Antigané

A sorozattal először egy art bookban találkoztam, és nagyon megtetszettek a szereplők, főleg a XIX. századi angol ruhák miatt. Később megtudtam, hogy a karakterek egy light novelben "élnek", amiből anime is készült. Örömmel láttam, hogy csak 12 részes a sorozat, ezért a téli szünetben időt is szakítottam rá. Íme a Hakushaku to Yousei, angolul a Count (vagy Earl) and Fairy, vagyis a Gróf és a tündér.

Folytatás az Animeaddict oldalán!

Nem életem legjobb animéje, de nem is bántam meg, hogy megnéztem. Könnyed romantikus történet tündérekkel megfűszerezve. Néha szükség van erre az embernek a hétköznapi teendői mellett.
A cselekmény egész érdekes, de nem mindig sikerült jól megoldani. Próbáltak több szálat megjeleníteni, de sokszor megesett, hogy a figyelem épp elterelődött egy másik eseményre, a többi pedig háttérbe szorult. Spoiler! Számomra az egyik legszembetűnő eset a sorozat közepén tűnt fel: Edgar, a gróf már megkérte Lydia, a tündérdoktor kezét, de ezután hirtelen a Herceg szál került előtérbe, majd megint a leánykérés. Spoiler vége.
 Továbbá még zavaró az információk adagolása is. Sokszor Raventől tudunk meg mindent, ami elég váratlanul érheti a nézőt. Ez a dolog főleg a karakterekre vonatkozóan jelenik meg. Esetleg, ha 26. részes lenne az anime, akkor ez elkerülhető lett volna.
Ez részben egy fantasy történet. Meg is jelennek benne a tündérek, néha Tündérországba is átugrunk, de nem ismerjük meg eléggé azt a világot, csak felszínesen. Látunk egy merrowt, selkiket, brawnie-t, mezei tündért , bansheet és nagyjából ki is fújt a készlet. Kár érte, mert a kelta mitológia még sok-sok érdekes tündérfajt rejt magában.
Egyéb gondjaim nem akadtak a történettel. Néha kiszámítható, az elindított szálakat lezárták (csak az zavar, hogy a Tündérkirálynő milyen könnyen beletörődött abba, hogy a grófnak más a jegyese), kivéve a Herceg szálat, de gondolom, hogy várható egy 2. évad.

Egy mű másik meghatározó tényezője a karakterek. Meglepő, hogy hiába  shoujo műfajú ez az anime, itt nem csak a férfiaknak van kedvelhető karakterük, hanem a nőknek is. Főhősnőnk, Lydia nem egy szokásos nyafogó naiv lány. Akár azt is mondhatjuk, hogy ő a közvetítő az emberek és a tündérek között. Érdekes, hogy mindig kiemelik a zöld szemeit: ezekkel olyat lát, amit mi nem vagyunk képesek. Ezt nevezném a kiválasztottsága jelének; Lydia a tündérdoktorságával az emberek fölé emelkedik. Ezentúl okos, segítőkész, nem dől be Edgar csábításának sem. Habár azt már nem értem meg a lányban, hogy a cselekmény vége felé miért vonakodik még a gróftól? És ha már említettem a nemesünket, akkor bővebben is szót ejtek róla. Edgar a sorozat ügyeletes bishije hamuszínű szemével és szőke hajával. Tekintete sokszor ravaszságot sugall. Igyekszik kihasználni a lehetőségeket, maga mellé állítani mindenkit, akit tud. A kezdetekben ezért nem tudjuk eldönteni, hogy szerelmes-e Lydiába vagy csak így próbálja magához láncolni? Még azt is nehéz elhinni, hogy nem rosszak a szándékai. Ravaszságán kívül fő erénye még a bosszantás is: a kezdetektől fogva Lydia kegyeibe akar férkőzni - ettől tenyérbe mászónak tűnhet a férfi. Ezek a szituációk nagy humorforrásnak számítanak.
A párunkat kiegészítő a hű testőr, Raven, aki gonosz tündérek sarja. Fekete hajával és barna bőrével a történet korának egzotikus hősét testesíti meg. Ridegségével , hallgatásával és érzéketlenségével még inkább növeli rajongó táborát az érdeklődést karaktere iránt. Azonban nem mindig van csöndben. Lydiának mindig elkotyog ezt-azt a legnagyobb fapofával.
Lydia mellett ott sündörög hűséges társa és tanácsadója, Nico, a beszélő macska. Nagy szerepe nincs a történésekben, de mégis úgy érzem ő a legkiemelkedőbb személyiség. Egy macskában Csizmás kandúr, Behemót és gentleman. Már miatta megérte megnézni a sorozatot.
A rossz oldalon is felsorakoznak a jóféle karakterek, most közülük csak Kelpie-t emelném ki, aki visszatérő kellemetlenkedő a történetben. Ő egy víziparipa, aki Lydiát szemelte ki magának párjául, s hiába taktikázik a lány, az udvarló akkor sem tágít. És hasonlít Kuran Kanaméra! Sok humort visz a történetbe.


Az anime a XIX. század közepi Angliában játszódik, amihez a rajzstílus próbál illeszkedni: egy Jane Austin vagy Bronte regényben érezhetjük magunkat. Gyakran elkápráztatják a nézőt a kor ruháival, megjelennek a nemesi élet, művészek és persze a bálok sem maradhatnak el . A készítők ezt igyekeztek mindenféle csillámló effektekkel kiemelni, a hódító lordokat és gentlemaneket pedig mindig csilingelő hang kíséri (ami először nevetséges, majd idegesítő).
A mitológiai lények sem maradnak le a ruhák mellett. A tündérek nem egysíkúak, fajonként máshogy néznek ki, könnyen elkülöníthetőek. Karakterüknek megfelelően vagy aranyosak vagy ravaszak., viszont a Cuki-faktor a brownie-kban van meg.

Az animáció mellett még megemlíteném a betétdalokat, ami itt is nagyon tetszetős és fülbemászó. A báli jeleneteknél elmaradhatatlan a zenekar és a felcsendülő hegedű, néha pedig egy-egy ír beütésű dalocska is elhangzik. Az opening zenéje aranyos, illik a történet jellegéhez, az ending zene számomra olyan semmis, a hozzá készített animációról nem is nyilatkozok...


A történet felépítés hibáitól, az eltúlzott fanservice-tól, az alig bemutatott fantázia világtól meg az endingtől eltekintve ez egy szép romantikus anime. Ajánlom minden rózsaszínlelkű lánynak, akik szeretnének 12x24 percre elszakadni a hétköznapoktól.
Szép volt, jó volt, 7/10-es.

Ha leültök filmet nézni egy valamit ne tegyetek: a popcorn mellé ne vigyetek magatokkal elvárásokat! Sajnos nekem voltak elvárásaim a Hét év Tibetben-nel szembe és kicsit csalódtam is.

Tartalom:

 A leírás kalandfilmet ígér, de szó sincs erről. Inkább egy utazó gondolatait, tapasztalatait kapjuk, majd legvégül a történelem egy megrázó pillanatát.  Nem is vártam kalandokat csak azt, hogy a főhősünk némi veszélyes szikla után eljut Tibetbe, ahol megismerkedik az ottaniak kultúrájával és hasonlók. Azonban nem egészen így alakult. A film első 50 perce a Himalájában való bolyongásból áll, ingázás Tibet és az indiai hadi tábor között. Még az első percekben érdekes volt Heinrich és a felesége közötti kapcsolat, hogy  a pasas nem akar gyereket, viszont az expedíció alatt a férfi folyamatosan a gyerekére gondolt. Furcsa volt ez a pálfordulás, sokkal későbbre várt az ember ekkora jellemfejlődést még egy film esetében is.
A bolyongás alatt szintén furcsa volt Heinrich és Peter viszonya. Peternél érezni lehetett, hogy utálja útitársát, Heinrich is elég utálatosan viselkedett a másikkal, aztán megint pálfordulás: a karórás eset után hirtelen kedves lett hozzá. Értetlenül álltam ilyenkor a karakter viselkedése előtt.
Szerencsére a film következő egy órája felpörgött és átléphettük Tibet határát is. A helyiek kedvesek, elutasítják az erőszakot, néha elmondanak egy-egy Buddha idézetet és nagyjából ennyi. Igazából nem ismerjük meg őket, ami elég rossz pont, ha már a főhősünk ott él közöttük. Tanítja az ifjú Dalai lámát a mi kultúránkra, de még ő sem oszt meg velünk túl sok mindent, így csak kóstolót kaphattunk az eldugott országból.
A vége felé haladva már nem voltak problémáim a történettel. A kommunisták néhány óra leforgása alatt tönkretettek egy legalább több száz éves országot, a hit sem ért ellenük semmit (ami kicsit elszomorító). A láma álma, ami valósággá lett vagy búcsúja Heinnrihtől (ami a film plakátja is lett) talán a történet leghatásosabb jelenetei. 


A történetet nem igazán sikerült jól vászonra vinni, vagyis  az alapot szolgáló könyv kritikái alapján ezt gondolom (a könyv betervezve). Viszont ezt ellensúlyozzák a jó párbeszédek és a szerethető karakterek. Talán a legkidolgozottabb alak a Dalai láma, aki egyben kíváncsi gyermek és egy ország bölcs vezetője (azt viszont nem mondom, hogy politikailag érett). Peter és felesége, a varrónő kellemes mellékszereplők, a kormányzó is elég érdekes áruló figura és végül a főhőst is meg lehetett kedvelni. A színészek alakítását sem kifogásoltam, illeszkedtek a szerepükhöz, még Brad Pitt is kellemes csalódást okozott. Azok a jelenetei tetszettek leginkább, amikor a bolyongós részeknél a társával incselkedett.
Ezen kívül még szeretném kiemelni, hogy a film tele van gyönyörű totálplánokkal. Részben ezért is akartam megnézni. Anno a 8. osztályos média könyvemben a plán fejezetnél ebből a filmből hozták a példákat. Ebben nem csalódtam, az 10/10. A film viszont legyen 7,5/10, de amúgy szép történet, csak itt-ott sántít.

Boldog karácsonyt kívánok minden bloggernek! :)

A filmre Youtube-ozás során találtam rá, konkrétan a "Hitler tavaszán" c. dalra. Betegnek találtam és gondoltam, megnézem a filmet, ha már van. Íme, a Producerek!

Tartalom:

Forrás: Port.hu


 Negatívumként azt lehetne kiemelni, hogy nehéz beleszokni a film stílusába, a humorba. Először idegesítőnek tűnhet a hülyéskedés, de ha már sikerült beavatódnunk, akkor kellemesen telik az idő, észre sem vesszük, hogy másfél órája ülünk a Producerek előtt. Zenés film lévén a cselekményt fülbemászó dallamok viszik előrébb. A Springtime for Hitler az egyik legütősebb produkció, ezen kívül maradandó élményt nyújthat a Keep it Gay is. Az én személyes kedvencem a könyvelőirodai dal. Nagyon jól megcsinálták azt, hogy egy irodában mennyire egyforma mindenki és ugyanazt csinálja, az egyéniség rabláncot sínylődik. Ha még poénra is vették a figurát, valahol mégis ijesztő ez.
A történetbe még annyi hiba csúszott, hogy valahogy a vége fele, miután lecsukták Bialystockot, leül a sztori, legalábbis én úgy éreztem. A bírósági jelenetnél lehetett rá számítani, hogy Bloom úgyis visszajön és kiáll társa mellett. Még a cselekményben előrébb, a színészválogatás tarthatott volna hosszabb ideig és mutathattak volna több vicces jelentkezőt.

A karakterekre sem lehetett panasz. Mindegyiket sajátos tulajdonságokkal és szokásokkal ruházták fel. Ott van az erkölcstelen Bialystock, aki a befektetőitől (idős hölgyek) sármának köszönhetően szerzi a pénzt színdarabjaihoz. Mellette bújik kendőcskéjéhez Mr. Bloom a könyvelő, aki próbál a jó úton járni, csak hát mindig letérítik róla. Az antihőseinket Ulla, a svéd színésznőcske egészíti ki, aki szerintem az egyik legjobb karakter az egész történetben. Plusz ráadás még a stáb tagjai: Roger, a transzi rendező és Franz, a színdarab megalkotója, aki titkon neonáci és galambtenyésztő. Az őket alakító színészek is jó alakítást nyújtottak, játékukkal még könnyebben el lehetett mélyedni ebben a könnyed történetben.


Azt rebesgetik, hogy a színházi verzió jobb a filmnél. Amint lehetőségem lesz, szerzek rá jegyet a Madáchba. :)

A filmet még anno Annától kaptam, de egy év múltán jutott csak rá időm. Nem rossz film, Brad Pitt eyecandy, a mondanivaló nagyon is tetszetős, de eléggé rétestésztára sikeredett a film, Oscar-jelölések ide vagy oda.

Tartalom:

Forrás: Port.hu

A film előzetesét Facebookon láttam még tavaly novemberben, Alexander Rybakkal kapcsolatban reklámozták, ugyanis ő is szerepet kapott ebben a norvég családi filmben. Lássuk, hogy mit is tudnak Északon és ki az a Yohan.

Tartalom:

19. század vége, Norvégia, itt él a Aamot család nagy szegénységben. Hogy ne haljanak éhen, az apa elmegy Amerikába pénzt keresni. Sok idő eltelik, csak nem tér vissza, a család pedig tovább éhezik. Yohan  részben kapzsi bátyja, Knut piszkálódására, részben saját elhatározására üzletet köt egy ügynökkel, aki gyerekeket közvetít ki urak földjeire dolgozni. Így kerül főhősünk Nome birtokára, ahol hiába védelmezi a tehéncsordát a grizzlyiktől, mégis kevés fizetést és hálát kap. Amikor megelégeli sorsát úgy dönt, hogy megszökik új barátaival, Annával és Olei-jel együtt...

Forrás: Saját kútfő


Mit is mondhatnék Yohanról? A történet kiszámítható, de azért aranyos, leülteti az embert. De érdemes néhány dologra kitérni. Legelőször is le kell szögezni, hogy ez egy norvég film és a norvégok nagyon is utalgatnak erre a nézőnek. A film 1989-ben, New Yorkban kezdődik, ahol egy újságírónő megy meginterjúvolni Yohant, aki Norvégiából vándorolt be. Ahol épp az interjú folyik, épp a karácsonyt ünnepelik: az emberek norvég zászlót lobogtatnak, szól az A-ha Take on me, és aki az idős Yohant játszotta, az szerintem Henrik Ibsenre hasonlít. :D
Ebben az előkészítő részben érdekes, hogy angolul beszélnek benne, csak később a konkrét történetben hallhatunk norvég beszédet. Jó ötletnek tartottam, szerettem is, mint anno a Becstelen Brigantiknál, csak azzal ellentétben itt nehezen állt át az agyam egyik nyelvről a másikra - mármint hallgatásban. Ez személyes szocproblem.

Ahogy már említettem, a történet nem egy köröm lerágós darab, de azért keményen ott van az északiakra jellemző társadalomkritika. Itt a 19. század végi vidéki ember kiszolgáltatottsága jelenik meg a gazdagokkal szemben a gyerekek szemszögéből: így még inkább érezhetjük a két réteg közti különbséget. Egy gyermek nem tudja megvédeni magát egy felnőttel szemben.
A szereplők nyomorúságos helyzete ellenére mégis valami kedves, naiv és könnyen ragadós gyermeki báj szövi át a filmkockákat. Sokszor látjuk Yohanékat játszani: ilyenkor általábanárad a boldogság a képernyőről.
Szépen felépítették a mese kellékeit, de az elbeszélést már nem sikerült hibák nélkül megszerkeszteni. A film első 50 perce eszeveszetten pörgeti az eseményeket, csak akkor nyugszik le, mikor Yohan már dolgozik. Ez szerintem nagyon zavaró a filmben, legalábbis én sokszor meresztettem nagy szemeket.

 Szereplőink nem kidolgozott karakterek, egyszerűek, a mesékhez igazodnak. A színészek sem alakítanak valami nagyot, de a gyerekszínészeknél kiemelném, hogy nagyon természetesen játszanak, így könnyű volt megkedvelni a karaktereiket és izgulni értük.

Még - úgymond - járulékos elemekként kiemelném a film zenéjét és a tájat. Utóbbival kezdem. Nem tudom, hogy merrefelé forgattak, de Norvégia szép országnak tűnik. Csodaszép, dokumentumfilmbe illő felvételekkel kényeztetik a néző tekintetét.
A zene pedig nagyon fülbemászó, főleg az úgymond "theme" száma. Ezen kívül mai zenéket is hallhatunk benne (az Őrség filmekhez hasonlóan), ami elég vicces, mivel a történet majdnem 100 évvel ezelőtt játszódik.

Összefoglalva, ez egy szép családi film. Érdemes gyerekkel nézni vagy gyermeklelkű felnőtteknek megnézni. Alexander Rybak rajongóinak pedig kötelező. Igaz, nem nyújt Oscar-díjas alakítást, de hozzájárul a zenei részhez, ami emel a film összhatásán.
Egy 7,5/10.

Be kell vallanom, hogy irodalom órán teljesen elbűvölt Esti Kornél. Új rajongásunk hatására Mira megtalálta a novellákból készített film leírását, az Esti Kornél csodálatos utazását. Egy ideig úgy nézett ki, hogy senkinek sincs meg, Gáborban bízhattunk csak, de benne se 100%-ig. Aztán évfolyamtársunk, Vivi elhozta a filmet, majd beteg lettem és megnéztem a művet. Szerzői film mindenképpen, nehéz is értékelni.

Tartalom:

Forrás: Port.hu


 Úgy hiszem, hogy a novellák ismerete nélkül nehéz belevágni ebbe a filmbe, tartalom elolvasása nélkül pláne. Nekem az első megvolt, utóbbi nem, így szájtátva vettem észre, hogy én akit először Kosztolányinak véltem, az valójában az idősebb Esti Kornél. Miután erre rájön a néző, már egész kellemes figyelni a filmet.
Az egyszerre induló idősíkokat jó ötletnek tartottam. Láthattuk azt, ahonnan elindult a költő és amivé lett, majdnem egyazon járművön. A fiatal Kornél épp Rómába tartott, ahogy az a 3. novellában is leírta Kosztolányi, az idős Esti pedig találkozik fiatalkora szereplőivel. Utóbbival a rendező egész jól eljátszadozik. Kedvencem az osztrák kis vendéglős rész, ahol tényleges jelenetváltás nincs, de a pincérnő állandó ruhacserélésével (egyszer fiatal, egyszer idős) érzékeljük az idősíkok közti váltást. Kár viszont, hogy az idős Kornél epizodikus jeleneteinél nincs ehhez hasonló megoldás. Azok valahogy hirtelen törtek a nézőre.



Pacskovszky filmjében nagy hangsúlyt kap a kor bemutatása. Ruhák, zene, bútorok, vonat, az emberek. Tökéletesen megteremtik a 20. század eleji hangulatot, Kosztolányi világát, vagy amiben élni szeretett volna.  A párbeszédek sem hanyagolódnak el, számtalan szép és érdekes beszélgetést hallhatunk, és persze rengeteg idézést Kosztolányitól.
A konrka megfelelően jelenik meg a jármű, a vonat, mint motívum: az élet. A fiatal Esti történetében ez nem jelenik meg olyan szépen, de az idősebbnél viszont igen. Leszáll a végállomáson, eltölt ott egy kis időt, majd összeesik és meghal (?) De az idősebbik szemszögéből nézve az utazás akár egy elszámolás is lehetett a fiatalkoráról és az azt követő eseményekről. Sokat lehet ezen gondolkodni, az biztos.


A rendező rengeteg szép ötletet belevitt a filmjébe, amit én most nem írok le mind. De! Többet is ki lehetett volna hozni az Esti novellákból. Alapból hiányoltam maga Esti Kornél karakterét, kapcsolatát a másával. Ebben a filmben látott Esti közelebb állt Kosztolányihoz, legalábbis én úgy éreztem. Érdemes lett volna még az ismertebb novellákból dolgozni (pl. az 1. és a 18.). Azért ismertem csak fel a 3. novellát a filmben, mert épp olvastam, a többit nem tudtam sehová se tenni. Tényleg ajánlatos elolvasni az összeset, hogy még jobban elmerülhessünk ebben a csodálatos utazásban. Nehezen megoldható egy filmen belül több novella feldolgozása, de egy kicsivel több fantáziával esetleg ( több részre bontással vagy sorozattal).
Szép volt ez az utazás, de lehetett volna még jobb is. 7,5/10

Egy évtizedes rajongás után megérte a világ, hogy elkészüljön az utolsó Harry Potter film első fele. Mikor kitudódott, hogy kettészelik a finálét, mindenkiben felmerült a kérdés, hogy a pénz lehúzáson kívül ennek mi értelme? Sok volt. Teljesen meg tudom érteni Yates gondját a 6. filmnél, amikor rengeteg mindent ki kellett hagynia, ami a könyvben viszont fontos szerepet játszott (most ilyesmivel szenvedek én is). Nézzük, hogy hogyan gazdálkodtak a készítők nagyobb idővel.

Tartalom:

Magukra maradtak: Harry, Ron és Hermione tanárai és legfőképpen Dumbledore segítsége nélkül vág neki a nagy feladatnak. Voldemort halhatatlanságának titka nyomába erednek, fel akarják kutatni és meg akarják semmisíteni a rejtélyes horcruxokat.
A sötét erő nem kíméli őket, de az egész varázsvilágot sem. Bekövetkezik a legrosszabb, kitör a háború, a halálfalók Roxfortot és a Mágiaügyi Minisztériumot is az uralmuk alá hajtják. Bármerre járnak, a borzalom követi őket. És mindenütt Harry Pottert keresik, hogy a Nagyúr elé vigyék a fiút élve.

 Forrás: Port.hu

Sötét felhők, villámlás, göcsörtös ágak, sötét színek. Ezek határozzák meg az egész film hangulatát és készítik fel rá a nézőt, hogy egy mese világban igenis lehet szenvedés, háború és halál. Harryék felnőttek és elkeseredetten tapogatóznak a sötétben, hogy kiutat találjanak szorult helyzetükből. Tökéletesen megteremtették ezt az érzést, amit Rowling fokozatosan megírt a könyveiben.

Ekkora feszültséget elég nehéz lenne nézőként elviselni egy 2 és fél órás filmben, így persze az eddigi szokásokhoz hűen poénokkal is megtűzdelték a cselekményt rendesen. Szerencsére nem ment át a film tinivígjátékba, de még akadtak komolytalan jelenetek bőven. Egyik ilyen, amin rendesen húztam a számat, az Féregfark halála volt. Meghalt, aztán körülöttem nevettek. LoL

 Hangulaton túllépve a történet is jó volt, végre jutott idő mindent kifejteni, megpróbálni logikusan felépíteni. Voltak plusz részek (sátorban táncolás), maradt is ki ez-az, de szerintem élvezhető volt, remekül felvezették a második félben várható eseményeket. Az viszont tény, hogy sokszor eléggé belassult a cselekmény, de ez betudható a könyvnek, hiszen ott sem pörög annyira a dolog az elején.
Próbálták fenntartani a szerelmi szálat, de azért ügyesen (vagy nem) elsiklottak felette. A Harry-Ginny rész még mindig erőltetett, nem lehet átérezni, a Ron-Hermione vonal egész jól haladt viszont, így kicsit Ron is előtérbe kerülhetett a filmben.

A színészekben továbbra sem csalódtam. Az epizódok alatt Ruperten láttam nagy fejlődést (érdemes lenne beszerezni a Sofőrleckét), aki most is sikeresen hozta Ron karakterét; Emma szépen mutatott a képernyőn, az első percekben való szereplése (amikor Hermione kitörli magát a szülei emlékeiből) némi szomorúságot csempészett az amúgy izgatott lelkünkbe, részben a színészlánynak köszönhetően is. Daniel most elég semleges volt, remélhetőleg az utolsó részben hozni fogja a formáját. Voldemort (Ralph Fiennes) viszont hiányzott, keveset szerepelt.

Visszagondolva egész becsületes könyvadaptációt kaptunk így a végére, azonban még nem az igazi. Megvárom a júliust, addig itt egy 8/10.

Rövid időn belül felküzdötte magát a legnagyobbak közé, így animés berkekben nincs olyan, aki ne hallott volna még róla. Engem sem kerülhetett el a Fairy Tail híre, így el is kezdtem és apróbb megszakításokkal eljutottam a 26. részig (ami kb. az 1. évad vége?). 

Három év telt el a Fairy Tail manga indulása óta, s most megérkezett az anime verzió is. Miről is szól ez az "új" shounen fight sorozat? Egy mágusokkal és csodákkal teli világról, ahol minden megtörténhet, még a macskák is repülnek. De ez még nem minden, egyszer...Folytatás az Animeaddictsen.

 Eddig nem sok jó fantasy műfajú animével találkoztam, aztán Judit emlegette a Fairy Tailt, be is próbáltam. Elmondható róla, hogy egy egyszerű shounnennel van dolgunk, stílusában a Soul Eater és a One Piece között áll, de természetesen rengeteg ponton eltér a sorozat. Első nagy különbség, hogy jelenleg még nem hosszú. Ha jól tudom az 56-57. rész körül jár, amivel viszont túlszárnyalta a Soul Eatert, de a One Piece-től, Bleachtől és Narutótól még jócskán le van maradva.
 Amikkel igazán megnyerheti a nézőt ez az anime, azok egész egyszerű eszközök: kaland, humor és egy mesevilág, amiben bátran elveszhetünk egy 24 perc erejéig. Találkozhatunk sárkányokkal, démonokkal, repülő macskákkal, de leginkább varázslókkal. A történet is  köréjük épül, ahogy az ismertetőből kiderül. Klánokban élnek és küldetéseket teljesítenek, akár egy fantasy szerepjátékban (Emlékszik valaki a Baldur's Gate-re?), így nem is annyira bízhatunk abban, hogy lesz-e végkimenetele a történetnek, hiszen nagyjából a kalandokra épül a cselekmény. A sorozat úgy indul, hogy egy kaland, egy epizód, és ahogy egyre nehezednek a küldetések, annál több epizód öleli fel az adott részt, fenntartva a néző figyelmét és izgalmát. Ennek az az előnye, hogy van idő megismertetni a szereplőket. A Szigetes kaland során a jégmágus, Gray múltját ismerhettük meg, a Fairy Tail - Phantom ütközetben Lucy, a csilagmágus múltja tárult fel, s az AMV-ket elnézve a további részekből a váltómágiát használó Erzával is közeli ismeretségbe kerülhetünk. Rendesen pörög itt az akció, de néha pihenni is engednek minket a fillerek segítségével. A sorozat jó oldalára írandó, hogy 26 rész alatt csak 2 filler rész volt és azok se lógtak ki annyira a lineáris történetből, sőt, előre is mutattak az elkövetkező epizódokra (gondolok itt Lisanára, majd később Elfman és Mira bemutatására). A fantasy  rész is mindig mutat valami újszerű, ötletes dolgot, de a felsoroltak ellenére eléggé rétestészta szaga van az egész animének. Ahogy már fentebb említettem, valószínűleg a Fairy Tailt is vakulásig nézhetjük.

Az animációra nem igen tértem ki, de most ki fogok. Többé-kevésbé 2D-s a "mese", de itt-ott már megjelenik a 3D, leginkább a varázslásoknál, amik sokszor zavaróan kilógnak a rajzolt látványból. Nem sokat ront az összképen, de azért ott van ez a hiba és elég kellemetlen. Ezen kívül a hátterek csodálatos, némelyik festményszerű, a karakterek jellemüknek megfelelően rajzoltak, nem gnómok, nem is kubisták, de azért a mangaka eredeti rajzain nem tesz túl.

Nem sok negatívumot tudok elmondani erről a shounnenről, csak azt, hogy nagyon el fog nyúlni. Ha nagyon kukacoskodni akarok még kiemelhetem hibaként, hogy gyakran gyorsan érkezik a dráma és a humor között a váltás, általában Natsunak köszönhetően. Esetleg az animációnál felhozott balul elsült megoldások zavaróak, de valóban csak ennyi lenne a rossz oldal. Édes kis sorozat ez gyereklelkű embereknek, ami remekül operál a fantasy szerepjátékokkal és közben tökéletesen megfelel a műfaji elvárásoknak. 8/10-es élmény a Fairy Tail.