A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Ed Harris. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Ed Harris. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. január 16., hétfő

Android vidámpark

január 16, 2017 2 Comments

A Mondoconok gyakori látogatójaként, ahol nagyon sok gamerrel találkozni, és helyet kap a Leage of Legends is egy külön épületben, úgy érzem, a videójátékok virágkorát éljük. Az elmúlt évek nagy neveit, mint az Assasin's Creedet, Witchert vagy a Dragon Age-t kipróbálva érthető is az a nagyobb figyelem, ami mostanában körbeveszi ezeket a brandeket (azelőtt azt éreztem, inkább csak egy szűk réteghez tartoztak a game-k). A mai játékokkal szinte teljesen részesei lehetünk a történetnek, amibe bőven bele is szólhatunk, és saját személyiségünkkel és gondolkodásunkkal befolyásolhatunk. Valljuk be, ki nem szeretne mindenfélét csinálni biztonságos keretek között? Egy olyan környezetben, ahol morális és egyéb korlátainktól megszabadulhatunk? Ebből a vágyból indulhattak el 1973-ban a Feltámad a vadnyugat (Westworld) film készítői is, és a fent leírt vágyunkhoz nyúlt Jonathan Nolan és stábja is, akik elhozták a Westworld sorozatot október 2-án az HBO képernyőjére. 

Tartalom:
"Az HBO nagyszabású sorozata a science-fiction, a western és az akciófilm elemeit ötvözi, a mesterséges értelem hajnalán játszódik, és a bűnbeesés evolúcióját mutatja be. A történet Michael Crichton kultikus fantasztikus filmjének, a Feltámad a vadnyugatnak az újragondolása. A tíz részből álló széria egy vadnyugati kalandparkban játszódik, ahol a látogatók a legsötétebb vágyaikat is kiélhetik android ellenfeleiken. Egy végzetes hiba következtében azonban elszabadul a pokol."
Forrás: Port


A Westworldöt sokan hasonlítják a Losthoz, ami a történet felépítését tekintve jogos. Nagyon lassan építkezik, sokszor a főcímben látható épülő host jut róla eszembe: a dolgok csak apránként kerülnek a helyükre, viszont a készítők végig tudják, hogy melyik elem hová és miért fog kerülni. Azonban ez még nem jelenti azt, hogy a néző is tudni fogja a miérteket. Az 1. évadon tökéletesen végig lehet követni a fent leírt koncepciót: az 1. rész, amit inkább egyfajta alapozásnak lehetett tekinteni (megismertük a főbb szálakat és szereplőket, és persze a parkot), de mégis annyi kérdést tett fel, hogy akaratlanul is beindítja a nézőben a teóriagyártást, hogy így jusson válaszokhoz a kövekező epizód előtt. Be kell vallanom, először egy fokozaosan felépített robotlázadást vártam, ahol a mesterséges lényekkel való azonosulás (számomra annyira élethűek a karakterek, hogy nem tudnak nem érdekelni annak ellenére se, hogy nem emberek) azért megnehezíti az emberek pártolását és több drámaiságot ad az egész cselekménynek. Szerencsére a Westworld teljesen mássá fejlődött. Spoilereket kerülendő annyit írnék csak, hogy sok történetszállal és idősíkkal operált a sorozat, ami rengeteg témát és "story line"-t hozott az egész cselekménybe. Ennek feldolgozásához kicsit nagyobb koncentrációra volt szükség, de ha az ember nagyon figyelmesen követte a Westworldöt, és mindent észben tartott, akkor kapott egy korrekt sorozatot. Azonban az egyik hibája - számomra mindenképpen - itt rejlik. Hetente kaptunk új részeket és ez a forma egy olyan összetett és összefüggő sorozat esetén, mint a Westworld nem túl szerencsés. Viszont némelyik fordulat talán a néző feledékenysége miatt tud ütni (kérdés, jó-e az, ha a showrunner erre épít?).


Ami pedig magát a történetet illeti: Tetszett a Westworld, volt sok agyalnivaló (mondjuk jó tanács: csak kiüresedett fejjel nézzétek, mert a teóriák elég könnyen bejönnek, azaz sokszor szájbarágós a mesélés), de mégsem volt teljesen kerek az évad. Nem a megválaszolatlan kérdések zavarnak (2018-ben várható a következő évad, szóval még minden megoldódhat), hanem az apróbb hiteltelenségek. Akadtak szerencsére olyan furcsaságok, melyekre később volt válasz (pl. Elsie eltűnése), de sajnos több volt a nehezen elfogadható. Innentől spoilerekkel folytatnám! Egyik, amin a mai napig nem tudok túllendülni, az Maeve lázadása. Teljesen hihetetlen és a parknak a szabályait figyelembe véve elképzelhetetlen, hogy csak így egyszerűen rávegyen két dolgozót, hogy úgy táncoljanak, ahogy ő, a robot fütyül. Hasonlóan kidolgozatlannak éreztem a Charlotte-s vonalat. Nagyon látványosan lépett be a történetbe (főleg, hogy rendesen pofára ejtette a sorozat talán legirritálóbb figuráját, Sizemore-t), de hogy konkrétan miért (végül is ez azért kiderül az évad vége felé) és milyen érzelmi indíttatásból akarja eltávolítani a Westworld megálmodóját, Fordot a posztjáról, végig súlytalan marad, még annak ellenére is, hogy az utolsó epizódokban igyekeztek Charlotte-t előtérbe helyezni és többször is szembe állítani Forddal. Nem volt konkrét felvezetése ennek a vonalnak, így Maeve ad hoc hatalomátvételéhez hasonlóan Charlotte is súlytalan maradt.

Apró bosszúságokat leszámítva a Westworld talán a múlt év legjobb science fiction sorozata. Új témákat nem hoz be a műfajba, de mégis képes más perspektívába helyezni a robot kérdését (hová fejlődhetnek és ha öntudatra ébredtek, hogyan kezeljük őket), továbbá remek fricskát mutat a szórakoztatóiparnak (részletesebben nem tértem ki a bejegyzésben erre, de itt bővebben írok róla). Ha a történet nem is tökéletes, a színészekért (Anthony Hopkins még mindig szenzációs színész, itt többször is bizonyítja) és a mesteri kivitelezésért érdemes próbát tenni vele. Nekem egy 8/10-es élmény volt: erősen kezdett, aztán előjöttek szépen a hibái. Utóbbiakat remélem a következő évadra kiküszöböli. 

2013. május 30., csütörtök

You do not find peace by avoiding life

május 30, 2013 0 Comments
 

Egy egész életet egy napba sűríteni. Nem XXI. századi újítás, már a XX. század elején élt ezzel az ötlettel James Joyce az Ulyssesben, és Virginia Woolf is a Mrs Dalloway című regényében (aminek ugye rengeteg köze is van ehhez a filmhez). Michael Cunningham regényéből készült film, Az órák egy érdekes játékra invitálja a gondolkodó nézőt, ahol nem törvényes a boldog befejezés. A film ajánlást köszönöm Mirának. 


Tartalom:
"Egy röpke nap óráiba sűrítve három nő megkapó története... 1923: Virginia Woolf (Nicole Kidman), a huszadik századi világirodalom nagy egyénisége, a tragikus sorsú írónő hosszú gyógykezelése után elkezdi írni "Dalloway asszony" című regényét. 1951: Laura (Julianne Moore), az öngyilkossági hajlammal küzdő terhes háziasszony meglepetés bulit akar rendezni férje születésnapjára, de kezébe akad a regény és teljesen belefeledkezik. 2001: Clarissa (Meryl Streep), a leszbikus kiadótulajdonos szintén meglepetés ünnepséget akar rendezni AIDS-ben szenvedő költő barátja tiszteletére. Mindhárom történet alapkérdése saját boldogságunk igazi célja és annak elérése mások életén keresztül. Három nő, egy regény: az egyik írja, a másik olvassa, a harmadik átéli... Világszerte számtalan díjjal méltán jutalmazott alkotás."

Forrás: Port



És a játék működik. Az eredeti mű ismeretében pedig azt kell mondanom, hogy vásznon jobban is működik Cunningham irodalmi játéka. A film világa lehetőséget ad a párhuzamosság látványos szemléltetésére, - ami a könyvben kevésbé működött - így jobban felfedve a három különböző történet közötti összefüggéseket, hogy a legvégére gyönyörűen kijöjjön a játék végeredménye. Az egész a fokozatosság elvén működik, lépésről lépésre tárulnak elénk az irodalmi kirakós darabjai. Egyszerű, de nagyszerű - közhelyesen mondva. És természetesen a játék nem csak a három nő története között működik, hanem e történet és a Mrs Dalloway között. Ugyan olyan izgalmas feladat Az órák szereplőit megfeleltetni Woolf szereplőivel, mint Cunningham látszólag különböző szereplőit egymással. Spoilermentesen nehéz erről a megvalósításról beszélni: meg kell nézni. 





A jól felépített cselekményen kívül a színészek teszik nagyszerűvé ezt a filmet. Merly Streep munkásságát mindig is dicsérték, de ahogy Az órákban nyújtott alakítása is bizonyítja, nem érdemtelenek azok a pozitív visszajelzések. Julianna Moore aranyos az amerikai családanya szerepében, miközben mégis érezni a helyzetéből következő elkeseredettség. De Nicole Kidman, mint Virginia Woolf volt a legszenzációsabb. Motyog az utcán, lefekszik a halott madár mellé, halál nyugodtan belegázol a folyóba, világgá kiabálja a kisvárosi élet iránt érzett undorát. És elhiszem neki, hogy ez Virginia. Fantasztikus.


Van rossz szó Az órákra? Nincs. Sodró, melankólikus, irodalmi játszótér, emberi sorsok, és színtiszta posztmodernizmus. 10/10-es alkotás, minden irodalom és művészfilm kedvelőnek ajánlott. 
 

Follow Us @soratemplates