Nehéz a menny

A szókincsfejlesztésnek az egyik módja az, hogy a célnyelven nézzünk filmeket. Mivel most német nyelvvizsgára készülök, így gondoltam ideje jobban feltérképezni a német, osztrák és svájci filmek világát. Így akadtam rá a híres/hírhedt osztrák rendező, Ulrich Seidl Paradies (Paradicsom) trilógiájára. A filmsorozat három darabból tevődik össze: Liebe (Szeretet), Glaube (Hit) és Hoffnung (Remény). Mellesleg, a címek a három isteni erényre utalnak, a paradicsom pedig szintén egyértelmű vallási utalást hordoz. Azonban a filmek megtekintése után rájöhetünk, hogy a hangzatos szavak különös mondandót rejtenek.

Liebe:

Tartalom:

"Kenya strandjain sugarmamaként ismerik őket: európai nők, akiknek fiatal fekete beachboyok ajánlják fel szolgálataikat, hogy így keressék meg a napi betevőt. Teresa, az ötvenéves bécsi nő szexturistaként utazik az üdülőparadicsomba, hogy megtalálja a szerelmet."

Forrás: Port

A trilógia első része nem mindennapi témát dolgoz fel: férfi prostitúció és azok a nők, akik ezt igénybe is veszik. Seidl mindezt kegyetlenül és szemérmetlenül leplezi le a maga fokozatosságában. Teresa unalmas és kissé siralmas életét elnézve (egyedül neveli lányát, mindennapjai monotonok, lányával is elég rideg a kapcsolata), Kenya tényleg a megváltó paradicsomnak tűnik: mesés a kilátás, a tenger égkék, mindig meleg van és a fiatal fekete férfiak is csak Teresa kegyeit keresik. Azonban tudjuk, hogy "nehéz a menny". Teresa azzal a vággyal jön el Kenyába, hogy az igaz szerelmet keresse, amely valahogy még ebből a tökéletesnek látszó paradicsomból is hiányzik. Seidl kegyetlensége itt mutatkozik meg: mindenféle elkendőzés nélkül tárja elénk, hogy miként sérülnek és alázódnak meg emberek a prostitúció világában. Mindkét fél fájdalma (leginkább Teresáé) a néma, viszonylag hosszú ideig látható jeleneteken keresztül és az apró mozdulatokból (pl. a legutolsó jelenet Teresa és a recepciós fiú közt). A Liebe az úgynevezett emberi mélységek mellett komoly görbetükröt állít fel a mai fejlett világ társadalma előtt is. Sivár modern életünket próbáljuk érzelmekkel megtölteni, miközben a szerelmet, mint szolgáltatást várjuk el, nem pedig kiérdemelt dologként. Seidl azonban ezeket a gondolatokat nem mondatja ki sem szereplőivel, sem pedig direkt módon jelenetein keresztül, hisz ő maga nem ítélkezik, nem áll egyik fél oldalára sem. Ahogy a való életben is, a néző csak látja az eseménysorozatokat, a látottakról neki kell következtetéseket levonnia magában. Ezek a tulajdonságok a Paradies első darabjában tökéletesen összhangban vannak és működnek, kellőképpen elgondolkodtat (zum Nachdenken erregend), de nem erőltet direktbe semmilyen mondanivalót, mindeközben pedig a néző húsába váj és elborzasztja: 10/10.

Glaube:

Tartalom:

"A Hit Paradicsoma, Ulrich Seidl boldogságkeresés trilógiájának második része. A Paradicsom trilógia három darabja: a Szeretet, a Hit és a Remény alcímeket kapta (Paradise: Love, Paradise: Faith, Paradise: Hope). A részeket elsősorban az érzelmileg elidegenedett világunkban történő, sajátos boldogságkeresés metaforája köti össze, illetve az, hogy az egyes filmek főszereplői rokonok; az első részben kenyai szexturistaként szerelmet kereső hölgy lánya lesz a harmadik rész főszereplője, a második részben pedig nővérét, Anna Mariát ismerjük meg.

A trilógia második részének főszereplője Anna Maria (Maria Hofstätter), egy erősen hívő katolikus asszony, aki rendszeresen fizikálisan vezekel a bűnei miatt, és vallási őrülete olykor bizarr szexualitásban nyilvánul meg. Mindeközben egy olyan gyülekezet tagja, mely szeretné a kijelölt útról letért Ausztriát "visszakatolizálni". Anna Maria azzal tölti a szabadságát, hogy Szűz Mária-szobrokkal házal, és válogatás nélkül egyszerű embereket, vagy lomok közé zárkózott szociopatákat és alkoholistákat próbál megtéríteni. Váratlan fordulatként, két év után hazajön a mozgássérült férje, aki viszont muszlim és eltökélt, hogy elhidegült feleségét visszakényszeríti asszonyi kötelességeihez. "

Forrás: Port

A második rész, a Glaube a címből kikövetkeztethető, hogy a hitet veszi górcső alá. Mi hazánkban sem ismeretlen jelenség a házról házra járó hittérítő, aki látszólag boldognak tűnik hitével. Seidl a második részben egy szabadidejében hasonló vallással házaló asszonyt, Anna-Mariát mutatja be (aki mellesleg az előző rész Teresa testvére - itt is összekapcsolódik a két rész). Az asszony éppen szabadságát tölti, amelyet a katolikus hit terjesztésére áldoz fel és természetesen saját otthoni vallásgyakorlataira. Látunk itt önostorozást, cilicium használatát, Jézus képet és keresztet minden szobában, térden imádkozást, otthoni esti imádságokat. Azonban hiába a sok "Istennek tetsző" gyakorlat, Maria sem képes megtalálni a boldogságot. Szabadsága idején toppan be váratlanul mozgássérült férje, Nabil, aki szeretné újrakezdeni kapcsolatukat. Itt kezdődik meg a pokoljárás mindkét fél számára, a hidegháború férfi és nő között, kereszténység és iszlám között.

Ha ennek a résznek a társadalmi kritikáját nézem, úgy érzem, sok újat nem mondott nekünk Seidl. A valláshoz nem úgy kell közelednünk, hogy bezárkózunk bele, hanem inkább kitárulkozni kellene vele. Viszont ahogy Anna és Nabil emberi háborúskodása ábrázolva van, az visszaidézi az első rész megrázó hatását. Civódásaikban természetesen jelen van a hit, hiszen újra összejövetelüknek ez a legnagyobb akadálya valahol. Azonban Seidl tökéletesen bemutatja rajtuk keresztül, hogy abból lesz a legveszedelmesebb ellenség, akit egyszer közel engedtünk magunkhoz. 

Összességében a Paradies második része jóval elmarad az első rész után. Az emberi szinten lévő mondanivalója, a valláson keresztül történő boldogságkeresés tragikuma, Anna figurájának szánalmassága és a férj-feleség közti viszony bemutatása hatásos itt is annak ellenére, hogy keveset beszélnek a szereplők. Azonban társadalmi szinten sok újat (számomra) legalábbis nem mondott itt Seidl, így 7/10. 

Hoffnung:

Tartalom:

"A tizenhárom éves Melanie (Melanie Lenz) egy szigorú szabályok szerint működő fogyókúratáborban tölti vakációját, miközben anyja fiatal fekete férfiakkal szórakozik Afrikában. Melanienak látszólag csupán egy problémája van, mégpedig az, hogy túlsúlyos - valójában azonban ez a legkisebb gondja. Bár a tábor épületének szürke falai cseppet sem emlékeztetnek a paradicsomi Édenre, Melanie mégis komoly terveket sző: eléri az álomsúlyt és terhétől megszabadulva belekóstol az élvezetek kamasz világába. Kemény edzések és táplálkozási tanácsadások, párnacsaták és két félig elszívott cigi között bekövetkezik, amire már régóta vágyott: szerelmes lesz. Imádata tárgya a tábor ötvenes éveiben járó groteszk orvosa, akit minden lendületével és gyermeki ártatlanságával próbál elcsábítani.

A Remény Paradicsoma, Ulrich Seidl boldogságkeresés trilógiájának harmadik és egyben befejező része. A részeket elsősorban az érzelmileg elidegenedett világunkban történő, sajátos boldogságkeresés metaforája köti össze, illetve az, hogy az egyes filmek főszereplői rokonok; az első részben kenyai szexturistaként szerelmet kereső hölgy lánya, a harmadik rész főszereplője, a második részben pedig nővérét, Anna Mariát ismerjük meg."

Forrás: Port

A harmadik rész, a Hoffnung valahol főleg a "remény hal meg utoljára" közhelyre van felépítve. Melanie, Teresa lánya szerelmes lesz, ezzel megtalálva a pillanatnyi paradicsomot (a doktor iránti vonzalom), azonban hamar rá kell jönnie, hogy az ő helyzetében nem marad más, csak a remény. A film fővonulatát főleg ez a különös románc teszi ki. Melanie látogatásai a betegszobán, ellopott percek a túrázásból a doktor úrral, a kínos várakozás az autónál. A lány próbálkozásai nem olyan hangsúlyosok a filmben, hiába lenne ez a főszál, azonban az okok, amelyek Melanie-t a próbálkozásra sarkallják, sokkal érdekesebbek. Az okokat maga a fogyós tábor mutatja be, amely akár a társadalom metafórájaként is értelmezhető. A túlsúly itt teljesen elfogadhatatlan és az is, hogy ilyen alakban jól is érezzük magunkat. Teljesen megrázóak azok a jelenetek, ahol vagy az edző, vagy a diatetikus libasorban futtatja az elhízott gyerekeket: mintha a társadalom szemében tökéletlen alakokat elkülönítenénk és átalakítanánk őket, csakhogy megfeleljenek az elvárásoknak. Ha nem is túl hatásosan, de azzal, hogy a fiatalok önmagukat adják (takarodó után fent vannak, üvegeznek, nasit lopnak) egyféleképpen lázadnak is. Azonban ahogyan a Melanie-doktor úr szál, ez sincs igazán kidomborítva. Csak látjuk a jeleneteket, azonban az erős érzések itt már elmaradnak, leszámítva a táboros jeleneteket és némelyik Melanie-doktor jelenetet. Így összességében a zárórész mindössze egy 6/10-os. Az ötlet jó, a történet alakulása is, viszont az erő már elszállt (ahogyan a remény is).

A három részt összegezve a Paradies trilógia egy érdekes filmes próbálkozás. Mai modern társadalmunk problémái tárulnak fel három nő életén keresztül nem mindennapi tálalásban. Egyszer mindenképpen érdemes megnézni őket, azonban akik nem szeretnének három órát ilyesmire elpazarolni, azoknak azért az első részt mindenképpen be kell próbálniuk, hiszen az a legerősebb Seidl munka. Továbbá megjegyezném, hogy német nyelvtanulóknak is nagyon hasznos a három film, hisz nyelvezete nem bonyolult (ezt kritikaként fel is rótták Seidlnek) viszont teljesen hétköznapi, használható.