Aronofsky filmje után terveztem, hogy elolvasom a könyvet, de végül csak Valen ajánlására jutottam el a cselekvésig. Nem túl hosszú a könyv (280 oldal), de mégis hosszú időbe tartott végigolvasni.
Tartalom:
"Sara Goldfarb magányosan él egy sivár brooklyni lakótelepen, egyetlen társa a televízió, amelyet reggeltől estig bámul – hacsak narkós fia, Harry nem csapja be a zaciba a készüléket, hogy az érte kapott pénzből teljen a napi betevő adagra.
Sarára egy nap rámosolyog a szerencse: megkeresi kedvenc Tv-társaságának ügynöke azzal, hogy lenne-e kedve szerepelni a csatorna egyik vetélkedőjében. Sara erre boldogan rábólint, és kemény fogyókúrába kezd, mert bele szeretne férni a piros ruhába, amelyet Harry bár micvóján viselt. A fogyókúrához tablettákat kap egy sarlatántól, amelyek hamarosan ugyanolyan függővé teszik, mint fiát a heroin.
Harry a barátnőjével, Marionnal, és a barátjával, a fekete bőrű Tyrone-nal ezenközben nagy ívű kábítószer-kereskedésbe kezd, amely eleinte működik is. A kezdeti sikerek után azonban megtorpan az üzlet, s Harryéknek most már az is nehézségeket okoz, hogy a maguk adagját megszerezzék. Sötétebbnél sötétebb ügyletekbe keverednek, s hiába áltatják magukat azzal, hogy akármikor le tudnának állni, az álom nemsokára rémálommá válik…"
Forrás: Moly.hu
A regény izgalmas, felépítése szinte tökéletes, fokozatosan jutunk el a végkifejletig, a katarzisig. És talán emiatt nehéz volt olvasni. A konkrét események néhány mondatban elmesélhetőek, azonban az érzelmek, amelyeket közvetít, nem.
Az történet az első pár oldalon egy szálon fut, de hamar kettéválik - ahogy az anya, Sara és fia, Harry is eltávolodtak egymástól a cselekmény előtti időben. Ettől a ponttól kezdődik meg a reménytelen versenyfutás az álmok eléréséért. Harry, Tyron és Marion a boldog életért küzd, azonban náluk tragikusabb figura maga Sara Goldfarb, aki jelentéktelen célokért küzd (piros ruha). A szereplők sorstalanságát tovább növeli tudatlanságuk, nem is tudják, hogy küzdelmeik mind hiábavalóak. Ez a tudat alapból ad egy szkeptikusságot a történetnek, erre telepszik rá a fokozódó egy rossz hangulat, ami a könyv naturalizmusából is következik, de főleg abból, hogy végig kell "néznünk", ahogy emberek teljesen elvesztik a méltóságukat, csak egy az anyagért könyörgő "lelki korcsokká" válnak. Ezért olyan nehéz a Rekviem egy álomért-et olvasni.
A szereplőkkel a könyvben se jöttem ki igazán, Marion állt hozzám közel a történet elején, de elég hamar "ki szerettem" belőle. Harry és Tyron iránt nem alakult ki bennem szimpátia, talán azért, mert maguk keresték a bajt, amiből nem sikerült annak ellenére kikecmeregniük, amennyire szerették volna. Sajnálatot a regényben is Sara iránt lehet érezni, hiszen őt dobták félre, ő él teljes magányba, amelybe talán bele is őrül.
Összefoglalásképpen ki kell jelentenem, hogy a Rekviem egy álomért könyvben is elnyerte a tetszésemet, hasonló katarzist és rossz hangulatot éreztem, mint a film után.Amiben viszont jobb Aronofsky alkotásánál, hogy Sara fokozatos megőrülése (hűtő mozgása) a regényben természetesen jelenik meg: tudjuk, hogy nem normális dolog tárgyakhoz beszélni, de végül mi, olvasók is megbarátkozunk a helyzettel, mintha ez mindig is így lett volna. Továbbá teljes betekintést nyerünk a New York-i narkósok világába is, láthatjuk, hogy ők is emberek (vagy valaha "voltak"), ettől egész valóságosnak hat.
Több dolgot nem is tudnék elmondani a könyvről. Tessék elolvasni! 10/10, maximális pontszám.
Az történet az első pár oldalon egy szálon fut, de hamar kettéválik - ahogy az anya, Sara és fia, Harry is eltávolodtak egymástól a cselekmény előtti időben. Ettől a ponttól kezdődik meg a reménytelen versenyfutás az álmok eléréséért. Harry, Tyron és Marion a boldog életért küzd, azonban náluk tragikusabb figura maga Sara Goldfarb, aki jelentéktelen célokért küzd (piros ruha). A szereplők sorstalanságát tovább növeli tudatlanságuk, nem is tudják, hogy küzdelmeik mind hiábavalóak. Ez a tudat alapból ad egy szkeptikusságot a történetnek, erre telepszik rá a fokozódó egy rossz hangulat, ami a könyv naturalizmusából is következik, de főleg abból, hogy végig kell "néznünk", ahogy emberek teljesen elvesztik a méltóságukat, csak egy az anyagért könyörgő "lelki korcsokká" válnak. Ezért olyan nehéz a Rekviem egy álomért-et olvasni.
A szereplőkkel a könyvben se jöttem ki igazán, Marion állt hozzám közel a történet elején, de elég hamar "ki szerettem" belőle. Harry és Tyron iránt nem alakult ki bennem szimpátia, talán azért, mert maguk keresték a bajt, amiből nem sikerült annak ellenére kikecmeregniük, amennyire szerették volna. Sajnálatot a regényben is Sara iránt lehet érezni, hiszen őt dobták félre, ő él teljes magányba, amelybe
Összefoglalásképpen ki kell jelentenem, hogy a Rekviem egy álomért könyvben is elnyerte a tetszésemet, hasonló katarzist és rossz hangulatot éreztem, mint a film után.Amiben viszont jobb Aronofsky alkotásánál, hogy Sara fokozatos megőrülése (hűtő mozgása) a regényben természetesen jelenik meg: tudjuk, hogy nem normális dolog tárgyakhoz beszélni, de végül mi, olvasók is megbarátkozunk a helyzettel, mintha ez mindig is így lett volna. Továbbá teljes betekintést nyerünk a New York-i narkósok világába is, láthatjuk, hogy ők is emberek (vagy valaha "voltak"), ettől egész valóságosnak hat.
Több dolgot nem is tudnék elmondani a könyvről. Tessék elolvasni! 10/10, maximális pontszám.
Forrás: Thrutheeyesofruby
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése