2011. június 29., szerda

A rongybabák a nap hősei

június 29, 2011 0 Comments

Ezt az animációt körülbelül 2009 óta akarom megnézni, ugyanis megfogott benne, hogy kilenc különböző figurát mutat be egy egész ígéretesnek tűnő történettel és világgal.

Tartalom:
"A nem túl távoli jövőben a Nagy Gép segítségével a világ robotjai felülkerekedtek az emberiségen, és megtizedelték a humanoidokat. Miközben világunk darabokra hullott, misszió indult a civilizáció megmentéséért - egy kis csoportnyi rongybabaszerű teremtmény, akikbe az emberiség utolsó napjaiban egy tudós szikrányi életet lehelt. Ők túlélték az apokalipszist. A kis törzs tagjai csak számokon szólítják egymást, az 1-es egy háborús veterán, 2-es egy feltaláló, 3-as és 4-es a gesztusnyelven kommunikáló iskolás ikerpár, 5-ös mérnök, 6-os művész, 7-es bátor harcos, 8-as izomagy, a 9-es pedig vezetői képességgel megáldott lény, aki tudja, egyesíteni kell erőiket, ha fel akarják venni a harcot a legkegyetlenebb gépiesített fenevaddal."

Forrás: Port.hu


 Ígéretesnek tűnt a kis animáció, azonban csalódást okozott. Hiába ígérték a 9-et felnőtt "mesének", a történet mélységeit tekintve inkább gyerek filmbe való. Viszont a nyomasztó, apokaliptikus világ és a halállal járó csatározások nyomasztóak lehetnek egy kicsi számára. Tehát, kiknek írták igazából a 9 történetét?
A "mesével" már a legelején gondok vannak: in medias res kezdődik, nem ismerni a rongybabák létezésének okát, cselekvéseinek okait sem ismerjük. 1-es miért ragaszkodik annyira ahhoz, hogy meg se próbáljanak küzdeni? 9-es miért akar minden áron megmenteni mindenkit, és a többiek miért követik vakon 9-est? Aztán a karakterek között is elég homályosak a kapcsolatok: 9 új tag vagy régebbről ismerik? Továbbá az is kérdés, hogy mi értelme megmenteni a világot, ha a rongybabákon kívül nem él ott senki? És ők hogyan lennének képesek új világot teremteni? Jó dolog, ha egy mű kérdéseket tesz fel, és elgondolkodtat, de nem a cselekménnyel kapcsolatban kellene.


 A történet primitívségén túl nincs okom másra panaszkodni. A rongybabák különböző emberi jellemek, mindegyikben találni szeretni valót (na jó, 1-es kicsit beszűkült látókörű). Jelen van itt a céltudatos vezető, a maradi, a művész, a feltaláló, az ikrek, akik együtt ismerik meg a világ legapróbb részeit is, mérnők, az erőember és a harcos, aki ezúttal nő alakjában lép elő. A figurákkal csak annyi baj van, hogy nincs jellemfejlődésük, maradnak ugyanolyanok, mint a történet kezdetén, továbbá cselekedeteikre sokszor nincs indok (de ezt már fentebb részleteztem).

Fentebb említettem, hogy az animáció film világa sötét, apokaliptikus, nyomasztó, nem gyerek léleknek való. De ugye ez az animációs film felnőttek számára készült, így ez nem probléma. A megálmodott háttér, a sötét színek tökéletesen illeszkednek a történethez. Továbbá a figurák szépre sikeredtek, szinte életre kelnek a 3D animáció segítségével. Mozgásuk is egész realisztikus, nem "szakaszos" se a rongybabáké, se a gépszörnyeké.

Összességében a 9 számomra egy kisebb csalódás volt. A látvánnyal semmi baj nem volt, a karaktereknél elmaradt a jellemfejlődés, a történet pedig eléggé lyukasos. Így a pontszámom 6/10. Egyszer érdemes megnézni, de ha kihagyja az ember, nem veszít semmit.

2011. június 28., kedd

Hit Girl a tundráról

június 28, 2011 0 Comments

A Super 8 helyett kellett másik filmet keresnem, amit Vivivel megnézhetünk, így a moziműsort böngészve láttam meg a Hanna - Gyilkos természet című filmet. A filmes blogokon nagyon várták, a bloggerek ódákat zengtek róla. Lássuk, valóban érdemes volt-e Hannára várni.

Tartalom:
"Hanna (Saoirse Ronan) egyszerű kamaszlánynak látszik. De olyan erős, gyors, ravasz és kitartó, mint egy profi zsoldos katona. Apja, a CIA egykori ügynöke (Eric Bana) az északi sarkkörön túl, Finnország néptelen tundráin nevelte fel. Amikor a férfi úgy érzi, hogy a lány felkészült, visszaküldi a civilizált világba, és egy feladatot bíz rá.
Hanna egy számára teljesen ismeretlen közegbe kerül, amit eddig csak könyvekből ismert. Nyomában a kegyetlen ügynökökkel, és egy titokzatos nővel (Cate Blanchett) a lány egyre közelebb kerül kitűzött célpontjához. Ám eközben egyre többet kénytelen megtudni saját életéről és múltjáról. Pedig, aki eleget tud a múltjáról, az megpróbálja kikövetkeztetni a jövőjét is: és ott vár a legújabb, legnagyobb meglepetés.
"
Forrás: Port.hu


Azt mondom, érdemes volt erre a filmre várni. Igaz, a történet nem nagy eresztés. Ahogy a Kill Bill esetében is, itt is a revánson van a hangsúly, nem a cselekményen. Hanna célja elvégezni a rá kiszabott feladatot, és kész. Ezt az alapkoncepciót próbálták a CIA-kutatással megbonyolítani, de igazából fölösleges volt. Maga a cselekmény nem tartott sehová, s ezentúl sem túl izgalmas. Marissa és Erik közötti párbeszédekből könnyű kikövetkeztetni Hanna múltját. A cselekményben viszont érdemes kiemelni, hogy ugyanúgy végződött, ahogy elkezdődött: "Majdnem a szíved volt" - vagy ehhez hasonló mondat hangzik el. Habár kicsit Tarantino-ra hajaz ez a befejezés, azért ötletes és "szívet melengető" egy filmrajongónak.

Az már biztos, hogy ezt a filmet nem a hűde izgalmas sztoriért fogjuk szeretni. De valami mégis oda tudott szögezni a vetítőterem székébe, valami nem hagyta, hogy felálljunk és kisétáljunk.
Hanna hiába emlékeztethet minket a Kick-Ass Hit Girljére, mégis képes elvinni hátán az egész filmet. Ehhez részben hozzájárul Saoirse Ronan hihetetlen színészi játéka, továbbá a karakter látványos fejlődése. Az apa kilöki a civilizált világba lányát, aki újszülöttként fedezi fel annak minden rejtélyét és csodáját - amelyekről eddig csak könyvekből hallott. Életében először találkozik emberi érzésekkel, először szeretik igazán és tud ő is viszont szeretni. Ez a felfedező út teszi igazán izgalmassá a filmet. És az utazás során olyat találunk Hannában, amely az említett Hit Girlből hiányzik: gyermekiséget. A tizenhat éves lány teljes gyermeki naivitással szemléli a spanyol zenészeket, ül fel a motoros fiú mögé és élvezi a száguldást. A gyilkoló gép bizonytalan lépései az emberek világában teszik igazán szerethetővé a figurát.
Hanna tökéletes ellentéte a fő gonosz, Marissa Wiegler, akit teljes átéléssel Cate Blanchett játszik. Vörös hajszíne alapból az ellentét érzését fejezi ki a főhős szőke fürtjei mellett. Wiegler hiába jön a társadalomból, hiányzik belőle az emberség, talán félelmetesebb gyilkológép Hannánál is. A film során a két összecsapni készülő szereplő nem találkozik, csakis a fináléban - akár, egy drámánál (mondjuk Bánk bán), ahol a feleknek nem kiegyenlítettek a módszerei, de végül sor kerül a végső összecsapásra, és persze csak egy személy győzhet.
Hanna és Marissa összecsapása szintén az egyik legjobban megkomponált jelenet (ezekről később); ötletes, hogy a fő gonosz a farkas hullámvasútból lép elő.



Hanna jellemfejlődése mellett érdemes megemlíteni magának a műnek a kivitelezését. Az operatőri munka mindenképpen dicséretes. A gyakori lassú svenkelések éles képű tájakat, városokat tár a néző szeme elé, a gyorsak pedig remekül fókuszáltak a verekedő felekre az akciójelenetek során. Gyakoriak a premier és szuper plánok, amelyek egyes jeleneteket meghitté (például Hanna és Sophie beszélgetése), vagy feszültté tesznek (bármelyik akciójelenet). Továbbá a film nem riad vissza a világ teljes bemutatásától, a szarvas belektől kezdve az emberi vércseppekig nagyon is naturalisztikus.
A mesterien megkomponált képek mellett (vajon fogják-e Oscarra jelölni?), a vágás is érdemel pár szót. A Hanna alatt a The Chemical Brothers modern és pörgős dalait hallhatjuk az akciójelenetek alatt. Az aláfestő zene teljesen összhangban van a vásznon látott képekkel, sokszor ki is egészítik egymást (például a szeméttelepen játszódó üldözéses jelenet). Monumentális küzdelmeket nem látunk, csak hatásos közelharcokat, amelyek pörögnek, a kamera minden mozdulatot a lehető leggyorsabban követ.


Összességében Hanna - Gyilkos természet nem egy rémes film, sőt, egész jó. Bár a történet hiányzik belőle, egy-két furcsa jelenet is akad benne (például Grimm vonulása komoly zenére - az nem volt valami szép), de a főhős lányka, a mesterien kidolgozott jelenetek és csodaszép tájak mindenképpen kárpótolnak: így a film az én ízlésem szerint megérdemel egy 8/10-es pontszámot.

2011. június 27., hétfő

Szárnyalunk a falon túl

június 27, 2011 0 Comments

Ezzel az animével szintén artbookokon keresztül ismerkedtem meg. Sokáig terveztem a megnézését, végül egy Mondo-s kritikának köszönhetően szántam el magam a Haibane Renmei-re. Hiba volt ilyen sokáig tologatnom a történetet, hisz egy fantasztikus világ tárult elém.

Tartalom:
"A sorozat főszereplője Rakka, aki éppen a sorozat első részében születik meg, s lesz belőle Haibane (angyalra hasonlító lények, de nem angyalok!). Rakka onnantól Glie városa mellett él, amit egy hatalmas fallal kerítettek körbe. Ezen a falon csak a Toga engedélyével lehet átmenni. Rakka nem emlékszik végig a burokban látott álmára, csak arra, hogy zuhan. Erről kapta a nevét, rakka annyit jelent, hogy zuhanni. Az ő életét követhetjük nyomon, ahogyan lassan beilleszkedik a Haibane társadalomba. Viszont egy nagy titka van, amit nem szeretne a többieknek elárulni. A szárnyai lassan kezdenek feketévé változni. Ez az egyik jele annak, ha egy Haibane bűnhöz kötött. A történet középpontjában először az ő vívódásait láthatjuk, majd ezután Reki kerül bajba, és lassan elveszik minden remény, hogy jól végződjenek a dolgok."
Forrás: Animeaddicts


Ettől a történettől ne várjunk akciódús jeleneteket, mert nem erről szól, nem ezen van a hangsúly. Igaz, képletesen, de az élet, a világ nagy kérdéseit feszegeti a Haibane Renmei.
Glie egy földi paradicsomnak tűnő hely, amelyből nincs kijárás, csak is a felkészült haibane-k számára, akik készek egy új életre, pontosabban az áldásra. A sorozat tényleges cselekménye ezt hangsúlyozza ki: mi a bűn, ki is igazából a bűnös, miért nyerhet a bűnös megbocsátást. Ezekre a kérdésekre keresi a két főhősünk, Rakka és Reki a válaszokat. A bűn kérdés körén túl megjelenik a világ eredetének kérdése, a távozásunk utáni világ kiléte és a születéssel kapcsolatban is elhangzanak magvas gondolatok.
A cselekmény egész lassan indul el: Rakka születése után hat részen keresztül ismerkedünk Glie világával és a haibane-k életével, de ez nem ront a történet élvezhetőségén. A sorozat szinte tökéletesen felvázolja a mese világát, a néző szinte ott érzi magát. Amíg békésen járjuk be ezt a kis földi paradicsomot, szinte hideg zuhanyként ér minket Spoiler! Kuu kirepülése a falon túli világba. Spoiler vége. A fordulópont után akció és nagy mozgalmasság nélkül is igen izgalmasra sikeredett a történet, habár a befejezés bőven hagyott megválaszolatlan kérdéseket. A nyitott vég sokszor jól el tud sülni, de itt szükségesnek éreztem volna egy kis kiegészítést a felépített világgal kapcsolatban. Például miért van szüksége a haibane-knak glóriára, pontosan mikor is repülhetnek ki, továbbá nyitott kérdés maradt a megkövesedett könyv


Az anime során leginkább Rakát és Rekit ismerjük meg, de a többiekre is jut idő, hamar megszerethető figurák ők is. Nem erősen karakteres figurák (kivéve Kuu-t, aki mindig állandóan futkosott és talpon van, és persze Kanát, akinek mindenről megvan a saját és megdönthetetlen véleménye), de ennek ellenére azt lehet mondani, hogy nem papírmasék. Mindegyik figura megért volna egy kicsit fantáziadúsabb jellemet, de persze 13 epizód során nem lehetett volna kibontakoztatni őket.
Egy valamiben vitathatatlanul tökéletes az anime: animáció. Azon ritka japán animációs sorozatok egyike, ahol az arcok nem hasonlítanak egymásra, könnyű megkülönböztetni őket (úgy szólván, ha levetkőztetnénk és leborotválnánk a figurák fejét, még akkor is fel tudnánk ismerni). Bár nehéz volt egyes szereplőkről eldönteni, hogy fiú-e vagy lány, de ez a kérdés végül megoldódott. Ezen túl finom, pasztelles színek uralkodnak, nem bontja meg a színi világot egy rikító szín vagy oda nem illő árnyalat. Továbbá a háttér is realisztikus, valósághű, ami segít jobban elmerülni Glie világában.

Összességében a Haibane Renmei egy kedves kis anime komoly filozófiai kérdés feltevésekkel. Ami rossz oldala, az a rövidsége, így nem minden tud kiteljesedni. Mindenképpen érdemes végignézni, hisz kellemes kikapcsolódást jelent és emellett szép üzenetet fogalmaz meg. A pontszámom 8/10.

2011. június 25., szombat

Győzöl vagy meghalsz - erről szól a Trónok harca

június 25, 2011 0 Comments

"Győzöl vagy meghalsz." - hirdetik országszerte a plakátok ezzel a szlogennel a Trónok harcát. Íme itt van a HBO legújabb sorozata, amelyet szinte a kinti premierrel egy időben nézhetett meg a magyar közönség is. Most itt a június, már véget is ért az 1. évad. Lássuk, mit is kínált nekünk ez az új fantasy sorozat.

Tartalom:
"Westeros királyság északi határát hatalmas jeges fal választja el az örök tél birodalmától. Lord Eddard "Ned" Stark az északi birodalom, Deres (Winterfell) ura és az északi nemesek vezére, az ő ősei építették a Falat, amelyet az Éjszakai Őrség véd. Amikor Robert király tanácsadója és Ned mentora, Jon Arryn meghal, Robert Baratheon a barátját, Nedet kéri fel, hogy lépjen a helyébe. Eközben a régi uralkodóház, a Targaryenek utolsó leszármazottja, Viserys azt tervezi, hogy visszaszerzi a trónt. Szövetséget köt a nomád dothraki harcosokkal, és vezérüknek, Khal Drogónak adja a húga, Daenerys kezét. Baratheon király és a felesége, a Lannister-házbeli Cersei királyné Deresbe utazik. Velük tart a Lannister família több tagja: a királyné ikertestvére, Jaime, a másik testvére, a törpe Tyrion, illetve a királyné tizenkét éves fia, a trón örököse, Joffrey. Ned nem utasíthatja vissza öreg királya és barátja kérését, így a birodalom fővárosába készül. Mindeközben Havas Jon elhatározza, hogy északra utazik a Fekete Várba, hogy csatlakozzon az Éjszakai Őrséghez, ahová a kíváncsi Tyrion is elkíséri. De az ifjú Bran sötét titokra bukkan, ami nem várt következményekkel jár."
Forrás: Port.hu


A sorozat George R.R. Martin Jég és Tűz dala című könyvsorozatából készült. Úgy néz ki, hogy egy évad egy könyvet dolgoz fel, így - értelemszerűen - az 1. évadban a Trónok harca című kötet cselekményét ismerhetjük meg mozgóképen keresztül. Sajnos az eredeti regényeket nem ismerem, teljesen "szűzként" ültem neki a sorozatnak a nagy hype hatására. Így nincs összehasonlítási alapom Martin írásával, ezért csak a sorozatban látottakról írnék.

A tartalomból is kiderül, hogy egy több szálon futó történettel van dolgunk. Egy hatvan perces epizód során Westeros térképén utazgatva kísérhetjük figyelemmel a különböző történet szereplőit: a birodalom határát jelentő Faltól egészen a távoli nomád dothraki törzsig. Hiába foglalkozik a Trónok harca ennyi szereplővel, nem érezni azt, hogy kapkodnának vagy valakikre kevesebb idő jutna. Természetesen egy epizódon belül egyes karaktereket kicsit háttérbe kellett szorítani más valaki miatt, de az egész évadot nézve, a szereplők jellemét, háttértörténetét és céljaikat sikerült felvázolni. És azt itt ki kell jelenteni, hogy nagyjából erről is szólt az 1. évad: alapozásról. Konkrét események csak az évad vége fele történtek, addig csak előkészítették az írók a terepet, továbbá bevezették a nézőt Westeros színes és izgalmas világába. Így olvasva, ez unalmasnak hangozhat, pedig közel sincs így: a szereplők nagy része kedvelhető, vagy ha nem, a sorsuk mindenképpen izgalmas. Természetesen vannak erős karakterek (például Ned vagy Tyrion), kevésbé kedvelhetőek (például Joffrey vagy Sansa), és indokolatlanok (például Ros).

Az alapozás után ténylegesen beindul a trónok harca, az igazi küzdelem a Vastrónért. A hatalmi játszmák legelején is megdöbbentő csavarokkal és fordulatokkal lepnek meg minket, olyanokkal, amelyekre veterán tévénézőkként nem is számítottunk volna. Az írók gátlástalanul bánnak szereplőikkel, ott emelik fel vagy buktatják el őket, ahol leginkább nem számítanánk rá. Természetesen ezekre a csavarokra vannak finom utalások is, de első megnézésre nehéz felfedezni őket.


Hiába indul be lassan a Trónok harca, mégis képes volt több millió tévénéző tülkön ülve várni a következő heti részt. Az erős karakterek mellett ez a jelenség az epizódok végén galád módon ügyesen használt cliffhangereknek köszönhető, továbbá a díszletezésnek. El kell ismerni, hangulatos világot varázsolt képernyőre a HBO csapata. Szemgyönyörködtetőek Deres és a Fal havas tájai, Targaryenek palotája, a Khal népének tájai, a déli városok és a CGI farkasok is. Igaz, emellett elmaradnak a látványos csatározások az alacsony költségvetés végett (80 millió dollárból készült a mű, s akár milyen nehéz is elhinni, ennyi kevés egy becsületes fantasy elkészítésére), de az igazi, nagy tömegeket mozgató ütközetek helyett kemény és véres közelharcokat kapunk, melyek ugyanúgy sokkolóak és megdöbbentőek, mint az akciódús csaták. Bár azt le kell szögezni, hogy a sorozat inkább az intrikákra összpontosít, akár egy drámánál, a csatatér mellett fajsúlyosabbak a különböző csoportok egymás ellenirányuló tettváltássorozatai.



Az epizódok során nem nagyon látni emlékezetes, szépen megkomponált jeleneteket. A háttérzene is erősen hiányzik, elég ritkán csendül fel. A csavarokhoz hasonlóan ezeket is az évad végére tartogatták, leginkább a fináléra. Spoiler! Egyik ilyen jelenet például Ned kivégzése, vagy Robb Észak királyává való kikiáltása, s természetesen Daenerys évadvégi jelenete a három sárkány csöppséggel. Spoiler vége. Aláfestőzenék is ezeknél a fontos, hangsúlyos jeleneteknél hallható, bár nem igazán fülbemászóak - a látvány jobban leköti az embert. Viszont azt le kell szögezni, hogy a nyitóklip zenéje remekül megkomponált mű, a legnagyobb mértékben illik a sorozat történetéhez, hangulatához.


Összességében a Trónok harcáról: könnyű szívvel és rajongást félretéve kijelenthetem, hogy az egyik legerősebb fantasy sorozat, amihez valaha szerencsém volt. Most már teljesen megértem osztálytársam, Céé aggodalmát: hogyan lehet kibírni 10 hónapig a sorozat nélkül? Egyszerű válasz persze az, hogy a regényekkel, de ugye a látvány és a remek színészek (nem írtam, de jól játszanak) hiányozni fognak.
A Trónok harcára egy 9/10-es pontszámot adnék. Számomra egy hajszál választja el a tökéletestől: igazi ötletességét csak az évad végén mutatta be, aztán eleinte nehéz volt megfejteni, hogy ki kicsoda és kinek a mije, s továbbá akadtak indokolatlan jelenetek is, mint például a prostikkal való szex közben vagy mellett előadott monológok. Ha a 2. évadra kinövi a sorozat a hibáit, akkor simán megér egy 10/10-et, persze, ha tartja a színvonalat is emellett.

2011. június 24., péntek

Baby, it's a wild world

június 24, 2011 0 Comments

Eredeti kritika: 2009.12.05.
Javított kritika: 2011.06.24.

 Manapság a Skins nagy népszerűségnek örvend hazájában és a világ többi pontján. Annyira, hogy amerikai remake is készült belőle, Angliában pedig a 6. évadnál jár. Ismerkedjünk meg közelebbről a sorozat szerkezetével, hátha megfejtjük, hogy miért is szeretik úgy.

Tartalom:
"A történet középpontjában egy csapat 17 éves kamasz áll, akik hétről hétre keverednek vicces, szívbemarkoló és olykor megdöbbentő helyzetekbe. Mindegyikük derűs és optimista gyerek, akik ismerkednek a felnőtt élettel és annak árnyoldalaival, alkohollal, szerelemmel, droggal, mindeközben feszegetik a határaikat és úgy irányítják a szüleiket, ahogyan azt csak a kamaszok tudják. Tony, a város legnépszerűbb és legsármosabb fiúja, született vezéregyéniség. Szeret jót nevetni, főként mások kárán. Gyönyörű barátnője Michelle, legjobb barátja az önbizalomhiányos szűz fiú, Sid és a kissé flúgos, de aranyszívű anorexiás lány, Cassie. De ott van még Chris, aki bármikor benne van egy jó kis balhéban, Jal, a szépreményű tehetséges klarinétos, Maxxie, aki minden fiút akar, és mindet meg is kapja. Anwar, aki vallásos családból származik, szülei tiltják a drogtól, alkoholtól, ő persze mindent kipróbál, Tony nővére Effy, aki sok dolgot tud, de a titkokat megtartja magának, a gazdag Abigail, aki folyamatos terápia és a nyugtatók világában él."
 Forrás: Port.hu

Ahogy a tartalomból is kiderül, a Skins középpontjában tizenévesek állnak, akik a kemény bulik alakjai, nem vetik meg az alkoholt és drogokat, s a mulatozásba persze egy-egy szex is belefér. Emellett persze őszinte gyerekek, akik egy kis törődésre vágynak, de nehezen kapják ezt meg, hisz szüleik nem igazán törődnek velük. Első sorban ezért lehet vonzó sorozat a Skins: manapság rengeteg tinédzser él hasonló életet és küzd hasonló problémákkal. Emberi szokás, de szeretünk magunkról történeteket hallgatni.
A Skins népszerűségének másik oka, hogy az eddigi tinédzser sorozatokban igen merészen ábrázolták a szexet és a bulikat, teljesen realisztikusan. Ez által a szereplők személyes drámái is élet közelibbek, könnyebb együtt érezni velük.
Nem csak a környezet valóságos, hanem a történet is. Igaz, vannak hihetetlen események is benne jócskán, de többnyire a Skins szereplői az élettel szembesülnek. Olyan problémákkal kerülnek szembe, amelyeket felelősséggel kellene megoldani, de legtöbbször a menekülést választják, s e döntésnek természetesen megvannak a maga komoly következményei. 

A sorozat további nagy érdeme az, hogy feszeget aktuális erkölcsi problémákat. Ilyen például a melegek elfogadása, ami Maxxie-n keresztül jelen meg. Ezt az Ankwarral való barátságán keresztül mutatták be. Az arab fiú félt, hogy az apja kiakad, ha megtudja, hogy legjobb barátja egy meleg. De pont az ellenkező történik! Ankwar papa mély vallásossága ellenére továbbra is kedveli Maxiee-t. Ha jól emlékszem, olyasmit mondott, hogy “Sokszor nem értem, mi miért van, de az istenem majd elfogadtatja velem”.  Teljesen igaza van, és nagyon is tetszett ez a jelenet a 9. részben. De most tényleg: ha az illető nem tesz semmi rosszat a társadalom ellen, tisztességes, akkor miért utáljuk azért, mert nem hasonlít ránk vagy épp a vallásunk nem fogadja el? Másik: a sorozat megmutatta, hogy mit is kellene tennie a szélsőséges vallási fanatikusnak : elfogadni az újat, de megtartani a régit. Haladni, de kicsit maradni is. És ez csak egy példa a sok közül.

 
 A Skins évadjai általában 9-10 részesek, ahol egy rész általában egy karakter köré épül - ezért akár azt is kijelenthetjük, hogy a Skins karaktercentrikus. Ismerkedjünk meg az 1. és 2. évad figuráival.
A történet tényleges főhősének Tony mondható. Nem tudtam megkedvelni a sorozatban, mert hát... egy f*sz, így kerek-perec. Kénye-kedve szerint manipulálja barátait, és amikor úgy hozza a saját érdeke, át lép rajtuk. Természetesen benne is van valami elveszett jóság, amiért mégis kötődünk hozzá, s izgulunk sorsáért. Például a 9. epizódban igazán sajnáltam a baleset miatt.
Tony mellett ott kullog hű kutyaként Sid, aki szegény, elég szerencsétlen srác. Szűz, még barátnője sincs, amit el lehet tolni, azt el is tolja. Ilyen a kapcsolata Cassie-vel is a két évad során. Pedig Sid - talán - a sorozat legjóságosabb és emberibb figurája, senki se feltételezné, hogy szándékosan csinál rosszat.
A főszereplők körét gazdagítja a csinos Michelle, Tony barátnője. Intelligens lány, viszont nagyon ragaszkodó típus. Végig kitart Tony mellett annak kellemetlen természete ellenére is. Ha nem is minden bajban, de képes megbocsátani neki, visszatér hozzá. Sokszor kellemetlen hárpia tud lenni, de egy gyengébb pillanataiban közel érezhetjük magunkhoz.

Ebből a három szereplőből áll össze - mondhatni - egy fősztori. Természetesen a többieknek is megvan a maguk története, még ha kicsit háttérben is zajlanak a Tony-Sid-Michelle hármaséhoz képest.
A "mellékszereplők" közül érdemes megemlíteni a bohókás Christ, aki még Sidnél is jóságosabb szereplő. Bármit tesz, sosem lehet utálni érte, hiszen cselekedetei mögött nincsenek különösebb okok, "csak úgy" megtörténnek. Hiába van a fiúnak nagy szíve, mégis őt éri a legtöbb csapás élete során kezdve édesanyától egészen Angie-ig.
A fiú mellett érdemes még Jalt és Cassie-t említeni. Jal az egyedüli olyan figura, aki ki akar törni családja "bilincseiből", s ezt tudással próbálja elérni. Emiatt sajnálatos a 2. évadban lévő lassú elbukása, hisz szurkoltunk neki, hogy sikerüljenek álmai.
Cassie a sorozat művész alakja, aki saját határai miatt képtelen kiteljesedni, így saját világában élve lépked a mienkben. A szerelem lehetne számára a feloldozás, de Sid tehetetlensége miatt feladja és elmenekül saját környezetéből.
A szereplőgárdában még ott van Maxxie és Ankwar. Ha gonoszak akarunk lenni, akkor ők a "kötelező kisebbségi" karakterek. Mondjuk, ha ez valamilyen mértékig igaz is, de ennek ellenére szerethetőre írták őket, plusz egy izgalmas történetet is kaptak.


 A Skins nem csak történetében kitűnő, hanem a mozgóképi kivitelezésben is. A jelenetekben számtalan jelképet, szimbólumot rejtettek el, amelyek csak még izgalmasabbá teszik a történetet. Továbbá számtalan jól felépített jelenetet láthatunk jól kiválasztott háttér zenével. Személyes kedvencem az 1. évad zárójelenete, aikor Sid megkapta Cassie levelét, amiben közli, hogy elköltöznek Skóciába. Aztán a szemüveges fiú elindul, és énekelni kezdte a “Wild World”-öt. Nem tudom, ki válogatja a betétdalokat a sorozatba, de nagyon ügyes, és az évad végére ez a szám (is) nagyon illett. Kifejezi a megbánást, a szerelmet a másik iránt. Rövid, egyszerű, de mégis remek.


Nagyon jó kis sorozat, csak ajánlani tudom mindenkinek. Rávilágít az emberek hibáira, megmutatja, milyen nehéz felnőni és néha milyen ára is van. És még azt is, hogy a szülők is kerülnek számukra kezelhetetlen helyzetekbe, amikből tinédzserek módjára próbálnak menekülni, maguk mögött hagyni a felelősséget. Néhány öncélú szexjelenettől eltekintve az egyik legjobb tinédzser sorozat a Skins, így nyugodt szívvel adok rá 9/10 pontot.

Death Note - A vélemény

június 24, 2011 5 Comments
Eredeti kritika: 2008.05.10.
Javított kritika: 2011.06.24.

Egyik osztálytársam révén volt szerencsém megnézni a Death Note című animét, magyarul. Nos, akik az anime/manga világát ismerik, azok biztosan hallottak erről a sorozatról, de akik nem, azoknak íme egy tartalom ismertetés:


Tartalom:
"Yagami Light egy átlagos életet élő diáknak tűnik. Rendkívüli tanulmányai eredményeivel és értelmi képességével mindig Japán éltanulója, leendő egyetemista. S aztán minden egy csapásra megváltozik. Megtalálja a Halállistát, amelynek képességeiben először kételkedik... hogy tényleg meghal-e az 40 másodpercen belül, akinek beleírják a nevét. A kísérletet kétszer is elvégzi, mind a kétszer beigazolódik: nem hamisítvány, tényleg működik. S ekkor valami megváltozik benne: egyéni, kiforratlan, alapvető erkölcsi normákba és filozófiai bukfencekbe ütköző igazságérzete azt súgja, hogy minden bűnözőt el kell törölni a Földről... A hatalomvágy mételye lassan felemészti az elméjét és mindenre elszántan küzd egy utópia megteremtéséért. Aki szembeszegül vele, annak erősen esélye van a Halállistára felkerülnie."
 Forrás: AnimeAddicts


Sok műfajba elhelyezhetnénk ezt az animét. Jómagam mindenképp a thriller felé hajlanék, ámde krimiként is megállja a helyét. Harmadik műfajként még a drámát nevezném meg, mivel számos személy életét veszti a történet folyamán, továbbá sajátos egy drámához hasonlóan tettváltás sorozatokon keresztül veszik fel a küzdelmet a felek.

Kicsit a karakterekre nézzünk rá, először.
Kezdjük Lighttal: hagyományos, jóképű ember, aki még okos is, s unatkozik. Egyik nap talál egy füzetet, amelyet hazavisz. Elolvasva a használati utasítást (akinek a nevét beleírják, az meghal) használni kezdte az “ártatlan” füzetet. A “note” valódiságának bebizonyításán felbuzdult, és eltökélte, megalkotja az új világot, ahol nincsenek bűnözők, amelyben ő lesz az Isten.
Ezeket végig gondolva, arra jutunk, hogy Light az őrült zsenik táborát erősíti. Mivel ebben a történetben a gyilkos a főhős, így felborul a hagyományos krimi szereposztása is: a Death Note során nem azért izgulunk, hogy miképpen nyomoz detektívünk, hanem az, hogy az antihős, a bűnöző hogyan cselezi ki ellenségeit.
Következő szereplő legyen Ł, a különös géniusz detektív. Nyugati kollégáitól látszólag eltér, de a detektív archetípusának tökéletesen megfeleltethető. Sherlock Holmeshoz vagy Poiret-hoz hasonlóan megvan a magas fokú intelligenciája, amely kiemeli az emberek közül. Továbbá megvan az önpusztító függősége, mégha nem is kapcsolódik a nikotinhoz, hanem a cukorhoz. Az archetípustól viszont annyiban tér el, hogy külsejére nem igen figyel oda, a legkényelmesebb ruhákban ül és töpreng az eseten.


Most pedig jöjjön a mi Misa Misánk. Tipikus tinédzser lány. Elég temperamentumos, mindenhez van hozzáfűzni valóra. Kicsit butácska, mivel lépései hamar kikövetkeztethetőek, de azért őt sem kell félteni, Light mellett igyekszik megfontolt lépéseket tenni, eltüntetni maga után a nyomokat. Rajongó típus, e miatt elég sok embernek idegesítő lehet.
A krimik világában talán a magányos, segítséget kérő hölgyekkel tudnánk azonosítani, de nem sok ilyen vonást találunk Misában. Ez a szőkeség inkább általános anime karakter, aki aranyosnak akar tűnni, őrülten szerelmes, bármit megtesz, amire kérik. De nem szertelensége végett vetemedik arra, hogy kideríti Kira kilétét, s csatlakozik hozzá. Misa 100%-ig egyet ért a bűnözők kiirtásával, mivel szüleivel is bűnözők végeztek.
Most pedig lépjünk át egy másik világba, amely kissé sötét a mienkhez viszonyítva, sok tenni valót nem találni, csak az unalommal találjuk szembe magunkat. Ez a Halálsitenek világa. Itt élt Ryuk, amíg le nem dobta a Földre a Halállistáját. Ryukot inkább a népmesék ördögével, krampuszával illetve gonosz manójával tudnám azonosítani. Saját, eltitkolt céljáért köt alkut a főszereplővel. Ryuk esetében ez a cél a szórakozás. Ám ennek a halálistennek emberi vonásai is vannak: szenvedélybeteg. Ne a drogra, alkoholra vagy dohányárura tessék gondolni, hanem egy almára! Ezen kívül még tekinthető ő a pártatlan isteni személynek, aki kívülről szemléli az eseményeket, de nem szól bele.

Jöjjön a véleményem:
Úgy hiszem, ez egy csillagos ötöst érő alkotás. Régen kötött le valami ennyire. A nézés közben, ha az ember kipróbálja találni a cselekményt, nagy valószínűséggel elbukik, mivel számtalan váratlan fordulattal csavarják meg a cselekményt.
A történetből természetesen a humor sem marad el. Számomra Ryuk elvonási tünetei, Misa helyenkénti vicces megjegyzései, Ł kutakodása Light után (persze mikor nem nyúlt kemény eszközökhöz) és a szójátékok a halál szóval (például “Azért egy halálisten is lehet hulla fáradt.”) tetszettek.
Ami a legjobban tetszett, azok a krimi elemek. Bámulatos, hogy a két ellenfél mennyire hasonló egymáshoz, de mégis másként gondolkodnak. Olyan, mintha végig sakkoznának. A nyomozások során pedig valamennyire fény derül a bizonyos embertípusok általános reakcióira. 
A magyar szinkronnal meg voltam elégedve, kivéve egy-két pici hibát. Először Lightot egyhangúnak találtam, aztán kicsit meglepődtem Misa gyermeteg hangján, de ahogyan a karaktere bontakozott ki, beleszoktam ebbe a hangba.
Végül a grafikája: gyönyörű! Az árnyékolás, a leheletnyi számítógépes trükkök… micsoda összhangba tudták hozni.
Minden esetre érdemes megnézni, ha valaki egy izgalmas történetre vágyik. A véleményem elég pozitív, és tényleg! Ha hordanék kalapot, az alkotók előtt megemelném. 9/10-es élmény, mivel spoiler! Ł halála után spoiler vége eléggé eltért a mangától, s így elég laposra sikeredett a történet.

Chibi leküzdötte a 735 oldalas könyvet

június 24, 2011 0 Comments
Eredeti kritika: 2009.05.22.
Javított kritika: 2011.06.24.

Az Eragonról sokan hallhattatok, első sorban azért, mert Magyarországon forgatták a filmadaptációt. Az első két kötet szinte egymást követve jelent meg magyarul, viszont a 3. kötetre sokáig kellett várni, mire a rajongók kezébe került. Érdemes volt rá várni, hiszen az író, Paolini 25 éves fejjel sokkal bonyolultabb történetet tárt elénk új regényében.
Mielőtt megismerkednénk a Brisingr című kötettel, elől járóban olvassuk el az előző kötetek tartalmát is, csak hogy értsünk is valamit a kritikából.

Tartalom:
1. kötet: Eragon:
2003 őszén a New York Times sikerlistáján nagy szenzációt keltve az élre tört egy amerikai kamasz fiú fantasy regénye, amelyért azóta versengenek a világ könyvkiadói, és már készül a filmváltozata is, mégpedig részben Magyarországon, jövő nyárra ígérik a bemutatót.
Miről szól a regény? Az árván maradt, apjáról mit sem tudó Eragont nagybátyja neveli egy eldugott faluban. A tizenöt éves fiú (éppen ennyi volt a szerző is, amikor elkezdte írni a könyvet) egy éjszaka, vadászat közben egy tükör simára csiszolt, rejtélyes kék követ talál, amely utóbb sárkánytojásnak bizonyul, és egy kék sárkány kel ki belőle. Ezzel Eragon élete egy csapásra megváltozik. Mint a sárkány gazdája, a Lovasok rendjébe emelkedik. A legendás Sárkánylovasok előző nemzedéke elpusztult a gonosz és rettentő mágusi hatalommal bíró Galbatorix király elleni harcban. Most az egyszerű falusi sihederre hárul a feladat, hogy megszabadítsa országát a kegyetlen zsarnokságtól.
2. kötet: Elsőszülött:
Eragon és Saphira megvívta élete első nagy csatáját a törpék és vardenek oldalán a Birodalom kegyetlen ura, Galbatorix és az őt támogató urgalok ellen. Bár a csatát megnyerték, a harcnak nincs vége. A súlyos sérülést szenvedett Eragon és sárkánya Ellesmérába, a tündék országába utazik, hogy ott tökéletesítse tudását, és ily módon méltó legyen a Sárkánylovasok rendjéhez. Kiképzése során nemcsak testben és a harcművészet terén edződik, hanem szelleme is fejlődik. Mestere, Oromis megismerteti a mágia magasabb szintjével, s a férfivá érő Eragon jó úton halad, hogy igazi Lovassá váljon.
 3. kötet: Brisingr:
Csak alig néhány hónapja, hogy Eragon kiejtette a "brisingr" szót, amely az ősi nyelven azt jelenti, tűz. Azóta nemcsak azt tanulta meg, hogy szavak segítségével varázslatot alkosson, hanem számtalan próbával is szembe kellett néznie. A Birodalom ellen vívott ádáz és véres csatában az Égő Mezőkön, ahol Murtaghgal és Tövissel is meg kellett küzdenie, sárkányával, Saphirával együtt kis híján odavesztek. Ám a kalandoknak koránt sincs vége - és Eragont számtalan ígéret köti, amelyeknek talán nem is tud eleget tenni. Eragon megígérte unokatestvérének, Rorannak, hogy segít kiszabadítani Katrinát Galbatorix fogságából. Roran, aki elmenekítette a falubelieket Carvahallból a Birodalom pribékjei elől, időközben rettenthetetlen harcossá vált, kiérdemelve a Vastörő melléknevet a vardenek között, akik szintén Eragonban bíznak - szükségük van erejére és tehetségére, hisz ő az utolsó szabad Sárkánylovas, akinek esélye lehet a félelmetes, velejéig gonosz, hihetetlen mágikus erővel bíró Galbatorix ellen. Eragont szorítja az idő és a rengeteg feladat: még annyi mindent kell megtanulnia a mágiából, meg kell győznie a törpéket, hogy álljanak Nasuada királynő és a vardenek mellé, el kell látogatnia Ellesmérába a tündékhez... Vajon képes lesz-e ez az egyszerű parasztfiú arra, hogy egyesítse a lázadó erőket, és megdöntse a zsarnok király uralmát? Hogy hogyan végződik a Birodalom és alattvalói, valamint a törpék, tündék, sárkányok, mágusok sorsa, azt Az örökség tetralógia készülő, negyedik kötetéből tudja majd meg a Kedves Olvasó.
  Forrás Libri.hu

 Forrás: ElizaLento

Mielőtt nekikezdek, ezen a ponton kijelentem, hogy a fogalmazásom bővelkedik spoilerekkel (előzetes részekkel), aminek nem örülnének azok az emberek, akik még nem olvasták el a könyvet. Ha Te ilyen ember vagy, akkor kérlek, figyelj a spoiler jelzésre, vagy ne olvasd el a továbbiakat! A saját érdekedben.
Miután ezt mindenki tudomásul vette, jöjjön a kritika! Szerintem a könyvben szereplő tartalom nem lett "ütős". Ha az alapján ítéltem volna meg a könyvet, talán végig se olvasom. De azért bíztam a gyerekben (így hívom Paolini uraságot), hogy a történet szempontjából mutat nekem valami újat. Lássuk, hol csalódtam és hol nem….
Hát, most kicsit pirulok, mert nem emlékszem az első fejezetekre. Csak annyi dereng, hogy Eragonnal és Rorannal indított az író… következő emlékem az, hogy elindultak kiszabadítani Katrinát.
Elértek egy barlanghoz, ott összefutottak rég nem látott ismerőseikkel, a r’azacokkal és azok hátasaikkal. Aztán megkezdődött a nagy csete-paté, ahol természetesen a rossz fiúk buktak el.
Ez után történt meg ebben a kötetben az első "több szálra bontás". Miután Katrinát kiszabadították börtönéből, Eragon elvált unokatestvérétől és sárkányától, azzal a kifogással, hogy felkutatja a r’azacok tojásait illetve a másik, életben maradt tagot. Spoiler! Viszont az igazi ok Katrina apja, az áruló Sloan volt. Ő is a börtönben volt, viszont Eragon elaltatta a férfit, miközben unokatestvére Katrinával foglalkozott. A Lovas meg akarta valahogy büntetni az árulót, és ezért szakadt el egy kicsit családjától… Spoiler vége.
És itt megállnék a tartalommeséléssel. Voltaképpen nem is ez a feladatom, meg hihetetlen sokáig tartana leírni az egész 3. kötet cselekményét. A továbbiakban azokat a részeket emelném ki, amelyeken elgondolkodtam, nagyon tetszettek, vagy éppenséggel nem. 

Először is nézzünk körül a vardenek (lázadók) főhadiszállásán. Ott mindig van valami zsibaj és mozgolódás (ezzel azt sugallom, szeretem azokat a részeket a könyvben). És a legtöbb dolog a vezérnő, Nasuada körül történik. Először is ott vannak a Lappantyúk(ok). A név választás nagyon tetszett a fordítók részéről. Spoiler! Meg jó húzásnak tartottam, hogy Nasuada szövetségeseivé tette az urgalokat. Spoiler vége. Viszont az egyik róla szóló fejezetben volt az első olyan érzésem, hogy belehányok a könyvbe, azaz elég naturalisztikusra sikeredett. Ez a Hosszú kések próbája című fejezetnél esett meg.  Egy férfi kihívta Nasuadát egy a próbára. Az egésznek az a lényege, hogy az nyer, aki több sebet ejt a karján. Amelyik nyer, az elnyeri a vardenek és a nomád törzsek támogatását. Jó, a feltétel kikötésnél még semmi bajom nem volt, de amikor a gyerek (igen, Paolini uraság) elkezdte leírni azt, hogy hogyan vágják meg a karjukat, hogy csurog végig a vér a karjukon, és a sebeik hogy lüktetnek… éreztem, a karomból fejembe folyik a vér, és alig bírom tartani a könyvet. Szó-szó, a regény végre tudott szavakkal hatni, a leírt cselekményt el tudta képzeltetni. 

Forrás: HotaruYagami

Most jöjjön Eragon és a nyuszik helyzete.
Aki olvasta a 2. kötetet, az tudja, hogy a főhős vegetáriánus. Viszont Saphira nem, ő a csúcsragadozó, hülye lenne vega lenni. Ez a táplálkozási ellentét a 3. kötetben is előjön. A főhős igaz ódzkodva, de ismét eszik húst. De eddig nem akart, mert képességeinek köszönhetően, érzékeli az állatok elméjét. És ezen a ponton letettem a könyvet, és elgondolkodtam. Hogy ebben lehet valami. Rengeteg kutatásról olvastam állatokkal kapcsolatban, nem rég a csibékről: azt kutatták, hogy vannak-e számolási képességeik és bizony vannak!  Sok ember azt hiszi, az állatok buták, nem éreznek semmit,  pedig a maguk módján okosak, éreznek is, és nem csak ingereket. Ha így nézzük, akkor Eragonnak kell igazat adni. Rossz dolog elpusztítani egy értelmes lényt azért, hogy mi megegyük. Viszont abban a sárkányunknak kell igazat adni, hogy muszáj elpusztítanunk más lényt, hogy mi éljünk. Ez a természet rendje. Arra akartam jutni ezzel a sok példálózással, hogy dicséretes modern erkölcsi kérdések behozatala a fantasy világba. A műfaj igen alkalmas arra, hogy burkoltan kimondhassa az író a véleményét, még ha csak ilyen témákban is.

A könyvben a Vérfarkas című fejezetet vártam a legjobban. Igazából a cím csigázta fel a fantáziámat. Gondoltam, a vérfarkas csak magára a lényre utalhat, és kíváncsi voltam, hogy milyen lesz a vérfarkas ebben a fantasy világban: köztudott, hogy ők inkább a horror irodalom lényei. Spoiler! Végül be lettem csapva. Kiderült, hogy ez a vérfarkas nem más, mint a bundás tünde, Blödhgarm. Kicsit csalódtam. Spoiler vége.
Nem tudom, hogy történetileg ez jön-e, de most  a szerelmi szálra fogok kitérni. A 3. kötetben az író alább hagyott az Eragon-Arya vonallal, nagyobb hangsúlyt kapott Roran és Katrina (ami érthető is). Kicsit ezekről a részekről írnék. Azzal kezdem, ami nem tetszett: Katrina karaktere. Nagyon-nagyon sokszor hangoztatja, mennyire szereti férjét. Az rendben van, hogy szereti, de állandóan el kell ezt mondani? Unalmas, monoton a szeretnek ez a fajta érzékeltetése. Viszont a csókokból, ölelésekből se volt hiány, ez is érzékeltette a kettejük kapcsolatát, csak a "szeretlek" felé billent a mérleg, sajnos.

Jöjjenek most a törpék. Ez az a rész, amit nagyon untam. Ugye, az volt, hogy a törpék királya anno meghalt, és újat kell választani. Ez úgy ment, hogy a hét törpe törzs leadják voksaikat egy-egy jelölt mellett. Aki a legtöbb voksot kapja, az lesz az új király. De ha döntetlen helyzet alakul ki, akkor ismét szavazásra kerül sor. Most felsorolom azokat a tényeket, amik hihetetlenül idegesítettek:
Könnyen ki lehetett következtetni az eseményeket. Ahogy a regényben Eragon, én is untam a törpék csámcsogását a törvényeken, a lassú megbeszéléseket. Jó, az író figyelmeztetett minket, de jobban felpörgethette volna. Voltak izgis részek (merénylet, törzs kiátkozás), de nem tartottak sokáig. Sokkal nagyobb hangsúlyt kaptak a tárgyalások. Aztán végül ki lett a király? Spoiler! Persze, hogy Orik, miért is ne. Spoiler vége

A törpék után térjünk át Saphirára, egy kicsit. A 3. kötetben a többszöri elválások miatt ő is kapott külön fejezeteket. Az egyik ilyen a Látkép volt, ahol az eseményeket a sárkány gondolatain keresztül láthattuk. Ami ebben a részben tetszett, az az állat beszédstílusa, szóhasználata (pl. reggeli-meleg-szél-lapos-föld-felett, kerek-fülű-kétlábúak). Valamiért aranyosnak találtam és illett a karakterhez.

A törpekoronázás után, Eragon és Saphira újratalálkozása után jöttek a számomra érdekes és izgalmas részek. A két ifjú kikönyörögte Nasuadánál, hogy elmehessenek tanítóikhoz, Oromishoz és Glaedrhez  azzal a céllal, hogy befejezzék tanulmányaikat.
A tartalomjegyzéket elnézve, sejtettem, nem sok jót várhatok, azonban az író inkább meglepett, ráadásul két egész jó csavarral. Spoiler! Egyik a főhős múltjára vonatkozott. Kiderült, ki is az igazi apja, s muszáj kihangsúlyoznom az igazit. Ugyanis a 2. kötetben Morzant nevezték ki Eragon apjának. Most kiderült, igazából Brom volt az apja. Ezen nem lepődtem meg, mert a könyv amerikai megjelenése után néhány héttel Chewval utána néztünk a tartalomnak, és sajnos egy elég rendes leírást találtunk, amiben ez a kis titok is benne volt. Ha nem tudom, biztos meglepődök. Spoiler vége. Bár azt meg kell jegyeznem, hogy Selena karaktere elég csapodárra sikerült, nem tűnik fel jó színben Eragon édesanyja.
A másik "nagydolog", az a Szívek szíve volt, az Eldunarí, a Sárkányszív. Most gonosznak fogtok gondolni, de azt hittem, valami hasonló lesz, mint a Sárkányszív filmben. De szerencsére kellemes csalódás ért. Spoiler! Le is írom, milyen a Paolini által kitalált sárkányszív: tulajdonképpen nem más, mint egy drágakő, ami az állatban van. Nevezhetnénk az ő mentőcsónakjának is, ugyanis ha meghal, attól még a lelke beleköltözhet az elpusztíthatatlan szívbe, és tovább élhet az idők végezetéig. De Oromis elárulja, hogy a történetünk negatív alakja, Galbatorix ezt is rossz célra használta fel: a szívekből nyeri erejét. És íme itt az új cél: megkeresni a sárkányszívek lelőhelyét, hogy a király ne férhessen hozzájuk. Ha legyengül, már könnyű lesz legyőzni. Ezt a tanítók is tudják, ezért Glaedr felöklendezte a Szívét, hogy tanítványainak ezzel erőt adjon. Aztán Oromis és sárkánya úgy döntenek, megmutatják magukat a Birodalomnak, és ők is csatába indulnak, csak nem Feinsterbe, hanem Gil’eadba, ahol épp Islanzadí királynő állomásozott tündéivel. Spoiler vége.

Forrás: Nicochi

Mielőtt Eragonék Feinsterhez mentek volna, elmentek a kovácshoz. Rhunön, a tünde kovácsasszony elvállalta a feladatot, hogy lovasfegyvert készítsen. Kieszelt egy módszert, amivel eleget tehet a Lovas kérésének, és esküjét se szegheti meg. De mielőtt megkezdődött volna a fegyvergyártás, kellett szerezni alapanyagot: csillagot. A páros a váltott macska szavaira emlékezve elmentek a Menoa fához, hogy alapanyagot találjanak. Spoiler! Az alapanyagokkal megkezdődhetett a kovácsolás, mely a következő módon ment: Rhunön saját gondolataival irányította Eragont. Tehát fizikailag a lovas kovácsolt kardot. A tökéletes fegyver megszülethetett, a tünde pedig nem szegte meg ígértét. Nagyon jó megoldás, nekem nagyon tetszett. Spoiler vége.

A regény a feinsteri csatával zárult. Megkönnyebbülésemre ez nem volt olyan véres csata, mint amiket Roran vívott. Ennél a fejezetnél igyekeztek a katonákat a vardenek oldalára átállítani. Többé-kevésbé sikerült is. Eközben a Szívek szívén keresztül betekintést nyerhettünk a gil’eadi ütközetbe is. Ez a két szálra bontás jó húzás volt az írótól, nagyon is tetszett.
De vissza a feinsteri csatára. Hogy a jófiúk nyerjenek, be kellett hatolniuk a város központjába, ahol az úrasszony bujkált három varázslója társaságában. Eragon, Arya és Saphira némi erőfitogtatás után bejutottak az épületbe. Spoiler! Sikeres tárgyalások folyamán megtudták, hogy az úrasszonyt kényszerítették, hogy a király szolgálatába álljon. Eragonék békén is hagyták a nőt, minden figyelmük a három kántálóra fordult. Hiába győztek le két varázslót, a jófiúk pechére a harmadik sikeresen befejezte igézését: létre hozott egy Árnyat. Hőseink kicsit megijedtek, de közös erővel legyengítették az Árnyat, majd Arya szíven szúrta. Ezzel a tündehercegnő is kiérdemelte az Árnyékölő nevet.
Eközben Gil’eadnál Oromis meghalt, Glead pedig lelke pedig egyedül maradt a Szívek szívében. Így ért véget a 3. kötet. Spoiler vége.
A finálé nagyon-nagyon tetszett. Nem is lehetett volna mást elképzelni. És annak is örültem, hogy közvetve ugyan, de láthattuk Galbatorixot is. Mellesleg neki az író jó kis szóforgatást írt.
És végül összegeznék. Nagyjából tetszett a könyv, sokkal rosszabbra számítottam. Amit kiemelnék, hogy az író az első két kötethez képest még többet fejlődött írásilag és fogalmazásilag. Akkor burkoltan, de tovább foglalkozott a gyilkosság utáni lelkiismerettel, a környezetvédelemmel, erkölcsösséggel, és rasszizmussal (urgal vs. ember részre gondolok itt). Akkor az új szavak könnyebben megjegyezhetőek és kiejthetőek. Aztán a borító: élőben csodaszép. Az arany és a fekete tökéletes kompozíció. Nagyon szép munkát végzett az illusztrátor. Ja, és remélem, az utolsó kötet sárkánya smaragdzöld lesz.:)
Aztán még néhány rossz dolgot is felsorolnék. Ugye, amit említettem, hogy az író sok részt nagyon elhúz, a romantikus részek pedig még kidolgozatlanok (igaz, nem ez a történet fő mozgatója, meg férfi írja, de ha már van benne szerelem, legyen kicsit kidolgozottabb).
No, de ezek ellenére várom az Örökség tetralógia befejező kötetét, a 4. részt. Paolini uraság azt ígérgeti, nagyon izgalmas lesz az utolsó könyv. 2011. novemberére jelenik meg az USÁ-ban, itthon valószínűleg 2011 tavaszára. Majd akkor ismét írok Eragonékról. Egyelőre az utolsó kalandom vele 8/10.

Túl a 100-on

június 24, 2011 0 Comments
Sziasztok!

Hihetetlen, de az Antigané túl van a 100. bejegyzésen, fél év alatt!


 Igaz, nincs nagy olvasó közönségem, de akik kitartottak a blog mellett, azoknak köszönöm. A 100. bejegyzésre 2011.06.22-én került sor, címkéje film és a Parfüm című alkotásról szólt.
Nézzük az elmúlt fél év bejegyzéseinek statisztikáját:
Bejegyzések:
  •  Film címkével: 55 kritika
  •  Könyv címkével: 18 kritika
  •  Sorozat címkével: 8 kritika
  •  Anime címkével: 9 kritika
  •  Képregény címkével: 5 kritika
  • Színház címkével: 1 kritika
  •  Egyéb címkével: 8 kritika
A többi (például média óra vagy suliújság) csak sallang. Mondjuk így is van négy bejegyzés, amelyeket két címkével illettem.

Természetesen ennyivel nem állok le. Továbbiakban is várhatóak kritikák mindenféle médiumból és műfajból. A közel jövőben is várhatóak bejegyzések, jelenleg ezek vannak betervezve:
  •  Hanna - Gyilkos természet
  •  Trónok harca
  •  Haibane Reinmei

A közel jövőben még tervezek áthozni a régi blogon maradt bejegyzéseket, mint például az Eragon 3. kötetének elég részletes bemutatását vagy a Rómeó és Júlia anime, vagy a Skins első két évadának összefoglalója, esetleg a Death Note boncolgatása. Ezek a véleményes bejegyzések egy kis átalakításra szorulnak, de hamarosan olvasható állapotba kerülnek itt, az Antiganén. Mivel egész sok a régi cikkem, így bevezetek egy új címkét, a "régi blog"-ot (micsoda megerőltetés kellett e név kitalálásához, hehe). Továbbá a Harry Potter és a Félvér herceg és az Abigél cikkeknél visszakerülnek a képek, amelyek anno elvesztek a költöztetés során.
A közel jövőben esetleg egy új, nyárias, a blog profiljához jobban illő desing várható, de ez inkább maradjon a távoli jövő zenéje, mintsem a közelié.

További kellemes vakációt, mindenki legyen boldog és felszabadult, még ha néha esik is az eső.
Üdv,
Zsofia1 vagy Chibi Zsó vagy Ahogy tetszik

Forrás: P0RG

Follow Us @soratemplates