2011. július 20., szerda

# A magyar film szelleme # játék

Rekviem a magyar filmért


Ez előtt a játék előtt sosem volt dolgom RPG-vel, azaz szerepjátékkal (esetleg a Baldur's Gate nevezhető annak, de nem vagyok benne biztos). A magyar film szellemével a Mondo honlapján találkoztam, s az alapsztori alapján gondoltam, hogy miért ne próbálhatnám ki.

Tartalom:
"Rég, nagyon rég óta szenvedett már a magyar film szelleme tömlöcébe zárva, melybe egy zsarnoki felsőbb hatalom zárta. A filmidézők, akik a magyar film nagy dicső szellemének erejéből merítették varázserejüket, egyre gyengébb és gyengébb filmlidérceket neveltek, melyek egyre kevésbé tudták már elvarázsolni a csodákra vágyó embereket, akik ezért inkább távoli országok vándorainak lidérc-mutatványait választották.

Azonban egyszer csak változás állt be a magyar film birodalmában. Egy az idézőknél nagyobb erő kiszabadította fogságából a magyar film szellemét, és felajánlotta, hogy a magyar filmidézők saját törvényeik szerint alkothassák meg birodalmukat. Össze is ült a filmszakma kerekasztala és megalkotta a filmtörvényt, mely által a filmidézők végre önmaguk urai lehettek és kezükbe vehették a magyar film felélesztését.

Sokan próbálkoztak, sokféle filmlidérccel, de igazán egyik által sem sikerült visszaállítani a magyar film szellemének régi dicső fényét. A nagy szellem még mindig nincs ereje teljében, ezt csak az emberek belé vetett hitének visszatérése adhatná vissza... Ehhez azonban egy igazán elbűvölő filmlidérc varázserejére lenne szükség, amit csak egy különösen tehetséges idéző lehet képes létrehozni és felnevelni.

Élt a filmidézők falvában egy fiatal, aki történetesen épp ezidőtájt szánta el magát, hogy filmidéző lesz. De vajon ő a rég várt tehetség, aki feléleszti a magyar film szellemét..?"

A játék bárki számára ingyenesen elérhető, s hamarosan (ahogy a készítő idejéből kitelik) jön a második rész is.
A játék célja egyszerű: minél erősebb filmlidércet nevelni. Lehetőségünk van szintlépésre, amit harcok során érhetünk el. De nem ebben rejlik az igazi varázsa ennek a kis RPG-nek, sokkal inkább a megépített világban.
Egy olyan alternatív világot barangolhatunk be, ahol filmlidércet nevelünk. Hogy jobban belejöjjünk a dologba, felvételizhetünk a Filmművészetire. Ha oda nem sikerül bekerülünk, akkor beiratkozhatunk az ELTÉ-re is, ahol inkább a kritizálás művészetét sajátíthatjuk el (ők a filmesek nagy ellenségei, mellesleg). Ha elég erősnek érezzük filmlidércünket, akkor akár pályázhatunk is, de nem árt befektetőket is keresni hozzá.
Nagyon ötletesnek tartom ezt a világot, teljes élvezettel barangoltam be a filmesek világát, és örültem, hogy legalább egy játék keretén belül bekerültem az ELTÉ-re (:D), s persze számtalan poént csempészett bele a készítő, amiken kívülállóként is lehetett jókat derülni.

Sok negatívumot nem tudok mondani: még az irányítás is korrekt volt, a zene pedig a grafikához illett. Egy baj volt csak a játékkal, hogy rövid. Bár remélhetőleg hamarosan kárpótolva leszünk ez ügyben. Összességében 9/10 pontszámú a játék, tényleg igazi játékélményt nyújtott. Mindenkit arra bátorítok, hogy töltse le A magyar film szellemét, és legyen néhány órára kezdő filmrendező.

Nincsenek megjegyzések:

Follow Us @soratemplates