Antigané: Bruce Willis

2014. május 31., szombat

12 majom

Chibi Zsó május 31, 2014 0 Comments

Már Mark Twaint és H.G.Wellst is foglalkoztatta az időutazás témája, ahogyan Einstein és Stephen Hawking is foglalkozott a kérdéssel, s nem utolsó sorban a filmes szakma kíváncsiságát sem kerülhette el. Terry Gilliam filmdrendező is az időutazás kérdésével játszik el 12 majom című filmjében, amit Gábor ajánlott (neki köszönöm utólag is).

Tartalom:

"Járvány pusztította el a Föld népességének kilencvenkilenc százalékát 1997-ben. Majd negyven évvel később a túlélőkre is pusztulás vár a föld alatti világban. Csak akkor maradhatnak életben, ha sikerül információt szerezniük a gyilkos vírusról. James Cole-ra vár a feladat, hogy az időben visszautazva, megtudja azt. A számításba azonban hiba csúszik, Cole 1996 helyett 1990-be érkezik, és elmegyógyintézetbe zárják. Így pedig aligha sikerül teljesíteni a küldetését, és megfejteni a 12 Majom Hadseregének rejtélyét. Csupán a pszichológus Kathryn Railly próbálja megérteni a férfit."

Forrás: Port

Egy poszt-apokaliptikus társadalomból indul a történet, ami nincsen teljesen ismertetve, de azért érezhető egyfajta diktatórikusság ebben a jövőben (gondolok itt arra, hogy a küldetésre váró emberek el vannak különítve, a tudósok döntenek róluk). Nagyobb hangsúlyt az időutazás kap. Nem megy bele a tudományos részekbe, viszont így is teljesen érthető a logikája és az időparadoxon lehetőségét is elkerüli egy igen ügyes húzással a történet. És az "ügyes" jelző nem csak az időutazás részre mondható el (igazából ebben a környezetben suta ez a kifejezés, így a továbbiakban legyen izgalmas vagy fordulatos). A történet fordulatos és izgalmas: végig megvezeti a nézőt s nem csak a történetvezetéssel, hanem apró utalásokkal is teljesen rossz útra sodor minket. Természetesen a legvégén minden érthetővé válik és kicsit kereshetjük az állunkat is.

A 12 majom történetét a remek színészi alakítások teszik még jobbá. Bruce Willis teljesen hitelesen adja elő az idegen környezetbe érkezett időutazót, aki nehezen birkózik meg az új társadalom jelenségeivel. Továbbá az összezavarodott, elveszett, önmagában már nem bízó embert is jól játszotta el. Mellette érdemes még megemlíteni Brad Pittet. Az eddig látott filmjei közül számomra ez volt a legjobb alakítása: képes volt egyszerre őrültet játszani és normálisan is beszélni, így kicsit olyan benyomást keltve, hogy nem feltétlen őrült az illető.

Összefoglalva, a 12 majom még ma is egy élvezetes sci-fi kissé régies látványvilággal, érdekes de nem bonyolult történettel és jó színészekkel: 9/10.

2013. május 3., péntek

Örülünk, Vincent?

Chibi Zsó május 03, 2013 0 Comments

Kultuszfilm, pedig valahol semmiről se szól. Csak esznek meg "hülyeségekről" beszélnek a Ponyvaregényben. Akkor mégis miért jó? Mitől több, mint egy átlagos gengszterfilm? A híres (hírhedt?) népszerű szerzői filmrendező, Quentin Tarantino képes látszólag semmilyen elemekből az elmúlt évtized egyik legnagyobb hatású filmjét megrendezni.

Tartalom:

"Adott két idősödő, szabad szájú, tökös, szimpatikus gengszter, Vincent (John Travolta) és Jules (Samuel L. Jackson), akik igyekeznek főnöküknek visszaszerezni egy aktatáskát. Ehhez persze meg kell ölniük pár embert, de ez az egyszerű bérgyilkosokkal gyakran megesik. Jules a rá célzott golyókat csodával határos módon elkerüli, s ezt jelnek tekintvén úgy dönt, felhagy eddigi életével. Társának viszont el kell vinnie szórakozni a gengszterfőnök feleségét... Van továbbá egy boxoló, Butch (Bruce Willis), aki a hírhedt marffiafőnök, Marselleus Wallace (Ving Rhames) átvágását tervezi. Hogy-hogy nem, odáig fajul a történet, hogy végül már inkább a megmentésére készül, mint a lelövésére... Nem utolsósorban, pedig, van egy piti rabló-párosunk is (Tim Roth és Amanda Plummer), akik éppen egy étterem kirablására készülnek. Ám ott reggelizik Vincent és Jules."

Forrás: Port

1995-ben a legjobb forgatókönyv az Oscaron és a Baftán, 1994-ben Arany Pálma a Cannes-i Filmfesztiválon. Mit tudhat ez a Tarantino, mit tett le 1994-ben az asztalra? Laikusként a megbontott időrendet tudnám felhozni egyéb tényezők mellett. A film szerkezete egy novelláskötetére hasonlít, ami különböző történeteket mesél el, de vannak közös pontok: a Ponyvaregényben konkrétan a szereplők. És ezen a kissé kacifántos, Tarantino-logika után visszajutunk oda, ahonnan indultunk: sikeresen körbeértünk. Mi volt ezzel a cél? A filmesztéták az évek során már biztosan szétszedték a témát, de nézőkként el kell nekünk ezen gondolkodni, ha jól szórakozunk? Nem szükséges. És Tarantino másik tehetsége ebben rejlik: a munkái úgy művészfilmek, hogy közben tömegfilmek is.

Számomra a legemlékezetesebb része a Tarantino-filmeknek mindig is a szereplők voltak. A rendezőnek különös tehetsége van ahhoz, hogy olyan szavakat adjon a szereplői szájába, amiktől még a legunalmasabb jelenetet is feldobják és lekötik a néző figyelmét. A Ponyvaregény ilyen szempontból kiemelkedő, hisz a legtöbbet ebből szoktak idézni (ilyen szállóige is az "Örülünk, Vincent?" is). Élvezetes hallgatni párbeszédet akár a turmixról, arról, hogy egy gengszter feladja eddigi életét. Az ilyen párbeszédek teszik emberivé azokat a szereplőket, akik a rendes műfajukban (a Ponyvaregény esetében a gengszterfilmekben) csak a sötét oldalukat látjuk, de itt mindent látunk belőlük. Igaz, néhol kissé szatirikus, hogy a szereplők számára teljesen természetes csak úgy lelőni valakit (de hát a rutin, nemde?), de ezek ellenére is szerethetőek a tarantino-i figurák.

Ezért a három vonásért, amiket felsoroltam, lehet ilyen sikeres film a Ponyvaregény, lehetett kultuszfilm, lehet még ma is rengeteg fiatal meghatározó filmélménye. Nálam is szerepel a képzeletbeli "Kedvenc filmek" listámon, így 10/10, maximális pontszámot tudok neki adni. Aki még nem látta, az nézze meg tüstént, aki már látta, az pedig frissítse fel élményeit.