Antigané

2014. szeptember 30., kedd

Szeretett csontok

Chibi Zsó szeptember 30, 2014 0 Comments

Még évekkel ezelőtt láttam a Komfortos mennyország (Lovely Bones) című filmet. A történet és a narratív megoldás (a halott szemével látjuk a földi eseményeket) nagyon megtetszett, s miután megtudtam, hogy a film alapja egy könyv, szerettem volna elolvasni. Erre idén nyáron került sor.

Tartalom:

"Susie tizennégy éves. Üldögél a kilátóban, a maga kis mennyországában, és visszaemlékezik a halálára. Susie-t megerőszakolta és meggyilkolta a szomszéd. Családja csak annyit tud, hogy eltűnt, és visszavárják. A rendőrség nyomoz. A szomszéd eltünteti a nyomokat. Az élet megy tovább. A kérdés persze éppen ez: hogyan megy tovább? Hogyan birkózik meg két szülő a lánya elvesztésével? A tizenhárom éves húg a nővére hiányával? Megérti-e négyéves öccse, mit jelent az, hogy elment? És megbékél-e Susie azzal, hogy csak nézheti őket?
Csodálatos, felemelő könyv Sebold regénye, amely egy tizennégy éves kislány tiszta szemével figyeli a tragédiát és a gyógyulás folyamatát, az ő hangján kommentálja az emberek megmagyarázhatatlan viselkedését, és az ő bölcsességével veszi tudomásul, hogy csak úgy lehet itt a Földön élni, ha egy kicsit megtanulunk felejteni. "

Forrás: Moly

Az előzetes várakozások után vegyes érzéseim lettek. Mindenképpen egy érdekes próbálkozás a Komfortos mennyország, ezt nem lehet tagadni. Azt mondják, a holtaknak már úgy sem számít semmi. Alice Sebold szerint ez nem igaz. Nem csak az élőknek kell továbblépniük, hanem a holtaknak is, s ez mindkét félnek ugyanúgy nehéz. Ebből az elgondolásból teszi meg Suzie Salmont, a meggyilkolt lányt a történet narrátorává. Az ő szemén keresztül lesünk mi is be volt családja és iskolatársai életébe. Ezen a téren a regény szépen építkezik. Feltárja, hogy a szereplők mit éreznek a halál után, s ki hogyan és milyen módon próbál továbblépni az elfogadhatatlanon. Néhol azonban túl részletes.
Egy idő után már túl sok szereplővel foglalkozik Suzie. Ray Singh és Ruth Connors jelenléte egy bizonyos fokig érthető, hiszen valamilyen módon mindkettejüket megérintette Suzie halála, valami furcsa módon ez össze is kapcsolja a két szereplőt. Természetesen még az is elfogadható, hogy Harveyt is szemmel tartja a halott lány, hisz végül is ő a gyilkosa és érez iránt egyfajta bosszúvágyat és elégtételt szeretne kapni az élettől miatta. Viszont mikor Ruanát (Ray anyja) vagy a detektív életét is elkezdte mesélni Suzie, azt már soknak és kissé fölöslegesnek is találtam, hiszen őket már nem igen érintette meg a főszál (a lány halála) és a cselekményt sem vitték tovább. Ezektől az apró kissé fölös betoldásoktól eltekintve átélhető és szeretetteljes a történet. Valóban olyan, mintha egy kicsit naivka fiatal lány írná, aki fedezi fel az életet.
Azonban a végén vártam volna valami feloldozást, de a méltó büntetést inkább. Bár ezek nem mindig jönnek el az életben, főleg nem utóbbi a gonosztevők felett. Ha így nézzük, végül is reális a történet. Viszont akadt még zavaró rész a regényben: spoiler! amikor Suzie visszajön a Földre Rayhez, hogy szeretkezzenek. Ez a rész számomra teljesen elrontotta a szépen felépített cselekményt és az egésznek a realitását is. spoiler vége

Összességében a Komfortos mennyország könyv formájában sem rossz, azonban néhol eltér a saját főcselekményétől, a legvégén pedig az én szája íze szerint elmegy a csöpögős amerikai irányba, ami nem igen tesz jót a történet összképének. Így egy 7/10-es pontot adok a regényre.

Forrás: FROdominatrix

2014. szeptember 27., szombat

Nehéz a menny

Chibi Zsó szeptember 27, 2014 0 Comments

A szókincsfejlesztésnek az egyik módja az, hogy a célnyelven nézzünk filmeket. Mivel most német nyelvvizsgára készülök, így gondoltam ideje jobban feltérképezni a német, osztrák és svájci filmek világát. Így akadtam rá a híres/hírhedt osztrák rendező, Ulrich Seidl Paradies (Paradicsom) trilógiájára. A filmsorozat három darabból tevődik össze: Liebe (Szeretet), Glaube (Hit) és Hoffnung (Remény). Mellesleg, a címek a három isteni erényre utalnak, a paradicsom pedig szintén egyértelmű vallási utalást hordoz. Azonban a filmek megtekintése után rájöhetünk, hogy a hangzatos szavak különös mondandót rejtenek.

Liebe:

Tartalom:

"Kenya strandjain sugarmamaként ismerik őket: európai nők, akiknek fiatal fekete beachboyok ajánlják fel szolgálataikat, hogy így keressék meg a napi betevőt. Teresa, az ötvenéves bécsi nő szexturistaként utazik az üdülőparadicsomba, hogy megtalálja a szerelmet."

Forrás: Port

A trilógia első része nem mindennapi témát dolgoz fel: férfi prostitúció és azok a nők, akik ezt igénybe is veszik. Seidl mindezt kegyetlenül és szemérmetlenül leplezi le a maga fokozatosságában. Teresa unalmas és kissé siralmas életét elnézve (egyedül neveli lányát, mindennapjai monotonok, lányával is elég rideg a kapcsolata), Kenya tényleg a megváltó paradicsomnak tűnik: mesés a kilátás, a tenger égkék, mindig meleg van és a fiatal fekete férfiak is csak Teresa kegyeit keresik. Azonban tudjuk, hogy "nehéz a menny". Teresa azzal a vággyal jön el Kenyába, hogy az igaz szerelmet keresse, amely valahogy még ebből a tökéletesnek látszó paradicsomból is hiányzik. Seidl kegyetlensége itt mutatkozik meg: mindenféle elkendőzés nélkül tárja elénk, hogy miként sérülnek és alázódnak meg emberek a prostitúció világában. Mindkét fél fájdalma (leginkább Teresáé) a néma, viszonylag hosszú ideig látható jeleneteken keresztül és az apró mozdulatokból (pl. a legutolsó jelenet Teresa és a recepciós fiú közt). A Liebe az úgynevezett emberi mélységek mellett komoly görbetükröt állít fel a mai fejlett világ társadalma előtt is. Sivár modern életünket próbáljuk érzelmekkel megtölteni, miközben a szerelmet, mint szolgáltatást várjuk el, nem pedig kiérdemelt dologként. Seidl azonban ezeket a gondolatokat nem mondatja ki sem szereplőivel, sem pedig direkt módon jelenetein keresztül, hisz ő maga nem ítélkezik, nem áll egyik fél oldalára sem. Ahogy a való életben is, a néző csak látja az eseménysorozatokat, a látottakról neki kell következtetéseket levonnia magában. Ezek a tulajdonságok a Paradies első darabjában tökéletesen összhangban vannak és működnek, kellőképpen elgondolkodtat (zum Nachdenken erregend), de nem erőltet direktbe semmilyen mondanivalót, mindeközben pedig a néző húsába váj és elborzasztja: 10/10.

Glaube:

Tartalom:

"A Hit Paradicsoma, Ulrich Seidl boldogságkeresés trilógiájának második része. A Paradicsom trilógia három darabja: a Szeretet, a Hit és a Remény alcímeket kapta (Paradise: Love, Paradise: Faith, Paradise: Hope). A részeket elsősorban az érzelmileg elidegenedett világunkban történő, sajátos boldogságkeresés metaforája köti össze, illetve az, hogy az egyes filmek főszereplői rokonok; az első részben kenyai szexturistaként szerelmet kereső hölgy lánya lesz a harmadik rész főszereplője, a második részben pedig nővérét, Anna Mariát ismerjük meg.

A trilógia második részének főszereplője Anna Maria (Maria Hofstätter), egy erősen hívő katolikus asszony, aki rendszeresen fizikálisan vezekel a bűnei miatt, és vallási őrülete olykor bizarr szexualitásban nyilvánul meg. Mindeközben egy olyan gyülekezet tagja, mely szeretné a kijelölt útról letért Ausztriát "visszakatolizálni". Anna Maria azzal tölti a szabadságát, hogy Szűz Mária-szobrokkal házal, és válogatás nélkül egyszerű embereket, vagy lomok közé zárkózott szociopatákat és alkoholistákat próbál megtéríteni. Váratlan fordulatként, két év után hazajön a mozgássérült férje, aki viszont muszlim és eltökélt, hogy elhidegült feleségét visszakényszeríti asszonyi kötelességeihez. "

Forrás: Port

A második rész, a Glaube a címből kikövetkeztethető, hogy a hitet veszi górcső alá. Mi hazánkban sem ismeretlen jelenség a házról házra járó hittérítő, aki látszólag boldognak tűnik hitével. Seidl a második részben egy szabadidejében hasonló vallással házaló asszonyt, Anna-Mariát mutatja be (aki mellesleg az előző rész Teresa testvére - itt is összekapcsolódik a két rész). Az asszony éppen szabadságát tölti, amelyet a katolikus hit terjesztésére áldoz fel és természetesen saját otthoni vallásgyakorlataira. Látunk itt önostorozást, cilicium használatát, Jézus képet és keresztet minden szobában, térden imádkozást, otthoni esti imádságokat. Azonban hiába a sok "Istennek tetsző" gyakorlat, Maria sem képes megtalálni a boldogságot. Szabadsága idején toppan be váratlanul mozgássérült férje, Nabil, aki szeretné újrakezdeni kapcsolatukat. Itt kezdődik meg a pokoljárás mindkét fél számára, a hidegháború férfi és nő között, kereszténység és iszlám között.

Ha ennek a résznek a társadalmi kritikáját nézem, úgy érzem, sok újat nem mondott nekünk Seidl. A valláshoz nem úgy kell közelednünk, hogy bezárkózunk bele, hanem inkább kitárulkozni kellene vele. Viszont ahogy Anna és Nabil emberi háborúskodása ábrázolva van, az visszaidézi az első rész megrázó hatását. Civódásaikban természetesen jelen van a hit, hiszen újra összejövetelüknek ez a legnagyobb akadálya valahol. Azonban Seidl tökéletesen bemutatja rajtuk keresztül, hogy abból lesz a legveszedelmesebb ellenség, akit egyszer közel engedtünk magunkhoz.

Összességében a Paradies második része jóval elmarad az első rész után. Az emberi szinten lévő mondanivalója, a valláson keresztül történő boldogságkeresés tragikuma, Anna figurájának szánalmassága és a férj-feleség közti viszony bemutatása hatásos itt is annak ellenére, hogy keveset beszélnek a szereplők. Azonban társadalmi szinten sok újat (számomra) legalábbis nem mondott itt Seidl, így 7/10.

Hoffnung:

Tartalom:

"A tizenhárom éves Melanie (Melanie Lenz) egy szigorú szabályok szerint működő fogyókúratáborban tölti vakációját, miközben anyja fiatal fekete férfiakkal szórakozik Afrikában. Melanienak látszólag csupán egy problémája van, mégpedig az, hogy túlsúlyos - valójában azonban ez a legkisebb gondja. Bár a tábor épületének szürke falai cseppet sem emlékeztetnek a paradicsomi Édenre, Melanie mégis komoly terveket sző: eléri az álomsúlyt és terhétől megszabadulva belekóstol az élvezetek kamasz világába. Kemény edzések és táplálkozási tanácsadások, párnacsaták és két félig elszívott cigi között bekövetkezik, amire már régóta vágyott: szerelmes lesz. Imádata tárgya a tábor ötvenes éveiben járó groteszk orvosa, akit minden lendületével és gyermeki ártatlanságával próbál elcsábítani.

A Remény Paradicsoma, Ulrich Seidl boldogságkeresés trilógiájának harmadik és egyben befejező része. A részeket elsősorban az érzelmileg elidegenedett világunkban történő, sajátos boldogságkeresés metaforája köti össze, illetve az, hogy az egyes filmek főszereplői rokonok; az első részben kenyai szexturistaként szerelmet kereső hölgy lánya, a harmadik rész főszereplője, a második részben pedig nővérét, Anna Mariát ismerjük meg."

Forrás: Port

A harmadik rész, a Hoffnung valahol főleg a "remény hal meg utoljára" közhelyre van felépítve. Melanie, Teresa lánya szerelmes lesz, ezzel megtalálva a pillanatnyi paradicsomot (a doktor iránti vonzalom), azonban hamar rá kell jönnie, hogy az ő helyzetében nem marad más, csak a remény. A film fővonulatát főleg ez a különös románc teszi ki. Melanie látogatásai a betegszobán, ellopott percek a túrázásból a doktor úrral, a kínos várakozás az autónál. A lány próbálkozásai nem olyan hangsúlyosok a filmben, hiába lenne ez a főszál, azonban az okok, amelyek Melanie-t a próbálkozásra sarkallják, sokkal érdekesebbek. Az okokat maga a fogyós tábor mutatja be, amely akár a társadalom metafórájaként is értelmezhető. A túlsúly itt teljesen elfogadhatatlan és az is, hogy ilyen alakban jól is érezzük magunkat. Teljesen megrázóak azok a jelenetek, ahol vagy az edző, vagy a diatetikus libasorban futtatja az elhízott gyerekeket: mintha a társadalom szemében tökéletlen alakokat elkülönítenénk és átalakítanánk őket, csakhogy megfeleljenek az elvárásoknak. Ha nem is túl hatásosan, de azzal, hogy a fiatalok önmagukat adják (takarodó után fent vannak, üvegeznek, nasit lopnak) egyféleképpen lázadnak is. Azonban ahogyan a Melanie-doktor úr szál, ez sincs igazán kidomborítva. Csak látjuk a jeleneteket, azonban az erős érzések itt már elmaradnak, leszámítva a táboros jeleneteket és némelyik Melanie-doktor jelenetet. Így összességében a zárórész mindössze egy 6/10-os. Az ötlet jó, a történet alakulása is, viszont az erő már elszállt (ahogyan a remény is).

A három részt összegezve a Paradies trilógia egy érdekes filmes próbálkozás. Mai modern társadalmunk problémái tárulnak fel három nő életén keresztül nem mindennapi tálalásban. Egyszer mindenképpen érdemes megnézni őket, azonban akik nem szeretnének három órát ilyesmire elpazarolni, azoknak azért az első részt mindenképpen be kell próbálniuk, hiszen az a legerősebb Seidl munka. Továbbá megjegyezném, hogy német nyelvtanulóknak is nagyon hasznos a három film, hisz nyelvezete nem bonyolult (ezt kritikaként fel is rótták Seidlnek) viszont teljesen hétköznapi, használható.

# 2011 # 2012

2014. szeptember 21., vasárnap

Vikingek

Chibi Zsó szeptember 21, 2014 0 Comments

A History csatorna köztudottan főleg történelmi témájú dokumentum filmeket közvetít, azonban 2013-ban előálltak élőszereplős sorozatukkal, a Vikingekkel. 2014-ben pedig magyar képernyőre is megérkezett a Viasat 3 jóvoltából. A sorozatot hétvégi maratonban adják le, hogy így a nézők teljes egészében élvezni tudják a történetet. Mellesleg, a sorozat ajánlását köszönöm Gergőnek. ~~A noszogatásnak hála ez a megtekintés sem tolódott el legalább tíz évvel későbbre a megjelentést követően (:D) és még aktuális is lesz az írás.~~

Tartalom:

"A Vikingek története Ragnar Lothbrok, kora legnagyobb hősének felemelkedését meséli el, aki elsőként hajózik nyugatra és jut el Nagy-Britanniába. Ragnar-nak és bajtársaiknak már elegük van abból, hogy vezérük, Earl Haraldson (Gabriel Byrne) minden évben kelet felé, ugyanarra a vidékre küldi el a törzset hódítani. Azonban Ragnar-nak, a félelmet nem ismerő harcosnak megvan a terve, hogy mindent megváltoztasson."

Forrás: Port

Őszintén bevallva, a pilot megtekintése után hamar elfogyott a lelkesedésem a sorozat iránt. Csupán az alapszituáció lett felvázolva (Bjorn férfivá avatása, konfliktus Ragnar és Haraldson között, nyugatra utazás terve), de mindez elég súlytalanul. Nem volt arányos a jelenetek elosztása (több szál volt, de valahogy egyiknél se időztek el sokáig), a karaktereket se igen lehetett meg kedvelni (kivéve Floki, neki van valami őrült kifogása, ami szerintem a legtöbb embert megfogja), sem pedig jobban megismerni őket. Ami miatt továbbnéztem a sorozatot, az a minőségi kivitelezés. Már az első részben is rengeteg jól beállított jelent látható, a jelmezek és a környezet korhű (legalábbis autentikusnak tűnik, de megfelelő ismeretek nélkül nehéz megítélni), bár utóbbi elvárható egy történelemi csatornától. Aztán ahogy haladunk előrébb a részekben, megmutatkozik a Vikingek igazi menetiránya (mondhatjuk így).

Az 1. évadban igazi átívelő szálra ne számítsunk, inkább nagyobb epizodikus kalandokra, azaz egy kalandot néhány rész dolgoz fel. Ebben a formátumban szerencsére van idő a népcsoport és a főszereplők karakterének megismerésére is és történetet is kapunk. Utóbbi kicsit kiszámítható, inkább emlékeztet az egész egy több dalból, részletesen leírt hőseposzra, mint komoly történelmi drámára (bár meg kell jegyezni, hogy a finálé meglepő fordulatokat hozott személyi szinten), de ettől eltekintve élvezhető. A könnyed cselekményt pedig tökéletesen kiegészíti a részletesen bemutatott viking szokások fölösleges magyarázatok nélkül. Hiányát se érezni utóbbinak, a nézőket ugyanis egy ügyes trükkön keresztül vezetik be a vallási és társadalmi szokásokba: egy kívülállón keresztül, aki Athelstan, az angol pap. Idegen kultúrában nevelkedettként megtapasztalja a kulturális sokk élményét majd az asszimilációt. A kulturális különbségek érzékeltetésére annyira figyeltek a készítők, hogy néhány jelenetet az óészaki és az óangol nyelv elbeszélésében hallhatunk (legjobb példa ilyen jelenetre, amikor Ragnarék tárgyalnak az angolokkal a tengerparton).

Összességében, a Vikingek nem egy rossz sorozat. Inkább kultúra orientált az első évad alapján, amely az eposzokat idéző hőstörténet keretein belül elevenedik meg. Az első kilenc rész így 8/10 pontot érdemel, de a záró rész alapján számíthatunk komolyabb konfliktusokra a második évadban.

# Clive Standen # Gabriel Byrne

2014. szeptember 17., szerda

For you, a thousands time over!

Chibi Zsó szeptember 17, 2014 0 Comments

Khaled Hosseini Papírsárkányok című bestsellere után mindenképpen sort akartam kerülni a könyv alapján készült filmre is (azonos a cím). Az eredeti mű igazán érzelem dús, sőt mondhatni érzelmileg megrázó is, amit mozgóképen igen nehézkes visszaadni - ezt vagy ehhez hasonló érzést vártam el a filmtől is.

Tartalom:

"Az utóbbi idők egyik legnagyobb sikerű, legméltatottabb könyve alapján készült ez a mélyen megrendítő film barátságról, családról, pusztító erejű hibákról és a megváltó szeretetről. A háború szélén álló, kettészakadt országban két gyermekkori jóbarát, Amír és Hasszán örökre elszakad egymástól. Gyönyörű délután van Kabulban, az égen magasra szárnyal a kitörő öröm és az ártatlan sárkányeregető verseny számtalan gyönyörű résztvevője. Ám a győzelem keserű következményeként az egyik fiú gyáván elárulja a másikat, és ez tragikus események sorát indítja el... És elkezdődik a megváltáshoz vezető keserves út... 20 évvel később a már Amerikában élő Amír visszatér a tálibok által vasmarokkal uralt, veszedelmes Afganisztánba, hogy szembenézzen a sötét titkokkal, melyek még mindig kísértik őt, és hogy egy utolsó merész próbálkozással megpróbáljon mindent jóvátenni."

Forrás: Port

Mac Foster által rendezett film in medias res-szal kezd a könyvhöz képest: a felnőtt Amír hívást kap apja barátjától, Rahim Kamtól, aki arra kéri a férfit, hogy térjen vissza Afganisztánba. Majd visszatérünk a múltba, Amír és Hassan gondtalan gyermekkorába. Ez az eltérés alapjában véve nem rossz, sőt kicsit szokatlanabbá teszi a formát az alapanyaghoz képest (bár meg kell jegyeznem, hogy manapság minden második amerikai film ezzel a kezdéssel él, így sablonos). A kezdéstől eltekintve, azonban a film könyvhűen adaptálja a regény cselekményét, egy-két apróbb, végül is jelentéktelen részletet leszámítva. Laikusok szerint ez így már egy tökéletes adaptáció lenne, azonban meg kell jegyezni, hogy pont a lényeg nem lett átvíve a képernyőre: az egész történet lényege. A film sajnos csak felszínesen érinti az eredeti cselekménybe ágyazott mondandót, mélységet. Például, hiába volt autentikusan ábrázolva a két kisfiú gyermekkora, mégsem tudtam beleélni magam a vásznon. Néhány mondat kivételével (pl. "Érted ezerszer is!") szerintem nem igen volt éreztetve Hassan töretlen lojalitása Amír iránt. Ami viszont nagyobb hiba, hogy a gyermekkori Amír tehetetlensége, gyávasága és elfojtott irigysége nem is igazán nyilvánult meg, s ezek nélkül nehéz megérteni későbbi, felnőttkori cselekedeteit.

Az érzelmi részen túl, a történelmi és politikai részeket is kissé felszínesen ábrázolják a Papírsárkányokban, de ez jobban megbocsátható vétek, hisz nem Afganisztán történelméről szól a történet, ez csupán hátteret ad egy barátság elmeséléséhez. Igazából a szovjetek, majd a tálibok miatti adott káoszos helyzet tisztázása miatt lett volna jobb esetleg némi előzményt említeni.

Az ilyen mondanivalói és kulturális hiányosságoktól eltekintve, azért elmondható az adaptációról, hogy visszaadja a keleti hangulatot és Kabul egykori dicső napjait - amennyire ezt meg lehet ítélni laikusként. Színes bazárok, papírsárkány eregetés, egy felvilágosult muzulmán kultúra képét kapjuk a vásznon, mely később a szöges ellentétévé válik. Továbbá autentikus zene kíséri a jeleneteket (Alberto Iglesias munkáját kell dicsérni), és amit mindenképpen ki kell emelni, az a nyelv. Ritka az olyan amerikai film, amelyben az epizódok többsége nem az angol a narráció nyelve, és a Papírsárkányok ide tartozik. A játékidő nagy részében dariul beszélnek (mondhatjuk egyszerűen úgy, hogy a perzsa nyelv afgán változata), és így sokkal autentikusabbá téve a történetet.

Összefoglalva, a Papírsárkányok nem rossz film, egy alkalommal mindenképpen érdemes megnézni. Azonban ne várjuk tőle azt, hogy jobban megismerjük Afganisztánt vagy hogy belemennek mélyebb érzelmek taglalásába. Mondjuk inkább azt, hogy ez csupán egy kis ízelítő egy olyan országból, amelynek általában csak a sötét oldalát látjuk a médiában. A film amúgy 7/10-es pontszámú.

# 2007 # adaptáció

2014. szeptember 13., szombat

A hátrahagyottak

Chibi Zsó szeptember 13, 2014 0 Comments

A 2014-es nyári szezonban a HBO új regényt (Tom Perrotta: A hátrahagyottak) adoptált sorozatként. Az első trailerek alapján még nem sokat sejthetett a gyanútlan néző, csupán annyit, hogy emberek tűntek el, amely nagy hisztériát gerjeszt a világon. Ennyi kiinduló alapján a történetet zsákbamacskának lehet tekinteni: kérdéses, hogy mi lesz, de biztosra semmit sem lehet tudni.

Tartalom:

"Váratlanul és rejtélyes körülmények között több mint száz embernek veszik nyoma New York egyik külvárosában, Mapletonban. Az emberek a rendőrfőnök, Kevin Garcey vezetésével megpróbálják újrakezdeni az életüket, miközben igyekeznek magyarázatot keresni a történtekre. Egyesek szerint a bibliai végítéletről van szó, mások természetfeletti jelenséggel kapcsolják össze az eseményeket. Egy biztos, már semmi nem lesz olyan, mint régen.

Az HBO mozicsatorna saját gyártású sorozata Tom Perrotta regényéből."

Forrás: Port

Legyünk őszinték: az első évad levetítése után is valamennyire még mindig zsákbamacska A hátrahagyottak. Továbbra is kérdéses, hogy hogyan történtek az eltűnések és mi volt mindennek a célja. De igazából ezeket a kérdéseinket el is kell felejteni. Itt ugyanis nem a hogyan? hanem a hogyan tovább? a fontos. Egy elég körülményes és lassú felvezetés után több szereplőn keresztül láthatjuk, hogy a tragédia feldolgozásának mennyiféle útja lehetséges (pl. vallási szekta, emlékezés, felejtés, a tiszta hit abban, hogy a szerettek jobb helyre kerültek stb.). Azonban elméletgyártásokkal és magyarázatokkal is találkozhatunk (pl. elragadtatás, megmagyarázhatatlanság), melyek továbbmélyítik a karakterek helyzetét és ezzel magát a sorozatot is. Mindez azonban Damon Lindelof forgatókönyvíró (a Lost-t is ő jegyzi) sajátos stílusában történik: minden történetszálhoz (a főhöz is) apránként adagolja az információkat, melyeknek az a további sajátos természetük, hogy nem egyértelműek. Egy képsor lehet pusztán álomkép vagy maga a valóság is. Egy gyilkosság történhet az embereket emésztő tanácstalanság következménye vagy puszta megrendezés. Egy ilyen szerkezetű sorozat nagyon is megköveteli a nézőtől a figyelmet és a folyamatos gondolkozás - és ez sem garancia arra, hogy megkapjuk a valós képet. Ez a felállás egyes nézőknek idegesítő és zavaró lehet (főleg az, hogy nem tudnak meg mindent közvetlen), másoknak pedig kihívás és igazi szórakozás.

Ahogy említettem feljebb is, a sorozat inkább a szereplőkre és az ő továbblépésükre fókuszál. A HBO igényessége itt is megmutatkozik, hiszen nagyon tehetséges színészeket toborzott össze a történethez. A történet központjában a Garvey család áll: Kevin (Justin Theroux), Laurie (Amy Brenneman), Jil (Margaret Qualley) és Tom (Chris Zylka). A legösszetettebb szerepe a családtagok közül talán Therouxnak és Brennemannak van. Theroux karakterét végig egyfajta elveszettség jellemzi, miközben próbál hétköznapi módon élni. Utóbbit azonban egy rejtélyes alak, aki kutyákat lő a városban nem hagyja Kevint békében. Ezzel szemben Laurie felhagy addigi életével (később kiderül, hogy miért is), és beáll a helyi szektába, akik egyfajta önpusztító életmódot folytatnak (láncdohányosok) és némaságot fogadnak. A két színész játéka közül Brennemannét érzem erősebbnek, hisz gyakorlatilag végig pantomim játékot folytat, csupán arcmimikára és gesztusokra hagyatkozhat, hogy ugyanolyan hatást tudjon játéka gyakorolni a közönségre, mint kollegáié - de mindezt igen hatásosan meg is csinálja. Theroux karaktere igaz beszél, de neki is megvannak a maga nehézségei, hiszen végig egy hol normális, hol pedig épp a megőrülés szélén álló embert kell megformálnia. Játéka szerencsére nem túl sok, nem túl kevés, hanem úgy pont megfelelő.

Végiggondolva az 1. évadot, A hátrahagyottak egy nem szokványos sorozat és ezért megosztó is. Azonban, szerintem, egy folyamatosan javuló, alaposan felépített történet, ahol nem nyomnak minden információt a néző arcába, hanem spekulációra sarkallja, továbbá kétértelműségének köszönhetően képes meglepnie minket. Emellett gyönyörűek a felvételek, a beállítások és az aláfestőzene csak fokozza a vizuális és érzelmi oldalát az egésznek. Csak a nehézkes indulás és néhány visszafogottabb rész miatt 8/10 a kezdő évad, de mindenképpen érdemes lesz a jövőben figyelni A hátrahagyottakra, akár egy alternatív apokalipszis történet kerekedik ki belőle, akár egy fájó karakterdrámává.

# 2014 # A hátrahagyottak

2014. szeptember 12., péntek

Életrevalók

Chibi Zsó szeptember 12, 2014 0 Comments

Közhely, de az ellentétek vonzzák egymást és talán azért, mert tökéletesen kiegészítik egymást. Vagy mert a felszíni ellentétek alatt rejtőznek a hasonlóságok? Igaz az Életrevalók című francia film nem ennek a kérdésnek a megválaszolásával foglalkozik, de mindenképpen központi téma.

Tartalom:

"Az ejtőernyős baleset után tolószékbe kerülő gazdag arisztokrata, Philippe felfogadja otthoni segítőnek a külvárosi gettóból jött Drisst. Azt az embert, aki most szabadult a börtönből, és talán a legkevésbé alkalmas a feladatra. Két világ találkozik és ismeri meg egymást, és az őrült, vicces és meghatározó közös élmények nyomán kapcsolatukból meglepetésszerűen barátság lesz, amely szinte érinthetetlenné teszi őket a külvilág számára."

Forrás: Port

A történet klasszikus ellentétekre épül: gazdag vs. szegény, művelt vs. műveletlen, értelmiségi vs. az utca embere stb. Habár valamennyire igaz történeten alapszik az Életrevalók, maga a tanulság is klasszikusnak nevezhető: fogadd el a másikat / szeresd felebarátodat. Azonban az egészet a tálalás, a körítés emeli ki a hasonló történetek közül, ez teszi színesebbé. A két barát, Drisst és Philippe személyisége és fokozatos összebarátkozása teszi az egész filmet szórakoztatóvá és élvezhetővé. Láthatjuk, hogy két különböző, de nyitott ember miként képes elfogadni a másiknak az apró hibáit, rigolyáit. Egy ponton tovább is megy a cselekmény. Az ellentétek miatt egyik fél képes a másikat olyan dolgokra rávenni, amelyek eddig talán elérhetetlennek tűntek a számára: így válik Drisst és Philippe is életrevalóvá.

A történet a tanulságon túl még a franciák által megragadott természetesség teszi még emberibbé a filmet. A hétköznapi szituációk átélhetőségét úgy vannak tálalva, hogy apróságoktól válnak különlegessé, főleg a szereplők saját gondolatai és hozzáállásának miatt. Ilyen szituáció például, amikor Drisst nem érti, hogy egy fehér lapra fröcskölt vörös pacának miféle művészi értéke lehet, vagy amikor Philippe ismerkedik a kortárs pop zenével.

A természetesség mellett azért jelen van a megszerkesztett képi-világ is, ami a filmet szerencsére nem teszi túl giccsessé. Párizs ebben a filmben is gyönyörűen van fotózva és bemutatva, kedve támad a nézőnek elmenni oda. A vizuális élményt pedig csak fokozza az olasz zeneszerző, Ludovico Einaudi zenéje.

Legvégén annyit mondanék összegzésként, hogy az Életrevalók egy kedves, humoros és szórakoztató film az ellentétes emberek barátságáról és alap emberi értékek mindennapi megjelenéséről: 8/10.

# 2011 # Anne Le Ny

2014. szeptember 3., szerda

Papírsárkányok

Chibi Zsó szeptember 03, 2014 0 Comments

Azt szokták mondani, hogy ne a borítója alapján ítéld meg a könyvet, azonban én sokszor elfelejtem ezt a mondást. Leveszem az olyan borítójú könyvet, ami megtetszik. Így történt Khaled Hosseini Papírsárkányok könyvével is. És olyan világ tárult elém az oldalakon keresztül, amelyre nem számítottam.

Tartalom:

"Afganisztán, 70-es évek, a béke utolsó évei. Egy gazdag és egy szegény családból származó kisfiú együtt tölti gyerekkorát. Összekötik őket közös élményeik és kedvenc időtöltésük, a sárkányeregetés. Egy szörnyű esemény azonban örökre megváltoztatja a két fiú életét. Amir cserbenhagyja barátját, Haszant. A gondtalan gyerekkor ezzel véget ér. Amir hazájától távol, az Egyesült Államokban kezdi felnőtt életét, ám nem tud szabadulni egykori tette miatti bűntudatától. Visszatér a tálibok uralta háborús Afganisztánba. A megtépázott, vérzivatarok áztatta ország romjain végre jóváteheti azt, amit elrontott, és megszabadulhat a bűntudat és a fájdalom terhétől. A hol izgalmas, hol szívszorító fordulatokban bővelkedő regény tényfeltáró módon ábrázolja az afgán történelem nemzetiségi, vallási és társadalmi hátterét. Egy korábban a világ szeme elől eldugott ország népével és kultúrájával ismerkedhetünk meg, testközelben érezhetjük Afganisztánt, amely az új évezred világpolitikájának sarkpontjává vált. Megjelenése óta a Papírsárkányok folyamatosan az amerikai toplisták élén áll. Lefordították az összes európai nyelvre, de megjelent héberül, kínaiul és arabul is. Az amerikai kritikusok az évtized regényének titulálták."

Forrás: Moly

2001. szeptember 11. Éppen iskolába készülődtem, amikor bemondták a hírekben, hogy merénylet történt New Yorkban: repülők szálltak bele az ikertornyokba. Majd ezt követően a hírek az Afganisztánba küldött katonákról szóltak. Ennyi kötött csak ehhez a kultúrához: a terrorizmus híre.

Aztán az évek során mindig felmerült bennem, hogy normális embereknek jó-e egy olyan hely, ahol folyamatos harcok folynak? Tényleg igaz volna, hogy az iszlám egy véres vadhajtás? Ilyen távolból olyan nehéz volt megítélni, hisz az ember mindig csak a helyi szóbeszédet hallotta meg látta a CNN-en, hogy tankok jönnek-mennek a száraz, sivatagos utakon.

Aztán jött ez a könyv. Nem feltétlen nevezném szem felnyitásnak, inkább annak igazolásának, amit éreztem belül: normális emberek nem vágyhatnak állandó háborúra. Az elbeszélőhöz, Amirhoz hasonlóan Afganisztán egy távolba révedő, szomorú ország. Megvannak saját bűnei, melyeket talán egyszer jóvá tehet, de ítélkezni nem igen van jogunk. Minden nemzet viseli bűneit.

És az ország őhozzá hasonló gyermekeiről szól ez a Papírsárkányok. Apró boldogságok, tragédiák sora, majd a beletörődés. Zendegi migzara. Az élet megy tovább. A számunkra egzotikus díszletek között így zajlik az afgán élet, amely akár a mi életünk is lehetne.

Inkább a könyv első fele, a gyermekkor története az igazán erős és átélhető szál, a felnőttkor résznél néha olyan érzésem volt, hogy egy ország bemutatást olvasok egy kissé kiszámítható történettel, de mégis az mondható el, hogy Khaled Hosseini könyve sokat tud adni. Nyitottságra kéri az olvasót, de nem erőlteti ránk kultúrájának teljes szeretetét. Megmutatja mindennek a maga árny oldalát is (maga az elbeszélő sem egy példamutató szereplő), de ítéletet sosem mond ki. Hiszen bármit is tettek az emberek, zendegi migzara, az élet megy tovább. Megy.

Összességében, egy ritka jó könyv a Papírsárkányok egy olyan világról, amely igazából rejtve van előttünk, annak ellenére, hogy sokat hallunk róla a televízióban: 9/10.

Face-Of-Life munkája

# 2003 # afgán

2014. szeptember 1., hétfő

A határon túl

Chibi Zsó szeptember 01, 2014 0 Comments

Az anime rajongók körében a 2013-as anime, a Kyoukai no Kanata (A határon túl) az év egyik legjobb animéje, egy ritka gyöngyszem az amúgy gyengélkedő piacon. Az ajánlást utólag köszönöm Borónak, és Klanak is, amiért már korábban felkeltette az érdeklődésemet a sorozatból származó képekkel.

Tartalom:

"A történt a mai Japánban játszódik, ahol különféle szellemek, úgynevezett youmuk garázdálkodnak. Ezeket a youmukat a normál emberek nem látják, viszont ez nem mindenkire igaz, ugyanis vannak, akik ellenük harcolnak. Ők a Határörzők, akik nem mellesleg munkájukért (függően az elfogott youmu értéketől) pénzt is kapnak. Főhőseink, Kuriyama Mirai (栗山未来) és Kanbara Akihito (神原秋人), akiknek életét a sors végzetesen összefonja."

Forrás: Animeaddicts

Habár nem ismerem átfogóan a 2013-as anime kínálatot (őszintén, a legújabb darabokkal már nem is vagyok tisztában vagy csak futólag), de valóban a jobb alkotások közé sorolandó a Kyoukai no Kanata. A light novel adaptáció leginkább a történetvezetéssel fog meg. Más animékhez hasonlóan apránként adagolva kapjuk az információkat a történettel kapcsolatban. A legelső képkockák alapján még azt sem gondolhatja a gyanútlan néző, hogy nem egy iskolás történetbe fog belecsöppenni, hanem egy urban fantasybe. Minderre váratlan fordulatok során kell ráébrednünk. És ebbe a történetvezetésbe iktatják be youmuk és a határőrzők világát is. Például más fantasy sztorikkal ellentétben itt az ellenséges lények sokrétűek, és nem csak kinézetre, hanem viselkedésre és jellemre is. Továbbá a határőrzőknek is kiépített rendszere van és a megélhetésükkel kapcsolatos ötletek is tetszetősek. Az egész világot pedig az igényes animáció és zene teszi egészebbé.
Azonban mindez nem működne megfelelő szereplők nélkül. Kicsit tartottam attól, hogy a főszereplő Mirai csak tovább bővíti az elviselhetetlen moe karakterek sorát, de szerencsére nem. Kissé esetlen, de szerethető karakter egy nem mindennapi erővel, aki veszély esetében is megállja a helyét. Mellé társul be Akihito, a szemüvegfétises szőke fiú, aki furcsa vonzódása ellenére szintén szerethető figura nagy szívvel és optimizmussal. A két főhős mellett több érdekes mellékszereplő felsorakozik (pl. Hiroomi, Mitsuki, Sakura, Izumi, Ai, Ayaka), de kevésbé erősek, mint Mirai és Aki.

A feljebb leírt jó történetvezetés, karakterek és mitogolizálás a két filler epizód után (5. és 6. rész) úgymond megindul a lejtő felé. A cselekmény természetesen halad előre és a kezdő részekhez hasonlóan jól is vannak adagolva a kirakóshoz szükséges információ és fordulatok, de már kevésbé ötletes. Ami viszont nagyobb hiba, hogy még a végkifejlet ismeretében is rengeteg kérdés marad a nézőben, és sajnos alapvetők is (pl. Miért harcolnak egyáltalán a youmok ellen? Honnan ered az ő és a határőrzők ereje? Miért nem lehet mindenki határőrző?). Tény, mindössze 12 epizódos a sorozat és ennyi idő alatt nehéz mindent bemutatni olyan mélységben, ahogy az kijárna egy olyan történetnek, amiben ennyi a potenciál. Viszont ilyenkor felmerül a kérdés, hogy például miért volt szükség két filler részre vagy mellékszálakra, amelyek nem vittek közelebb a végső megoldásig? Ezeknek fényében nem lesz számomra a Kyoukai no Kanata kiemelkedő anime, de egy gyengébb 8/10-et érdemel, mert van benne potenciál. Elviekben jövőre jön egy mozifilm, talán az kiegészítő a sorozat utáni űrt.

# 2013 # akció

Antigané

2014. szeptember 30., kedd

Szeretett csontok

2014. szeptember 27., szombat

Nehéz a menny

2014. szeptember 21., vasárnap

Vikingek

2014. szeptember 17., szerda

For you, a thousands time over!

2014. szeptember 13., szombat

A hátrahagyottak

2014. szeptember 12., péntek

Életrevalók

2014. szeptember 3., szerda

Papírsárkányok

2014. szeptember 1., hétfő

A határon túl

Magamról

Másik blogom

Közösségi média

Itt is megtalálsz

Rendszeres olvasók

Popular

Archive

Keresés ebben a blogban

Follow Us @soratemplates