Antigané

Június 13-án vette kezdetét Budapesten a Duna korzón és az ország több vidéki pontján a 90. Ünnepi Könyvhét. Ilyenkor jelennek meg a legizgalmasabb magyar könyvek, és jópár érdekes külföldi szerzős megjelenéssel is készülnek a hazai kiadók. Ezekből szedtem most össze egy csokornyi valót.

Neil Gaiman: Abszolút Sandman (Fumax)

Tavaly ilyenkor a Death megjelenésekor csak remélhettük, hogy újra olvasható lesz magyarul Neil Gaiman legendás képregénye, a Sandman. Az álom valóra válik, ráadásul nem is akármilyen kivitelezésben: a 5 kötetes The Absolute Sandman sor alapján készül a magyar kiadás a Fumax kiadó jóvoltából. Így a legelső, 600 oldalas kötet az első 18. Sandman fejezetet tartalmazza. Akik nem ismernék a képregényt: A 90-es évek egyik legnagyobb képregényjelensége, a modern mítoszok és a dark fantasy összefonódása, melyben rendre tűnnek fel híres történelmi személyek, irodalmi alakok és legendás lények. Ebben a világban mozog az álmot hozó időn túli lény, Sandman, akivel mindig történik valami rendkívüli.

A magyar kortárs írók közül kevesen tudják úgy megragadni a magyar kisember életét, mint Tóth Krisztina. Legújabb novelláskötete, a Fehér farkas sem vállalkozik többre, mint a korábbi Tóth-kötetek. A szerző szövegei mindig erőteljesek, letaglózóak, pont azért, mert az ismerős, hétköznapi dolgok mélyére megy, és valami olyat mutat meg belőlük, amiről nem is sejtettük, hogy ott van. Ezt az élményt várom az új gyűjteménytől, sem többet, sem kevesebbet. A fülszöveg ígérete szerint azonban egyes témák nagyobb hangsúlyt kapnak a kötetben: „A hatalmi elnyomás törésvonalai, az alárendeltség, a kirekesztettség stigmái, az erőszak állomásai."

Ez az ajánló eredetileg az Ekultúrán jelent meg.

Peer Krisztián: Nem ​a sajátod (Jelenkor)

Peert a tavaly megjelent 42 című kötetével ismertem meg, ami az öregedés és halál témáján túl kivágható oldalaival jelentett maradandó élményt. Nem volt kérdés, hogy a Nem a sajátod kötetét is be kell szereznem. Az új füzetecske fülszövege „gyászmunka új szerelemben” verscímet jelöli meg mottóként, amiből arra következtetek, a lírai én régi szerelmekkel vethet számot, viszont egy-két verset olvasva a kötet elejéről azt is érzem, hogy a 42 témái itt sem maradnak ki.

Nádasdy Ádám: Jól láthatóan lógok itt (Magvető)

Nádasdy írásait nagyon szeretem, és nem csak azért, mert még volt lehetőségeim nála órákat hallgatni. A Magvető Időmérték sorozatában megjelenő Jól láthatóan lógok itt-től nagyjából azt várom, amit eddig is éreztem Nádasdy verseinél: olyan hangvételű költemények, „ahogy a barátainkkal beszélgetünk: amikor váratlanul elmondanak valami bizalmasat, és mi tudjuk, hogy most a legtöbb, amit tehetünk, ha meghallgatjuk őket” - a fülszöveget idézve.

Rusvai Mónika: Tündöklő (Gabo SFF)

Rusvai nevével először Az év legjobb magyar science fiction és fantasynovellái kötetben találkoztam, és magyar népmesei toposzokat kifordító novellája az egyik legjobb írás volt. Egy novella alapján pedig igen, képes leszek arra, hogy megvegyem a Könyvhétre megjelenő könyvét, a Tündöklőt. A regény cselekménye egy ősi birodalmat elpusztítő Sárkány és egy Erthol nevű fiatal lovászfiú körül bonyolódik. Utóbbi nem ismeri a múltját, csak némi féligazság és átok maradt fenn az általa ismert, Sárkány előtti világról.

Nnedi Okorafor: A halálmegvető (Agave Könyvek)

A halálmegvető az a sci-fi regény, amivel Nnedi Okorafor először robbant be a sci-fis irodalmi közegbe 2011-ben, amikor Word Fantasy-díjat kapott. A jövőben pedig várható egy HBO adaptáció is a regényből, amit George R. R. Martin is felügyel. Maga a regény egy jövőbeli Afrikában játszódik, ahol gyakoriak a faluk közötti háborúk és népírtások. Egy háborúban megerőszakolt asszony egy ewut, vagyis erőszakban fogant gyermeket hoz világra, akit Onyesonwu-nak, vagyis halálmegvetőnek nevez. Onyesonwu-t környezete nem szereti, kiveti magából, aminek hatására a lány csak még erőszakosabb és mérgesebb lesz. Azonban Onyesonwu nem csak ettől különleges: az idő elteltével különleges varázserőt fedez fel magában. Erejével látogatást tesz a szellemek birodalmában, ahol figyelmeztetik, egy nagyhatalmú varázsló akar az életére törni.

Simon Stålenhag: Elektromos állam (Agave Könyvek)

A svéd Stålenhag könyve a koncepciójával vett meg: kép és szöveg, ami nem képregény. A digitális a lent is látható képekkel beszéli el egy tinédzser fiú történetét, aki sárga játékrobotjával szökött el. Útjukat a fogyasztói társadalom romjai és harci drónok rozsdás maradványai övezik. Nem egy reménytkeltő utazás.

Christine Leunens: Cellába zárva (Athenaneum kiadó)

A könyvre Benedek hívta fel a figyelmemet azzal, hogy ez alapján forgatja Taika Waiti rendező az új filmjét, amiben ő maga fogja Hitlert alakítani. A Cellába zárva egy bizarr szerelmi történetet ígér: Johannes buzgó náci, a Hitlerjugend elkötelezett tagja. Azonban a háborúban súlyosan megsérül, és otthon kell lennie. Az otthoni élet is rejt számára meglepetéseket: szülei egy Elsa nevű zsidólányt bújtatnak padlásukon. Johannes számára nagy tragédia, hogy képtelen a lánynak ártani – ugyansi beleszeret.

Nemes Orsolya: Generációs mítoszok (HVG Könyvek)

"Miért ​érdemes a generációkat nem a múlt, hanem a jövő alapján definiálni? Mit tehetnek az egyes nemzedékek, hogy fenntartható világban éljünk? Miként alakítja át a mesterséges intelligencia az életünket és a jövőnket?" – ezeket az égető kérdéseket teszi fel Nemes Orsolya ismeretterjesztő munkájában. A Generációs mítoszokban azt vizsgálja, hogy a minket most érintő jelenségek, mint a klímaváltozás, a társadalmi és jövedelmi egyenlőtlenségek és a mesterséges intelligencia – milyen hatással lesz generációnkra.

Forrás: Népszava

Kalapos Éva Veronika: F mint (Athenaneum kiadó)

A szerzővel először egy Margaret Atwoodról szóló beszélgetésen találkoztam mint előadóval, és Atwooddal kapcsolatos gondolatai és megfigyelései megfogtak. Most meglepett, hogy könyveket ad ki, de elég érdekes az új, felnőtteknek szánt történet tartaloma, hogy felvegyem a szerezendők listára. A harmincas éveiben járó Fema eladó, aki otthon ápolja beteg édesanyját, miközben próbálja házasságát is megmenteni. Egy napon nyomába eredik a Fotós néven ismert alak, aki telefonjával fotózza az embereket.

Cserháti Éva: A Sellő titka (Prae)

Évával egy feminista workshop keretében találkoztam, és úgy éreztem, sokat adott hozzá ismereteimhez fordítás és feminizmus téren. Aztán kiderült számomra is, hogy Éva krimivel is foglalkozik, sőt alkot is a műfajban. A Könyvhéten érkezik krimisorozatának első kötete, A Sellő titka. A történet apropóját egy gyilkosság adja: 2015. júliusában Budapest belvárosában megölnek egy közgazdászt. Az ügyben Telki-Nagy Judit őrnagy kezd nyomozni, ám amint egy gyilkosság feltárásába belekezd, újabb ügy zuhan a nyakába. A regény másik szála 1948. áprilisába viszi az olvasót, ahol két görög menekült gyerek, Lena és Mitre magyarországi útját követhetjük nyomon.

És folytatások, amik indokolatlanul kellenek!

Robin Hobb: Arany Bolond I-II. - mert Robin Hobb szuperül ír!

A. M. Aranth: Propheta - mert Aranth, nem is lehet kérdés!

Imre Viktória Anna: A tébolyult doktor - Mert a Kísértés Rt. is pazar volt!

Elérkezett a 2018-as év utolsó napja, és a blog eddigi szokásaihoz hűen most is lesz évértékelő és a legjobb művek összegyűjtése. Viszont ez az év ennél kicsivel többet is érdemel, mert elég sok minden történt velem. Új helyre került a munkahelyem, így többet aludhatok és kevesebbet utazhatok, kipróbáltam magam új dolgokban, sokfelé utaztam, eljutottam a kedvenc együtteseim koncertjeire, és egyebek. Ezek közül emelnék ki néhány nagyon fontos eseményt.

Könyvszerkesztés

Igaz, nem 2018-ban, hanem 2017-ben szerkesztettem meg életem első szövegét, de a nagyrészét főleg idén csináltam. Nem titok, még galaktikás gyakornokság után próbáltam ki magam a szerkesztésben, Fehér Cs. Kata javaslatára. Molyos olvasmánylistámat bogarászva 11 könyvvel foglalkoztam szerkesztőként. Jelenleg úgy érzem, ennyi elég is volt, főleg, hogy a főállásomban is olyan változások történtek, amelyek mellett már nem tudok egész regényekkel foglalkozni, továbbá szeretnék nagyobb terveimmel is foglalkozni. Viszont számtalan dolgot tanultam ilyen rövid idő alatt is. Kedvencem a Wordben található különböző írásjelek és egyéb szövegelemek nevei és szimbólumok, melyekkel nagyon egyszerűen meg lehet keresni például vaksorokat vagy fölösleges szóközöket egy-egy kérdő-vagy felkiáltójel előtt. Ezenkívül nagyon élveztem, amikor problémás vagy nem elég frappáns angol kifejezésekre kellett egy jobb magyar szófordulatot keresni a fordítóval - és pont ezért emelem ki szerkesztéseim közül a Monokrómot és A nulladik évet. Mindkettő tartogatott ilyen kihívásokat (főleg az előbbi), szerettem utánuk menni, és ezzel elmerülni az angol és a magyar nyelv olyan rétegeiben, amelyekről az iskolában nemigen beszélünk. Ezen a két könyvön kívül még J. G. Ballard Toronyházát és Walter Tevis Mockingbirdjét (nem szeretem a végleges magyar címét, na) szerettem. Mindkettőnek volt egy nosztalgiafaktoros sci-fi hangulatuk, ami idén eléggé betalált.

Az egyévnyi szerkesztés után már csak az a kérdés számomra, hogy elkezdjek-e rendesen is foglalkozni ezzel, azaz ne maradjak meg egy autodidakta ember szintjén, vagy zárjam itt le a dolgot? Mindkettő mellett sok érv szól, de remélem, egyszer eljön egy olyan nap, amikor nem kell gondolkodnom azon, hogy belevágjak-e egy ilyen képzésbe vagy sem.

Kerekasztal-beszélgetés: Legyen fantasztikus a kötelező!

Idén valóra válthattam a Roboraptor segítségével egy régi álmomat: szervezhettem kerekasztal-beszélgetést. Egyetemista korom óta járok különböző beszélgetésekre, melyek hol nagyon jók, máskor pedig elég rosszak voltak. Kíváncsi voltam, hogy olyan emberek összeismertetésével és megkérdezésével, akiket valamiért kedvelek, tudok-e valami maradandót alkotni. Első ötletem a klasszikus vs. kortárs sci-fi lett volna, de meggyőztek róla, hogy ez csupán egy szűk csoportot érdeklő téma. Ezután jutott eszembe, hogy vizsgáljuk úgy kicsit a kötelező olvasmányok kérdéskörét, ahogy eddig még nem: milyen sci-fi, fantasy vagy horror könyveket lehetne beemelni a magyar olvasmánylistákra? Egyáltalán miért nincsenek ilyen jellegű művek a tananyagban? A raptorok segítségével és tanácsiaval sikerült is megszervezni a beszélgetést, kiválasztani a megfelelő beszélgetőpartnereket és megtalálni a legjobb helyszínt, az Aurórát. Persze levontuk a magunk tanulságait, de összességében egy sikeres dolgot hoztunk tető alá, amit pluszba a technikának köszönhetően (főraptorék és a Facebook live segítségével) vidékre is sikerült elvinni. Egy plusz jól eső dolog, hogy a 24.hu és a Népszava is beszámolt az eseményről, és a Klubrádióba is meghívtak minket! (erről lejjebb írok)

A beszélgtés a lenti képre kattintva nézhetitek meg!

Rádió

Aki ismer tudja, hogy nehezen oldódok fel beszédben, hajlamos is vagyok halkan beszélni. Idén ezen akartam kicsit változtatni, így egy adandó alkalommal jelentkeztem Indinél Roboraptor podcastbe a Hang nélkül film kapcsán. Viszont hiába a felkészülés, a mikrofon, a belső kényszer hogy mindenre gyorsan reagáljak eléggé megfagyasztott, és nem olyan lett az eredmény, mint szerettem volna. Kicsit úgyis éreztem, hogy sose fog menni a szóbeli műfaj. Aztán a kötelezős kerekasztal-beszélgetéshez közeledve írt Indi, hogy ráérek-e másnap 15:00 órakor, mert megkereste Csepelyi Adri a Klubrádiótól, hogy szívesen látna minket a Popfilterben. Meglepett a lehetőség, de igent mondtam, és benyomtam vagy fél liter citromfű teát, hogy ne izguljak. Féltem, hogy ez a szereplés is ugyanúgy végződik, mint a Hang nélkül, de aztán nem így lett. A beszélgetésnek a legelején akadtam csak meg, amikor nagyjából fel akartam vázolni azt, hogy miért rögzült be a legtöbb embernél az, hogy a sci-fi ponyva, de aztán sikerült ezen túllendülni, és mindenféléről tudtunk kötetlenül beszélgetni. A visszajelzések szerint is jól sikerült a beszélgetés, én utólag pedig örülök, hogy kipróbálhattam a rádiót és megismerhettem Adrit, aki egy szuper ember, és mindenkinek ajánlom a Popfilterét!

Idén számos koncertre eljutottam, és életemben először a Sziget fesztiválra is, hála az Ekulturának és Szabó Dominiknak. Megjártam a Dürerben az izraeli Orphaned Landet, Barba Negrában a Shinedownt és az A38-on a Pain of Salvationt, mint sajtós (és ezzel együtt kipróbálhattam magam egy számomra új műfajban, a koncertbeszámolóban, Koncz Ákos noszogatására :) ), a Szigeten a Gorillazt, nyáron az egyik legérdekesebb performanszot hozta az In this Moment az Akváriumban, az évet pedig Nightwish-sal és az izlandi Árstíðirral zártam. Mindegyik koncertet másért szerettem, de legnagyobb élményt mégis a Nightwish adta. Hetedikes korom óta az egyik legkedvesebb zenekarom. Kicsit fájó, hogy nagyjából akkor találtam rájuk, amikor épp megváltak Tarjától, és Anette-el folytatták a zenélést, de ennek ellenére követtem a munkásságukat, minden korszakukból vannak kedvenc dalaim. Többször el akartam menni koncertjeikre, de valami mindig közbejött: egy vizsga, kevés pénz, vagy visszahúzó emberek. Végül tavaly Emőke nyomására megvettem a Decades turnéra a jegyet, és izgatottan vártuk a novembert. Őszintén, nem tudtam, mit várjak a turnétól: régi számokat játszanak átszerelve, és mindet az új énekesnő, Floor Jansen énekli (akit azért jó énekesnek tartok, és képes betölteni Tarja utáni űrt). Ezentúl nagyon sok az olyan hang a Nightwish rajongók körében, hogy ami Tarja után van, az már jó nem lehet, meg nem olyan jó a zenekar, mint régen - ezek kicsit elvettek a lelkesedésemből annak ellenére, hogy nem értek velük egyet. Azért a koncert napján a Budapest Aréna előtt a 2-es metróig kígyózó sor fellelkesített, és a "Dark Chest Wonder"-rel kezdődő belépő pedig végleg elfeledtette velem minden rossz gondolatomat. Floor és a többiek visszahoztak valamit abból az időből, amikor megszerettem a Nightwisht. Számos ritkán hallott dalt játszottak el, mint a "Devil and The Deep Dark Ocean" vagy a "Carpenter"-t, megszólalt pár klasszikus is, mint a "Nemo" és a "Dead Boy's Poem", megmutatták, hogy Tarja és Anette után is van élet ("The Greatest Show" volt a koncert egyik fénypontja, ami már Floor-dal), és a végén beleborzongott a lelkünk a "Ghost Love Score"-ba. Akkor azt kívántam, bár sose érne véget az este.

A legjobb események után jöjjöjjenek a legjobb könyvek, filmek, sorozatok és képregények. 

Az előző évektől eltérően idén két toplistázáson is ellőttem a legjobbjaimat. Szerencsére volt idén annyi erős kulturális élményem, hogy kiemeljek még egyet-egyet a blogon is. Az előző évek szokásaitól eltérően most minden kategóriában csak egy-egy művet hozok az előző évek ötje helyett. 

Legjobb könyv: Naomi Novik: Ezüstfonás:

A Roboraptor listáján ellőttem már tényleges kedvenc könyvemet a 2018-as évből, mégpedig Ken Liu Papírseregletét, de közel halad mellette Naomi Novik új könyve. A könyvet már Netgalleyről is kikértem a nyár folyamán, és elkezdtem angolul olvasni, mert annyira kíváncsi voltam, mit hoz ki az írónő Rumpelstiltskin meséjéből. Nem egy hagyományos újramesélést kapunk, hanem egy önmagában is teljesen működőképes történetet, ami azért annyira mesei is marad, hogy lelkünk eszképizmusra vágyó felét is kielégítse. Megvannak a maga hibái ugyan, de nem befolyásolják az élményt.

Filmek közül nagyon nehéz kiválasztani a legeslegjobbat idén, mert olyan nagyon ütős filmélmény nem volt sehol. A két emlékezetes film, az Én, Tonya és a Három óriásplakát Ebbing határában, de szigorúan nézve, ezek nem ideiek, ugyanis az USA-ban már 2017-ben moziba kerültek, itthon viszont csak 2018-ban. Végül egy magyar filmet, az RLSM-t választottam, ami talán az év legnagyobb meglepetése és legerősebb mozis élményét is jelentette számomra. Egy tinifilmnek tűnő alkotás csap át egyetlen perc alatt az idei év egyik legkeményebb thrillerébe, miközben olyan személyes rétegeimet is megmozgatja, mint az anime, az angol, és a gimis évek - szerintem az utóbbi mutatja meg, hogy a rendező milyen mélyen beleásta magát a tinédzser lélekbe, hogy hitelesen vissza tudja adni azt a filmben.

Legjobb sorozat: Alan Ball: Itt és most

Sorozatokból is gyenge volt számomra ez az év, talán gyengébb is, mint film fronton. Végül nem is tudok mást ajánlani itt, mint az Itt és most-ot. Alan Ball tízrészes sorozatát azért emelem ki, mert az alt-rightosok és egyéb szélsőségek fröcsögése nélkül képes kritikus hangot megütni a liberalizmussal kapcsolatban. Megmutatja, hogy nem elég csak szóban kiállni valami mellett, el kell mélyülni az adott témában, hogy ténylegesen megértsük, és így ki is tudjunk állni mellette. Emellett pedig a sorozat azt is megmutatja, milyen akadályaink vannak a "boldogan egymás mellett élés"-elv megvalósításának útján - nem csak társadalmi, hanem mikro, azaz saját szintünkön is. Ajánlom mindenkinek, aki szeretné más szemszögből megközelíteni korunk kérdéseit.

Legjobb képregény: Joe Kelly és J. M. Ken Kimura: I Kill Giants

Képregények terén izgalmas évet hagyunk magunk mögött. Új reneszánszát éli a magyar képregénypiac, a Hungacomixon hallható kiadió kerekasztalbeszélgetés szerint vagy 300 képregény kiadványt adtak ki idén hazánkban. Volt is miből válogatni: jelent meg Sandman-képregény, Blankets, különleges Marvel és DC képregények (pl. Loki, Alias, Sötét lovag), és végre elstartolt az utóbbi idők egyik legnépszerűbb sorozata, a Saga is. A növekvő magyar piac ellenére most mégis egy külföldi képregényre hívnám fel a figyelmet: Joe Kelly I Kill Giantsére, amit 2018-ban adott ki újra az Image Comics a filmadaptáció miatt. Se nem sorozat, se nem kiegészítő képregény, csak egy egyszerű történet egy tizenéves lány traumafeldolgozásáról. Azonban Kelly és a rajzoló, Ken Kimura mindezt a legnagyobb szimpátiával mutatja be, miközben epikus óriás harcokat is kapunk. A végén pedig garantált a sírás, mert annyira erős és szívbe markoló a lezárás.