Antigané

Naiv és megtámadhatatlan gondolatként ott van mindenkiben az, hogy a testvérek minden körülmények között szeretik egymást. Azonban az élet gyakran bebizonyítja ennek ellenkezőjét. Vannak testvérek, akik nem jönnek ki. Ezt a történetet meséli el a Vágy és Vezeklés is.

A borító becsap minket, meg a fura magyar cím is: elsősorban ez nem szerelmi történet. Ahogy az eredeti cím, az Atonement is utal rá, ez a történet vezeklésről, bűnhődésről és megbékélésről mesél. Van vágy is, de  igazából mellékes szál. Mindennapos dolgokról van itt szó, melyek komoly problémákat okozhatnak, és okoznak is. A tettet hosszú éveken tartó vezeklés követi, majd legvégül a megbékélés. Dióhéjban ezt meséli el az Atonement, a tényleges főhős és narrátor, Briory Talis szemén keresztül. Amit kicsit sajnálok, hogy a néző ki van segítve a narrációt illetően: nem csak azt látjuk, amit Briory, hanem azt is, amit Cee és Robbie is, és így nem vagyunk - úgymond - megvezetve. Pedig sokkal izgalmasabb lenne a történet, ha csak a kislány szemszögéből követnénk végig az eseményeket: úgy sokkal nagyobb hangsúlya lenne a tévedésnek, és az azt követő vezeklésnek, ami nem más, mint a rossz viszony a testvérrel, Cee-vel.
Egy angol kritikában azt olvastam, hogy a Vágy és Vezeklés egy szerelmi történet és még több. Számomra a szerelmi szál volt a legkevésbé hangsúlyos. Vagyis inkább fogalmazzunk úgy, hogy a szerelem a vezeklésnek a része itt. Cee és Robbie egy forró nyári napon szerelmesednek egymásba és lesznek egymáséi. És miután Robbie-nak el kell mennie otthonról, még kitart Cecilia mellett, ahogy a lány mellette is. Ez mind és szép, de szerintem már több helyen is láthattunk ehhez hasonló történeteket. Bár, el kell ismerni, ahogy Keira Knightley mondta, hogy "Come back to me" (Gyere vissza hozzám) valami tiszta szeretetet adott az amúgy már közhellyé koptatott szavaknak.

A történetet illetően fele-más érzéseim voltak: hol nagyon magával tudott ragadni, hol pedig egyáltalán nem tudott megfogni. Azt viszont mindenképpen meg kell említeni, hogy a kivitelezés csodálatos. A korabeli ruhák szemet gyönyörködtetőek, a tájak tipikus angol tájak, de lélegzetelállítóak: ahogy a hullámok megtörnek a part szikláin, a fűvel fedett homokos tengerpart... Sokat ad a film hangulatához. Ami pedig igazán sokat tesz hozzá a hangulathoz, az a zene. Briory-hoz írt zene, az írógép kattogásos melódia mindenképpen emlékezetes, de a többi dallam is kellemes. Ezért az írógépes szimfóniáért megérte Oscar-t adni a filmnek.

Összegezve a Vágy és Vezeklést, azt kell mondanom, hogy eléggé felemások az érzéseim vele kapcsolatban. Ahogy már említettem, volt ami nagyon tetszett, és zseniálisnak tartok, de akadtak bőven olyan dolgok, amik nem igazán fogtak meg. Így értékelem 7/10-re a filmet: egyszer meg lehet nézni, hisz van benne ráció, de valahogy mégsem az igazi. 

A Super 8 helyett kellett másik filmet keresnem, amit Vivivel megnézhetünk, így a moziműsort böngészve láttam meg a Hanna - Gyilkos természet című filmet. A filmes blogokon nagyon várták, a bloggerek ódákat zengtek róla. Lássuk, valóban érdemes volt-e Hannára várni.

Tartalom:

Forrás: Port.hu

Azt mondom, érdemes volt erre a filmre várni. Igaz, a történet nem nagy eresztés. Ahogy a Kill Bill esetében is, itt is a revánson van a hangsúly, nem a cselekményen. Hanna célja elvégezni a rá kiszabott feladatot, és kész. Ezt az alapkoncepciót próbálták a CIA-kutatással megbonyolítani, de igazából fölösleges volt. Maga a cselekmény nem tartott sehová, s ezentúl sem túl izgalmas. Marissa és Erik közötti párbeszédekből könnyű kikövetkeztetni Hanna múltját. A cselekményben viszont érdemes kiemelni, hogy ugyanúgy végződött, ahogy elkezdődött: "Majdnem a szíved volt" - vagy ehhez hasonló mondat hangzik el. Habár kicsit Tarantino-ra hajaz ez a befejezés, azért ötletes és "szívet melengető" egy filmrajongónak.

Az már biztos, hogy ezt a filmet nem a hűde izgalmas sztoriért fogjuk szeretni. De valami mégis oda tudott szögezni a vetítőterem székébe, valami nem hagyta, hogy felálljunk és kisétáljunk.
Hanna hiába emlékeztethet minket a Kick-Ass Hit Girljére, mégis képes elvinni hátán az egész filmet. Ehhez részben hozzájárul Saoirse Ronan hihetetlen színészi játéka, továbbá a karakter látványos fejlődése. Az apa kilöki a civilizált világba lányát, aki újszülöttként fedezi fel annak minden rejtélyét és csodáját - amelyekről eddig csak könyvekből hallott. Életében először találkozik emberi érzésekkel, először szeretik igazán és tud ő is viszont szeretni. Ez a felfedező út teszi igazán izgalmassá a filmet. És az utazás során olyat találunk Hannában, amely az említett Hit Girlből hiányzik: gyermekiséget. A tizenhat éves lány teljes gyermeki naivitással szemléli a spanyol zenészeket, ül fel a motoros fiú mögé és élvezi a száguldást. A gyilkoló gép bizonytalan lépései az emberek világában teszik igazán szerethetővé a figurát.
Hanna tökéletes ellentéte a fő gonosz, Marissa Wiegler, akit teljes átéléssel Cate Blanchett játszik. Vörös hajszíne alapból az ellentét érzését fejezi ki a főhős szőke fürtjei mellett. Wiegler hiába jön a társadalomból, hiányzik belőle az emberség, talán félelmetesebb gyilkológép Hannánál is. A film során a két összecsapni készülő szereplő nem találkozik, csakis a fináléban - akár, egy drámánál (mondjuk Bánk bán), ahol a feleknek nem kiegyenlítettek a módszerei, de végül sor kerül a végső összecsapásra, és persze csak egy személy győzhet.
Hanna és Marissa összecsapása szintén az egyik legjobban megkomponált jelenet (ezekről később); ötletes, hogy a fő gonosz a farkas hullámvasútból lép elő.

Hanna jellemfejlődése mellett érdemes megemlíteni magának a műnek a kivitelezését. Az operatőri munka mindenképpen dicséretes. A gyakori lassú svenkelések éles képű tájakat, városokat tár a néző szeme elé, a gyorsak pedig remekül fókuszáltak a verekedő felekre az akciójelenetek során. Gyakoriak a premier és szuper plánok, amelyek egyes jeleneteket meghitté (például Hanna és Sophie beszélgetése), vagy feszültté tesznek (bármelyik akciójelenet). Továbbá a film nem riad vissza a világ teljes bemutatásától, a szarvas belektől kezdve az emberi vércseppekig nagyon is naturalisztikus.
A mesterien megkomponált képek mellett (vajon fogják-e Oscarra jelölni?), a vágás is érdemel pár szót. A Hanna alatt a The Chemical Brothers modern és pörgős dalait hallhatjuk az akciójelenetek alatt. Az aláfestő zene teljesen összhangban van a vásznon látott képekkel, sokszor ki is egészítik egymást (például a szeméttelepen játszódó üldözéses jelenet). Monumentális küzdelmeket nem látunk, csak hatásos közelharcokat, amelyek pörögnek, a kamera minden mozdulatot a lehető leggyorsabban követ.


Összességében Hanna - Gyilkos természet nem egy rémes film, sőt, egész jó. Bár a történet hiányzik belőle, egy-két furcsa jelenet is akad benne (például Grimm vonulása komoly zenére - az nem volt valami szép), de a főhős lányka, a mesterien kidolgozott jelenetek és csodaszép tájak mindenképpen kárpótolnak: így a film az én ízlésem szerint megérdemel egy 8/10-es pontszámot.