Nyugodj bele! Ez az élet

Darren Aronofsky filmeket gyűjtöttem össze, a kutatás során találtam rá A forrásra. A tartalma alapján nagyon megtetszett, egyik ismerősömnek nagy kedvence. Úgy éreztem, hogy mindenképpen meg kell néznem a tisztelt rendező ezen alkotását is.

Tartalom:

"A fiatal nő agyát halálos kór támadta meg. Orvos férje minden idejét a kutatólaboratóriumban tölti, hogy megtalálja a lehetséges ellenszert. A nő azonban belenyugvással várja a jövőt, megírja élete művét. Arra kéri a férjét, hogy ő fejezze be a művet. Tom szeretné boldog véggel lezárni a történetet, ám az asszony kész tények elé állította. A kilátástalan helyzetben letargiába esik, hiszen a kedvese jelentette élete értelmét, testesítette meg számára a szerelemet. A férfi hosszú és nyomorúságos utat kénytelen bejárni, mire rájön, hogyan is érheti el célját. A történet ezer évet ível át, három különböző korban játszódik."

Forrás: Port.hu

Aronofsky ezúttal jól feladta a leckét: három különböző kor, hasonló szereplők, mindenhol jelen van egy fa, s összefüggést kellene találni. Be kell vallanom, csak egy-két dolog sejlett fel, de azokat se tudtam igazán egymáshoz igazítani. A film elején elhangzó "kiűzetés a Paradicsomból" rész (Ótestamentum, Mózes I. könyve 3. rész "Az első bűn és büntetés" - pontosabban), és a fa jelenléte mindenképpen a paradicsombeli Élet fára utal. Tommy (vagy Thomas) célja a rák ellenszerének megtalálása, amely a spanyolországi síkon a fa felkutatásával hozható párhuzamba, az örök élettel.
A forrás után kénytelen voltam "szakirodalomhoz" fordulni, hogy jobban kivilágosodjon előttem a történet. Egész jó értelmezést találtam a Filmvilág 2011/02 számában az Őrjítő vágy című cikkben. A következőt írják ott: 

"A kitörés vágyának kozmikus nagyságrendje miatt a Pi párdarabja Aronofsky harmadik nagyjátékfilmje, A forrás. A történet középpontjában szintén az Isten földi helytartójává magasztosuló-zsugorodó férfihős áll: Dr. Tom Creo (Hugh Jackman) ugyanis, ha lehet, még feljebb kíván szárnyalni, mint az ultra-alacsony költségvetésű matematikai paranoia-esettanulmány kísérleti nyula. A 35 milliós, látványos fantazmagória központi szereplőjének célja a Halál legyőzése rákbeteg feleségének (árulkodóan Rachel Weisz, a rendező akkori élettársa alakítja) megmentése érdekében, valamint a nő meggyógyításán keresztül a Szerelem Eszméjének fenntartása. Tom idővel ki is jelenti, hogy a halál csupán egy betegség, amire van ellenszer, és a cselekményben lényeges szerepet tölt be az ellenszérum kutatása. Izzi pedig éppen a végtelenségig terjedő, mindig változó keresés szimbólumává nemesedik, három idősíkban és három formában. A jelen síkján Xibalba, a lassan kihunyó csillag lényegül a nő állapotának jelképévé. A múlt dimenziójában a feleség arcát viselő hispán úrnő ad megbízást hűséges, és férje vonásaival rendelkező zsoldosának („Leld meg az Életfát, drága konkvisztádorom, majd én utána Évád leszek.”). Ez a múltbéli narratíva a kórházi ágyán fekvő nej írásának kivetülése, és ez a történetszál a történelmi-szerelmes regényének kontextusába, valamint a középkori dél-európai inkvizíció vérgőzös időszakába simul bele. Az anyatermészet által bekebelezett távoli jövőben pedig immár maga az Életfaként újjászületett Izzi hagyja kínok között fáradhatatlan urát. A forrást cizelláltsága miatt ajánlatos filmversként értelmezni, és ha számításba vesszük, hogy a rendező bevallása szerint alkotását Eduardo Galeano uruguayi író művészete ihlette, még nyilvánvalóbbnak tetszhet az, hogy Aronofsky a kozmikus Vágyat egy költeményként tételezi. A rendező több jelenetben is erre az összetettségre irányítja nézői figyelmét. Izzi végzetes rosszulléte a csillag fénye alatt esik meg, méghozzá lassított felvételen. Tom a döntő műtét előtt veszíti el jegygyűrűjét, aminek nyomát az asszony halála után végleg ráfesti az ujjpercére, de a legtalálóbb hasonlat Clint Mansell beszédes és a filmet összegző kompozíciójára (Death is the Road to Awe) vágott párhuzamos montázs a Buddha-szoborként lebegő „jövőbeli férjjel”, az Életfává változó spanyol katonával és a jelenben a felesége halálába belenyugvó orvossal. Aronofsky szerint a spirituális átlényegüléshez a testnek is magasabb szférába kell érkeznie, de filmje végül mégis a realitás talaján marad. A cselekmény két másik szála, az inkvizíció idején játszódó epizód és a jövőbeli történet ugyanis mintha pusztán a jelenbeli Tom Creo érzelmeit illusztrálná, és emiatt úgy tűnik, hogy az engesztelhetetlen orvos legvégül belenyugszik a felesége hiányába, ezzel pedig átlagemberként, és nem önnön létét meghaladó félistenként arat diadalt."

 Szabó Ádám cikkírónak igaza lehet, de abban mindenképpen egyet kell vele érteni, hogy A forrás című film az élet meséje, azaz a küzdelemé. Filmjén keresztül Aronofsky a belenyugvást tartja a "túlélés" lehetőségének. Vannak dolog, amelyek ellen nem küzdhetünk, ezért el kell fogadnunk létezését. Az üzenet megértése a fentebb idézett szöveg nélkül nem igen sikerült volna. A forrás nehéz film, nyugodt szívvel nevezném művész filmnek. Megértéséhez nyitott szív és elme szükséges, meg némi asszociáció más történetekre (főleg a Bibliára), s szimbólum felismerő képesség.

 A film kivitelezésével nem volt gond, igen látványosra sikeredett. A domináló színek a meleg színek, a sárgától a narancssárgán át egészen a barnáig. A jövő (vagyis a fás) résznél látszódott igazán az a sok millió dollár, bár kicsit túlzásba is vitték a technikát, kissé giccses lett. Továbbá megfigyelhetőek finom áttűnések a jelenetek között.

Aronofsky filmjéhez egész nagy nevű színészeket keresett. A történet során Creót és Izzyt látjuk a legtöbbször, őket Hugh Jackman és Rachel Weisz alakította. Jackman többször mutat nagy érzelem kitöréseket, ez engem kicsit irritált, bár illett Dr. Creo karakteréhez. Weisz játéka viszont igen kifinomult, nem játssza túl a szerepét. Továbbá szépen mutat a vásznon/képernyőn.

Összegzésként A forrás egy elmét kívánó film, és képes egész sokáig elgondolkodtatni. Első megnézés után egy 7/10-et adok rá, mert nem tudott elbűvölni, valami hiányzott belőle a katarzishoz, ahhoz, hogy igazán mestermunkának legyen nevezhető. Talán második vagy harmadik, esetleg negyedik megtekintéskor megértem az egész művet.