Azt szokták mondani, hogy ne a borítója alapján ítéld meg a könyvet, azonban én sokszor elfelejtem ezt a mondást. Leveszem az olyan borítójú könyvet, ami megtetszik. Így történt Khaled Hosseini Papírsárkányok könyvével is. És olyan világ tárult elém az oldalakon keresztül, amelyre nem számítottam.
Tartalom:
"Afganisztán, 70-es évek, a béke utolsó évei. Egy gazdag és egy szegény családból származó kisfiú együtt tölti gyerekkorát. Összekötik őket közös élményeik és kedvenc időtöltésük, a sárkányeregetés. Egy szörnyű esemény azonban örökre megváltoztatja a két fiú életét. Amir cserbenhagyja barátját, Haszant. A gondtalan gyerekkor ezzel véget ér. Amir hazájától távol, az Egyesült Államokban kezdi felnőtt életét, ám nem tud szabadulni egykori tette miatti bűntudatától. Visszatér a tálibok uralta háborús Afganisztánba. A megtépázott, vérzivatarok áztatta ország romjain végre jóváteheti azt, amit elrontott, és megszabadulhat a bűntudat és a fájdalom terhétől. A hol izgalmas, hol szívszorító fordulatokban bővelkedő regény tényfeltáró módon ábrázolja az afgán történelem nemzetiségi, vallási és társadalmi hátterét. Egy korábban a világ szeme elől eldugott ország népével és kultúrájával ismerkedhetünk meg, testközelben érezhetjük Afganisztánt, amely az új évezred világpolitikájának sarkpontjává vált. Megjelenése óta a Papírsárkányok folyamatosan az amerikai toplisták élén áll. Lefordították az összes európai nyelvre, de megjelent héberül, kínaiul és arabul is. Az amerikai kritikusok az évtized regényének titulálták."
Forrás: Moly
2001. szeptember 11. Éppen iskolába készülődtem, amikor bemondták a hírekben, hogy merénylet történt New Yorkban: repülők szálltak bele az ikertornyokba. Majd ezt követően a hírek az Afganisztánba küldött katonákról szóltak. Ennyi kötött csak ehhez a kultúrához: a terrorizmus híre.
Aztán az évek során mindig felmerült bennem, hogy normális embereknek jó-e egy olyan hely, ahol folyamatos harcok folynak? Tényleg igaz volna, hogy az iszlám egy véres vadhajtás? Ilyen távolból olyan nehéz volt megítélni, hisz az ember mindig csak a helyi szóbeszédet hallotta meg látta a CNN-en, hogy tankok jönnek-mennek a száraz, sivatagos utakon.
Aztán jött ez a könyv. Nem feltétlen nevezném szem felnyitásnak, inkább annak igazolásának, amit éreztem belül: normális emberek nem vágyhatnak állandó háborúra. Az elbeszélőhöz, Amirhoz hasonlóan Afganisztán egy távolba révedő, szomorú ország. Megvannak saját bűnei, melyeket talán egyszer jóvá tehet, de ítélkezni nem igen van jogunk. Minden nemzet viseli bűneit.
És az ország őhozzá hasonló gyermekeiről szól ez a Papírsárkányok. Apró boldogságok, tragédiák sora, majd a beletörődés. Zendegi migzara. Az élet megy tovább. A számunkra egzotikus díszletek között így zajlik az afgán élet, amely akár a mi életünk is lehetne.
Inkább a könyv első fele, a gyermekkor története az igazán erős és átélhető szál, a felnőttkor résznél néha olyan érzésem volt, hogy egy ország bemutatást olvasok egy kissé kiszámítható történettel, de mégis az mondható el, hogy Khaled Hosseini könyve sokat tud adni. Nyitottságra kéri az olvasót, de nem erőlteti ránk kultúrájának teljes szeretetét. Megmutatja mindennek a maga árny oldalát is (maga az elbeszélő sem egy példamutató szereplő), de ítéletet sosem mond ki. Hiszen bármit is tettek az emberek, zendegi migzara, az élet megy tovább. Megy.
Összességében, egy ritka jó könyv a Papírsárkányok egy olyan világról, amely igazából rejtve van előttünk, annak ellenére, hogy sokat hallunk róla a televízióban: 9/10.
Face-Of-Life munkája
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése