2017. február 12., vasárnap

# 2006 # amerikai

Az út



Cormac McCarthy híres regényét a Je suis snob kihívás +1 pontja miatt olvastam el: +1) és csak a legkeményebbeknek: egy könyv, amit egy szabadon választott, megindokolandó, de eddig fel nem sorolt ok miatt nem vennél a kezedbe. Ez a kitalált ok a „megbukott az első oldal teszten” volt, ami nálam annyiból áll, hogy az első oldalt elolvasva próbálom eldönteni, főleg megérzésre, hogy érdemes-e nekem az adott könyvvel próbálkozni. Egyszer átesett egy ilyen teszten Az út is, és a, nem hittem el, hogy nincsenek veszők a szövegben b, olyan sutának tűnt a megfogalmazás.

Tartalom:
"Hamu szitál folyton a láthatatlan égből, ahol a nap többé sosem mutatja meg arcát az elpusztult világnak. A „vég” után apa és fia bandukolnak éhezve és fázva az úton, keresve a maradék kis jót, ami túlélhette a pusztulást. Az anya már föladta a keresést. A férfi pisztolyában már csak két golyó van, ami kevés az ellenség legyőzéséhez, viszont éppen elegendő önmaguk legyőzéséhez és az Isten végső megtagadásához. Vajon mikor tudnak teljesen lemondani a reményről és vajon képes-e a férfi ennyire drasztikus módon „megmenteni” fiát a rosszabb haláltól? A Földön, ahol az emberi élet az utolsó, a ragadozók saját fajtájukra vetemednek. Apa és fia vérengző szerencsétlenek közt próbál eljutni az óceánpartra egy új élet reményében, és ha ez a vágyuk sem teljesül, legalább végre föladhatják… "

Forrás: Moly


A kihívásnak köszönhetően, kezembe vettem a regényt, túltettem magam az első oldalon, majd nem volt megállás. Párszor meg kellett állni, a lelkem nem bírta azt, ami feltárult ezeken a lapokon. McCarthy talán a legreálisabban, és ezzel a legkegyetlenebbül ábrázolta a poszt-apokaliptikus világot. Ismert, jól berendezett, kényelmes társadalmunk már csak nyomokban található meg a hamu alatt, maguk az emberek pedig fokozatosan felejtik el először kultúrájukat, majd saját magukat is. Utóbbit jól példázza az, hogy McCarthy nem használ neveket, csak nagyon általános elnevezéseket, mint férfi, fiú, öreg ember. Végül csak az ösztönök maradnak és az életben maradásért folytatott harc – ezen próbál felülemelkedni a férfi és a fiú, embernek maradni a maguk korlátjai közt a világ vége után. Ez teszi olyan kegyetlenné a könyvet. Le kell szögezni, hogy a folyamatos vándorlós, úton levés miatt úgy érezhetjük, hogy lassan folyik a cselekmény, sőt sehová se tart, de ez tudja igazán átadni azt a kilátástalanságot, amit apa és fia is átél. De igazából egy molyos értékelésen vagy blogbejegyzésen keresztül ez nem adható vissza. Készítsétek fel a lelketeket és olvassátok el a regényt. A lassan haladó cselekmény ellenére is sok izgalmat és főleg gondolkodni valót tartogat Az út

Ami pedig az első visszatartó erőt, a stílust illeti: a fordítással nem tudtam megbarátkozni, nagyon sok furcsa vagy zavaró szó volt benne, ami nekem nem tette teljesen gördülékennyé az olvasást. Viszont az eredeti ismerete nélkül nem ítélkeznék a fordítás felett, mert elképzelhető, hogy okkal ilyen a magyar szöveg is, hisz az eredeti is furcsa. Ezért eldöntöttem, hogy egyszer elolvasom angolul a regényt és hogy a továbbiakban McCarthyt angolul olvasok (a következő a No country for old man lesz, szintén híres mű). Viszont akadtak erős mondatok is a magyar fordításban. Egyet idéznék is:

Akinek senkije sincs jobban teszi ha összetákol a képzeletében valami kísértetet. Aztán kedves szavakat sutogva életre kelti és pátyolgatja. Az utolsó morzsáig neki ad mindent és a saját testével óvja meg a bajtól. Ami engem illet csak az örök enyészetben reménykedem de abban teljes szívemből reménykedem.

To sum up: a tartalomért mindenképpen megérte felhagynom az első oldalas teszttel, és azért többé-kevésbé kijöttem a fordítással is, így lesz nálam Az út 9/10. 

Nincsenek megjegyzések:

Follow Us @soratemplates