Antigané

"Az agyatlan élőhalottak és a reménytelenül széplelkűek harcában sosem volt irgalom, de most patakokban folyik a vér és a tinta, reped a csont, szakad a merített papír. Íme Babits Mihály és Quentin Tarantino találkozása a boncasztalon: három év feszült várakozás után kézhez vehetik a rajongók Csepella Olivér már megjelenése előtt kultikus képregényét. Sikerülhet-e a magaskultúra legkifinomultabb képviselőinek, a Nyugat szerzőinek megállítaniuk a tömegkultúra legfélelmetesebb teremtményeit, a zombikat? Lehetséges-e jambussal vagy szonettkoszorúval felvenni a harcot a halálos harapással? És egyáltalán: vehetjük-e a bátorságot, hogy viccet, sőt horrort csináljunk az iskolában felszentelt irodalmi kánonból? Nagyon remélem, hogy a válasz mindhárom kérdésre igen."

Forrás: Könyvesblog

És ennél a parodiszikus vonalnál maradva a képregény humora 5 csillag. A szereplők nyelvében egyfajta anachronizmus figyelhető meg, de ez kifejezetten jól áll nekik (Ki ne akarna hallani egy velős bazdmeget Babitstól?). A modern beszédstílus mellett költőink kétlábon járó anekdották módjára produkálják a naplókból és más forrásokból ismert szokásaikat (pl. magánhangzók alapján kell kitalálni, milyen irodalmi műből idéznek) és viselkedésüket (például Ady vedel és szivarozik, Juhász Gyulát pedig nem hívják zombiirtani, mert épp "szomorú"). Csepella továbbmegy, és vendégillusztrátorai segítségével a nyugatosokat ki is lépteti saját korukból, amire saját vérmérsékletük szerint reagálnak. A kis kitérők közül nekem abszolút kedvencem az, amikor napjaink Budapestjén bukkannak fel Babitsék, és összefutnak Závada Péterrel és Süveg Márkkal (a Akkezdet Phiai-ból ismerhetitek őket, de ezen kívül is rengeteg mindent csinálnak a kortárs irodalomi életben).

Forrás: Roboraptor

Eddig a Nyugat + zombik igazi ötletparádé, utalás és intertextualitás raszteres stílusban. Mi a helyzet a történettel? Az, hogy az eleje nagyon jól indul. Sajátos humor, rejtély (Honnan jönnek a zombik?) és sok őrület (lásd fent). Az első fejezet végére kicsit belefáradtam ebbe, de az összképet mégis jónak éreztem. Ez a színvonal maradt a zombi hadsereg és a táltos tényleges megjelenéséig (több kritika a gondtalan élvezhetőséget kb. 100-150 oldalig datálja), utána számomra kezdett egyre kaotikusabb lenni az egész. A tömegjelenetek nehezen követhetőek, az én ízlésemnek kicsit sok a váratlan csavar (főleg akkor, mikor a táltos úgy váltogatja a testeket, mint más az alsóruhát). De Csepella javára legyen mondva, dramaturgiailag jól kezeli az egészet, a panelek és a képek hatásosak, ütnek, amikor kell. Aztán ezt a katyvaszt lezárja és minden – vagyis majdnem minden - happy end. Összegezve, a történet felemás élmény, 3,5 csillagot adnék rá a Molyon, de szerencsére vannak bőven olyan elemek, amik feljebb húzzák az összélményt.

A történeten nem ártott volna még egy picit dolgozni, csökkenteni a kaotizmust, de ezentül Csepella egy itthoni viszonyokban különleges graphic novelt adott rajongóinak, képregényeseknek és magyar irodalomszeretőknek. Rájátszik a Nyugat szerzőire és a zsáner (itt horror) szabályaira  is (ha már zsáner: nem tértem ki rá, de külön felhívnám a figyelmet Katára, a pincérnőre, akit érdemes korábbi horror olvasmányainkhoz viszonyítva is figyelni), mindezt egy frappáns stílusban és egy fontos kérdéssel. Jópofa, amit csinál, jó bogarászni az utalásokat és nevetni rajtuk, igazából annyira, hogy nekem ez már egy + csillag. Így lett Molyon 4 csillag a Nyugat + zombik, itt pedig 8/10.

Forrás: Magyar Nemzet Online

"Valljuk be, de őszintén: manapság az emberek többsége önként – nem pedig iskolai, vagy egyéb kényszer hatására – viszonylag kevés klasszikus szépirodalmi művet olvas. Emiatt olyan remek alkotások merülnek teljes feledésbe, melyek mégis megérdemelnék a megismerést és a továbbélést. Az Aoi Bungaku célja éppen az, hogy a napjainkban egyre kevesebbet olvasó közönséghez eljuttasson olyan remekbe szabott irodalmi alkotásokat, melyeket az ifjabb generációk már kevésbé, vagy egyáltalán nem ismernek. "

No Longer Human

Run, Melos

Kokoro

"Hamu szitál folyton a láthatatlan égből, ahol a nap többé sosem mutatja meg arcát az elpusztult világnak. A „vég” után apa és fia bandukolnak éhezve és fázva az úton, keresve a maradék kis jót, ami túlélhette a pusztulást. Az anya már föladta a keresést. A férfi pisztolyában már csak két golyó van, ami kevés az ellenség legyőzéséhez, viszont éppen elegendő önmaguk legyőzéséhez és az Isten végső megtagadásához. Vajon mikor tudnak teljesen lemondani a reményről és vajon képes-e a férfi ennyire drasztikus módon „megmenteni” fiát a rosszabb haláltól? A Földön, ahol az emberi élet az utolsó, a ragadozók saját fajtájukra vetemednek. Apa és fia vérengző szerencsétlenek közt próbál eljutni az óceánpartra egy új élet reményében, és ha ez a vágyuk sem teljesül, legalább végre föladhatják… "

Akinek senkije sincs jobban teszi ha összetákol a képzeletében valami kísértetet. Aztán kedves szavakat sutogva életre kelti és pátyolgatja. Az utolsó morzsáig neki ad mindent és a saját testével óvja meg a bajtól. Ami engem illet csak az örök enyészetben reménykedem de abban teljes szívemből reménykedem.

"Kármán regényhőse, Fanni nem tud és nem akar lemondani a lelkét, egyéniségét felszabadító, gazdaggá varázsoló szerelemről – az életről kell lemondania. Naplójából, leveleiből ismerjük meg mélabús történetét. Kármán egy, az Uránia szerkesztőihez írott , levélnek álcázott előszóval azt sugallja: Fanni valóban élt. Ma már tudjuk: Fanni leveleit, naplóját – az első igazi magyar regényt – Kármán József írta, s az érzékeny lelkű, szerelme elvesztését túlélni nem képes Fanni: képzelt alak. De nagyon sok hasonló sorsú nemes kisasszony élt akkoriban Magyarországon. Egyetlen vagyonuk a hozományuk. Egyetlen lehetőségük az apjuk választotta férfival házasságra lépni. Szürke élet, reménytelen biztonság…"

Ezúttal kiderült, hogy alaptalan volt az előítéletem, de mindenképpen a megfelelő korban olvastam, egyetemi tanulmányaim után. Van egy Irodalmi nőalakok című órám, amire önszorgalomból bejárok, kicsit a hatása alatt vagyok még, így akaratlanul is ilyen szemszögből olvastam a Fannit. A levelein keresztül nagy vonalakban kapunk egy korrajzot, amiben láthatjuk, milyen korlátok közé is szorul Fanni (hogy utaljak az óra nevére). Emellett sokszor üdítően lázadóak a főhősnő szavai. Sajnos nincs olyan átfogó tudásom magyar irodalomból, de megkockáztatom, hogy a Fanni hagyományai az első olyan regények között van, ami ilyen nyíltan ki mert olyan dolgokat mondani, amiket talán még a mai nap sem illik (pl. szülők kritizálása, a negatív érzelmek felvállalása stb.). Nagy hangsúlyt kapnak az érzelmek, hisz végülis ez egy szentimentalista regény. Mellesleg, ezért mínusz egy csillag Molyon, itt pedig 7-8 közötti pontszám: annak ellenére, hogy szeretek emberi érzelmekről olvasni és ezekben tocsogni, a szentimentalizmus, mint irodalomi irányzat [?] sosem fogott meg. Nem valami szubjektív megközelítés, de a sok sírás és önsajnálat egy idő után nevetségesnek hatott. De szerencsére nem csak ezen van a hangsúly. Sok kritika éri, például, a társadalomat, Fannitól megkapja a magáét érzéketlenségéért. Ezzel szemben a főhősnő vállalja érzéseit (mondjuk ez nem számít forradalminak a regényben, a nőket általában érzelmesnek szokták ábrázolni, 18. században még inkább) és a közösség nemtetszése ellenére is barátkozik a lecsúszott özvegy bárónővel és osztozik fájdalmában, később pedig szerelmesnek mer lenni, nem anyagi érdekből néz magának párt a bálokon.

Mellesleg, ez a lázadás tetszett meg Fanniban. Ahogy írtam, megvannak a maga korlátjai (pl. apja nem engedi együtt lenni Józsival, Fanni pedig „csak” nőként mit is tehetne ez ellen, hisz ebben a korban még az apja uralkodik felette), amiken, ha úgymond tökösebb lenne (azaz vállalná a közösség kirekesztését), át is tudna lépni. De a korlátjai között mozogva is képes lázadni, mégha csak papíron is teszi azt. Mindenesetre, nagyon tetszett ez Fanniban.

Sok minden nem történik a Fanni hagyományaiban, saját korának korlátjai között mozog Fanni és nagyon archaikus a nyelvezete (szerintem érdemes lenne megfontolni a szöveg modernizálását, ha még szeretnék tanítani iskolásoknak ezt), de mindezek ellenére is tetszett, kifejezetten pozitív csalódás. Akit érdekelne egy rövid regény egy a saját korában érdekes főhősnővel, annak ajánlom a Fannit, egyszer érdemes elolvasni: egy erős 7/10. 

*Szerintem a magyar műveltségnek mindenképpen része.

"A Lolita főhőse-elbeszélője, Humbert Humbert, francia születésű irodalomkutató és elvetélt író, akit perverz vágyak gyötörnek. Hányatott múltat hagy maga mögött, s gyanús idegenként kóvályog Amerikában. A javakorabeli férfi jelenét Lolitával, szállásadónője tizenkét éves lányával való találkozása szabja meg. Humbert előbb a gyermek közelébe férkőzik, majd amikor az árvaságra jut, a gondviselője, rabtartója és rabszolgája, kínzója és áldozata lesz. A démonikus viszony hátteréül az ezerszínű és végtelen Amerika szolgál, az óceántól óceánig nyújtózó Újvilág, melyet a duett többszörösen végigutazik, mígnem Quilty, a titokzatos drámaíró elrabolja Lolitát, hogy a maga – Humbertnél nem kevésbé perverz – vágyait élhesse ki rajta. A szerelmétől, léte értelmétől megfosztott Humbert végül fölleli és megöli ellenség-hasonmását. "

"Junot Diaz kötete egymáshoz kapcsolódó történetek füzére, melyek középpontjában a szerelem áll, csak épp más-más jelzővel: szenvedélyes, tiltott, haldokló, anyai. A szerelem pedig maga is „idegen” egy idegen földön, hiszen New Jerseybe szakadt dominikaiak közösségében járunk, akik gyötrelmesen próbálják összekapcsolni a két világot, hogy életteret találjanak maguknak. Az energikus és ötletes, gyengéd és humoros szöveg elénk tárja az emberi szív határtalan sóvárságát és elkerülhetetlen gyengéit.

Junot Diaz a Dominikai Köztársaságban született és New Jerseyben nevelkedett. Már Drown című első novelláskötete nagy visszhangot váltott ki, majd regénye, a The Brief Wondrous Life of Oscar Wao 2008-ban elnyerte a Pulitzer-díjat. Az Így veszíted el 2012-ben jelent meg tovább öregbítve fiatal szerzője hírnevét."

"Telemann, a norvég drámaíró feleségével és három gyermekével egy bajos kisvárosban tölti a nyarat. Miközben igyekszik meggyőzni nemcsak feleségét, de saját magát is, hogy egy színdarabon dolgozik, mely “maga az ősenergia, az életet is veszélybe sodró elemi erő”, valójában a dús idomokkal megáldott sztárséfről, Nigelláról ábrándozik. Bár a házaspár csak egy kellemes nyaralást akart eltölteni, egész kapcsolatuk veszélybe kerül – és mindennek tetejébe még az angolul egy szót sem beszélő vendéglátó családdal, Baderékkel is dűlőre kell jutniuk…"

"A Narnia Krónikája a Jó és Rossz örök háborúját meséli el. Olykor a csatamezőn, nyílt küzdelemben csap össze a fény az árnnyal, máskor a szív rejtett zugaiban. Ám legyenek az ütközetek akár a lélekben, akár a harcmezőn: minden összecsapás meghatározó erejű. Olyan utakon kalandozhatunk, amelyek a világ végére vezetnek, fantasztikus lényekkel köthetünk ismeretséget, megtudjuk, mi az árulás, mi a hőstett, mit jelent megnyerni vagy épp elveszíteni egy barátot. Kalandos utazás ez a fantázia birodalmában, ugyanakkor a legmélyebb valóságban."