Antigané: Daryl Hannah

A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Daryl Hannah. Összes bejegyzés megjelenítése

2011. június 28., kedd

Hit Girl a tundráról

Chibi Zsó június 28, 2011 0 Comments

A Super 8 helyett kellett másik filmet keresnem, amit Vivivel megnézhetünk, így a moziműsort böngészve láttam meg a Hanna - Gyilkos természet című filmet. A filmes blogokon nagyon várták, a bloggerek ódákat zengtek róla. Lássuk, valóban érdemes volt-e Hannára várni.

Tartalom:

"Hanna (Saoirse Ronan) egyszerű kamaszlánynak látszik. De olyan erős, gyors, ravasz és kitartó, mint egy profi zsoldos katona. Apja, a CIA egykori ügynöke (Eric Bana) az északi sarkkörön túl, Finnország néptelen tundráin nevelte fel. Amikor a férfi úgy érzi, hogy a lány felkészült, visszaküldi a civilizált világba, és egy feladatot bíz rá.
Hanna egy számára teljesen ismeretlen közegbe kerül, amit eddig csak könyvekből ismert. Nyomában a kegyetlen ügynökökkel, és egy titokzatos nővel (Cate Blanchett) a lány egyre közelebb kerül kitűzött célpontjához. Ám eközben egyre többet kénytelen megtudni saját életéről és múltjáról. Pedig, aki eleget tud a múltjáról, az megpróbálja kikövetkeztetni a jövőjét is: és ott vár a legújabb, legnagyobb meglepetés."

Forrás: Port.hu

Azt mondom, érdemes volt erre a filmre várni. Igaz, a történet nem nagy eresztés. Ahogy a Kill Bill esetében is, itt is a revánson van a hangsúly, nem a cselekményen. Hanna célja elvégezni a rá kiszabott feladatot, és kész. Ezt az alapkoncepciót próbálták a CIA-kutatással megbonyolítani, de igazából fölösleges volt. Maga a cselekmény nem tartott sehová, s ezentúl sem túl izgalmas. Marissa és Erik közötti párbeszédekből könnyű kikövetkeztetni Hanna múltját. A cselekményben viszont érdemes kiemelni, hogy ugyanúgy végződött, ahogy elkezdődött: "Majdnem a szíved volt" - vagy ehhez hasonló mondat hangzik el. Habár kicsit Tarantino-ra hajaz ez a befejezés, azért ötletes és "szívet melengető" egy filmrajongónak.

Az már biztos, hogy ezt a filmet nem a hűde izgalmas sztoriért fogjuk szeretni. De valami mégis oda tudott szögezni a vetítőterem székébe, valami nem hagyta, hogy felálljunk és kisétáljunk.
Hanna hiába emlékeztethet minket a Kick-Ass Hit Girljére, mégis képes elvinni hátán az egész filmet. Ehhez részben hozzájárul Saoirse Ronan hihetetlen színészi játéka, továbbá a karakter látványos fejlődése. Az apa kilöki a civilizált világba lányát, aki újszülöttként fedezi fel annak minden rejtélyét és csodáját - amelyekről eddig csak könyvekből hallott. Életében először találkozik emberi érzésekkel, először szeretik igazán és tud ő is viszont szeretni. Ez a felfedező út teszi igazán izgalmassá a filmet. És az utazás során olyat találunk Hannában, amely az említett Hit Girlből hiányzik: gyermekiséget. A tizenhat éves lány teljes gyermeki naivitással szemléli a spanyol zenészeket, ül fel a motoros fiú mögé és élvezi a száguldást. A gyilkoló gép bizonytalan lépései az emberek világában teszik igazán szerethetővé a figurát.
Hanna tökéletes ellentéte a fő gonosz, Marissa Wiegler, akit teljes átéléssel Cate Blanchett játszik. Vörös hajszíne alapból az ellentét érzését fejezi ki a főhős szőke fürtjei mellett. Wiegler hiába jön a társadalomból, hiányzik belőle az emberség, talán félelmetesebb gyilkológép Hannánál is. A film során a két összecsapni készülő szereplő nem találkozik, csakis a fináléban - akár, egy drámánál (mondjuk Bánk bán), ahol a feleknek nem kiegyenlítettek a módszerei, de végül sor kerül a végső összecsapásra, és persze csak egy személy győzhet.
Hanna és Marissa összecsapása szintén az egyik legjobban megkomponált jelenet (ezekről később); ötletes, hogy a fő gonosz a farkas hullámvasútból lép elő.

Hanna jellemfejlődése mellett érdemes megemlíteni magának a műnek a kivitelezését. Az operatőri munka mindenképpen dicséretes. A gyakori lassú svenkelések éles képű tájakat, városokat tár a néző szeme elé, a gyorsak pedig remekül fókuszáltak a verekedő felekre az akciójelenetek során. Gyakoriak a premier és szuper plánok, amelyek egyes jeleneteket meghitté (például Hanna és Sophie beszélgetése), vagy feszültté tesznek (bármelyik akciójelenet). Továbbá a film nem riad vissza a világ teljes bemutatásától, a szarvas belektől kezdve az emberi vércseppekig nagyon is naturalisztikus.
A mesterien megkomponált képek mellett (vajon fogják-e Oscarra jelölni?), a vágás is érdemel pár szót. A Hanna alatt a The Chemical Brothers modern és pörgős dalait hallhatjuk az akciójelenetek alatt. Az aláfestő zene teljesen összhangban van a vásznon látott képekkel, sokszor ki is egészítik egymást (például a szeméttelepen játszódó üldözéses jelenet). Monumentális küzdelmeket nem látunk, csak hatásos közelharcokat, amelyek pörögnek, a kamera minden mozdulatot a lehető leggyorsabban követ.

Összességében Hanna - Gyilkos természet nem egy rémes film, sőt, egész jó. Bár a történet hiányzik belőle, egy-két furcsa jelenet is akad benne (például Grimm vonulása komoly zenére - az nem volt valami szép), de a főhős lányka, a mesterien kidolgozott jelenetek és csodaszép tájak mindenképpen kárpótolnak: így a film az én ízlésem szerint megérdemel egy 8/10-es pontszámot.

2011. április 24., vasárnap

Bosszú, bosszú, bosszú

Chibi Zsó április 24, 2011 0 Comments

A Kill Bill 1. és 2. megtekintéséhez a rendező neve, Tarantino vezetett el. Filmek, amiket tőle láttam, tetszettek, így gondoltam megnézem a kung fu filmeket idéző művét is.

Tartalom:

Kill Bill:

"A Menyasszony (Uma Thurman) egykor hírhedt bérgyilkosnő volt, egy világklasszis női bérgyilkos-csapat tagja. Ám terhes lett és férjhez akart menni, de a főnök ezt nem hagyhatta. Az esküvője napján a csapat vezetője, Bill (David Carradine) mindenkit lemészárol. A Menyasszony utolsó szavaival tudatja Bill-lel, hogy várandós, és az ő gyerekét hordja szíve alatt. A nő nem hal bele a fejlövésbe, hanem ötévi kóma után véres bosszút esküszik főnöke és egykori csapattársai ellen. Senki nem tudhatja, mikor fog következni a listán. Csak egy biztos: Bill lesz az utolsó a sorban."

Kill Bill 2.

"A Menyasszony végzett két egykori társával, majd tovább folytatja bosszúhadjáratát. A halállistáján Budd és Elle következik. Miután rendezi a számláját Bill öccsével és Elle-lel, aki a bérgyilkosokból álló csapaton belül a legfőbb vetélytársa volt, Mexikóba megy, hogy megtalálja utolsó áldozata rejtekhelyét. Már csak egyetlen cél lebeg előtte: megölni Billt, az egykori főnökét és szeretőjét, gyermekének apját. Közben kiderül, hogy lánya, akivel várandós volt a mészárlás idején, és azt hitte, hogy meghalt, mégis életben van."

Forrás: Port.hu

Kétszer két órás filmén keresztül Tarantino alaposan kijátszhatta magát, mint egy gyerek a játszótéren, főleg a Vol 1. során. Suhant a kard, repültek testrészek és szelte az utakat a Puncimerci - ebből áll nagyjából az első rész. Ezek az elemek részesei a Menyasszony könyörtelen bosszújának.
A Kill Bill öldöklése már egy horror filmét szégyeníti meg. Először pislogva ülünk a kaszabolások láttán, a film tetőpontja fele pedig már röhögünk, mivel annyira lehetetlen és hatásvadász minden harcjelenet, hogy már tényleg nevetséges. De nem is ez a film erőssége, ez csak a szokásos Tarantinós vonás: sokkoljuk vérrel az átlag mozizót és figurázzuk ki a műfaj jellemzőit.
Ami miatt szerethetik a Kill Bill-t, az a történet mondanivalója, amely a Vol 2. megnézésével fogalmazódik meg a nézőben. Megértjük a Menyasszony bosszújának okát, láthatunk egy egész groteszk boldog család képet. Továbbá mindkét filmben sziporkázik a rendező: a szereplők szájából itt is tartalmas, emlékezetes párbeszédek hangzanak el, amelyek igaz, lassítják a cselekményt, viszont mégsem unatkozunk. Személy szerint, én ezekért a párbeszédekért szeretem Tarantinót.

Aztán a történet körítése. Szép tájakra kalauzol el bennünket, leginkább Japán tetszett. Bár azt ki kell mondani, hogy a japán kertes leszámolás kicsit giccses volt. Sok a hatásvadász póz, de ezt már feljebb kifejtettem. Na meg a színészek! Tarantino a szakma nagyjait vagy ügyes színészeit szedte össze, mint például Uma Thurmann, David Carradine és még sorolhatnánk. Nem tűnnek mesterkéltnek, teljesen lazán játsszák el a rájuk osztott szerepeket. A Vol 2. végén pedig igazán jól sikerült a színészeknek a drámai rész, kicsit könnyfakasztó is volt.
Ami miatt biztosan mindenki emlékezni fog a filmre, az a zenéje. Bárki, akinek említem a Kill Bill-t, mindjárt a Whistle Songra asszociál és a további jó kis dalokra, amelyek teljesen illeszkednek az üldözős-harcolós-bosszúállós sztorihoz. És ha zene meg Whistle Song, tele van a két rész jól megszerkesztett jelenetekkel. Vol 1.-ből a kedvencem a fütyülős rész, a Vol 2.-ből pedig a koporsós - hihetetlenül izgalmas ötlet, hogy a néző nem lát semmit, csak a főhős nyögéseit hallja. Még a Vol 1.-ből kiemelném O-ren Ishi történetét, amit a japán animáció tiszteletére animával (anime stílusban) láthattunk. Ebben a tíz perces flashbackben lehetett érezni leginkább a képregényszerű hatást, amely amúgy az egész filmen végigkövethető.

Első nekifutásra ezek ragadtak meg a filmekben. A Vol 1. 6/10 számomra (puhány vagyok, nem bírtam a sok öldöklést, plusz olyan érzésem volt, mintha egy helyben toporogna a főhős), viszont a Vol 2. kellemes kikapcsolódás volt, arra egy 8/10-et adnék. A két film közös pontszáma pedig legyen 7/10. Elszántabb Tarantino rajongók biztos többször végignézték már a Kill Bill-t, és minden erényét felfedezték. Aki pedig nem látta, annak legalább egyszer az életben érdemes megnézni a két filmet. Ha nem is lett belőle kultfilm, de azért nem lehet elmenni mellette érdektelenül.

# 2003 # 2004