Antigané: 1989

2012. november 1., csütörtök

Oh Captain, my captain

Chibi Zsó november 01, 2012 0 Comments

A filmet először Mira ajánlotta, de ahogy sok esetben, ez is tolódott a képzeletbeli várólistámon. Végül ami motivált arra, hogy megnézzem, az a nyelviskola volt, ugyanis egyik házi feladatban erről a filmről kellett írni esszét.

Tartalom:

"Ifjú lelkeket lángra lobbantó különc tanárember kezdi meg varázslatos működését 1959-ben a Welton Akadémia ódon falai között. Lapról lapra tépeti szét diákjaival a tankönyvet, mert azt akarja, hogy felfedezzék: életük maga a költészet. A felismerés egyeseknek életreszóló szerelmet, másoknak tragédiát hoz. A hagyománytisztelő iskolában pedig tanyát ver a lázadás szelleme."

Forrás: Port

Ezt a filmet minden szülővel megnézetném, aki a saját vágyait a gyermekein akarja megvalósítani. Gyakran találkozni lelki tanácsadó rovatokban azzal a problémával, hogy a szülők eldöntik, hogy gyermekük orvos/ügyvéd lesz, miközben a poronty színész vagy tengerbiológus szeretne lenni. Ebben a történetben is ez a problémakör jelenik meg: Neil színész szeretne lenni, de az apja azt akarja, hogy a fiú orvos legyen. "Benned meg van az, ami bennem nem volt." - mond is egy hasonlót az apa. Kérdem én, hogyha a szülők a legjobbat szeretnék gyermekének, akkor miért nem hagyják, hogy azt csinálja, amit szeretne? Önzőek, a saját álmaikat hajszolják, és ahogy említettem már, gyermekükön keresztül szeretnék, ha álmaik valóra válnának.

A történet a szenvedő gyermek szemszögéből látható, többnyire. A "seize the day" (ragadd meg a napot) felébreszti a fiúkban szunnyadó individualizmust, a kiteljesedés vágyát. A film egy nagy kérdése (szerintem), hogy a végén bekövetkezett tragédia a carpe diem hibája, vagy más dolgok játszottak közre? A konzervatív rend szerint a seize the day, de nézőként azt kell mondanom, hogy nem. Az ideológiákat mindenkinek a saját felelőssége, hogy életében miként alkalmazza azt. És visszatekintve a történelemben, láthattuk, hogy a rossz alkalmazás miatt mindig is történtek tragédiák.

Mindenképpen jó film a Holt költők társasága, hisz rengeteg gondolatot ébreszt. Jó kivitelezés, ha ezt sikerült elérni az alkotásnak. A jelenetek váltakozása egy különös arcát mutatja meg az amerikai filmművészetnek: egyszer láthatunk pozitív és családias jeleneteket, máskor pedig egy komolyabb, feszültséggel telit. A színészek játéka is ilyen: például Robin Williams Mr. Keating szerepében egyszer a támogató tanár szerepében tetszeleg, máskor pedig a felelősségteljes lázadóvezérében.

Ami kifogásolható a filmben, az a kissé gyors történetmenet (számomra legalábbis). A diákok az új tanárral hamar megbarátkoztak, ami nekem kissé furcsa volt, néhány jelenetet még elbírt volna az összeszokás. Ettől az apróságtól eltekintve ajánlott megnézésre a film, ami 9/10-es pontszámú lett itt.

2011. június 13., hétfő

Kereken guroló jó barát

Chibi Zsó június 13, 2011 0 Comments

A filmről még anno Mira áradozott nekem, és ha jól emlékszem ennél a filmnél is megígértem neki, hogy egyszer megnézem. Mikor Port.hu-n megláttam, hogy adni fogják televízióban, elérkezettnek láttam az időt ígéretem betartásához.

Tartalom:

"Atlanta, 1948. Daisy, a 72 éves nyugdíjas tanárnő vadonatúj Packard autójával nekimegy a szomszéd garázsának és az autó totálkáros lesz. Booli, a fia megpróbálja meggyőzni makacs anyját arról, hogy a jövőben egyetlen biztosító társaság sem vállalja a kockázatot. Sőt, egy lépéssel tovább megy és felfogad egy fiatalembert, Hoke Colbumot anyja sofőrjének. A színesbőrű férfi tisztában van saját képességeivel és saját méltóságával. Az első zökkenők után különös barátság alakul ki közöttük."

Forrás: Port.hu

Ismét egy Oscar-díjas film, s nem is hiába az. Igaz, nincsenek itt direkt sokkoló jelenetek, komoly drámai lelkifolyamatok, de a Miss Daisy sofőrje mégis képes szíven ütni. A filmben egy fokozatosan kialakuló barátságot láthatunk úr-szolga viszonyba csomagolva. A barátság kezdetei nehezek, inkább apró beszélgetések mélyítik el, majd az egyre nagyobb jelentőségű események bizonyítják a kapcsolat erejét. A két ember kölcsönösen változtatja meg a másikat, így változik meg viszonyuk a világgal és önmagukkal: így egy szép jellemfejlődést is láthatunk mindkét szereplő részéről. A rendező, Bruce Beresford és a színészek, Morgan Freeman (Hoke Colburn) és Jessica Tandy (Daisy) a lehető legszebben mutatták be ezt az igaz barátságot a filmben. A két színész közül Jessica Tandyt emelném ki: színészi játéka végig szórakoztatott, szerethetővé varázsolta a zsémbes és éles nyelvű Daisyt.
A Miss Daisy sofőrje másik fontos vonása a társadalomrajz. A történet Martin Luther King idejében játszódik, azaz a fekete bőrűek egyenjogúságának kiharcolása kavart épp vitákat az Államokban - igaz, ez nem kap akkora szerepet. Inkább a családon belüli kapcsolatok jutnak a reflektorfénybe: Miss Daisy fia képes volt édesanyját egy intézetbe küldeni, hiszen elfoglalt ember. Ugye, ez a leglogikusabb megoldás, de nem a legemberségesebb. Ha nem lett volna ott a hölgy mellett jó barátja, akkor teljesen egyedül maradt volna. Hátborzongató.

A filmben még érdekes kiemelni az idő múlását. Az évek úgy telnek, hogy csak a szereplők változnak, más utalás nincs rá. Olyan érzésünk van, mintha megállt volna az idő a kis amerikai kertvárosban (amely persze gyönyörű a megfakult kép ellenére is). A helyszínről csak Miss Daisy megbomlásakor távozunk, ekkor látni az idő múlását is.

Nem tudok többet mondani erről a filmről. Szívhez szóló a maga egyszerűségével, igazán elbűvölt. 10/10-es élményt nyújtott, kedvenc filmemmé lépett elő. Bravó, Miss Daisy!