Amikor történetet mesélnek nekünk vagy hallgatunk, szeretünk egy bizonyos személlyel vagy bizonyos csoporttal azonosulni, más személyek vagy csoportok kárára (pedig milyen érdekes a másik oldal szemszöge is!). Talán nincs ez másként a történelemmel sem. Egy egyetemi tanáromat idézve, maga a történelem is csak egy szöveg. Ha ebből a szemszögből nézzük, akkor a történelem végül is egy történet és akaratlanul is felbukkannak szubjektív érzéseink, mint az azonosulás bizonyos emberekkel vagy csoportokkal. Nem tudom, hogy direkt vagy nem, de mintha erre játszana rá Izolde Johannsen és Michael T. Marble szerzőpáros történelmi regénye, A birodalmi kalóz is.
Tartalom:
"Az Admiral Graf Spee német birodalmi páncéloshajó Hans Langsdorff parancsnok vezetésével a legnagyobb titokban elhagyta a wilhelmshaveni kikötőt. Ellátóhajója, az Altmark, Heinrich Dau kapitánnyal az élén már augusztus 6-án útnak indult. A két hajó fiatal, tettre kész legénysége izgatottan figyelte a hazai és a külpolitikai híreket. A két parancsnok kivételével egyikük sem sejtette, hogy mi a célja a kihajózásnak. Langsdorff és Dau parancsnoki kabinjának biztos rejtekén egy-egy lezárt, titkos boríték lapult, melyet csak a háború kitörésekor nyithattak fel…"Forrás: Moly
 |
| Az Admiral Graf Spee |
A sűrű középiskolai és egyetemi tananyag mellett teljes mélységeiben sosem merültem el a II. világháború eseményeiben, annak ellenére, hogy magát a korszakot érdekesnek tartom és több mű is segített megértetni velem ezt a zavaros időszakot (pl. gimnáziumban a Hetalia). Ennek ellenére kicsit mégis idegennek éreztem magam A birodalmi kalóz regényben. Az első fejezet szó szerint a mély vízbe dobja az olvasót: rengeteg név és adat, ami ijesztő lehet egy olyan olvasó számára, aki csak felszínesen ismeri a birodalmi hadihajókat. Azonban nem kell semmitől sem tartani, a 2. fejezet visszavisz minket mindennek a kezdetére: látjuk a három kulcsszereplőt, Hans Langsdorfft, Paul Aschert és Matthias Pützt nagy útjuk előtt személyes örömükkel és félelmeikkel együtt - ez a felütés máris közelebb hoz minket ezekhez a történelmi személyekhez. További személyek, mint Dau vagy Patrick Dove pedig vagy árnyalják a főszereplőket vagy ellentétekként szerepelnek egyes szereplők vagy események mellett. Dau például Langsdorff ellentéteként tűnik fel, hisz ő közel sem bánt olyan tisztességgel az Altmarkon raboskodó angolokkal, mint Langsdorff a Graf Spee fedélzetén. Viszont Dove szemszögén keresztül még jobban kibontakozhatott a német sorhajókapitány személye, aki a háborúban is a fair playt pártolta és társadalmi rangtól és nemzetiségtől függetlenül tisztelte az embert a másikban. Az angol hajón szolgálók pedig, értelemszerűen a hajók elsüllyesztését vagy a Graf Spee pusztulását mutatják meg egy másik szemszögből és így adnak egy teljesen más felütést. Ezeket azért érdemes említeni, mert tökéletesen illusztrálják azt, hogy a szerzőpáros milyen hozzáértéssel válogatta össze azokat a nézőpontokat és eseményeket, amelyek jól működnének egy fikciós mű esetében is - emiatt sokszor el is felejthetjük azt, hogy nem egy kitalált történetet, hanem valós eseményeken alapuló könyvet olvashatunk. Utóbbira szerencsére sokszor emlékeztetnek az összegző leírások és a tények egyszerű közlése is. Emiatt a kettősség miatt - úgy hiszem, A birodalmi kalóz magán hordozza a fictionre és a non fictionre jellemző tulajdonságokat - szintén nehéz a legelején belerázódni a regénybe, a hirtelen nézőpont váltások is kicsit kizökkenthetnek a szövegből, de az olvasás előrehaladtával ezekből az apróságokból szinte semmi sem marad. Ahogy a Graf Spee elhagyja a kikötőt, egy reményteljes, ám tragédiába torkolló utazásnak leszünk a részesei. Ennek elmesélésében is megmutatkozik Johannsen és Marble tehetsége: tökéletesen megválasztották azokat a helyzeteket vagy eseményeket, amelyek nagy valószínűséggel a hajók legénységében is mély nyomot hagyhattak. Mondhatni, megkapjuk azokat a gondolatokat és érzéseket, amik mindig kimaradnak a történelem könyvekből. Például, milyen öröm, amikor legyőzzük az ellenséget, de közben rádöbbenünk arra, mit is tettünk valójában. Vagy milyen érzés szembesülni azzal, hogy az a kép, ami eddig kialakult rólunk az ellenségről nem egészen fedi a valóságot. Mindenképpen érdekessé tette a történetet.
Be kell vallanom így a poszt végén, hogy a legelején féltem a könyvtől és nehezen sikerült belerázódni, de végül a rengeteg emberi faktornak és természetesen magának a történelmi eseményeknek hála sikerült megbarátkoznom ezzel a világgal és élvezni is azt. Pár apróbb zavaró dolgot leszámítva A birodalmi kalóz egy jól megírt regény, ami mögött látszik a téma iránti lelkesedés és érdeklődés és a történelmi személyek iránti tisztelet. Történelem iránt érdeklődőknek mindenképpen ajánlom, de azok is nyugodtan próbálkozzanak A birodalmi kalózzal, akik eddig idegenkedtek a II. világháborútól vagy úgy magától a történelemtől. Nekem mindenképpen kellemes csalódás volt: 8/10 a pontszám.
Az írás végén pedig álljon itt pár hasznos link A birodalmi kalózhoz és a szerzőpároshoz. A könyvet pedig utólag köszönöm Izolde Johannsennek!
 |
| Langsdorff tiszteletét fejezi ki az elesettek temetésén Montevideóban |
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése