A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Tűz és Jég dala. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Tűz és Jég dala. Összes bejegyzés megjelenítése

2016. július 4., hétfő

És végül a hype győzött

július 04, 2016 0 Comments

A tavalyi értékelésemben is írtam, hogy az alapanyagból való kifogyás (Martin nem írta még meg a folytatást) fog rendesen fejtörést okozni a Trónok harca 6. évadában. Könyvolvasóként nem is vártam az új etapot, egyrészt a spoilerek miatt, másrészt pedig az előző részek ereszkedő minősége miatt. Végül erőt gyűjtöttem, bemagyaráztam magamnak, hogy a sorozat egy alternatív világ a könyvekhez képest és elkezdtem az új évadot. 

Tartalom:
"Az előző évad történései mindenki számára komoly veszteségekkel jártak. Cersei lányát gyászolja, Daenerys a pusztában próbál életben maradni, miközben fogalma sincs, hogy a Rabszolga öbölben hagyott emberei miként is boldogulnak, a Falnál pedig a Vörös Papnő, Melisandre hite megtörni látszik, hisz a tűzből kiolvasott jóslatok nem váltak valóra. Azonban az ő és további szereplők sorsa is más irányt vesz, felcsillanni látszik számukra a remény, a felemelkedés lehetősége."

Forrás: Saját kútfő


Meglepetésemre kellemes csalódás ért az első részben. Még jelentősen nem hagytuk el a regények cselekményét (emlékeim szerint még a Sárkányok táncából láthattunk pár részt), viszont jelentek már meg újdonságok is, amelyeknek köszönhetően újra azt érezhettem, hogy meg tudok lepődni a sorozaton, nem csak azt várom, hogy az adott jelenet miként is lesz képernyőre álmodva. Azonban ahogy haladtunk előrébb, sajnos előjöttek az 5. évadra jellemző öncélú vérengzések és hiteltelen megoldások a cselekményben. A továbbiakban spoilerekkel folytatnám. Számtalan ilyen jelenetet ki lehet emelni a mostani részekből is. Például mennyire hihetetlen az, hogy a sokat látott és intrikában is otthonosan mozgó Roose Bolton nem lát át a fián és hagyja, hogy egy ölelés során csak úgy leszúrja? De az is hasonlóan hihetetlen volt, amikor a Homokkígyók csak úgy leszúrták a dorne-i herceget és annak katonáit. Azt meg már nem is említem, hogy különösebb sérülés nélkül Sansa és Theon túlélte a nagy ugrást. Ilyen téren a 8. rész bosszantott leginkább, ami szinte hemzsegett az olcsó megoldásoktól (ez alatt azt értem, hogy például Secret Circle szintű sorozatokban láttam utoljára ilyesmit: példa: Mormont és Dany elválása...) meg a hiteltelenségtől. Utóbbira jó példa Arya tesztje a vak lánnyal: nem bírom elhinni, hogy vérző hasi sérüléssel, ami a későbbiekben fel is szakad egy lány képes végigfutkározni a városon. Amit még felrónék hibának, az az önismétlés. Például Danynél többször visszaköszöntek olyan jelenetek, amelyeket már láttunk, de közben próbálták nagyon fennköltnek bemutatni az egészet - aha, csak másodjára meg harmadjára nem hiszi el az ember. Hasonló huzavonák voltak jellemzőek Királyvárra is idén: egyszer átcsábítják a Hithez Tomment, majd mégsem, majd újra... Egy idő után nem volt súlya az egésznek.


A negatívumok után jöjjön némi pozitív vélemény is a 6. évadról, mert szerencsére az is van. A feljebb leírt dühítő hibák ellenére azért akadtak olyan pillanatok, amiért megérte követni a Trónok harcát hétről hétre. Egyik a történetszálak összehúzása és azoknak a végkifejlet való terelése. Ahogy feljebb is írtam, ez sokszor logikátlan vagy olcsó megoldásokkal történt meg, de legalább megtörtént. Az 5. regénynél pont azt kifogásoltam, hogy nem érzem azt, hogy haladnánk is valamerre, és az ott megkezdett új POV-ok miatt azt mondom, hogy a 6. regényben is meglesz még ez az érzésem, addig a sorozatnál már két éve érzem, hogy lesz ennek vége is és reménykedhetek benne, hogy előbb-utóbb mindenkinek beteljesedik a sorsa. A sorsoknál jegyezném meg, hogy nem tudom, hogy fanservice miatt vagy Martin tanácsára, de rengeteg rajongói teória beigazolódni látszik, amit fanként jó is volt viszont látni a képernyőn. Kicsit igaz kiszámíthatóvá tett ez mindent, de nekem valahogy jól esett látni például az R+L=J-t vagy Ramsey önbeteljesedő halálát vagy a wildfire-t. Ezek mellett azért teljesen váratlan dolgokat is kaptunk, mint a Hold the door (Bran szálának köszönhetően több múltba tekintést is kaphattunk, ami csak jócskán hozzátett Westeros világához), a Tyrell-ház sorsa (még ha engem igazából idegesít is) vagy Lord Frey. 

Összességében jócskán volt bosszúság a Trónok harca 6. évadával, de szerencsére látható, hogy a D&D páros Martin nélkül is tud meglepőt, a sorozat aranykorát idéző dolgokat összehozni - mint például az utolsó két epizód. Így lesz a pontszámom 7/10. Remélem, ez a tendencia folytatódik a következő, lezáró 13 részben is. Amit pedig még inkább remélek, hogy a Game of Thrones fog más csatornákat (de elég ha az HBO-t) inspirálni más remek fantasy történetek adaptálására. Például kéne már egy rendes Dragonlance feldolgozás, de Orson Scott Card művei közt is érdemes szétnézni, az viszont biztos, hogy egy Malazai bukottak sorozatra nagy szüksége lenne a világnak. Csak pár ötlet. 

2014. augusztus 8., péntek

Tűz és jég dala

augusztus 08, 2014 0 Comments

A Tűz és Jég dala könyvsorozatba anno a HBO hype-ja rántott be, s a regényciklus azóta csak dagad és dagad. Jelenleg a nagyérdemű a hatodik kötetre vár kiéhezve, a Winds of Winterre (Tél szárnyai?). 

Tartalom:
"A Trónok harca lebilincselő fantasy, amely klasszikus lovagkirályságot tár az olvasó elé: Westeros fölött valaha a sárkánykirályok uralkodtak, ám a Targaryen-dinasztiát 15 évvel ezelőtt elűzték, és most Robert Baratheon uralkodik hű barátai, Jon Arryn, majd Eddard Stark segítségével. A konfliktus középpontjában Deres urai, a Starkok állnak. Olyanok, mint a föld, ahol születtek: makacs, kemény jellemű család. Szemünk előtt hősök, gazemberek és egy gonosz hatalom története elevenedik meg.

Ám hamar rá kell ébrednünk, hogy ebben a világban mégsem egyszerűen jók és gonoszok kerülnek szembe egymással, hanem mesterien ábrázolt jellemek bontakoznak ki előttünk különböző vágyakkal, célokkal, félelmekkel és sebekkel.
Martin legnagyobb erőssége hogy meg tudja újítani, élettel tölti fel azt a műfajt, amit a sok populáris Tolkien-imitáció évtizedeken át klisék sorozatába fojtva ismételgetett. A jég és tűz dalának első kötete egy világteremtő fantasy eposz nagyszabású felütése."
Forrás: Moly


Nincs a világon se jó, se rossz: gondolkodás teszi azzá” – hangzik el a mondat a Hamletben. És nem hiába jutott eszembe Shakespeare egyik leghíresebb drámája George R. R. Martin hatalmas eposzának kapcsán. 
Alapjában véve ebben a történetben senki se rossz, csak mindenki a saját érdekét nézi. Szokták mondani, hogy „én életem, azt csinálok vele, amit akarok”, de mi van akkor, ha a te cselekedeteid, érdekeid másokra is hatással vannak? Bizony, játszmák kezdődnek. A hatalmasok, az uralkodók és hősök világában pedig hatalmas játszmák. Tettváltás sorozatok követik egymást, ahogy arra emlékezhetünk a Hamlet kapcsán irodalom óráról. 
Egy szó, mint száz, Martin nem él másabb vagy mesteribb eszközökkel, mint Shakespeare. De akkor mégis mitől olyan élvezetes? A borítóra írt szöveg azt írja, hogy „Martin legnagyobb erőssége, hogy meg tudja újítani, és élettel tölti fel azt a műfajt, amit a számtalan populáris Tolkien-imitáció évtizedeken át klisék sorozatába fojtva ismételgetett.” És ez a lényeg. Akár fantasy ez, akár a shakespeare-i királydrámák prózai átirata, van benne fantázia, és benne van az emberség is: az esendőség, az önző vágyak, szeretet, bosszúvágy. Azok a dolgok, amik emberiek. Engem leginkább ez érintett meg. Továbbá közönségesnek, de hatásosnak nevezhető írói húzásokkal tartja Martin ébren az olvasó figyelmét. A történéseket több szereplő szemszögén keresztül követhetjük végig (ebben a tekintetben realistának mondható a regény), és ahogy tágul a történet, úgy távolodnak el ezek a szálak egymástól. Azonban mindegyik szemszög (POV) cliffhangerrel végződik, s lehetséges, hogy csupán három fejezet múlva tudjuk meg, hogy mi is történt az adott szereplővel: és ez így megy szereplőről szereplőre. 


Azonban Kardok vihara után mindenképpen szükség volt egy újrarendezésre. Ha az egész fantasy eposz felépítését nézzük, olyan, mintha egy nagy robbanás következett volna be a harmadik kötetben, és most ebben a kötetben, és később a Sárkányok táncában is a felkelést, az éledést néztük volna végig. A holt királyok helyére újak kerülnek, a befejezett utakat az újak követik. Az élet megy tovább. Szükségesen újrarendezték a sakktáblát, ezért érezheti sok olvasó azt, hogy a 4. és az 5. a kötet lassabb, rosszabb, mint az előzőek. És szerintem ez egy logikus lépés, hiszen már nem lett volna mit tovább fokozni. Ha az új sakktáblán elindul a harc, majd ismét izgulhatunk, úgy hiszem.
Viszont ami inkább zavart, az az újfajta szemszögek rendszere. Ez alatt azt értem, hogy például megjelent Dorne, de több karakter szemén keresztül láthattuk, ami mindenképpen elüt, kissé idegen az eddig megszokott narrációtól, és kicsit hasonló dolog jelent meg a Vas-szigeteki szálnál is. Kissé zavart, de ezen kívül új színt vittek a történetbe.

Továbbá sokat gondolkodtam a szereplők motivációin, de magán a könyv felépítésén is. Láthatólag, már kezdenek összeérni a szálak, szűkülni a történet, ami jó pont (gondolok itt Tyrionra és Daenerysre). Másrészt itt-ott érthetetlen módon tágul ki (igaz, az egyik szál még az 5. kötetben lezárul). Ezekkel a lassításokkal George R.R. Martin olyan, mint Doran herceg: csak vár és vár a megfelelő alkalomra. Csak tudnám, hogy hol az a pillanat. Én pedig, mint olvasó egy türelmetlen Arianne vagyok. Szeretném látni azt a háborút. Vért és tüzet akarok.
A legutolsó kötetben igaz szereplőkön volt a hangsúly, és legyek türelmesebb. És valahol mindegyiket megértem. Valaki otthonra vágyik, más menekülni szeretne saját bűneitől, a harmadik pedig védelmezni, a negyedik bizonyítani akar. Most mindenki a szívére hallgatott, ami viszont ebben a világban nagy vétek. Ezért nem mondanám, hogy nem volt végig egy helyben állás a könyv. A közepétől több történetszál, POV beindult. Kaptunk elejtett szavakat (Sötét szárnyak, sötét szavak!), meghökkentő haláleseteket, és olyan fordulatok is előfordultak, melyek később felkavarhatják az amúgy sem békés állóvizet Westeroson. Beköszöntött a tél és már hideg szél fúj kint.

Összességében, a Tűz és Jég dala egy szórakoztató epikus fantasy történet (vagy low fantasy). Főleg realista jegyei, részletessége, felépítése és pörgőssége emeli ki a többi történet közül. Természetesen megvannak a maga hibái, néhol túlontúl túlírt is, nem minden szereplő egységesen érdekes. Ezek ellenére mégis nagy rajongásnak örvend, sok spekulációra ad okot: műfajában 8/10 pontot kap az első 5 kötet. Remélhetőleg, George R. R. Martin hamarosan megírja a befejező köteteket. 

2013. július 7., vasárnap

Valar Morghulis

július 07, 2013 0 Comments

Már három éve barangolhatunk Westeros világában a HBO jóvoltából, körülbelül 3 millióan (legalábbis az amerikai nézettségre támaszkodva, ezt mondhatjuk). Rövid idő alatt a HBO fantasy sorozata belopta magát a nézők szívébe. A titka? Rengeteg mindent említhetnénk, mint lehetséges választ. Ha az idei évad mélyére nézünk, megismerhetjük azokat a tényezőket, amik fenntartják a nézők figyelmét.

Tartalom:
" A harmadik évad nyitó epizódjában Havas Jon találkozik Mance Rayderrel, a Falon túli királlyal, míg az Éjszakai Őrség expedíciójának túlélői dél felé menekülnek, reménykedve, hogy elérik a biztonságot jelentő Falat. Eközben Királyvárban Lannisterék a Stannis Baratheon fölötti győzelmet ünneplik. Tyrion a jutalmát kéri, miközben Cersei ünnepi lakomát szervez a királyi család számára, és felajánlja Sansának, hogy segít neki. A Keskeny-tengeren Dany vitorlát bont nyugat felé. A Folyóvidéken Arya találkozik egy csapatnyi törvényen kívülivel." 
Forrás: Port




Ahogy említettem a tavalyi posztban, hogy nagy felelőtlenség lenne a harmadik kötetet, a Kardok Viharát tíz epizódba belesűríteni. Szerencsére a forgatókönyvírók két részre szedték a vaskos kötetet, viszont így is akadtak eltérések bőven a könyvhöz képest. Bár személyes véleményem, hogy amíg kerek történetként képes működni a filmverzió, addig nincs semmi baj a változtatásokkal. És a történet láthatólag folyt valamerre, az eseményeknek mind volt célja később. Viszont egyre több a történetszál és nézőpont, így először lehetett igazán azt érzeni a sorozatnál, hogy iszonyúan széttagolt, és ez hullámzó minőséghez vezetett. Bár a probléma érthető: nem minden néző kedvelheti az összes szereplőt vagy tarthatja érdekesnek az éppen aktuális kalandjait. Továbbá ez a probléma még azzal is meg van fejelve, hogy egy epizód csak 60 perces, és ennyi játékidőbe nem fér bele tisztességesen mindenki. Néha kísérleteztek a forgatókönyvírók azzal, hogy egy közös témára húzták fel az aktuális epizódot, de még ilyenkor sem sikerült teljesen izgalmassá tenni egyes részeket. El kell ismerni, most bőven akadtak gyengébb epizódok. Maga az évadzáró se volt De a kitartó tévénézők kaphattak bőven emlékezetes jeleneteket is, mint például a legnagyobb port kavaró 9. rész zárását. 



Még ha a történetvezetés gyengült is egy kicsit, a kivitelezésre továbbra sem volt panasz. A könyvet olvasók talán sérelmezhetik Daario nevű szereplő castingját. Ezen kívül nem sok hibát lehet felróni. A CGI-hez egyre többször nyúlnak a készítők, így többször láthatunk sárkányokat és rémfarkasokat is. Számomra a jelmezek és a tájak még mindig lenyűgözőek. A színészek játékára többségében nincs panasz, még ha néhány név (mint például Peter Dinklage és Lena Headey) kissé a háttérbe szorultak is. Akinek köszönhetünk emlékezetes jelenetet, az Nikolaj Coster-Waldau (Jaime), de a mostani évadból még mindenképpen kiemelendő Iwan Rheon, mint Theon titokzatos kínzója. Waldau-n keresztül jobban megismerhettük a Királyölőt, még inkább kiütközött, hogy Westeros világában nem mindenki fekete-fehér. Rheon pedig nagyszerűen alakítja a szadista állatot, hihetetlen nézni. 

Összefoglalva, a Trónok harca 3. évada nem érte el az 1. évad színvonalát, de a másodikhoz mindenképpen méltó folytatás lett. Bőven voltak izgalmas momentumok, de sajnos unalmasabb vonalak is akadtak: így lesz 8/10-es a mostani évad. Azért úgy hiszem, még érdemes várni a tavaszt, mert közeleg a tél. 



2012. augusztus 21., kedd

War is coming

augusztus 21, 2012 2 Comments

A Trónok harca második évada ugyanott folytatódik, ahol abbamaradt. Robert király halála és a királyvári események mindenkit cselekvésre késztet, megindul a harc a Vastrónért, a királyok csatája. Martin felnőtt-meséje továbbra is a HBO képernyőjén.

Tartalom:
"Hat királyi ház száll síkra a trónért folyó küzdelemben. Az utódlásért vívott harc vérfertőzés és apagyilkosság, alkímia és merénylet díszletei között zajlik egy olyan földön, ahol a dicsőség árát vérben mérik. Martin a fantasy mestere. Kimeríthetetlen képzelőerővel megírt históriái középkori mintákból merítenek ihletet, és a láthatóság határát súroló plasztikussággal jelenítik meg fiktív világukat. A sodró, szofisztikált történetvezetés, az árnyalt karakterábrázolás és a szexualitásnak a fantasy műfajában szokatlanul nyílt kezelése is fontos szerepet játszik abban, hogy Martin sikert sikerre halmozó újítóként vonulhat be a műfaj történetébe. A tűz és jég dala az elmúlt évtized egyik legjelentősebb fantasy sorozata, minden kötete letehetetlen olvasmány."

Forrás: Libri.hu


Az első évadban megszokott forma folytatódik itt is, kibővített történetszálakkal a régiek mellett (Stannis és Grayjoyék) Azonban a történet - úgymond - nagyítója átvándorol Királyvárra, leginkább a Lannisterek munkálkodását követhetjük nyomon. Az évad eleje rengeteg fordulatot tartogatott, a szereplők is előrébb haladtak, talán Daenerys története haladt lassabb tempóban, és az otthon maradt Stark fiúkkal sem foglalkoztak sokat az írók, s talán még Robb szerepelt keveset, ami azért furcsa, mert előző évadban Starkok voltak középpontban.
Az évad elejére a dinamizmus, a meglepő fordulatok a jellemzőek. Aztán az évad második felétől a történések lelassulnak, úgy tűnik, mintha a finálét építgetnék. A kilencedik részben egy látványos, epikus csatát láthattunk, azonban az utolsó rész, a finálé kissé laposra sikeredett. Minden szereplőre időt szerettek volna szánni, de mivel már túl sok karaktert mozgatnak (és mi lesz később?), így a rész kapkodóssá sikeredett, egyes jeleneteknek pedig nem volt súlya, vagy érthetetlen. Például spoiler! Stark fiúkat kimenekítették, és olyan mellékes dologként mutatták azt be, hogy Winterfell leégett... spoiler vége. Az utolsó részben talán Daenerys szál lezárása sikeredett a legjobban; a House of Undyingban való bolyongása, a látomások. 


A sorozatban továbbra is remek színészek játszanak. Ebben az évadban három színész felbukkanásának tudtam mindig örülni: Sophie Turner (Sansa), Lena Headey (Cersei királynő) és Alfie Allan (Theon Greyjoy). Sansát az első évadban nem szerettem, legszívesebben fejbe vágtam volna egy péklapáttal - kétszer, az új évadra viszont végre kibontakozott, megmutatta, hogy nem buta lány ő, és képes helyt állni súlyos helyzetében. Persze, vannak mellette segítők, de Westarosban sosem lehet tudni, hogy épp ki hazudok és ki mond igazat. Lena Headey egyre jobb, mint zsarnok királynő, és közös jeleneteit, szócsatáit Peter Dinklage -el (Tyrion) csak imádni lehet; az ő talentumok kívül itt mutatkozott meg a sorozat witty oldala is. Szóval, hogy nem egy szokványos kard a kardnak és harc fantasy történet. És Alfie Allan, azaz Theon. A karaktere nagy hangsúlyt csak most kapott. Allan végig remekül játszotta el a lassan megőrülő Theon herceget, az apja kegyéért küzdő fiú szerepét.

Visszanézve erre az évadra, kicsit gyengébbre sikeredett, mint az első. Viszont még mindig képes fenntartani az ember figyelmét, még mindig egy eléggé intelligens fantasy-történet, még mindig képes meghökkenteni. Mivel nőtt a sorozat büzséje, így a látványvilágra több időt fektethettek. A sárkányok nagyon szépre sikerültek, spoiler! az epizód végi white walkerek pedig lélegzetelállítóak spoiler vége. Szóval, eléggé minőségi alkotás. 9/10 a Trónok harca, és így is az egyik kedvenc sorozatom, viszont féltem a készítőket. Ha nem bővítik az évadot tíz részről többre, akár az a történet rovására is mehet.

2011. június 25., szombat

Győzöl vagy meghalsz - erről szól a Trónok harca

június 25, 2011 0 Comments

"Győzöl vagy meghalsz." - hirdetik országszerte a plakátok ezzel a szlogennel a Trónok harcát. Íme itt van a HBO legújabb sorozata, amelyet szinte a kinti premierrel egy időben nézhetett meg a magyar közönség is. Most itt a június, már véget is ért az 1. évad. Lássuk, mit is kínált nekünk ez az új fantasy sorozat.

Tartalom:
"Westeros királyság északi határát hatalmas jeges fal választja el az örök tél birodalmától. Lord Eddard "Ned" Stark az északi birodalom, Deres (Winterfell) ura és az északi nemesek vezére, az ő ősei építették a Falat, amelyet az Éjszakai Őrség véd. Amikor Robert király tanácsadója és Ned mentora, Jon Arryn meghal, Robert Baratheon a barátját, Nedet kéri fel, hogy lépjen a helyébe. Eközben a régi uralkodóház, a Targaryenek utolsó leszármazottja, Viserys azt tervezi, hogy visszaszerzi a trónt. Szövetséget köt a nomád dothraki harcosokkal, és vezérüknek, Khal Drogónak adja a húga, Daenerys kezét. Baratheon király és a felesége, a Lannister-házbeli Cersei királyné Deresbe utazik. Velük tart a Lannister família több tagja: a királyné ikertestvére, Jaime, a másik testvére, a törpe Tyrion, illetve a királyné tizenkét éves fia, a trón örököse, Joffrey. Ned nem utasíthatja vissza öreg királya és barátja kérését, így a birodalom fővárosába készül. Mindeközben Havas Jon elhatározza, hogy északra utazik a Fekete Várba, hogy csatlakozzon az Éjszakai Őrséghez, ahová a kíváncsi Tyrion is elkíséri. De az ifjú Bran sötét titokra bukkan, ami nem várt következményekkel jár."
Forrás: Port.hu


A sorozat George R.R. Martin Jég és Tűz dala című könyvsorozatából készült. Úgy néz ki, hogy egy évad egy könyvet dolgoz fel, így - értelemszerűen - az 1. évadban a Trónok harca című kötet cselekményét ismerhetjük meg mozgóképen keresztül. Sajnos az eredeti regényeket nem ismerem, teljesen "szűzként" ültem neki a sorozatnak a nagy hype hatására. Így nincs összehasonlítási alapom Martin írásával, ezért csak a sorozatban látottakról írnék.

A tartalomból is kiderül, hogy egy több szálon futó történettel van dolgunk. Egy hatvan perces epizód során Westeros térképén utazgatva kísérhetjük figyelemmel a különböző történet szereplőit: a birodalom határát jelentő Faltól egészen a távoli nomád dothraki törzsig. Hiába foglalkozik a Trónok harca ennyi szereplővel, nem érezni azt, hogy kapkodnának vagy valakikre kevesebb idő jutna. Természetesen egy epizódon belül egyes karaktereket kicsit háttérbe kellett szorítani más valaki miatt, de az egész évadot nézve, a szereplők jellemét, háttértörténetét és céljaikat sikerült felvázolni. És azt itt ki kell jelenteni, hogy nagyjából erről is szólt az 1. évad: alapozásról. Konkrét események csak az évad vége fele történtek, addig csak előkészítették az írók a terepet, továbbá bevezették a nézőt Westeros színes és izgalmas világába. Így olvasva, ez unalmasnak hangozhat, pedig közel sincs így: a szereplők nagy része kedvelhető, vagy ha nem, a sorsuk mindenképpen izgalmas. Természetesen vannak erős karakterek (például Ned vagy Tyrion), kevésbé kedvelhetőek (például Joffrey vagy Sansa), és indokolatlanok (például Ros).

Az alapozás után ténylegesen beindul a trónok harca, az igazi küzdelem a Vastrónért. A hatalmi játszmák legelején is megdöbbentő csavarokkal és fordulatokkal lepnek meg minket, olyanokkal, amelyekre veterán tévénézőkként nem is számítottunk volna. Az írók gátlástalanul bánnak szereplőikkel, ott emelik fel vagy buktatják el őket, ahol leginkább nem számítanánk rá. Természetesen ezekre a csavarokra vannak finom utalások is, de első megnézésre nehéz felfedezni őket.


Hiába indul be lassan a Trónok harca, mégis képes volt több millió tévénéző tülkön ülve várni a következő heti részt. Az erős karakterek mellett ez a jelenség az epizódok végén galád módon ügyesen használt cliffhangereknek köszönhető, továbbá a díszletezésnek. El kell ismerni, hangulatos világot varázsolt képernyőre a HBO csapata. Szemgyönyörködtetőek Deres és a Fal havas tájai, Targaryenek palotája, a Khal népének tájai, a déli városok és a CGI farkasok is. Igaz, emellett elmaradnak a látványos csatározások az alacsony költségvetés végett (80 millió dollárból készült a mű, s akár milyen nehéz is elhinni, ennyi kevés egy becsületes fantasy elkészítésére), de az igazi, nagy tömegeket mozgató ütközetek helyett kemény és véres közelharcokat kapunk, melyek ugyanúgy sokkolóak és megdöbbentőek, mint az akciódús csaták. Bár azt le kell szögezni, hogy a sorozat inkább az intrikákra összpontosít, akár egy drámánál, a csatatér mellett fajsúlyosabbak a különböző csoportok egymás ellenirányuló tettváltássorozatai.



Az epizódok során nem nagyon látni emlékezetes, szépen megkomponált jeleneteket. A háttérzene is erősen hiányzik, elég ritkán csendül fel. A csavarokhoz hasonlóan ezeket is az évad végére tartogatták, leginkább a fináléra. Spoiler! Egyik ilyen jelenet például Ned kivégzése, vagy Robb Észak királyává való kikiáltása, s természetesen Daenerys évadvégi jelenete a három sárkány csöppséggel. Spoiler vége. Aláfestőzenék is ezeknél a fontos, hangsúlyos jeleneteknél hallható, bár nem igazán fülbemászóak - a látvány jobban leköti az embert. Viszont azt le kell szögezni, hogy a nyitóklip zenéje remekül megkomponált mű, a legnagyobb mértékben illik a sorozat történetéhez, hangulatához.


Összességében a Trónok harcáról: könnyű szívvel és rajongást félretéve kijelenthetem, hogy az egyik legerősebb fantasy sorozat, amihez valaha szerencsém volt. Most már teljesen megértem osztálytársam, Céé aggodalmát: hogyan lehet kibírni 10 hónapig a sorozat nélkül? Egyszerű válasz persze az, hogy a regényekkel, de ugye a látvány és a remek színészek (nem írtam, de jól játszanak) hiányozni fognak.
A Trónok harcára egy 9/10-es pontszámot adnék. Számomra egy hajszál választja el a tökéletestől: igazi ötletességét csak az évad végén mutatta be, aztán eleinte nehéz volt megfejteni, hogy ki kicsoda és kinek a mije, s továbbá akadtak indokolatlan jelenetek is, mint például a prostikkal való szex közben vagy mellett előadott monológok. Ha a 2. évadra kinövi a sorozat a hibáit, akkor simán megér egy 10/10-et, persze, ha tartja a színvonalat is emellett.

Follow Us @soratemplates