Gázt!

2011 őszének egyik kedvenc alkotása a Drive volt, a Cannes-i fesztiválon Nicolas Winding Refn elnyerte a legjobb rendezőnek járó díjat. Az akciófilm és a művészfilm egy különös frigyét hozta el a rendező. Hogy működő képes a végeredmény? Szó-szó. 

Tartalom:

"Driver (Ryan Gosling) nappal autós kaszkadőrként égeti a gumit Hollywood-ban, de ez csak a második műszak, főállásban éjszakai rablásoknál segédkezik, mint a menekülési útvonalat biztosító sofőr. Nem hétköznapi szakmájában ő a legkeresettebb, köszönhetően speciális tudásának: hajszálpontosan ismeri a város labirintusszerű utcáit, fejében van egész Los Angeles térképe. Melóit az ügynöke, Shannon (Bryan Cranston) hajtja fel, aki valójában a nagy áttörésre készül: építeni egy autót Drivernek, hogy profi versenyen indulhasson, rendes versenypályán. A buliba bevonja Bernie Rose-t (Albert Brooks), aki valamikor filmproducerként kezdte, azóta kispályás gengszter. Miután Bernie látta Drivert akció közben a pályán, ragaszkodik hozzá, hogy gyerekkori barátja, Nino (Ron Perlman) is beszálljon az üzletbe."

Forrás: Port

A filmen látszik, hogy a rendező érti a dolgát, hiszen rengeteg ötlete van, melyeket hatásosan valósít meg. A kreativitást leginkább a jeleneteken lemérhető. Már az első képsorok úgy teremtenek feszültséget, hogy tényleges akciójelenetek nem történnek: mintha minden pontos ridegséggel lenne kimérve: jó értelemben.  Az izgalom fokozatosan építkezik, konkrétan sosincs bemutatva, csak érzékeltetve. Ezzel az akciófilmektől idegen nyugodtság van kontrasztba állítva a kegyetlenséget és nyers brutalitást. Sokkoló, de hatásos.
A minimalistaság a szereplők között is érezhető. Kevés a párbeszéd, a színészek közötti apró gesztusokból minden érthető: a viszonyuk, az érzéseik, a tetteik. A legminimalistább figura Driveré. Ryan Goslingból egyszerre áraszt egy olyan aurát, amely vonzónak mutatja, és ami elrettentőnek is. Kimért, minimális érzelmeket jelenít meg (csak akkor, amikor Irine-vel van - viszont ilyenkor is csak kicsit mosolyodik el), brutalitását is érzelmek nélkül fejti ki. 

Ilyen remekül felépített jelenetek és hol marad a történet? Hiába a jól felépített film, ha nem tud lekötni: ehhez a rendezői bravúrok nem elegek. A cselekményben túl hamar alakulnak ki a közelebbi kapcsolatok, nem reális (most melyik nő engedné be a szomszédját már a második nap a lakásába?). Pedig a jelenetek, melyek a gyorsan összehozott szereplők viszonyát mutatja be hangulatosak. A börtönt viselt férj megjelenése után az események felgyorsulnak, ekkor lesz igazán izgalmas a történet, de a vége felé ismét érdektelen marad az egész, aztán a finálé ismét leköt. Ilyen téren csalódás a Drive.

Összegezve, némi hype-ot érezni ekörül a film körül. A rendezéssel nincsen baj, valóban nem szokványos és egy filmesztéta számára csemege. A színészek is tökéletesen alkalmazkodni látszanak a minimalizmushoz, részesei a Drive különös, leírhatatlan atmoszférájának. A történet nagy nyomot nem hagy (bennem legalábbis nem), amiért kár, hiszen látszik, hogy a rendező érti a dolgát. A Drive-t egyszer meg lehet nézni, de ha nem tesszük meg, nem maradunk le semmiről: 7/10.