol abszurd jelenetek (pl. a holdas) segítenek megérteni az alaptémát, az emberek helyzetét, a sajátos kilátástalanságukat. Erre persze a cím is utal: patkányfogó, azaz a munkás osztály tagjai csapdába estek saját sorsukban, melyből nem tudnak sehogy sem kiszabadulni. Hogy lehetséges-e a szabadulás? Az igazából a film megnézése után sem tiszta.
Az összhatáshoz sokat hozzátesznek az amatőr színészek is. Az egymás közötti interakciók, a ritka szóváltások valahogy emberivé teszik az egész történetet és teljesen érhető minden verbális szinten is. Rengeteg jó jelenet van, ami ehhez kapcsolódik. Például James és Margaret Anne fürdős vagy alvós jelenete, de a szülők párhuzamos táncoló jelenete is hozzátartozik az atmoszféra teremtéshez. Ezek a mozzanatok teljesen jól mutatják be azt is, hogy az embereknek pusztán szeretetre van szükségük, bármilyen helyzetben is élnek, vagy egyszerűbben mondva karaktertől függetlenül. Az erőszakos apa és a kívülálló lány ugyanúgy vágyik szeretetre, akár egy jobban konszolidált ember. Ilyen egyszerű, de mélyen beágyazott emberi mozgatóerőt szerintem kevés rendező képes ilyen jól reprezentálni. 


Lehetne hosszan értekezni a Patkányfogóról. Érdemes többszöri megnézésre is, mert mindig elgondolkodtat, eszedbe juttat valamit. Nagyon is egyedi stílusú, nem volt hiába a Bafta 2000-ben a rendezőnek az Év felfedezettje kategóriában. Egyszerre emberi és embertelen, depresszív és szerettet teljes a mű. Első megnézés után 8/10 mindenképpen, sajnos a nehezen érthető akcentus rontott az élményen és nehéz volt követni egyes részeit a történetnek (pl. ki kinek a mije). De hiszem, hogy egy feliratos újranézés után 9-10 körüli pontszámot is megérhet a Patkányfogó. Továbbá egy jó kedvcsináló Lynne Ramsay további filmjeihez. 

2014. március 16., vasárnap

Red Road

március 16, 2014 0 Comments

A Red Road-hoz szintén a skótos kurzusom útján jutottam el. Egy olyan trilógia része (Advance Party), amelyet három különböző rendező készít el ugyanazokkal a szereplőkkel - az csak a rendezőn múlik, hogy kit mennyire emel ki. Ennek a trilógiának eddig egyetlen darabját Andrea Arnold készítette el 2006-ban.


Tartalom:

"Jackie egy biztonsági kamera üzemeltetője. Napjai azzal telnek, hogy a világ egy kis szeletét szemléli és védelmezi mindazokat, akik látómezőjébe esnek. Egy nap feltűnik egy férfi a monitoron, akiről azt hitte, soha többé nem fogja látni, akit soha többé nem akart látni. Most nincs más választása, kénytelen szembenézni vele.
A Red Road az első olyan film, mely az "Advance Party" (Terepszemle) elmélet alapján készült. Az elmélet lényege, hogy három különböző rendező, ugyanazon szereplőkről forgat filmet.
A film Skóciában játszódik, de ezt leszámítva, a forgatókönyvírók szabadon döntenek a szereplők földrajzi, társadalmi vagy nemzetiségi hovatartozásáról. Kidolgozható a szereplők múltja, lehet közöttük családi kapcsolatokat létesíteni, felruházhatók jó vagy rossz tulajdonságokkal és, ha ez az adott film szempontjából indokolt, be lehet vonni további mellékszereplőket. Mindegyik filmben szerepelnie kell az összes megadott szereplőnek. Az adott szerepeket mindegyik filmben ugyanazok a színészek játsszák."

Forrás: Port


Mindenképpen nagyobb figyelmet érdemelne ez az alkotás. Önmagában a cselekmény kissé soványka lenne a nem hozzáértő rendező nélkül, de szerencsére ettől nem kell itt félni. Arnold jelenetei feszes tempót diktálnak, feszültség gerjesztenek a nézőben, továbbá szereplőit nem beszélteti sokat, a gesztusok és a mimika fontosabb szerepet játszik (így sok a premierplán), mint a szavak. Így a néző mindenképpen magára van utalva, ő is részesévé válik a történetszövésnek - neki kell kitalálnia a jelenetek alapján a miérteket és a válaszokat is. Meg amúgy is, elég örömteli felfedezni ezeket az apró nüanszokat.
A történetvezetés további sava-borsát az adja, hogy a nézőt - úgymond - bedobják a mély vízbe. A főszereplőt, Jackie-t csak fokozatosan ismerjük meg, őt is leginkább a képek alapján irányított narráción keresztül, valós céljai pedig szinte a film legeslegvégéig rejtve maradnak nem csak előttünk, hanem a többi karakter elől is - így végig van miért izgulni és gondolkodni, ami azért nem egy rossz pont egy filmnél (sőt). 
 

A film kevés szereplővel dolgozik, de azok nem sikkadnak túlságosan a háttérbe a főszereplő mellett. A legemlékezetesebb mindenképpen Tony Curran (Cylde) és Kate Dickie (Jackie) kettőse. A közöttük feszülő vonzalom és macska-egér játék továbbfokozza a történet izgalmasságát, s a két figura között kialakított furcsa, kissé idegen és nem természetes bensőség miatt tud igazán ütni a film vége. 
A Red Roadban szinte nincs is hiba. Egy nagyon jól és tudatosan felépített film, ami hihetően működik és képes másfél órán keresztül fenntartani a néző figyelmét. Nagyobb figyelmet érdemelne a közönségtől, és remélhetőleg, elkészül a két folytatás is - 10/10.

2014. március 6., csütörtök

Gangster's Paradise

március 06, 2014 1 Comments


Tapasztalatból tudjuk, legalábbis mindenki szemtanúja lehetett egyszer annak, hogy milyen nehéz a hátrányos helyzetű gyerekeket motiválni. Ehhez a témához nyúl John N. Smith a Veszélyes kölykök (Dangerous Minds) című filmjében. 

Tartalom:
"A megtörtént eseményeket feldolgozó film főhőse, Louanne Johnson kilenc év után búcsút mond haditengerészeti pályafutásának, hogy megvalósítsa régi álmát és végre tanár lehessen. Első munkahelye egy észak kaliforniai középiskola, ahol első osztálya gyökeresen megváltoztatja az életét. Ezek a látszólag önálló, szinte felnőtt és kemény gyerekek majd meghalnak egy jó szóért, azért, hogy valaki végre törődjön velük. Ám az élet arra már megtanította őket, hogy senkinek ne higgyenek, senkiben ne bízzanak. Ekkor érkezik közéjük LouAnne, aki megszeg minden eddigi szabályt, saját tantervet dolgoz ki nekik, és a korábbinál sokkal színvonalasabb órák után igen magas követelményeket állít eléjük. LouAnne-t felháborítja, hogy diákjai milyen könnyedén fogadják el a kudarcot, nyugszanak bele a vereségbe, mert ez tartozik hozzá mindennapjaikhoz. A tanárnő csellel, jutalommal, játékkal ráveszi őket arra, hogy tanuljanak, s érjék el saját képességeik maximumát."
Forrás: Port


Ha kicsit rosszmájú akarok lenni, akkor azt mondom, hogy ez a film a Holt költők társaságának gettós változata. Az alapszituáció teljesen hasonló: adott egy lelkes tanár és a diákok, akik eddig az iskolarendszerben el voltak nyomva, de a tanár új perspektívát mutat a gyerekek számára, mellyel azok megtörnek és új motiváltak lesznek. Természetesen ebben a történetben ennél sokkal de sokkal több van, nem egy DPS másolat vagy újragondolás. A Veszélyes kölykök inkább a társadalom hozzáállását mutatja be és pedagógiai problémákat vet fel. Itthon is tapasztalhatjuk, hogy milyen sztereotípiák élnek a kisebbségekkel kapcsolatban - a film alapján ugyanezek megvannak az amerikai társadalomban is. Változni nem lehet, aki alulról jön, abból jó nem sülhet ki - ezt éreztetik az ilyen sorsú gyerekekkel, akik így ezt el is fogadják / beletörődnek, és nem is küzdenek, hisz minek. Gyakorlatilag hiányzik a motiváltság. A filmbeli Louanne Johnson felfedezi és ezt próbálja előcsalni az elvileg reménytelennek ítélt diákjaiból. A családi hátterüket megismerve úgy próbál tanítani, hogy a diákokhoz közel álló témákkal keltse fel érdeklődésüket, így motiválva őket (hogy sikeres-e az ötlet, az spoiler). 


A felvetett témákat többé-kevésbé jól ábrázolja a Veszélyes kölykök, és értékelendő, hogy már 1995-ben ezekre a gyakorlatilag ma is megoldatlan problémákra. Egy ilyen közegnek az atmoszféráját is hatásosan visszaadja a film a karakterek öltözetével, viselkedésével, de leginkább a zenén keresztül érezhető meg ennek a világnak a hangulata. Főleg a rap és a hip-hop uralja a filmet, de egyéb '90-es évekbeli populáris sláger is felszólal. Karakterekre visszatérve kicsit, a fiatal színészek jól játszanak, leginkább Renoly Santiago volt emlékezetes a maga módján. Bár maguk a szereplők nem igen karakteresek, inkább egy-egy típust jelenítenek meg, de a gyerekek sorsa érdekesen volt tálalva, felkeltette az érdeklődést és empátiát váltott ki.

Szóval a Veszélyes kölyköket mindenképpen javaslom megnézésre. Mai napig aktuális a téma, amit feldolgoz és nem csak az USA-ban, hanem Magyarországon is. Igaz, van egy kicsit erőltetett tanítós jellege, amitől kissé szájbarágósan hat: 8/10.

2014. március 2., vasárnap

Sucker love is heaven sent

március 02, 2014 0 Comments

A kultfilmekkel mindig az a baj, hogy nagyok az elvárások velük szemben. Státuszukat kiérdemlik mindenképpen, hiszen valami újat mutatnak fel, valami korszakalkotót. Viszont attól, hogy valami újat mutattak meg, tudnak jó műként működnie? Kegyetlen játékoknál mi is a helyzet?

Tartalom:
"A milliomosok gondtalan életét élő Sebastian és mostohatestvére, a szép Kathryn gonosz versengésbe kezd: az győz, aki a legtöbb szívet tudja meghódítani és porba tiporni. Könnyű helyzetben vannak, hiszen New York naiv fiataljai mind a lábuk előtt hevernek. Az igazi kihívás azonban hátravan, míg fel nem tűnik a színen Annette, aki elhatározta, hogy megőrzi szüzességét, míg férjhez nem megy. Kathryn fogadást ajánl: ha Sebastiannek sikerül elcsábítania a jégkirálynőt, eltölt vele egy éjszakát. Ellenkező esetben viszont a fiú vadonatúj Jaguárja a tét. Kezdődik az utolsó játszma."
Forrás: Port


Még a mai tinédzser filmektől is eltér a Kegyetlen játékok - a Gossip Girl egyfajta elődjének is tekinthető témáját illetően, hiszen tinédzserek között intrikák a téma egy szokatlan környezetben (gazdagéknál). Kicsit túllép a tinédzser problémák feszegetésén, és egy komolyabb témát jelenít meg a film: képes-e valaki érzelmi alapú szerelemre vagy csak a testire? Ez nem csak tinédzserkorban kérdés, hanem felnőttek között is (van, aki sosem érik meg rá). Továbbá nem találhatóak meg a szokásos tinifilm archetípusok se, sem pedig a sablonos helyszínek (pl. gimnázium). A történet leginkább a családi birtokon játszódik, az iskolai közeg csak áttételesen jelenik meg - nagy helyszínváltások nincsenek is. Végül érdemes még megemlíteni, hogy a szexualitást is szabadosabban kezeli, mint más filmek a műfajban. Aztán az sem elhanyagolandó, hogy tehetséges színészek játszanak a Kegyetlen játékokban. Sarah Michelle Gellar olyan fantasztikusan játssza az intrika királynőt, hogy megjelenésének első percétől gyűlölni lehetett (persze előtte minket is becsapott), miközben a háttérben ott volt a sajnálandó lány is. Hasonlóan jól játszik Ryan Philippe is az ügyeletes nőfaló szerepében. Reese Witherspoon aranyos ebben a korai szerepében, de kevésbé hangsúlyos a főszereplők mellett. Utoljára pedig a zene: Placebo, The Verve - többet nem is kell mondani. 


Összességében rengeteg újat, frissítő vonást vonultat fel a Kegyetlen játékok a tinédzserfilmek világában és hanyagolja a bevett klíséket. Viszont a cselekményvezetésben valami nem igen működik jól. A bevezetés frappáns, rögtön beránt az intrikás mostohatestvérek világába. A fogadás után viszont valahogy érdektelenné válik a történet, megjelenik kicsit a sablonosság (főleg Annette és Sebastian párosnál), majd jön egy elég nyakatekerten és erőltetteten megvalósított rész, majd végül az ütős vég, ami visszahozza a történet színvonalát. Kár, hogy nem igen tud jól működni a cselekmény, pedig potenciál rengeteg van a filmben, ki is van használva bőven, s ez értékelendő - 7/10 a film, hisz azért látni kell, hisz kultfilm, a műfajában kiemelkedő, de nem feltétlen a történetért érdemes elővenni. 

2014. január 23., csütörtök

I am the cynic of our golden age

január 23, 2014 0 Comments


"Amikor föltakartam, elpirúlt; /először: harcolt, aztán: rámborúlt /s már maga kérte, hogy játsszak vele /még és még vágyott - jól láttam, mire!" - Csak egy strófa John Wilmot egyik versei közül (nevezetesen a Találós mese, Babits Mihály fordításában). A restauráció kori irodalom egyik leghírhedtebb alakja ez a figura, a libertine (non-konformista vagy szabadgondolkodású) életszemlélet megtestesítője, az erkölcsi fertő maga, az angol Sade márki. És mindez mögött rejlett az igenis bölcs, szatirikus (például Szatíra az ész és az ember ellen), cinikus, de érzékeny költő (példaként az Élet és szerelem verséből idéznék: 
"„Tört eskü" – „hűtlenség" – „csalás" – / ne mondj ilyet soha! / Egy élet-hosszu pillanat... / az Ég kettőnknek ennyit ad – /s már ennyi is csoda."). Rochester grófja sem kerülhette el Hollywood figyelmét, 2004-ben elkészült a The Libertine, azaz Rochester grófja - Pokoli kéj című film. Az ajánlást utólag is köszönöm Gergőnek. 

Tartalom:
"Rochester grófja, John Wilmot (Johnny Depp) az élvezetek rabja. A gróf London valamennyi bordélyházát és kocsmáját megjárta már, az összes kurtizán előre köszön neki, és nincs olyan nap, ami ne részeg ájulással végződne. Ám ez a kéjsóvár botrányhős egyben a XVII. század egyik legfigyelemreméltóbb költője is, aki pimaszul szellemes írásműveivel messze meghaladta korát. Mikor Wilmot megismerkedik Elizabeth-tel (Samantha Morton), a színésznői karrierről álmodó prostituálttal, azonnal beleszeret, és elhatározza, hogy olyan darabot ír neki, amely a színpad ünnepelt csillagává teszi. Ám a túlontúl merész művet a király (John Malkovich) személyes sértésnek veszi, ez pedig a gróf karrierjének, címének és életének végét jelentheti."

Forrás: Port


Nem hétköznapi film, több szempontból is. Először is, a történet, szerencsére nem fókuszál rá az öncélú hedonista életre, de nem is tagadja le. Helyén kezeli Rochester gróf életének különböző szeleteit, egyik sem megy a másik rovására. De egy valamiben sikerült kicsit sokat csepegtetni a nézőnek: John cinikusságából. Rochester karakteréről kevés ismeretem van, de kétlem, hogy csak cinikus figura lett volna (a művei nem ezt mutatják). A karakter így kissé egyoldalúnak tűnik, a többi tulajdonsága kevésbé van kihangsúlyozva. Feltűnik még bölcsessége (a witty jobb szó lenne), magának való természete, elborultsága, és fokozatos elbukása során érzelmei is megmutatkoznak. Így végignézve Rochester karakterének sarkalatos pontjai megvannak, de a cinizmus valahogy mégis kiemelkedik, jobban hangsúlyos lett, így eltörpíti a többi jellemvonást (bár a film elején megmondta John: Nem fogsz szeretni).
 

A hercegnőhöz hasonlóan ez a történet is a 18. századba kalauzol minket, leginkább a kor színházába, ahol maga Rochester is tevékenykedett. Ezen kívül betekintést nyerünk a kocsmák, sötét utcák és bordélyok világába is a királyi udvar mellett. A költővel haladva egy egész korrekt korrajz rajzolódik meg a néző előtt: udvari intrika (bár ez kevésbé hangsúlyos) és a kor elfojtott szelleme (vágy a vágyak iránt). Ebben a világban csordogálunk: remek a hangulata, beszippant, megmutatja, hogy az angoloknál csak a franciák a rosszabbak (ahogy el is hangzik a filmben). Ebben a történelmi világban csak az a kár, hogy a történet a közepénél leül, tényleges események nem történnek. A fináléhoz közeledve John fokozatos leépülése azonban ad egy ívet a film utolsó fél órájának. 

Röviden, Rochester grófja - Pokoli kéj a beharangozása ellenére nem a hedonista életmódra teszi a hangsúlyt, inkább korrajz és Rochester népszerű alakjának egyfajta bemutatása (amihez természetesen Johnny Depp sokat tesz). Jónak jó a film, egész különös a hangulata, 8/10-es mindenképpen, de valami lendület azért hiányzott ahhoz, hogy igazán jó legyen.

Follow Us @soratemplates