A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Ryan Reynolds. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Ryan Reynolds. Összes bejegyzés megjelenítése

2018. június 2., szombat

A Deadpool mert Deadpool lenni

június 02, 2018 0 Comments

Tavaly előtt Mirával különösebb elvárások nélkül ültünk le Deadpoolt nézni, hogy végül egy kellemeset csalódjunk. A karakter kapcsán többször elhangzik, hogy pont akkor jött, amikor szükség volt rá: a 90-es években a szuperhős képregények egyszínűségébe, most pedig a szuperhősfilmek-csömör idején. És ez a figura fog mindent, de még saját magát is, és viccet csinál belőle, mindenféle határok és jóízlés ismerete nélkül. Néhány dolgot leszámítva ezt kaptuk az első résztől. A következő Deadpool-adag megnézése előtt azért az előző részre visszagondolva feltettem egy kérdést: Mit fogok most kapni? A kérdést megválaszolva: ugyanazt, mint az első részben, csak kicsit másként. Az első filmről írt posztom pontjain haladva fejteném ki ezt bővebben, hogy mire gondolok.

Tartalom:
"Miután túlél egy csaknem halálos kimenetelű találkozást egy tehénnel, az eltorzult ábrázatú büfés szakács (Wade Wilson) azon fáradozik, hogy beteljesítve álmát ő legyen varázslatos városának legszexibb pultosa, s közben azzal is kénytelen megbarátkozni, hogy elveszítette ízl(el)ését. Hogy ismét megfűszerezze életét, no meg hogy szert tegyen egy fluxuskondenzátorra, Wade nindzsákkal, a jakuzával és pár szexuálisan túlfűtött kutyával is megbirkózik. Beutazza a világot, s közben felfedezi a család, a barátság és az íz(le)lés fontosságát - s így újra ínyére lesz a kalandozás, sőt még a Világ Legjobb Szeretőjének járó, áhított bögrét is kiérdemli. "

Forrás: Port


A Deadpoolnál kiemeltem anno, hogy nekimegy a Marvel szuperhősfilmek klíséinek, azokat mindenféle lelkifurdalás nélkül cikizi ki. Kicsit visszagondolva azonban azt mondom, nem volt elég bátor humor téren az a film. Ezzel szemben a 2. epizód sokkal bevállalósabb lett (azt is hallottam, hogy annyira az lett, hogy egy durva poént ki is kellett vágni a filmből). A viccek sokkal elborultabbak, polgárpukkasztóbbak, mint korábban. Ezt hatalmas adagokban kapja a néző, szerintem egy idő után túl nagyokban is, azaz a készítők átestek a ló túlsó felére. Főleg, hogy sokszor a humor a történet rovására megy. Ne kerteljünk: a Deadpool 2-nek bizony kevesebb tényleges cselekménye van, mint elődjének. Ami más filmben fontos fordulat lenne (SPOILER meghal a főhős szerelme), azt itt a legelején ellövik (arról nem is beszélve, milyen gyors a dráma és a humor közötti váltás). Aztán kapunk egy gegsorozatot egy kis időutazásos szállal (amit a stáblista utáni jelenetet leszámítva alig használ ki a film). És tudjátok, mi a legfurább ebben? Hogy mikor nézed a filmet, ez semennyire se zavar! Valahogy ez az inkább poénokra felhúzott cselekmény iszonyat jól áll a Deadpoolnak, maradéktalanul meg tudod neki bocsátani a bolhabokányi sztorit az X-Force-ért vagy az X-men trainee jelenetekért.


A bevállalósabb és nagyobb mennyiségű humoron és egyéb újításokon túl az új rész megőriz az előző erényeiből is jó pár elemet. Érdekesnek találtam például Deadpool (Wade Wilson) belső világának továbbvitelét. Az első részben a szerelem és a bosszúvágy motiválta a hőst, a második részben kicsit megint a szerelem, részben pedig a gyász, és a legtöbb cselekedete inkább az utóbbival magyarázható. Itt főleg Firefist megvédésére gondolok: ugye a kezdő jelenetekben Wade és Vanessa családalapításról beszél, azonban ez nem jöhet létre. A bajba került mutáns fiúban (aki ráadásul nem is tipikus hős alkat) Mr. Pool nem az elveszett család lehetőségét látja meg? Mint eddigi érzelmi stabilitását elvesztett ember csak szeretné újjá építeni azt - mégha szarkazmus mögé is rejti élete tragédiáját. És itt hoznám be a film elején elhangzó tételt: Ez egy családi film. Lehet ezt egyszerű Halálos iramban-kikacsintásnak is tekinteni (a család!!!), de bőven témamegjelölés is. Hisz abban az értelemben a Deadpool 2 bőven családi film, hogy megmutatja, a család miként jön létre, Deadpool hogyan képes a romokból új családi hátteret építeni magának. Nagyvonalakban veszekedések és őrült kalandok (legyen az akár egy repülőből való kiugrás, vagy csak a hétvégi bevásárlás) segítségével, és az ezek mentén megszületendő összetartozás és hovatartozás érzése megteremtődik. Ez így eléggé közhelyesnek hangzik, de ahogy mindez a poénáradat hátterében kibontakozik, az pont jó. Minderre pedig a zárójelenet teszi fel a koronát (amit aztán a stáblista utáni meg hazavág).

Összességében a Deadpool 2 egy olyan folytatás lett, ami bőven hozza az előző rész minőségét, úgymond sikerült a saját lécét megugrani. Van amiben erősebb az elődjénél (pl. humor), de van olyan is, amiben kevésbé erős (pl. történet). Így 8/10 a részemről. Évek múlva nem feltétlen fogok rá emlékezni, de baráti (vagy családi!) mozinak bőven ajánlom, hisz kikapcsolódni teljesen jó.

2016. október 29., szombat

Hölgy aranyban

október 29, 2016 0 Comments

Voltatok már úgy, hogy moziba akartatok menni, de nem volt igazán semmi, amit nagyon meg akartatok nézni? Na, ilyenkor jön a véletlenül kipikkelünk valamit opció: így volt egy 2015 nyarán is, amikor találomra választottam ki a Hölgy aranyban című filmet. Lássuk, mit hozott a vak szerencse. A mozit utólag köszönöm Antalnak. 

Tartalom:
"Hatvan évvel azután, hogy a második világháború borzalmai elől menekülve elhagyta Bécset, az idős zsidó asszony, Maria Altmann (Helen Mirren) hosszú útra kel, hogy visszaszerezze a nácik által elrabolt családi kincseit, köztük Klimt híres festményét, Adele Bloch-Bauer I. portréját. Tapasztalatlan, de vakmerő fiatal ügyvédjével, Randy Schönberggel (Ryan Reynolds) hosszas küzdelem elé néznek, amelynek csataterét az osztrák elit világa és az amerikai legfelsőbb bíróság jelenti. Az út során Marianak a családjához kötődő, súlyos tényekkel is szembe kell néznie. A Hölgy aranyban igaz történet, egy asszony küzdelme, hogy visszaszerezze örökségét és igazságot szolgáltasson családjának."
Forrás: Port


A művészetek iránt fogékony nézőknek mindenképpen érdekes történetet beszél el Simon Curtis filmje. A kritikusok ugyan szóvá tették, hogy egy amúgy nagyon nehéz morális kérdés (kié is a műalkotás?) feltételénél a válasz adáskor csak az egyik oldalt mutatják be, azt is az érzelmi manipuláció eszközével. A kritika jogos, de szerintem nem feltétlen vesz le a film élvezhetőségéből. Klimt festményén keresztül egy megszokott amerikai kalandba keveredünk, ahol a hős a végsőkig kitart azért, hogy célját elérje, miközben amerikai szemmel egzotikus tájakon, azaz Európában kalandozunk - jelenben és múltban egyaránt. Emlékeim szerint inkább az utóbbi részeket élveztem, főleg a német nyelv miatt (nagyon szépen beszélik a filmben), mert nagyon varázslatos módon jelentettek meg egy letűnőben lévő kort, amihez erős kontrasztként megjelent a közelgő náci uralom árnyéka. Tudjuk, a múlt nem olyan rózsás, mint ahogy azt néha hajlamosak vagyunk hinni vagy érezni, de talán nem is az úgy nevezett Aranykor érzékeltetése volt a cél, sokkal inkább a főszereplő, Maria érzéseinek bemutatása, hisz tagadhatatlanul ő uralja a filmet. Az ellopott festmény végett érzett sértettség, a hátrahagyott haza miatti keserűség, ami áthatja a Hölgy aranyban filmet mind Maria karakteréből erednek, a végső tárgyalás pedig az ő elégtétel vételét szolgálja. Kicsit kegyetlennek hathat így ez a leírás, de többé-kevésbé így reális: ő így érez, így élte meg, így ez az ő saját szempontja.


Maria filmbeli személye megosztó lehet, azonban van egy tagadhatatlanul fantasztikus elem is a történet feldolgozásában: Maria Altmann és Randy Schönberger párosa! Első ránézésre két, egymástól teljesen távol álló karakter kerül össze, akikből nem is tudni, mi lesz. Ahogy az lenni szokott, nagyon eltérő személyiségük súrlódásokat, néhol pedig vicces eseményeket is eredményez a cselekmény előrehaladtával, de végül a közös cél összekovácsolja őket egy nagyon is jól működő duóvá. Ez a fejlődés valószínűleg nem működhetett volna Helen Mirren és Ryan Reynolds munkája nélkül. Sajnos Mirren munkásságát nem ismerem, de felüdülés volt Reynoldsot nem szuperhős szerepben látni. 

Összességében a Hölgy aranyban egy olyan film, amit bátrán megnézhetünk, ha épp nem találunk jobb filmet. Minden megvan benne, ami egy szórakoztató filmhez szükséges: emlékezetes karakterek (Maria és Randy), akik küzdenek és nem adják fel, továbbá kapunk egy kis múltba tekintést és képzőművészeti gyorstalpalót, mint izgalmas háttérvilág. Valóban lett volna még mit kihozni az alap ötletből, de egyszer talán mások megteszik ezt. Simon Curtis ebből a témából hozott egy 8/10-es filmet, ami nem rossz. 

2016. augusztus 21., vasárnap

Deadpool

augusztus 21, 2016 0 Comments

Több posztban is éreztettem már, hogy nem vagyok oda a szuperhős filmekért (legutóbb a Hangyás kritikámban). Azonban a tavaly nyáron látott Deadpool trailer és az azt követő zseniális kampány meggyőzött, hogy én ezt kivételesen nagyon akarom látni. Sors fintora, amennyire szerettem volna, olyan nehezen jött össze. Végül Mirának köszönhetően egy egésznapos Mondoconos meló előtt megnéztük, mikor semmi néznivaló nem akadt. Mirának utólag is köszönöm a remek ötletet! (meg ha már nem mentünk moziba a Star Wars Rogue trailere miatt). 

Tartalom:
"A szuperhősök korát éljük, de vár még néhány meglepetés. Wade Wilson (Ryan Reynolds) a különleges erőknél szolgált, azután zsoldos lett. Egy furcsa, alig legális kísérlet eredményeképpen a szervezete meghökkentő képességekre tett szert: hihetetlenül gyorsan meggyógyul, bármi baj éri.De nem ez az egyetlen fegyvere: őrült, gonosz humora is van - és nem fél használni.
A szupererős ember, aki a valóságból átlépett a hősök birodalmába, most élete legnehezebb háborújába indul: bosszút akar állni azon az emberen, aki egykor majdnem tönkretette őt."

Forrás: Port


Picit féltem a filmtől, mert februárban, amikor bemutatták a mozik, kapott hideget és meleget is a Deadpool. Azonban ahogy elindult a film, láttam, hogy azt fogom kapni, amit vártam: egy nagyszájú elborult hőst az ő hasonlóan elborult életével. Ryan Reynolds, akinek nagyrészt köszönhetjük a filmet, szinte lubickol ebben a szerepben. Halál lazán osztja a poénokat és persze a húsba csapodó töltényeket, mindent szatirikusan szemlél, még saját magát is! Viccet csinál a Marvel-filmekből, aminek én még külön örültem, mint nem képregényfilm rajongó, csak szemlélő, de egyéb nyugati kultúrához köthető jelenségeket sem hagy csípős megjegyzések nélkül. Ezzel a szórakoztató alakítással és karakterrel szemben pedig ott áll egy snassz, egyszerű eredettörténet: főhősünk le akarja győzni alkotóját és megmenteni szerelmét. Magam részéről hibának nem rovom fel, hisz úgy tudom, az eredeti képregényekben sincs egy nagyon izgalmas háttere Deadpoolnak, viszont valahol levon az epicségéből (tud erre valaki egy jó magyar szót?). Másrészt, a hétköznapi konfliktusaiból (pl. önértékelési gondok, családtag iránti aggódás) volt a karakternek egy mélysége, ami ellensúlyozta a szatirikus oldalát. Értelmet nyert, hogy valahol miért is vált olyanná, amilyen. 


Az egyszerű történet szerintem különösebben nincs hatással az egész filmre, hisz a körítés fel tudja annyira dobni (itt is), hogy elfogadjuk azt. Deadpool rendületlenül masíroz ellenfele ellen, hogy végre elszámoltassa azt, aki őt becsapta. Kapnuk is egy jó kis bosszúhadjáratot. Az akciójelenetek mondhatni elvárásainknak megfelelően zajlanak: látványos, pörgő jelenetek, melyeket sokszor szellemes megjegyzések tesznek emlékezetesebbé. Ezt azért emelném ki (az akciójeleneteket), mert a forgatás előtt megvontak a projecttől egy nagyon jelentős pénzösszeget (úgy 7 millió dollárt), ami miatt sajnos sok minden nem kerülhetett be a végső műbe. De laikusként nem tűnt fel a pénzhiány, szerencsére úgy át tudták írni a történetet, hogy durván nem sérült se a történet, se a látvány. Esetleg az X-menes vonalnál volt érezhető a megvágás (őszintén, nem értettem pontosan, hogy miért akarják Deadpoolt X-menék magukkal vinni, de lehet, ha bepótolnám az előzményfilmeket, ez nem lenne gond), hisz kevesebbet és kevesebben szerepelhettek (pl. Cannonball), mint eredetileg szerették volna a készítők. De összegezve, az X-menes vonal is működött a sajátos Marveles közönségnek szóló poénokkal és egyéb popkultúrás utalásokkal (Sienad O'Connor!!!). Egyes kritikusok szerint a Deadpoolban szereplő X-men karakterek kentebe vágják az eddigi filmeket (azért van egy X-men: Az elsők film!).

Röviden összefoglalva számomra a Deadpool hozta azt, amit vártam tőle a trailer alapján: egy szatírikus akciófilm. Tökéletes belépő egy népszerű karakter számára nagy lelkesedéssel eljátszva. Tényleg csak a kicsit egyszerűbb, már sokhelyen látott eredettörténet húzza kicsit le a filmet, de meg lehet magyarázni azt is és teljesen működik a film világában. Így 9/10-et kap Deadpool és még ilyet!

Follow Us @soratemplates