Chibi leküzdötte a 735 oldalas könyvet
Chibi Zsó
június 24, 2011
0 Comments
Eredeti kritika: 2009.05.22.
Javított kritika: 2011.06.24.
Javított kritika: 2011.06.24.
Az Eragonról sokan hallhattatok, első sorban azért, mert Magyarországon forgatták a filmadaptációt. Az első két kötet szinte egymást követve jelent meg magyarul, viszont a 3. kötetre sokáig kellett várni, mire a rajongók kezébe került. Érdemes volt rá várni, hiszen az író, Paolini 25 éves fejjel sokkal bonyolultabb történetet tárt elénk új regényében.
Mielőtt megismerkednénk a Brisingr című kötettel, elől járóban olvassuk el az előző kötetek tartalmát is, csak hogy értsünk is valamit a kritikából.
1. kötet: Eragon:2003 őszén a New York Times sikerlistáján nagy szenzációt keltve az élre tört egy amerikai kamasz fiú fantasy regénye, amelyért azóta versengenek a világ könyvkiadói, és már készül a filmváltozata is, mégpedig részben Magyarországon, jövő nyárra ígérik a bemutatót.Miről szól a regény? Az árván maradt, apjáról mit sem tudó Eragont nagybátyja neveli egy eldugott faluban. A tizenöt éves fiú (éppen ennyi volt a szerző is, amikor elkezdte írni a könyvet) egy éjszaka, vadászat közben egy tükör simára csiszolt, rejtélyes kék követ talál, amely utóbb sárkánytojásnak bizonyul, és egy kék sárkány kel ki belőle. Ezzel Eragon élete egy csapásra megváltozik. Mint a sárkány gazdája, a Lovasok rendjébe emelkedik. A legendás Sárkánylovasok előző nemzedéke elpusztult a gonosz és rettentő mágusi hatalommal bíró Galbatorix király elleni harcban. Most az egyszerű falusi sihederre hárul a feladat, hogy megszabadítsa országát a kegyetlen zsarnokságtól.
2. kötet: Elsőszülött:Eragon és Saphira megvívta élete első nagy csatáját a törpék és vardenek oldalán a Birodalom kegyetlen ura, Galbatorix és az őt támogató urgalok ellen. Bár a csatát megnyerték, a harcnak nincs vége. A súlyos sérülést szenvedett Eragon és sárkánya Ellesmérába, a tündék országába utazik, hogy ott tökéletesítse tudását, és ily módon méltó legyen a Sárkánylovasok rendjéhez. Kiképzése során nemcsak testben és a harcművészet terén edződik, hanem szelleme is fejlődik. Mestere, Oromis megismerteti a mágia magasabb szintjével, s a férfivá érő Eragon jó úton halad, hogy igazi Lovassá váljon.
3. kötet: Brisingr:
Csak alig néhány hónapja, hogy Eragon kiejtette a "brisingr" szót, amely az ősi nyelven azt jelenti, tűz. Azóta nemcsak azt tanulta meg, hogy szavak segítségével varázslatot alkosson, hanem számtalan próbával is szembe kellett néznie. A Birodalom ellen vívott ádáz és véres csatában az Égő Mezőkön, ahol Murtaghgal és Tövissel is meg kellett küzdenie, sárkányával, Saphirával együtt kis híján odavesztek. Ám a kalandoknak koránt sincs vége - és Eragont számtalan ígéret köti, amelyeknek talán nem is tud eleget tenni. Eragon megígérte unokatestvérének, Rorannak, hogy segít kiszabadítani Katrinát Galbatorix fogságából. Roran, aki elmenekítette a falubelieket Carvahallból a Birodalom pribékjei elől, időközben rettenthetetlen harcossá vált, kiérdemelve a Vastörő melléknevet a vardenek között, akik szintén Eragonban bíznak - szükségük van erejére és tehetségére, hisz ő az utolsó szabad Sárkánylovas, akinek esélye lehet a félelmetes, velejéig gonosz, hihetetlen mágikus erővel bíró Galbatorix ellen. Eragont szorítja az idő és a rengeteg feladat: még annyi mindent kell megtanulnia a mágiából, meg kell győznie a törpéket, hogy álljanak Nasuada királynő és a vardenek mellé, el kell látogatnia Ellesmérába a tündékhez... Vajon képes lesz-e ez az egyszerű parasztfiú arra, hogy egyesítse a lázadó erőket, és megdöntse a zsarnok király uralmát? Hogy hogyan végződik a Birodalom és alattvalói, valamint a törpék, tündék, sárkányok, mágusok sorsa, azt Az örökség tetralógia készülő, negyedik kötetéből tudja majd meg a Kedves Olvasó.
Forrás Libri.hu
Forrás: ElizaLento
Mielőtt nekikezdek, ezen a ponton kijelentem, hogy a fogalmazásom bővelkedik spoilerekkel (előzetes részekkel), aminek nem örülnének azok az emberek, akik még nem olvasták el a könyvet. Ha Te ilyen ember vagy, akkor kérlek, figyelj a spoiler jelzésre, vagy ne olvasd el a továbbiakat! A saját érdekedben.
Miután ezt mindenki tudomásul vette, jöjjön a kritika! Szerintem a könyvben szereplő tartalom nem lett "ütős". Ha az alapján ítéltem volna meg a könyvet, talán végig se olvasom. De azért bíztam a gyerekben (így hívom Paolini uraságot), hogy a történet szempontjából mutat nekem valami újat. Lássuk, hol csalódtam és hol nem….
Hát, most kicsit pirulok, mert nem emlékszem az első fejezetekre. Csak annyi dereng, hogy Eragonnal és Rorannal indított az író… következő emlékem az, hogy elindultak kiszabadítani Katrinát.
Elértek egy barlanghoz, ott összefutottak rég nem látott ismerőseikkel, a r’azacokkal és azok hátasaikkal. Aztán megkezdődött a nagy csete-paté, ahol természetesen a rossz fiúk buktak el.
Ez után történt meg ebben a kötetben az első "több szálra bontás". Miután Katrinát kiszabadították börtönéből, Eragon elvált unokatestvérétől és sárkányától, azzal a kifogással, hogy felkutatja a r’azacok tojásait illetve a másik, életben maradt tagot. Spoiler! Viszont az igazi ok Katrina apja, az áruló Sloan volt. Ő is a börtönben volt, viszont Eragon elaltatta a férfit, miközben unokatestvére Katrinával foglalkozott. A Lovas meg akarta valahogy büntetni az árulót, és ezért szakadt el egy kicsit családjától… Spoiler vége.
És itt megállnék a tartalommeséléssel. Voltaképpen nem is ez a feladatom, meg hihetetlen sokáig tartana leírni az egész 3. kötet cselekményét. A továbbiakban azokat a részeket emelném ki, amelyeken elgondolkodtam, nagyon tetszettek, vagy éppenséggel nem.
Először is nézzünk körül a vardenek (lázadók) főhadiszállásán. Ott mindig van valami zsibaj és mozgolódás (ezzel azt sugallom, szeretem azokat a részeket a könyvben). És a legtöbb dolog a vezérnő, Nasuada körül történik. Először is ott vannak a Lappantyúk(ok). A név választás nagyon tetszett a fordítók részéről. Spoiler! Meg jó húzásnak tartottam, hogy Nasuada szövetségeseivé tette az urgalokat. Spoiler vége. Viszont az egyik róla szóló fejezetben volt az első olyan érzésem, hogy belehányok a könyvbe, azaz elég naturalisztikusra sikeredett. Ez a Hosszú kések próbája című fejezetnél esett meg. Egy férfi kihívta Nasuadát egy a próbára. Az egésznek az a lényege, hogy az nyer, aki több sebet ejt a karján. Amelyik nyer, az elnyeri a vardenek és a nomád törzsek támogatását. Jó, a feltétel kikötésnél még semmi bajom nem volt, de amikor a gyerek (igen, Paolini uraság) elkezdte leírni azt, hogy hogyan vágják meg a karjukat, hogy csurog végig a vér a karjukon, és a sebeik hogy lüktetnek… éreztem, a karomból fejembe folyik a vér, és alig bírom tartani a könyvet. Szó-szó, a regény végre tudott szavakkal hatni, a leírt cselekményt el tudta képzeltetni.
Forrás: HotaruYagami
Most jöjjön Eragon és a nyuszik helyzete.
Aki olvasta a 2. kötetet, az tudja, hogy a főhős vegetáriánus. Viszont Saphira nem, ő a csúcsragadozó, hülye lenne vega lenni. Ez a táplálkozási ellentét a 3. kötetben is előjön. A főhős igaz ódzkodva, de ismét eszik húst. De eddig nem akart, mert képességeinek köszönhetően, érzékeli az állatok elméjét. És ezen a ponton letettem a könyvet, és elgondolkodtam. Hogy ebben lehet valami. Rengeteg kutatásról olvastam állatokkal kapcsolatban, nem rég a csibékről: azt kutatták, hogy vannak-e számolási képességeik és bizony vannak! Sok ember azt hiszi, az állatok buták, nem éreznek semmit, pedig a maguk módján okosak, éreznek is, és nem csak ingereket. Ha így nézzük, akkor Eragonnak kell igazat adni. Rossz dolog elpusztítani egy értelmes lényt azért, hogy mi megegyük. Viszont abban a sárkányunknak kell igazat adni, hogy muszáj elpusztítanunk más lényt, hogy mi éljünk. Ez a természet rendje. Arra akartam jutni ezzel a sok példálózással, hogy dicséretes modern erkölcsi kérdések behozatala a fantasy világba. A műfaj igen alkalmas arra, hogy burkoltan kimondhassa az író a véleményét, még ha csak ilyen témákban is.
A könyvben a Vérfarkas című fejezetet vártam a legjobban. Igazából a cím csigázta fel a fantáziámat. Gondoltam, a vérfarkas csak magára a lényre utalhat, és kíváncsi voltam, hogy milyen lesz a vérfarkas ebben a fantasy világban: köztudott, hogy ők inkább a horror irodalom lényei. Spoiler! Végül be lettem csapva. Kiderült, hogy ez a vérfarkas nem más, mint a bundás tünde, Blödhgarm. Kicsit csalódtam. Spoiler vége.
Nem tudom, hogy történetileg ez jön-e, de most a szerelmi szálra fogok kitérni. A 3. kötetben az író alább hagyott az Eragon-Arya vonallal, nagyobb hangsúlyt kapott Roran és Katrina (ami érthető is). Kicsit ezekről a részekről írnék. Azzal kezdem, ami nem tetszett: Katrina karaktere. Nagyon-nagyon sokszor hangoztatja, mennyire szereti férjét. Az rendben van, hogy szereti, de állandóan el kell ezt mondani? Unalmas, monoton a szeretnek ez a fajta érzékeltetése. Viszont a csókokból, ölelésekből se volt hiány, ez is érzékeltette a kettejük kapcsolatát, csak a "szeretlek" felé billent a mérleg, sajnos.
Jöjjenek most a törpék. Ez az a rész, amit nagyon untam. Ugye, az volt, hogy a törpék királya anno meghalt, és újat kell választani. Ez úgy ment, hogy a hét törpe törzs leadják voksaikat egy-egy jelölt mellett. Aki a legtöbb voksot kapja, az lesz az új király. De ha döntetlen helyzet alakul ki, akkor ismét szavazásra kerül sor. Most felsorolom azokat a tényeket, amik hihetetlenül idegesítettek:
Könnyen ki lehetett következtetni az eseményeket. Ahogy a regényben Eragon, én is untam a törpék csámcsogását a törvényeken, a lassú megbeszéléseket. Jó, az író figyelmeztetett minket, de jobban felpörgethette volna. Voltak izgis részek (merénylet, törzs kiátkozás), de nem tartottak sokáig. Sokkal nagyobb hangsúlyt kaptak a tárgyalások. Aztán végül ki lett a király? Spoiler! Persze, hogy Orik, miért is ne. Spoiler vége.
A törpék után térjünk át Saphirára, egy kicsit. A 3. kötetben a többszöri elválások miatt ő is kapott külön fejezeteket. Az egyik ilyen a Látkép volt, ahol az eseményeket a sárkány gondolatain keresztül láthattuk. Ami ebben a részben tetszett, az az állat beszédstílusa, szóhasználata (pl. reggeli-meleg-szél-lapos-föld-felett, kerek-fülű-kétlábúak). Valamiért aranyosnak találtam és illett a karakterhez.
A törpekoronázás után, Eragon és Saphira újratalálkozása után jöttek a számomra érdekes és izgalmas részek. A két ifjú kikönyörögte Nasuadánál, hogy elmehessenek tanítóikhoz, Oromishoz és Glaedrhez azzal a céllal, hogy befejezzék tanulmányaikat.
A tartalomjegyzéket elnézve, sejtettem, nem sok jót várhatok, azonban az író inkább meglepett, ráadásul két egész jó csavarral. Spoiler! Egyik a főhős múltjára vonatkozott. Kiderült, ki is az igazi apja, s muszáj kihangsúlyoznom az igazit. Ugyanis a 2. kötetben Morzant nevezték ki Eragon apjának. Most kiderült, igazából Brom volt az apja. Ezen nem lepődtem meg, mert a könyv amerikai megjelenése után néhány héttel Chewval utána néztünk a tartalomnak, és sajnos egy elég rendes leírást találtunk, amiben ez a kis titok is benne volt. Ha nem tudom, biztos meglepődök. Spoiler vége. Bár azt meg kell jegyeznem, hogy Selena karaktere elég csapodárra sikerült, nem tűnik fel jó színben Eragon édesanyja.
A másik "nagydolog", az a Szívek szíve volt, az Eldunarí, a Sárkányszív. Most gonosznak fogtok gondolni, de azt hittem, valami hasonló lesz, mint a Sárkányszív filmben. De szerencsére kellemes csalódás ért. Spoiler! Le is írom, milyen a Paolini által kitalált sárkányszív: tulajdonképpen nem más, mint egy drágakő, ami az állatban van. Nevezhetnénk az ő mentőcsónakjának is, ugyanis ha meghal, attól még a lelke beleköltözhet az elpusztíthatatlan szívbe, és tovább élhet az idők végezetéig. De Oromis elárulja, hogy a történetünk negatív alakja, Galbatorix ezt is rossz célra használta fel: a szívekből nyeri erejét. És íme itt az új cél: megkeresni a sárkányszívek lelőhelyét, hogy a király ne férhessen hozzájuk. Ha legyengül, már könnyű lesz legyőzni. Ezt a tanítók is tudják, ezért Glaedr felöklendezte a Szívét, hogy tanítványainak ezzel erőt adjon. Aztán Oromis és sárkánya úgy döntenek, megmutatják magukat a Birodalomnak, és ők is csatába indulnak, csak nem Feinsterbe, hanem Gil’eadba, ahol épp Islanzadí királynő állomásozott tündéivel. Spoiler vége.
Forrás: Nicochi
Mielőtt Eragonék Feinsterhez mentek volna, elmentek a kovácshoz. Rhunön, a tünde kovácsasszony elvállalta a feladatot, hogy lovasfegyvert készítsen. Kieszelt egy módszert, amivel eleget tehet a Lovas kérésének, és esküjét se szegheti meg. De mielőtt megkezdődött volna a fegyvergyártás, kellett szerezni alapanyagot: csillagot. A páros a váltott macska szavaira emlékezve elmentek a Menoa fához, hogy alapanyagot találjanak. Spoiler! Az alapanyagokkal megkezdődhetett a kovácsolás, mely a következő módon ment: Rhunön saját gondolataival irányította Eragont. Tehát fizikailag a lovas kovácsolt kardot. A tökéletes fegyver megszülethetett, a tünde pedig nem szegte meg ígértét. Nagyon jó megoldás, nekem nagyon tetszett. Spoiler vége.
A regény a feinsteri csatával zárult. Megkönnyebbülésemre ez nem volt olyan véres csata, mint amiket Roran vívott. Ennél a fejezetnél igyekeztek a katonákat a vardenek oldalára átállítani. Többé-kevésbé sikerült is. Eközben a Szívek szívén keresztül betekintést nyerhettünk a gil’eadi ütközetbe is. Ez a két szálra bontás jó húzás volt az írótól, nagyon is tetszett.
De vissza a feinsteri csatára. Hogy a jófiúk nyerjenek, be kellett hatolniuk a város központjába, ahol az úrasszony bujkált három varázslója társaságában. Eragon, Arya és Saphira némi erőfitogtatás után bejutottak az épületbe. Spoiler! Sikeres tárgyalások folyamán megtudták, hogy az úrasszonyt kényszerítették, hogy a király szolgálatába álljon. Eragonék békén is hagyták a nőt, minden figyelmük a három kántálóra fordult. Hiába győztek le két varázslót, a jófiúk pechére a harmadik sikeresen befejezte igézését: létre hozott egy Árnyat. Hőseink kicsit megijedtek, de közös erővel legyengítették az Árnyat, majd Arya szíven szúrta. Ezzel a tündehercegnő is kiérdemelte az Árnyékölő nevet.
Eközben Gil’eadnál Oromis meghalt, Glead pedig lelke pedig egyedül maradt a Szívek szívében. Így ért véget a 3. kötet. Spoiler vége.
A finálé nagyon-nagyon tetszett. Nem is lehetett volna mást elképzelni. És annak is örültem, hogy közvetve ugyan, de láthattuk Galbatorixot is. Mellesleg neki az író jó kis szóforgatást írt.
És végül összegeznék. Nagyjából tetszett a könyv, sokkal rosszabbra számítottam. Amit kiemelnék, hogy az író az első két kötethez képest még többet fejlődött írásilag és fogalmazásilag. Akkor burkoltan, de tovább foglalkozott a gyilkosság utáni lelkiismerettel, a környezetvédelemmel, erkölcsösséggel, és rasszizmussal (urgal vs. ember részre gondolok itt). Akkor az új szavak könnyebben megjegyezhetőek és kiejthetőek. Aztán a borító: élőben csodaszép. Az arany és a fekete tökéletes kompozíció. Nagyon szép munkát végzett az illusztrátor. Ja, és remélem, az utolsó kötet sárkánya smaragdzöld lesz.:)
Aztán még néhány rossz dolgot is felsorolnék. Ugye, amit említettem, hogy az író sok részt nagyon elhúz, a romantikus részek pedig még kidolgozatlanok (igaz, nem ez a történet fő mozgatója, meg férfi írja, de ha már van benne szerelem, legyen kicsit kidolgozottabb).
No, de ezek ellenére várom az Örökség tetralógia befejező kötetét, a 4. részt. Paolini uraság azt ígérgeti, nagyon izgalmas lesz az utolsó könyv. 2011. novemberére jelenik meg az USÁ-ban, itthon valószínűleg 2011 tavaszára. Majd akkor ismét írok Eragonékról. Egyelőre az utolsó kalandom vele 8/10.
