A következő címkéjű bejegyzések mutatása: színház. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: színház. Összes bejegyzés megjelenítése

2014. augusztus 2., szombat

Nagyon Potteres Musical

augusztus 02, 2014 0 Comments

A Molyon futottam bele a StarKid-féle Very Potter Musicalbe. Háttérinfóként annyit érdemes tudni a darabról, hogy elsőzör 2009-ben adták a csapat a Michigani Egyetemen, azóta pedig online is elérhető minden rajongó számára a mű. 

Tartalom:
"Harry Potter a bácsikájánál és nénikéjénél töltött nyár után visszatér szeretett iskolájába, a Roxfortba, ahol új kihívásokkal kell szembenéznie. Megrendezésre kerül a Házak Bajnoksága, ahol Harry sárkányokkal néz szembe. De ezen felül még Voldemort is az iskola falai közt ólálkodik, s várja a megfelelő pillanatot, hogy lecsapjon esküdt ellenségére. "

Forrás: Saját kútfő

Kelletlenül is eszünkbe juthat, hogy még hány bőrt akarnak a Harry Potterről lehúzni? Tudjuk azért, hogy a profitért bármennyit, és így nem is feltétlen lesz minden alkotás jó minőségű. Ez alól A Very Potter Musical azonban kivétel. Egy teljesen ötletes, logikusan felépített és szórakoztató adaptációról (inkább már átemelésről) beszélhetünk.
Rengeteg pozitív dolgot lehet kiemelni a musicalből. Ami szerintem a legfontosabb, hogy figyel a rajongók igényeire is (ebből is látszik, hogy tényleg rajongók készítették). A jelmezeken figyelhető meg ez leginkább. Például, a diákok végig roxfortos viseletben vannak, nem pedig mugli ruhában. A megelevenített figurák pedig általában inkább emlékeztetnek a könyvbeli leírásukhoz, mint a filmbeli megvalósításra (pl. Dumbledore és Voldemort). Emellett különösebb effektek nélkül (a varázslás kivétel, ott használatba helyeztek füstgépet/fényeket) ötletesen oldották meg a varázslatot a színpad Varázslóvilágában. Például spoiler! Mógust és Voldemort játszó színész végig egymásnak háttal közlekednek, így imitálva az első könyvből jól ismert finálét, ahol kiderült, hogy Voldemort végig Móguson élősködött spoiler vége. 
A könyvhűség még a szereplők karakterén is megmutatkozik, sőt itt-ott mintha fricskáznák is a szereplők hibáit. Például felnagyítva láthatjuk Harry hős-komplexusát, Ron érzéketlenségét és udvariatlanságát vagy hogy Hermione nem épp a legszebb lány széles e vidéken. Viszont furcsa fordulat, hogy a musical története mind a két könyvből, gyakorlatilag véletlenszerűen merít, miközben saját résszel is kiegészíti (pl. Malfoy és Pigfarts). Ezen túl a humor illeszkedik az angolszász (főleg amerikai) hagyományokhoz: helyzetkomikum, szójátékok, könyvvel kapcsolatos poénok és némi kikacsintás a popkultúrára. Viszont némelyik poén egy idő után elfárad, kissé fárasztó lesz.

A Very Potter Musical mindenképpen egy kellemes meglepetés a HP fandomban. Fülbemászó, nem sablonos dalok szólalnak meg, miközben nagyon kreatívan megalkotott jelmezek és díszletek közt köszönnek vissza Rowling regényéből a szereplők. Szórakoztató, még ha a poénok egy idő után fárasztóak, és viszonylag fordulatos is. Rajongóknak kötelező, annak pedig ajánlott, aki egy könnyed kikapcsolódásra vágyik: 9/10.


2014. február 18., kedd

Csoportterápia

február 18, 2014 0 Comments

Új év, de a színház túra megy tovább Ádámmal. Most a Madách Színház egy magyar musicaljére (bocsánat, mjúzikeljére) mentünk el, a Csoportterápiára. A nézőtér teljesen megtelt, főleg fiatalak látogattak el a darabra. Vajon mi lehet vonzó ebben a darabban?

Tartalom:
"A zenés komédia sztárszereposztása garancia a két óra felhőtlen kacagásra, a különös emberi sorsok és viszonyok pedig bizonyosan megérintik a néző lelkét. Hat vadidegen, három férfi és három nő érkezik a csoportterápiára. Kezdetét veszi az analízis annak rendje és módja szerint. De vajon az lesz az orvos, akit annak hiszünk, vagy valaki egészen más? Jetti, az üldözési mániával súlyosbított testképzavaros lány leginkább saját maga elől menekül. Ervin Ivánnak látszólag semmi keresnivalója ezen a helyen, de záros határidőn belül kiderül, hogy az amnézia egy speciális esetével állunk szemben, és a másfél óra alatt legalább négyszer mutatkozna be, ha egyáltalán tudná a nevét. Sziszi táncos az Operában, ami önmagában előrevetíti baljós árnyait, Trixi krónikus hazudozó, Lajos megrögzött hipochonder, aki elveszett testvérét keresi, Natasa pedig őrületes lelki problémákkal küzd: múltkor a plázában nem tudott leparkolni a dzsippel."

Forrás: Port


Szórakoztató - egyszerűen ennyivel magyarázható a sikere. Láthatunk hat tipikus emberfigurát kifigurázva, akiknek az összeeresztésén dőlhet az egész színház. Az egymásra való dobálózások, a helyzetkomikum, a régi poénok előhozása mind szórakoztatóak, nem erőltettek (bár néhol kiszámíthatóak). Ez a recept, néhol megtarkítva szórakoztató dalokkal, tart az első felvonásig, az Áramszünetig. Utána kissé komollyá válik a musical: nagy vallomások és életsorsok. Itt érezhető igazán az, vagy erősödik meg az az érzés, hogy a darab szereplői akár mi is lehetünk. Itt felmerül a kérdés: mégsem pusztán a szórakoztató mivoltával magyarázható a Csoportterápia? Általában az emberek (a maiak mindenképpen) szeretik önmagukat látni, saját problémáikat mindenképpen - ennek az igénynek is tökéletesen megfelel a musical. 


Annak ellenére, hogy "csoportterápiára járni" kellemes és szórakoztató kikapcsolódás, azért van egy-két apró zavaró dolog, ami fölött nem lehet elsiklani. Jó a történet felépítése, nem egyenetlen, a vége meg is tud lepni. Ott vannak a jó dalok, musicaldarabhoz illően előadva. Külön-külön teljesen jó mindkettő, de együtt adhat némi furcsa érzést. A cselekmény felépítése és alapszituációja inkább egy hagyományos drámára emlékeztet, így lehet nehezen elfogadható a történésekbe beékelődő éneklés. Másrészt, ma már a musical eléggé szabados műfaj, szinte mindent elbír - innen nézve nincs gond itt. Ami még zavaró volt, hogy némelyik poén egy idő után kicsit megfáradt, de összességében nem volt zavaró.

Szóval, Csoportterápiára járni jó, jó. Nem-színházasoknak is ajánlott a darab, kellemes kikapcsolódás és nem is adják későn: 9/10

2014. január 1., szerda

Vénusz nercben

január 01, 2014 0 Comments

Ádám által vezetett színházlátogató csapatunk novemberben a Pesti Színházba látogatott el, hogy megnézze a Vénusz nercben című darabot. David Ives különös drámája osztatlan sikert aratott a mi köreinkben is, és értetlenkedve néztük a szinte üres nézőteret. Pedig ezt a darabot mindenképpen meg kell tekinteni. Miért is? A következő dolgok miatt. 


Tartalom:
"Thomas, a pályakezdő rendező-drámaíró meghallgatást tart új darabjának főszerepére, mely az osztrák Leopold von Sacher-Masoch klasszikus erotikus regényének színpadi változata, a Vénusz nercben. A válogatásra jócskán megkésve érkezik Vanda, a vagány, látszólag teljesen szétszórt színésznő, és a két fiatal élete ebben a színházi helyzetben menthetetlenül összefonódik. Kiderül, hogy Vanda igazi, sugárzó tehetség, ráadásul sokkal többet tud a színházról és a férfilélekről, mint első pillanatban sejtenénk.A kortárs amerikai szerző egyik legújabb darabja szenvedélyes, mai történet két fiatal szerelméről, elgondolkodtató írás színházról, irodalomról és művészetről, és felkavaró, szemérmetlen vallomás férfi és nő állandó, lüktető harcáról, erotikus álmokról és túlfűtött vágyakról. Vanda és Thomas évődő, finoman érzéki, és olykor heves, szenvedélyes férfi-nő párbaja kiváló játéklehetőséget nyújt a Vígszínház fiatal tehetségeinek, Bata Évának és Telekes Péternek. "

Forrás: Port


Először is, remekül van kivitelezve. Egyrészt, minimalista: egy férfi és egy nő játssza el csupán a darabot. Ebből a szempontból, számomra, Beckettes volt a darab: két figura képvisel mindenkit. Ádámmal és Annával beszéltük is, hogy minden férfi szeretne kicsit Thomas lenni, és minden nő Vanda. De igazából minden férfi Thomas, és minden nő Vanda. Minden férfi vágyik egyfajta izgalmasabb szerelemre, ahol kiteljesítheti saját perverzióit, és minden nő vágyik arra, hogy fem fatale, ez esetben Vénusz lehessen, s szintén beteljesíthesse saját perverzióit. 
És ez a mondanivaló (legalábbis ez a fajta értelmezés) olyan jól be van csomagolva. Először is, van itt egyfajta hypertext is a műben. A dráma A bundás Vénusz című német erotikus regényből indul ki: Thomas ugyanis ezt viszi színpadra, majd Vanda megjelenése után ketten el is játsszák - darab a darabban. A továbbiakban pedig résen kell lennie a nézőnek: dráma és valóság keveredik. Ez egyszerre szül komikus és elgondolkodtató párbeszédeket a darab során.


Ilyen jól színpadon ez a dráma nem működött volna a két remek színész nélkül. Bata Éva teljes átéléssel játszotta el Vandát. Nem volt vele probléma, pedig maga a szerepet el lehetett volna rontani túljátszással. Vanda sokszor közönséges, viszont mikor a szerepét játssza, teljesen megváltozik a személyisége. Ahhoz, hogy valaki képes legyen arra, hogy két ilyen eltérő szerepből ki-belépjen nagy tehetségre van szüksége. Bata Éva az én amatőr meglátásom szerint képes volt erre. Thomas karaktere is hasonlóan többfelé ágazó figura. A valós síkon egy kissé sznob és megkeseredett drámaíró, a darabban pedig az önmagát feladó férfi. Telekes Péter, Bata Évához hasonlóan ügyes lavíroz a különböző szerepekben, főleg a darab a darabban részben, de valahogy kissé súlytalanabb volt. Bár inkább a két figurát tartom az okának, nem a színészt: az alárendelt személy mindig kevésbé fajsúlyos, mint a dominánsabb. 

Azt mondhatom el, hogy 2013-as évem legmeghatározóbb színház élménye a Vénusz nercben volt. Remek kivitelezés, elgondolkodtató mondanivaló és kiváló színészek. Mi kell még egy jó darabhoz? 10/10

2013. december 30., hétfő

A Manderley-ház úrnője

december 30, 2013 0 Comments

Ádámmal és kis csapatunkkal való színházas kalandozásunk állomása volt a Rebecca musical még az ősszel. Daphne du Maurier azonos című regényének musical adaptációja. A történetre gondolva, érdekes ötlet ebben a műfajban megjeleníteni a regényt, de azt kell mondanom, hogy működőképes a dolog.

Tartalom:
"A történetet a musicalben is a főszereplő naiv fiatal nő, "Én" elmesélésében ismerhetjük meg. Egy Côte d'Azur-i szállodában ismerkedik meg Lord Maxim de Winterrel, akinek felesége, Rebecca rejtélyes módon vesztette életét. Gyors udvarlás után ő lesz a második Mrs. De Winter, és férjével annak vidéki otthonába, a legendás Manderley-be költözik, mely az első pillanattól rideg és barátságtalan számára. Ráadásul nyomasztóan nehezedik rá az első Mrs. De Winter emléke, aki a ház minden tárgyában, szegletében, főképp Mrs. Danvers, a házvezetőnő gondolataiban folyamatosan jelen van. Az új úrnő úgy érzi, hogy Mrs. Danvers minden lépését figyeli, és állandó gyanakvással, rosszindulattal veszi körül. Férje, Maxim is egyre megközelíthetetlenebbnek tűnik számára sötét emlékekkel teli otthonában. A helyzet még tovább romlik, amikor megtalálják a vízbefúlt Rebecca holttestét, és újból vizsgálni kezdik az asszony halálának körülményeit…"

Forrás: Budapesti Operettszínház


Végigolvasva a Rebecca tartalmát, azt lehet feltételezni, hogy inkább egy film adaptáció illene hozzá, mint musical. Egy olyan műfajban, amiben viszonylag kevés a prózai rész és inkább a zene dominál hogyan jeleníthető meg egyszerre krimi és megszállottság meg misztikum? Dicsérje a színház varázsát, hogy erre képesek voltak ennél a darabnál. Viszonylag, itt több a prózai rész, de a dalok is jó helyen vannak elhelyezve a cselekményben, segítik előre vinni azt. Emlékezetes dalok hangzanak el, tökéletesen elhelyezve a mondanivaló és olyan részek is, amelyek esetleg prózaibb szövegben állnák meg jobban a helyüket. És ami meglepő volt, hogy vidámabb, bohókásabb dalok is belefértek a darabba, s nem lógtak ki. Azért, meg kell jegyezni, többségében sötét, borús hangulatú a történet, s így a dallamvilág is. Itt, a daloknál csak annyi negatívumot lehetne említeni, hogy néhol túl sok is volt a zene, üresjáratként hatott, de mivel ez az érzés leginkább jelenet váltáskor fordult elő, így megbocsátható hiba. 


A már említett sötét, borús hangulat nem csak a daloknak és a történetnek köszönhető, hanem a jelmezeknek és díszleteknek is. Bár kifogásolni szoktam az Operettszínházra jellemző sötét ruhákat és díszleteket, de Rebeccánál szükség volt rájuk. Részt vesznek a hangulatteremtésben, a baljós események előrevetítésében is. A mozgószínpad teljesen ki van használva, fény és árnyékjáték is látható, és a musical vége is igen látványosra showban ér véget. Röviden, teljesen kihasználtak mindent, amit a színház eszköztára csak nyújthat. Természetesen ami pedig igazán pazarrá tette ezt a darabot, az a színészek. A legemlékezetesebb alakítást Janza Kata nyújtotta, Miss Danverként. A járása, a nézése, a beszéde, az éneke: beleborzongott a néző. Épp ugyanolyan sötét és fojtogató, mint maga az egész darab.

Visszagondolva, a Rebecca egy izgalmas, kicsit szokatlan musical remek színészekkel és maradandó dalokkal. Amíg lehetséges, érdemes elmenni rá: 9/10-es alkotás. 

2013. december 27., péntek

Szentivánéji álom

december 27, 2013 0 Comments


Ádámmal még márciusban kalandoztunk el a Budapesti Operettszínházba a Szentivánéji álom musical változatára. Igazából a bemutatója óta szemeztem a darabbal, de kicsit tartottam is tőle. Shakespeare drámái közül ez az egyik kedvencem, és féltem attól, hogy a musical nem lesz méltó az eredeti műhöz. 

Tartalom:
"A Szentivánéji álom négy fiatal szerelmi viszontagságait, megpróbáltatásait mutatja be. A darabban a szerelmi zsongást és boldogságot, szökés, árulás, megcsalás, féltékenység, kiábrándulás és csalódás követi. A szerelmesek, bár saját akaratukon kívül, de szinte percről-percre váltogatják egymást és érzelmeiket. Ez önmagában akár tragédia is lehetne, de Shakespeare úgy csűri-csavarja az eseményeket, hogy közönsége négyszáz éve mindig tűkön ülve várja az újabb és egyre meglepőbb fordulatokat. A Shakespeare-rajongóknak, csakúgy, mint a színházi csemegék kedvelőinek minden bizonnyal érdemes lesz jó előre jegyet váltaniuk az izgalmas produkcióra."

Forrás: Port

Mivel a műfaj musical, ami ugye egy könnyedebb szórakozást jelent, így ez a Szentivánéji álom ezen verziója is az marad. Ezzel, részben, méltó is az eredeti műhöz, hisz gyakorlatilag az is egy komédia, meg egy Rómeó és Júlia paródia is. Viszont a dráma mondanivalója fölött itt elsikkadnak, még a dalokban sem igen köszön vissza. Inkább a szórakozáson van a hangsúly, amit a szokásos musical dallamvilág egészít ki, de azt elég hozzáértő módon, és ahogy írtam feljebb, Shakespeare-hez hűen teszik. Oberon és Titánia civakodása, Puck kavarása, és a munkások mind szórakoztatóak itt is, még ha feltétlen nem is az eredeti dráma szövegét mondják fel a színészek. Emellett pedig izgulhatunk a szerelmi négyszögért is, hogy miként alakul a fiatalok sorsa. Röviden, ez a történet musical köntösben is szórakoztató tud lenni. 


Mivel modern adaptációról van szó, így természetesen vannak újraértelmezett elemek a műben. Ez elsősorban a díszleteken mutatkozik meg. Az eredeti dráma helyszíne Athén, annak ellenére, hogy a szereplők latin neveket viselnek: ezen nem kell meglepődni, Shakespeare előszeretettel kevert különböző idősíkokat és helyszíneket. Ehhez a hagyományhoz illeszkedik a musical is. Annak ellenére, hogy a helyszín Athén, a díszlet inkább a déli országokat juttatja eszünkbe. Bár ebben kicsit Michel Hoffman 1999-es Szentivánéji álom adaptációra is hajaz. Továbbá Kerényi musicalje jobban előtérbe helyezi a dráma eredeti bujaságát is, ami ugye az adott korban (Erzsébet királynő Angliája) nem lehetett teljesen nyíltan ábrázolni. 

Visszaemlékezve, a Szentivánéji álom nem rossz adaptációja az eredeti drámának, de mégis az eredeti mellett tenném le a voksot. A remek jelmezek és színészek (akiket nem győznék dicsérni most) mellett többet, újat sajnos nem adott. Bátran meg lehet tekinteni, ha majd újra műsoron lesz az Operettben, 7/10-es alkotás, de nem mutat túl más adaptációkon. Viszont annyi haszna mindenképpen van, hogy a mostani nemzedék ismét felfedezze Shakespeare-t. 

2011. szeptember 1., csütörtök

Fekete, fekete, fekete

szeptember 01, 2011 0 Comments

Feketeország - Legtöbbünknek Babits Mihály verse jut eszünkbe. Minden bizonnyal ez is megihlette meg a Kréta-kör tagjait darabjuk elkészítéséhez. Én is Babits versén keresztül jutottam el odáig, hogy mindenképpen megnézzem ezt a fekete humorú, de különleges filmet a 2004-es Magyarországról.

Tartalom:
"A FEKETEország a Krétakör közös műve: komor, groteszk, szatirikus vízió a világról, amelyben élünk. Az előadás alapjául a rendező telefonjára érkezett SMS-ek szolgáltak, melyek 160 karakterben fogalmazzák meg a napi eseményeket. Ezek a hírek inspirálták a színészek által improvizált jeleneteket, zeneszámokat, melyekből nem hagyományos értelemben vett dráma, hanem egyfajta abszurd ünnepség, beavatási szertartás bontakozik ki."
Forrás: Port.hu

Végignézve ezt a színházfilmet, úgy érzem, sokszor megdöbbentem, vagy rosszul éreztem magam. Médiahírek alapján írták meg a darabot, de így is sikerült kreatívan, elég fekete humorral előadni. Láthatunk jelenetet a villanyszerelőkről, rasszistákról, volt itt családon belüli erőszak, pedofília; többségében olyan események, amelyeket szeret a média felkapni. Más szempontból nézve olyan dolgokat láthattunk, amelyek jelen vannak a társadalmunkban, tudunk róluk, de nem teszünk ellene semmit, hisz fogalmunk sincs, hogy épp mikor történik és hol. Mindez megtörtént Magyarországon, most is történnek hasonlók, így még mindig aktuális a Feketeország. Viszont 7 év után érdemes lenne ismét egy hasonló alkotást készíteni. Sokkal nagyobbat "ütne".
És mi volt a készítők célja? Bemutassa Magyarországot? Igen. Bemutassa azt, hogy a média csak rossz híreket közöl? Igen. Mindkettő lehetséges.


Rengeteg mindent lehetne írni a különböző jelenetekről, átbeszélni, hogy melyik mit fejez ki (egyik ilyen kivesézendő jelenet számomra a Simek Kitty-ügy), de összefoglalva elég ennyi. Nem nagyon ajánlom mindenkinek, mert kell hozzá egy kis türelem, erősebb lélek, hogy ne kapcsolja ki az ember a gusztustalan jeleneteknél a filmet. Számtalan első ránézésre öncélú, csak a megbotránkoztatást szolgáló jelenet van, ezekhez elkel egy kis edzettség. Olyan embereknek ajánlom első sorban a Feketeországot, akik már megismerkedtek a groteszk művészettel, és értik is azt. Számomra 8/10-es élmény volt. Különleges, viszont volt egy-két jelenet, aminek mondanivalójával nem érettem egyet, és akadtak olyan jelenetek, amelyekkel nem tudtam mit kezdeni (például a legelején az oboa).

2010. szeptember 19., vasárnap

Regény a színen

szeptember 19, 2010 0 Comments
 

Eredeti kritika: 2009.06.06.
Javított kritika: 2011.06.27.

2009. május 23-án, szombaton Budapestre buszoztam. Miután kellőképpen felkészültünk a kulturálódásra, felszálltunk a 4-es kombinóra, és a leszállást követően, néhány percnyi séta után megérkeztünk a Magyar Broadwayre. Meglepődtem, hogy mennyi színház van itt egymáson (és még képesek megélni). Jó, de ez alkalommal nem foglalkoztam a Tháliával, sem a Mikroszkóppal, hanem fél órányi várakozás után bementem az Operett Színházba. Jegyeinket beváltottuk, és elfoglaltuk középen a 9. sorban, bal oldalt 10-14-ig székig (mellesleg azért vagyok ilyen részletes, mert a kedves kortársam, Ádám így kívánja). Néhány percnyi várakozás után a függöny felgördült, és megkezdődött az Abigél musical.
És mielőtt rátérnék az észrevételeimre és hasonlókra, előbb elmagyaráznám, mi ez az Abigél, mit keres az Operett Színházban, és azt, kik játszottak a darabban.

1. Mi is ez?
A megboldogult szocializmusban élt fiatal lányok és anyukáik minden bizonnyal tudják, magyar vonatkozásban mit jelent az Abigél név. Viszont a mai lányok közül nagyon kevesen ismerik. Nekik most elmagyaráznám.
Az Abigél nem más, mint Szabó Magda (valamilyen szintig) életrajzi regénye. A könyv Vitay Georgina, a tábornok lányáról szól. Életének azon szakaszába csöppenünk bele, amikor édesapja ismeretlen okokból Ákordra viszi, hogy ott beadhassa a Matula Református Leányiskolába. És természetesen ez Ginának nem tetszik. Az iskolai tartózkodása során számtalanszor megpróbál megszökni, osztálytársai kiközösítik, a nevelők pedig mindent elvesznek a pesti lánytól, ami otthonára emlékezteti. Ráadásul még el sem mondhatja apjának, mi bántja, ugyanis minden telefonbeszélgetésnél szigorú tekintetek figyelik. És hogyhogy erős marad ez a lány? A végsőkig hűséges apjához, és őrzi annak titkát, ami ha kiderül, akár mindkettejük életébe kerülhet, akár több ezer magyar katonáéba.
2. Miért készült ebből musical?
2004-ben Szabó Magda Álarcosbál regényéből szintén készült musical. Ez hatalmas sikert aratott, s a rendező – Somogyi Szilárd – ezen felbuzdulva kérte az írónőt, hogy hadd vigye színpadra az Abigél című regényt is. Magdi néni látva az Álarcosbál előadást, igent mondott az Abigél musicalre is. 2008-ban a darab napvilágot láthatott a budapesti Operett Színházban.
Somogyi Szilárnak nincs egyéb célja a musicalel, minthogy népszerűsítse a regényt. Manapság a felnőttek azt tapasztalják, hogy a gyerekek alig olvasnak, és akik olvasnak, azok meg inkább mait és befutottakat (Twilight Saga, Harry Potter).
Én szerencsére nem ezek közé tartozom. Azért is mentem el a színházba (nem csak azért, mert anya erre tudott csak jegyet szerezni), hisz kíváncsi voltam az adaptációra, ugyanis én a darab előtt olvastam a könyvet. És nagyon tetszett a regény!
A. pontban: Szereposztás:
Vágó Zsuzsi – Vitay Georgina
Földes Tamás – Vitay tábornok
Siménfalvy Ágota – Horn Mici
Balikó Tamás – Torma igazgató
Magócs Ottó – König tanár úr
Nádasdi Veronika – Zsuzsanna nővér
Homonnay Zsolt – Kalmár tanár úr
Szendy Szilvia – Kis Mari
Peller Anna -Torma Piroska
Kékkovács Mara - Bánki
Bálint Ádám – Kuncz Feri
Náray Erika – Gigus tanárnő
Csuha Lajos – Mráz úr, az üveges
Dézsy Szabó Gábor – Suba, a pedellus
És a többire nem emlékszem, azt viszont nem tudom, honnan kéne visszanéznem…

B. pontba: A kis véleményem



Szóval, felgördült a függöny. A színpadon megjelent Gina (Vágó Zsuzsi) Zsuzsanna nővér ruhájában, és épp Horn Mici néni házának kulcsát kereste, de haszontalanul, hiszen azt a Matulában hagyta. Drámai zenekíséret, kissé idegesítő fényjáték, s aztán belépett Vitay tábornok (Földes Tamás), hogy közölje lányával, el kell hagynia Pestet és a Matulában kell tanulnia. És ezután a színpadra varázsolták Mimó néni teaházát.
És ez a kezdés eléggé furcsa volt. Jó, irodalom órán hallottam olyasmit, hogy a cselekmény előre vetítése, de szerintem ez ebbe a musicalbe nem kellett volna. Akik olvasták a könyvet, azoknak teljesen abszurdum, akik meg nem… nem tudom, de biztosan ők is furcsállták, amikor a cselekmény tovább haladt.
Jó, ennyit a rossz kezdésről. De legalább Mimó néni teaháza dal pótolt. Az nagyon tetszett! A jelmezek és a zene egy szalont idéztek bennem. A díszlettervezőnek és a zeneszerzőnek ezért két nagy puszi jár! De nem csak a musical elején, hanem egészen a végéig kitűnő munkát végeztek.
Öh… kicsit elkalandoztam a teaháztól… Mimó néni! A színésznőt nagyon eltalálták neki. Egy korabeli pesti szalon hölgy képét idézte bennünk. Igaz, a könyvbeli Mimó számomra egy pompában élő, kissé álomvilágba vonuló, szeretetre méltó asszony, aki bármit megtenne szeretetiért. Nos, igen… a musical kicsit keveset mutatott Mimóból, ilyen téren. De hát két felvonás, az két felvonás…
Természetesen Gina sem maradhatott el Mimó néni mellől, és a charme-os Kuncz Feri (Bálint Ádám) sem. Ha jól emlékszem, itt is volt egy daluk, ami hihetetlenül aranyos volt. Aztán Bálint Ádámra kicsit kitérnék. Szerintem illett Feri karakteréhez. Aranyosnak tűnő jóképű fiatalember, aztán közben elég szemét is.
Gina számára minden Hawaii, dizsi, napfény, addig a pillanatig, amikor édesapja közli vele, el kell mennie Árkodra. A lány természetesen ellenkezik, nem akarja ott hagyni Pestet, de hát apja viszi, viszi magával… És itt kaptak először helyet azok a dalok, amelyek – szerintem – leginkább jellemzik az Abigél regény hangulatát. Szomorú, kissé depressziós és tanácstalan. A dallamok egyszerűen gyönyörűek, Vágó Zsuzsi hangja pedig csak dob a produkción. Bár miközben énekelt a tábornokkal, észrevettem, itt-ott leénekli az idősebb színészt. Lehet beteg volt szegény bácsi.
Az utazás, az arany holdacska és a dohánytartó cseréje után Vitay Georgina megérkezett a Matulába, ahol az igazgató, Torma úr (Balikó Tamás) fogadta is. És Torma úrnál kicsit megállnék. Az általam látott szereposztásban – szerintem – Torma urat találták el a legjobban. Nagyon jól hozta a szigorú és mogorva igazgató karakterét egészen a függöny leengedéséig.
Az igazgatói után következett a 7. osztály, ahol megismerkedhettünk Kis Marival, Torma Piroskával, Szabóval, Bánkival és még sokan másokkal.



A lányok bevezették Ginát a Matula szokásaiba: a megfelelő copf viselése, a diákoknál nem lehet semmi személyes, egyenruhában kell járniuk. A szigorú előírások mellett akadnak mókás szokások is, amiket az iskola egykori növendéke, Horn Mici talált ki. Például ott van a kertbeli csodatevő Abigél szobra, akihez bármikor lehet fordulni (ugye “Istent nem lehet minden aprósággal zavarni”). Aztán ott van az évnyitót követő szokás, a férjhez menés. Ez úgy működik, hogy a lányok egyeztetik a leltárt és a névsort, s eszerint osztják ki a tanévre a lányoknak a férjeket Izmokkal megáldott Laokon-szoborcsoporta, romantikus lelkű Shakespeare-re, lefegyverző tekintetű Dávid szobor fejre és egyéb "álompasikra" kell itt férjek gyanánt gondolni. A hagyomány viccesnek tűnt Gina számára addig, amíg meg nem tudta, hogy neki ki lesz az ura: az üres terrárium. A lány ekkor végleg kifakad, ordítozni kezd osztálytársaival, Szabót még mélyen meg is bántja. Ekkor toppan be Kálmán tanár úr (Homonnay Zsolt), majd szépen leszidja Ginát, és ki is küldi. Ekkor az igazgató is megjelenik, s a lány mérgében kitálalja a lányok férjhezmenését. Viszont Kis Mari füllentésének hála, a titok továbbra is titok marad. Azonban Ginát kiközösítik az osztály árulásáért.
Kicsit elmentem a tartalommesélésbe, ezért most itt kitérek az én kis véleményemre. Amit előbb elmeséltem a történetből, azokhoz írták a legjobb dalokat, szerintem. Először is ott van a “Jó napot kívánok, Isten áldásával!” refrénű dal, amit a matulás lányok énekelnek. Még muszáj itt is kitérnem, mert meg akarom említeni, hogy az előadás előtt féltem, hogy szegény matulás lányok nagyon felnőttesnek fognak tűnni, ahhoz képest, hogy a könyvben 14-15 évesek. De kellemeset csalódtam: a jelmezesek és a sminkesek könnyedén megbirkóztak a feladattal. A huszonéves színésznők (esetleg harminc) tizenéves diáklányok képét adták vissza. Viszont nem mindenkinél jött össze, de hát nem minden lehet tökéletes, nemde?



Hát… most ugrok a cselekményben, mert nem akarom, hogy több kilométert kelljen olvasnotok.
Hm… nem is tudom, hova ugorjak. Ja, már tudom! Mesélek arról a részről, amikor Gina Feriről mesél a többieknek (persze kibékültek a lányok a történet folyamán). Az annyira aranyos volt. Ennél a résznél énekelték a darab egyik legszebb dalát, a Két szív címűt. Egyszerűen gyönyörű szám, elmondhatatlan.
Megj.: Ha nem itt csendül fel a Két szív c. szám, akkor bocsánatot kérek a tévedésemért! Kb. két hete voltam az előadáson, és nem emlékezhetek kristály tisztán mindenre.


Hm, nem tudom miről írjak még. A végét mindenképp meg kell említenem. Otthon nem tudtam elképzelni, hogy a Gedeon napos részt, Gina menekülését és Abigél lelepleződését hogy oldják meg musicalesen. De ismét kellemeset csalódtam. Gedeon napot énekléssel és tánccal oldották meg. Ennél a résznél felcsendült egy jó kis dal, a Hadnagy úr. A színésznő hihetetlen jól énekelte. Beleéléssel, egy kis fájdalommal és némi férfivért követelő lágy dühvel.
A Hadnagy úr dal után Horn Mici elterelte a matulások és tanáraik figyelmét egy játékkal, hogy Gina elszökhessen (A történet végére kiderült, ki is Kuncz Feri igazából, és a németeket szolgáló magyar katonák pedig Ginát üldözték). A terv sikeres volt, s Vitay kiszökött az utcára. A musicalben a szökést énekkel és díszlet forgatással tették élvezetessé. Ezen kívül Gina és az őt követő katonák felváltva mozogtak a színpadon, ami segített azt az érzést kelteni, hogy a főhős most valóban bújkál.

A musical végén Gina bejutott Mici házába, Suba közbejárásával, majd Mici és Kalmár is megérkezett, közben Zsuzsanna nővér is megjelent, hogy visszavigye Ginát az intézménybe. Itt már nem énekeltek, csak beszéltek.
A nevelő és Mici között vita alakult ki, Horn asszony épp vissza akarta küldeni a nővért a Matulába, amikor megérkeztek a katonák. A bentlévők Ginát gyors elrejtették, majd megmondták a “vendégeknek”, hogy itt ugyan nincs senki, akit el kellene vinniük. A katonák egy kis házkutatás után békén is hagyták Micit. Aztán Zsuzsannát is beavatták Abigél titkába….

Végleges összefoglaló: Láthattátok, hogy nem sok helyen kritizáltam, sőt úgy tűnik, el vagyok ájulva. És hát be kell ismernem, így van. Elmondhatatlanul tetszett a darab. Tökéletes díszlet, jelmezek, tehetséges színészek, fülbemászó és jól megírt dalok. Kell ennél több egy sikeres musicalhez? Szerintem nem. És a forgatókönyv is könyv hű volt. Nem írtak át részeket, viszont sokat kihagytak, ami viszont érthető, két felvonásba nehéz lenne megcsinálni a teljes regényt.
Röviden: A darab végén szívből tapsoltam, amíg el nem szédültem. Megérdemelte csapat, hisz mindenki kivette részét a munkálatokból. Nagyon ügyesen összehozták a regényt. Ha Szabó Maga még élne, bizonyára meg lenne elégedve ezzel a darabbal is. Örülök, hogy Magyarországon még akadnak helyek, ahol igényes munkát láthatunk.
Hát, ennyi lett volna a beszámolóm. Tudom, nem sikeredett valami jóra, de két hét múltán kicsit nehéz volt összeszednem a gondolataimat. Bocsássátok meg nekem! Azért remélem, valamennyire tetszik a bejegyzés, és némi értelmet is találtok benne, neadjisten valami bölcs gondolatot is. Na de most: Isten áldásával!

Follow Us @soratemplates