Antigané

Feketeország - Legtöbbünknek Babits Mihály verse jut eszünkbe. Minden bizonnyal ez is megihlette meg a Kréta-kör tagjait darabjuk elkészítéséhez. Én is Babits versén keresztül jutottam el odáig, hogy mindenképpen megnézzem ezt a fekete humorú, de különleges filmet a 2004-es Magyarországról.

Végignézve ezt a színházfilmet, úgy érzem, sokszor megdöbbentem, vagy rosszul éreztem magam. Médiahírek alapján írták meg a darabot, de így is sikerült kreatívan, elég fekete humorral előadni. Láthatunk jelenetet a villanyszerelőkről, rasszistákról, volt itt családon belüli erőszak, pedofília; többségében olyan események, amelyeket szeret a média felkapni. Más szempontból nézve olyan dolgokat láthattunk, amelyek jelen vannak a társadalmunkban, tudunk róluk, de nem teszünk ellene semmit, hisz fogalmunk sincs, hogy épp mikor történik és hol. Mindez megtörtént Magyarországon, most is történnek hasonlók, így még mindig aktuális a Feketeország. Viszont 7 év után érdemes lenne ismét egy hasonló alkotást készíteni. Sokkal nagyobbat "ütne".
És mi volt a készítők célja? Bemutassa Magyarországot? Igen. Bemutassa azt, hogy a média csak rossz híreket közöl? Igen. Mindkettő lehetséges.

Rengeteg mindent lehetne írni a különböző jelenetekről, átbeszélni, hogy melyik mit fejez ki (egyik ilyen kivesézendő jelenet számomra a Simek Kitty-ügy), de összefoglalva elég ennyi. Nem nagyon ajánlom mindenkinek, mert kell hozzá egy kis türelem, erősebb lélek, hogy ne kapcsolja ki az ember a gusztustalan jeleneteknél a filmet. Számtalan első ránézésre öncélú, csak a megbotránkoztatást szolgáló jelenet van, ezekhez elkel egy kis edzettség. Olyan embereknek ajánlom első sorban a Feketeországot, akik már megismerkedtek a groteszk művészettel, és értik is azt. Számomra 8/10-es élmény volt. Különleges, viszont volt egy-két jelenet, aminek mondanivalójával nem érettem egyet, és akadtak olyan jelenetek, amelyekkel nem tudtam mit kezdeni (például a legelején az oboa).

A filmről még anno Mira áradozott nekem, és ha jól emlékszem ennél a filmnél is megígértem neki, hogy egyszer megnézem. Mikor Port.hu-n megláttam, hogy adni fogják televízióban, elérkezettnek láttam az időt ígéretem betartásához.

Tartalom:

Forrás: Port.hu

Ismét egy Oscar-díjas film, s nem is hiába az. Igaz, nincsenek itt direkt sokkoló jelenetek, komoly drámai lelkifolyamatok, de a Miss Daisy sofőrje mégis képes szíven ütni. A filmben egy fokozatosan kialakuló barátságot láthatunk úr-szolga viszonyba csomagolva. A barátság kezdetei nehezek, inkább apró beszélgetések mélyítik el, majd az egyre nagyobb jelentőségű események bizonyítják a kapcsolat erejét. A két ember kölcsönösen változtatja meg a másikat, így változik meg viszonyuk a világgal és önmagukkal: így egy szép jellemfejlődést is láthatunk mindkét szereplő részéről. A rendező, Bruce Beresford és a színészek, Morgan Freeman (Hoke Colburn) és Jessica Tandy (Daisy) a lehető legszebben mutatták be ezt az igaz barátságot a filmben. A két színész közül Jessica Tandyt emelném ki: színészi játéka végig szórakoztatott, szerethetővé varázsolta a zsémbes és éles nyelvű Daisyt.
A Miss Daisy sofőrje másik fontos vonása a társadalomrajz. A történet Martin Luther King idejében játszódik, azaz a fekete bőrűek egyenjogúságának kiharcolása kavart épp vitákat az Államokban - igaz, ez nem kap akkora szerepet. Inkább a családon belüli kapcsolatok jutnak a reflektorfénybe: Miss Daisy fia képes volt édesanyját egy intézetbe küldeni, hiszen elfoglalt ember. Ugye, ez a leglogikusabb megoldás, de nem a legemberségesebb. Ha nem lett volna ott a hölgy mellett jó barátja, akkor teljesen egyedül maradt volna. Hátborzongató.

A filmben még érdekes kiemelni az idő múlását. Az évek úgy telnek, hogy csak a szereplők változnak, más utalás nincs rá. Olyan érzésünk van, mintha megállt volna az idő a kis amerikai kertvárosban (amely persze gyönyörű a megfakult kép ellenére is). A helyszínről csak Miss Daisy megbomlásakor távozunk, ekkor látni az idő múlását is.

Nem tudok többet mondani erről a filmről. Szívhez szóló a maga egyszerűségével, igazán elbűvölt. 10/10-es élményt nyújtott, kedvenc filmemmé lépett elő. Bravó, Miss Daisy!

Nem is tudom, hogy hol is hallottam utalást a filmre, de ha jól emlékszem, amiatt szerettem volna megnézni. Erre hamar alkalmam nyílt, hisz a M1 nem rég tűzte műsorára ezt az alkotást, igaz késői időpontban. Egy valamit el lehet mondani: érdemes volt fent maradni.

Tartalom:

"A Ken Kesey regényéből forgatott film egy elmegyógyintézetben játszódik, ahová McMurphy, a kisstílű bűnöző a börtön helyett záratja magát. Hamarosan rájön: a műintézmény lakói - akik ellentétben vele, nem tettetésből kerültek ide - semmivel sem bolondabbak nála, annál inkább bolond a világ, amely idejuttatta őket. A történet többi szereplőjének élete - kivétel nélkül remekbe szabott figurák és alakítások - mind egy-egy dráma, aminek már csak végkifejletével találkozunk. McMurphyről hamar lehull a kívülállás páncélja, és megpróbál segíteni társain, akiken látja: az orvostudomány köntösébe bújtatott érzéketlenség és álszent gyógyítás - valójában fegyelmezni, idomítani akarás - csak rontja állapotukat."

Forrás: Port.hu

Fantasztikus ez a film. Olyan alkotás, amely komoly mondanivalót rejt magában. Már eleve a cím is találó. "Száll a kakukk fészkére" - kicsit paradox, mivel a kakukk nem fészekrakó madár. Saját értelmezésem szerint a cím utalhat a főhősre, McHurphyre. Kakukk-ként lép be a szanatóriumba (fészekbe), ahol végül utoléri a többiek sorsa.
A történet színtere egy szanatórium (ahogy már írtam), amely akár a társadalom leképeződése is lehet. A betegekben különböző személyiségű embereket láthatunk, akikben az a közös, hogy mind fejet hajtanak az elnyomó hatalomnak (nővér). Ezt a rendszert McHurphy próbálja lerombolni először ellenállásával, majd (mondhatjuk így) forradalmárvezérként száll szembe a nővérekkel. Ebben a rendszerben érdekes szereplő Főnök, aki süketnéma, s mivel a hatalom nem tud vele mit kezdeni, így békén is hagyja (Spoiler! Érdekes is, hogy mint teljes méltóságában megmaradt emberként fojtja meg McMorphyt, aki  a film végén már csak egy vegetáló test Spoiler vége)
A cselekményről röviden annyit, hogy hatalmas akciók nem történnek, viszont minden fokozatosan halad a katarzis felé elérve a kívánt hatást. Egy percig sem lehetett unatkozni.

Összefoglalva: a Száll a kakukk fészkére egy remek, nem hiába dicsért és sokat emlegetett film. Mondanivalója a mai időkben sem vesztette el értékét, most is ugyanúgy vannak elnyomók, lázadók és áldozatok. Örülök, hogy volt lehetőségem televízióban megnézni. 10/10