A könyvmolyoknak van egy íratlan szabálya: A film előtt olvasd el a könyvet. Mert az volt előbb, mert úgyis jobb a filmnél - ilyen jellegű okokból létezik a szabály, de igazából ki tudja. Néha én is megpróbálom betartani, de van, amikor nem fogalkozok vele, és megnézem a filmet vagy a sorozatadaptációt. A Love, Simon (nem fogom a magyar címét használni a posztban) esetében az első történt: jóval a film előtt sikerült elolvasni a regény alapot, a Simon és a Homo Sapiens lobbit. Kicsit az olvasásélményen keresztül nézem meg a filmet.
Tartalom:
Mindenkinek jár az igaz szerelem. Ám a tizenhét esztendős Simon Spier számára ez nem olyan egyszerű: családja és barátai még nem tudják, hogy meleg, ráadásul még csak nem is sejti, ki az az osztálytársa, akibe online belezúgott. A két ügy megoldása egyszerre lesz számára kacagtató, rémisztő és sorsfordító.
Forrás: Port
A Love, Simon filmként is olyan bátor, mint könyv korában: egy olyan tinédzser vagy coming-of-age történet, melnyek középpontjában egy meleg áll. Ebben az a legszebb, hogy mindenféle sztereotípiáktól mentesen ábrázolja a központi figurát, Simont. Nem túlzottan feminim, nem túlzottan érzékeny, nem is afektál (csakhogy néhány homoszexuális férfi sztereotípiát hozzak fel filmekből), hanem olyan, mint minden fiú. Szereti a zenét, barátai vannak, buliba jár, megtapasztalja a tinédzser kor szinte kötelező állomásait (pl. első lerészegedés, első szerelem). Emiatt is lesz bizonytalan Simon, amikor a coming outjáról gondolkodik: Normálisnak tűnök, de mit szólnának a többiek, ha kiderülne, meleg vagyok? A Blue-val folytatott levelezések során (a középiskolai üzenőfalon teszi nyilvánossá e-mail címét az anonim fiú) beszélheti ki végre az őt kínzó kérdéseket.
Persze nem csak a felnőtté válás rázós pillanatai teszik Simont hétköznapi figurává, hanem esendősége is. Történik ugyanis, hogy a titkos levelezése illetéktelen kezekbe kerül: a színjátszókör kibírhatatlan Martinja screenshotot készít az e-mailekről, és zsarolni kezdi velük Simont: Ha nem hozza össze őt, Martint a fiú csodaszép barátnőjével, Abby Susóval, akkor az iskola tumblrjén végzik a mailek. Ettől félve Simon megpróbál eleget tenni Martin kérésének, ami azzal jár, hogy felborítja barátai közötti kapcsolatrendszert. Simon hibázik, meg is kapja érte "méltó büntetését", és tetteiért felelősséget vállalva kiküszöböli a csorbát. Ezzel a momentummal válik Simon kicsit felnőttebbé, a könyvben és a filmben egyaránt.
Simon felnőtté válásának pillanatai nem lehetnének olyan átélhetőek, ha nem humorral és némi önirániával ábrázolná őket a film. A könyvvel szembe, ami inkább úgy meséli el a dolgokat, ahogyan azt Simon megélte (néhol humorosan megfogalmazva), a Love, Simon nagyon jól kerüli a drámákat és a túlságosan szívszorító helyzeteket. Minden rosszat némi iróniával mutat be, ezzel kevésbé "cikinek" vagy kevésbé elviselhetetlennek tüntetve fel az adott pillanatokat. Üzenetként is jól működik ez a célközönség (tizenévesek) számára: nehéz
ugyan, de ne vegyünk mindent a szívünkre, hanem fogadjuk azt némi
nevetéssel. A filmben szereplő momentumok ugyanis - nemtől és bőrszíntől függetlenül - mindannyiunkkal megtörténnek. Mindegyikünk szerelmes ebben a korban abba, aki egy kicsit többet beszél vele, velünk is megesett már, hogy beleszerettünk egy addig barátunknak hitt ismerősbe, és persze megvoltak a magunk kis titkai és identitáskérdései is. Utóbbi kapcsán azt a jelenetet emelném ki, amikor Simon azon gondolkodik, milyen meleg típusú szeretne lenni: képzeletében próbálgatja a szűk ingeket, egyetemista korára mindent szívárvány zászlók borítanának a szobájában, és ugra-bugrálna valami műanyag popdalra. Aztán továbbra is a saját stílusában öltözködik. Attól, hogy meleg, nem kell feladnia addigi életét és személyiségét, sőt.
A bejegyzés végén pedig kapcsoljunk vissza jobban a könyv vs. film kérdéshez. A Simon és a Homo Sapiens lobbi vagy a Love, Simon-e jobb? Mindkettő ismeretében úgy érzem, szépen reflektálnak egymás mondanivalójára (egy meleg tini szembenézése valós énjével, felnőtté válás), miközben egy kicsit rózsaszínes, de szerethető és sokszor humoros nyelven hozza közelebb mindenkihez a témát. Viszont a voksomat a film mellett tenném le, két okból is. Az egyik az, hogy a Love, Simonban átélhetőbbé válik Simon vívódása és élete. Hiába van ott a könyvben a naplóforma, ami hasonló célt szolgál, pont ennek formának a töredezettsége és rövidsége miatt érzelmileg nem olyan erős, mint a film. Másrészt (mondjuk itt a film formai előnyei is képbe jönnek) a Love, Simonban nehezebb volt kitalálni, ki is Blue. Nem volt nyomozós íze a dolognak, mint a Hobo Sapiens lobbiban, de a képi megoldások miatt mégis jobban működött. Kifejtve: Amikor Simon próbálta kitalálni, ki lehet Blue, ismeretségi köréből nézett ki egy-egy olyan fiút, aki barátságos volt vele vagy gyanús, Blue-ra utaló kijelentést tett. És amíg tartott Simon "nyoma", addig az adott fiúként képzelte el Blue-t. Hiába tudtam a könyvből, hogy ki Blue, de ezzel a kis újítással mégis meg tudtak lepni.
A Love, Simon egy szeretettel teli romantikus kikapcsolódást nyújt annak, aki érdeklődik a melegekkel foglalkozó filmek iránt, de én bátran ajánlom azoknak is, akiket nem izgat a téma. A Love, Simon hatására garantáltan máshogy fogják látni a dolgokat. Nekem is rávilágított olyan nézőpontokra, amelyekekről heteroszexuálisként nem gondolkodtam eddig más megközelítésből (pl. a coming out). Nálam 10/10 a film, nemigen lehet kikezdeni, társadalmi fontossága pedig vitathatatlan.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése