Lakatos István nevével először a 6. Képregényfesztiválon találkoztam, a rajz stílusa azonnal megragadott, és amint tudtam, megvettem első képregényét, a Lencsilányt. Emlékszem, amikor megtudtam, hogy jelenik meg regénye, gondolkodás nélkül megvettem. Aztán az olvasás a felnőttes teendők (egyetem, munka) eltolódott, és most a Várólista csökkentés miatt jutottam el a Dobozvároshoz.
"Lakatos István meseregényében egy nem túl szép napon egy Zalán nevű kisfiúékhoz beállít egy Székláb nevű öregember, és azt állítja, hogy a szülei már nem az igaziak, hanem másolatok. Székláb elmeséli a kisfiúnak: szüleit elrabolták a dobozvárosiak, ezért vele kell mennie. Zalán nem tehet mást, mint útra kel az ismeretlen öregemberrel, mert csak így lát esélyt arra, hogy viszontlássa az igazi szüleit. Miután alaposabban megismerkedik Székláb birodalmával, egy családnyi vízimanóval és Jónással, a kecskével, még előtte áll, hogy sárkányokkal is találkozzon Dobozvárosban. Lakatos István könyve kalandos, varázslatos és szívhez szóló történet tíz éven felüli gyerekeknek."
Forrás: Moly
Régóta vágytam olyan ifjúsági regényre, mint a Dobozváros: egy könyv, ami egyszerre szól a mai kor gyerekeihez, de közben megtartja a mesék báját is. Hogyan is jön ez össze a Dobozvárosban?
Zalán egy olyan kisfiú, akivel bármelyik mostani fiatal olvasó tud azonosulni. Szeret filmeket nézni, rengeteg robotos, kardozós, sárkányos kalandot álmodik meg és teljesen izgalomba jön a képregényektől. Eközben néha gonoszkodik, kicsit önzősködik, kétségbeesik, de folyamatosan tanul és fejlődik. Nagyon is egy mai korban élő igazi gyerek képét adja.
Aztán ott van Székláb, Zalán tanítója és barátja. Ahogy egy másik molyos értékelés is említette, az öreg egy igazi kozmológiai figura, aki rendelkezik a mesék összes furcsaságával és habókosságával – ez adja a regény nagy báját. Őszintén, azokat a részeket élveztem legjobban, amikor ő megjelent. Őmellette imádnivaló volt még a szőrös vizimanó, a Jónás kecske, a szekrényben lakó tehén és a sok átjáró, amelyek a fiókban vagy a fazékban lapultak. Konkrétan elmagyarázott felépítés nincs Székláb világa mögött, de nem is hiányoltam egy percig se. Ez az egész valahogy így sejtelmesen a legjobb.
A modernség és a régi mesék bája magában a történetben és a mesélésben is jelen van. Lakatos stílusa idézi a klasszikus meséket, de közben kitér a popkultúra jelenségeire, főleg a filmekre. Legötletesebbnek a beiktatott képregényt tartottam ebben a kettős mesélési stílusban. Továbbá az olvasó igényeihez is illeszkedik a regény: általában cliffhangerrel ér véget egy rész, ami mindig továbbolvasásra késztet, de közben rövidek is a fejezetek. Szóval mindenképpen az az érzésünk, hogy pörög a történet. De van annyira érdekes és izgalmas, hogy nem csak látszat ez. Személy szerint csak annyi bajom volt a könyvvel, és pont a mesélésnél, hogy néha nem tudott lekötni, beszívni. Az egésznek az igazi ereje valahol Zalán dobozvárosi kalandjaitól indul. És az az igazság, hogy nem tudom ennek az érzésnek az okát megmagyarázni. Mert ettől eltekintve hibátlan regény, így 9,5/10 pontot adok a Dobozvárosnak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése