Antigané: Erlend Loe

2014. június 7., szombat

Elfújta a nő

Chibi Zsó június 07, 2014 0 Comments

Az egyik kedvenc kortárs írom a norvég Erlend Loe, így nem volt kérdéses az, hogy megnézzem-e az egyik korai könyvéből készült adaptációt. Ez volt az Elfújta a nő, azonban a film Sodródás címen található meg.

Tartalom:

"A férfi az agglegények egyhangú életét éli. Napközben dolgozik, éjjelente pedig az apartmanjának falait bámulja. Azután egyik nap minden megváltozik, a rejtélyes, vörös hajú Mariann személyében betoppan életébe a Nő. A bőbeszédű, fiatal nő birtokba veszi, elbájolja és meghódítja a férfit, aki rádöbben, hogy immár van egy barátnője. Mariann szó szerint fenekestül felforgatja az életét, átrendezi a bútorait, anélkül, hogy bármi beleszólása lenne a saját dolgaiba. A férfi próbálja megérteni, mi történik körülötte, kevés sikerrel. Mindenért meg kell harcolnia."

Forrás: Port

Újra átélve a történetet, kicsit úgy éreztem, hogy ez az alkotás a férfiak válasza a feminizmussal átitatott művekre (ahol a nő van elnyomva a férfi által). Itt most olyan szitut ismerhetünk meg, amikor a férfi van elnyomva. Név nélküli főszereplőnknek sosem lehet igaza Mariann-nal kapcsolatban, még abba se volt beleszólása, hogy egyáltalán a lány ne jelenjen meg a lakásában! És persze a fiúnak nem lehet igaza, nem ellenkezhet, nem csinálhat akármit, amit szeretne. Aztán ebbe hősünk belenyugszik és valahogy még meg is szereti ezt a különös Mariannt, aki valahogy mindig tudja, mit kell csinálni. A film mindenképpen jól mutatta be egy pár mindennapjait, problémáikat s hogy mik vezetnek egy kapcsolat esetleges jó vagy rossz végkifejletéhez - mindezt úgy, hogy ténylegesen kimondásra nem kerültek! Egyszerűen érezni és látni lehetett a szereplőkön, a párbeszédek ezekhez az eszközökhöz csak kiegészítés volt.

Továbbá még a Sodródás hangulata az, ami még igen megkapó. Loe abszurd humora a lehető legjobban van megjelenítve: a szereplők rácsodálkoznak a váratlan szituációkra, amikben találják magukat, de valahogy egy vállrándítással elfogadják a dolgot (kicsit Boris Vian jutott róla eszembe). Továbbá ez a Loe-i világ keveredik a norvégok stílusával. Először is, az északi arcok valami különös hangulatot adnak az egész történetnek, amit nem tudok megmagyarázni. Aztán ahogyan bemutatják az országot magát (a sziget gyönyörű) és persze Európát is (Párizs és környéke főleg), azzal így együtt adnak egy európai film jelleget az egésznek, s érezni lehet, hogy igaz könnyed filmet nézünk, de nem cukormázasat. Nem tudom, hogy ezeket a hatásokat mivel érik el (fotózás? színek?), de jól esik a mainstream filmek mellett.

Összességében, a Sodródás egy kellemes film akár egy délután erejéig. Nem akarja megváltani a világot, de rámutat a párkapcsolatok alap problémáira, s persze megmutatja, hogy hová juthat egy alapjáraton papucsjellegű srác. 8/10-es film, ha nincs jobb, meg lehet nézni és ajánlott is, mert aranyos.

2012. szeptember 24., hétfő

Nigella, náci csecsebecsék stb.

Chibi Zsó szeptember 24, 2012 0 Comments

Erlend Loe lassan már az egyik kedvenc írómmá növi ki magát. Valahogy egyszerre tud szórakoztatni és elgondolkodtatni, azt mondják ő a norvég Nick Hornby (bár erről nem tudok nyilatkozni, mert még nem olvastam Nick Hornby-t). Legutóbb megjelent könyvétől sem vártam mást, minthogy szórakoztasson, de legyen közben valami mondanivalója is. Megkaptam.

Tartalom:

"Telemann, a norvég drámaíró feleségével és három gyermekével egy bajos kisvárosban tölti a nyarat. Miközben igyekszik meggyőzni nemcsak feleségét, de saját magát is, hogy egy színdarabon dolgozik, mely “maga az ősenergia, az életet is veszélybe sodró elemi erő”, valójában a dús idomokkal megáldott sztárséfről, Nigelláról ábrándozik. Bár a házaspár csak egy kellemes nyaralást akart eltölteni, egész kapcsolatuk veszélybe kerül – és mindennek tetejébe még az angolul egy szót sem beszélő vendéglátó családdal, Baderékkel is dűlőre kell jutniuk…"

Forrás: Moly

Ez eddig a legkülönösebb Loe regény, amit olvastam; nehéz most valami értékelhetőt írni róla.

A formája elég érdekes, amely egyszerre teszi könnyűvé és nehézzé az olvasást. A kis regény többnyire párbeszédekből épül fel, és néha közbeiktatott írói narratívából. Így olyan érzése van az olvasónak, mintha drámát fogna a kezében, viszont nem jelöli meg, hogy épp melyik szereplő beszél. Egymás után hányt párbeszédeket olvasunk, így eléggé résen kell lenni, hogy tudjuk, ki beszél.

Ha figyelmesen olvasunk, egy norvég házaspár élete elevenedik meg előttünk. Mondhatjuk azt, hogy egy haldokló házasságba csöppenünk bele. A férj lassan elhatárolódik családjától csak hogy saját álmát kergesse, azaz a színházat. És érdemes ezt tennie? Természetesen nem, hiszen kiderül, hogy tehetsége annyi, mint egy halnak a fára mászáshoz. Mennyi ilyen család létezhet.

A kissé elkeserítő események mellett persze ott van Loe humora és bolondsága, amiért igazán lehet szeretni a könyveit. Nem hiszem, hogy sok olyan szerzővel találkozni, aki képes "náci csecsebecséket", Nigellát, Németországot, Sátántangót és teniszt egy könyvbe belesűríteni úgy, hogy teljesen természetesnek érezzük, hogy ezek a dolgok jól megférnek egymás mellett. Ehhez is kell egyfajta tehetség.

Röviden összegezve, Loe ismét egy remek könyvvel ajándékozta meg az olvasókat. Annyi hibája volt csak a Vegyesbolti csendes napoknak, hogy gyorsan végig lehetett olvasni. Amúgy szórakoztató és elgondolkodtató, ahogy az Loe-tól elvárható. 10/10-es élmény, nem hiába az egyik kedvenc szerzőm.

# Erlend Loe # kortárs