A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Benedict Cumberbatch. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Benedict Cumberbatch. Összes bejegyzés megjelenítése

2017. február 18., szombat

The game is on

február 18, 2017 0 Comments

Ha jól számolok, most 3 évet kellett az új Sherlock évadra várni, bár tavaly kaptunk egy Christmas specialt. Tudom, hogy a két főhőst alakító színész, Benedict Cumberbatch és Martin Freeman elfoglaltságai miatt vonul nagyobb szünetekre a sorozat, de ennek ellenére is valahogy elveszett a rajongásom. És sajnos az új évad sem hozta vissza a kezdeti lelkesedést. 

Tartalom:
"Egy titokzatos elkövető a néhai brit miniszterelnöknőt, Margaret Thatchert mintázó fejszobrokat tör össze. Az új évadban a zseniális Sherlock Holmes az ő nyomába ered."

Forrás: Az IMDb nyomán


Sok rajongó hiányolja a széria azon időszakát, amikor inkább a bűnügyek, nem pedig a karakterek voltak középpontban. Teljesen érthetőek az érzéseik, de mégsem csatlakoznék az ő táborukhoz, hisz, hasonlóan a krimis vonalhoz, szerintem érdekes volt a szereplők belső világa is. Talán Sherlock színlelt halála után nem is lehetett volna nagyon más irányba menni, de kihagyni semmiképpen sem szabadott volna ezt a vonalat. A 4. évadnál azonban eszembe jutott, hogy némi aránytartásra szükség lett volna. Érzelmesebb emberként élveztem az 1. epizódban John és Mary családdá válását, régi rajongóként Mrs. Hudson jeleneteit, a 2. részben pedig Sherlock mélypontját (természetesen kivitelezés szempontjából), de ennek ellenére is úgy éreztem, Moffaték sok minden fölött átsiklottak. Egyik ilyen, az átívelő szálnak nevezett "Miss me?" üzenet, ami azt sejteti, hogy Moriarty mégsem halt meg. A karácsonyi epizódban és az 1. részben még voltak utalások erre a szálra, viszont a 2. részben mintha teljesen elfeledkeztek volna róla az írók, egészen a zárójelenetig (Eurus). A fináléban végül ismét előkerült a Moriarty szál, egy eddig nem látott módon válaszolták meg a látott rejtélyt (spoiler: Eurus, az eltitkolt Sherlock testvér, aki korábban kapcsolatba lépett Moriartyval nagy tervének kivitelezéséhez). 


A továbbiakban spoilerekkel beszélnék az évadzáróról, ugyanis másként nem lehet. Eurus felbukkanása kétségtelenül a meglepetés erejével hatott, de az eltitkolt testvér szál miatt van a karakter miatt egy olyan érzésem, hogy ez olyan klisés lett. Sajnos az ilyen-olyan eltitkolt rokon nagyon sokszor ellőtt fordulat, így hiába a felvezetés, ez a történeti elem hosszú előzménytörténete miatt (gondoljunk irodalomra, filmekre, sorozatokra or whatever) nem tud teljesen jól működni. Szerencsére a karakter tartogat némi érdekességet, és kétségtelen, hogy ehhez nagyban hozzájárul Sian Brooke alakítása. Akadt például Eurusszal kapcsolatban jó pár korábbról ismert irodalmi vagy filmes utalás: ilyen maga a figura, az elzárt, őrült nő, ami Jane Eyre-ből ismert the madwoman at the attic, azaz Rochester feleségére utal (mellesleg a karácsonyi részben is akadnak hasonló irodalmi "megidézések"), az epizód felépítése (túlélni Eurus gyilkos játékát) pedig a Fűrészt juttatja eszembe. Ezek elég érdekessé teszik az új karaktert és a finálét is, főleg a próbatételek izgalma. Viszont hiába a jó díszletezés, ha a 3. részben se találhatóak meg az arányok ahhoz, hogy ne érezzük úgy, hogy vagy a szereplőkre vagy a történetre koncentrálnak túl sokat. Itt szintén a szereplők vannak porondon, emiatt pedig a történet kidolgozása kevesebb figyelmet kap. Igazából hasonlót éreztem itt, mint a Zsiványok antológiában szereplő Gillian Flynn "Mivel foglalkozol?" című novellájánál: nem tudtam eldönteni, hogy most nagyon okosan lett felvezetve az egész mű vagy csak paraszt vakításnak vagyok szemtanúja. Sherlockék szinte minden feladványt megoldanak, amit Eurus ad nekik, erre a nő a semmiből előáll még valami durvábbal vagy okosabbal, hogy így licitáljon a főszereplőkre. Felmerül viszont a kérdés: tényleg hihető az, ahogyan túltesz Sherlockékon? Nagyon kérdéses.

Akadtak olyan momentumai az új Sherlock évadnak, melyeket élveztem, viszont többet lehet beszélni a hibáiról, hisz akad bőven. Így összességében úgy érzem, jobb, ha a készítők még a csúcson hagyják abba. 7/10 a pontszám, de csak a hangulat és a színészek tolták feljebb. Szerintem azok, akik eddig kitartottak Sherlockék mellett, azok biztos találnak maguknak valót az új részekben. Én sajnos kicsit elhidegültem Moffaték világától a sok várakozás és az első részek szellemiségének hiánya miatt. 

2016. szeptember 11., vasárnap

Kódjátszma

szeptember 11, 2016 0 Comments

Lassan már másféle, hogy moziban láttam a Kódjátszmát (a moziért utólag köszi Antalnak) és kezdenek már megfakulni az emlékek, de mégis számos gondolat és érzés még él bennem a filmmel kapcsolatban. Ezeket eleveníteném most fel. 

Tartalom:
"A második világháború egyik legnagyobb hatású, mégis talán legkevésbé ismert hőse a tragikus sorsú Alan Turing, aki nélkül ma lehet, hogy egészen máshogy nézne ki Európa és a világ térképe. A zseniális matematikus 1912-ben született, napjainkban pedig a modern számítógép-tudomány egyik atyjaként tisztelik. A második világháború alatt a brit Bletchley Parkban működő kódtörő központ munkatársaként dolgozott és kulcsszerepe volt a német Enigma nevű titkosító gépek jeleinek megfejtésében. Ez a becslések szerint legalább két évvel rövidítette le a második világháborút és elősegítette a németek legyőzését. A teljes titokban zajló műveletről egyébként a hetvenes évekig senki sem tudott. Ez a tény szomorú szimbóluma is lehetne Turing életének, akinek homoszexualitása miatt rejtőzködő életmódot kellett folytatnia, Nagy-Britanniában ugyanis az azonos neműekhez való vonzódást ez idő tájt még betegségként kezelték. 1952-ben lelepleződött és választania kellett a börtön, vagy a hormonkezelés között. 1954-ben találtak rá holtan, az pedig a mai napig nem ismert, hogy öngyilkosság vagy merénylet áldozatává vált-e."
Forrás: Port


Közel egy időben futott a Kódjátszma és a Stephen Hawkingról szóló film, A mindenség elmélete. A 2015. januári Filmvilágban van is egy fantasztikus cikk a két alkotásról, ajánlom figyelmetekbe! De térjünk vissza kicsit a felszínesebb, amatőrebb szemlélethez, vagyis ehhez a bejegyzéshez. Annak, aki kevésbé ismertes a reál tudományok fejlődésében és nagy történeteiben (azaz olyan, mint én) a történet rengeteg érdekességet és izgalmat rejthet. Azonban így is érezhető, hogy a készítők igyekeztek reflektálni az aktuális trendekre és a nézők feltételezett átlag műveltségére. Ezt a szándékot leginkább a két főszereplőnél, Turingnál és Clarke-nél éreztem. Benedict Cumberbatch által megformált professzoron (mellékes megjegyzés: leginkább miatta vártam a filmet, és nagyon örültem anno az Oscar-jelölésének is) érezni, hogy beleillik a tévében és más filmekben látható tudós figurák közé. Ahogy a Filmvilágos cikk is kiemelni, Cumberbatch játékából visszaköszön Sherlock karaktere, de bizonyos tulajdonságaiban engem kicsit emlékeztet a Big Bang Theory Sheldonjára is. Mindeközben pedig Turing szerethető is marad és képes a mi hősünkké válni. Hogy mi a jutalma? Erősen spoileres, de szintén érdekes színfolt ez a történetben, talán ez adja az igazi drámáját is Turing történetének. 


Turing mellett Clarke karaktere is illeszkedik a mai filmes trendekhez: talpraesett, önmagáért kiállni képes nő, aki intelligenciájával képes megmutatni, hogy bizony ő is ér itt valamit. Tökéletes párja Turing zsenijének, remek összhangot alkotnak - ezt nagyban köszönhetjük a két színésznek is. Emlékszem, mielőtt bármelyikünk is látta volna a filmet, Mira barátnőm aggódott, hogy Keira Knightley miként fog helytállni egy ilyen szerepben (ugye inkább romantikus filmekből ismerhetjük a színésznőt), de megnyugodhattunk, hisz teljesen jól hozta Clarke-t, s Cumberbatch mellett is remekelt. Rengeteg emlékezetes jelenetet köszönhetünk nekik (pl. a felvételi teszt).
Ami a történetet illeti: Ahogy fentebb is írtam, egy laikusnak újszerű élményt adhat, egy eddig tőle távol álló világot fedezhet fel (reál tudományok). Érthetővé, sőt élvezetessé és vonzóvó teszi ezt a környezetet. Igaz, mély matematikai problémákba nem megy bele, se egyéb Turinghoz köthető elméletekbe (pl. mesterséges intelligencia), csak épphogy érintik azokat, de mégis képes felcsigázni a néző kíváncsiságát. De ezek mellett a kódfejtés a fontosabb (természetesen), ami által visznek minket közelebb a tudományhoz és annak széleskörű hasznához. Legjobb módja volt ennek egy pörgős dráma bemutatása. Annyit tudok csak mondani, hogy meg kell nézni és közben érezni az egésznek a hangulatát. Én minden percét élveztem.

Jócskán megfakult emlékeimen keresztül is úgy érzem, hogy a Kódjátszma a tavalyi év egyik legkiemelkedőbb filmje volt, egy teljesen új világot nyitott meg számomra. Eközben fontos, minket érintő problémákat boncol, miközben minden benne van, ami egy szórakoztató és tartalmas filmhez kell. 10/10 szerintem, teljesen közönségbarát alkotás.

2015. február 1., vasárnap

Az öt sereg csatája

február 01, 2015 0 Comments

Egy újabb utazás végére értünk. Ahogyan a Gyűrűk Ura trilógia esetében, úgy A hobbitnál is Peter Jackson kalauzolt minket Középföldén. A Gyűrűk Ura a maga idejében rengeteg elismerést kapott és a mai napig emlékezetes filmélményt jelent. Igaz ez A hobbit trilógia esetében is? Az ötös sereg csatáját értékelve, s végül az egész trilógiát összefoglalva megpróbálom megtalálni a választ. Mellesleg, köszönöm Antalnak, hogy elvitt ilyen last minute módon erre a filmre.

Tartalom:
"A Hobbit: Az öt sereg csatája Peter Jackson Hobbit-trilógiájának befejező része. Miközben sikeresen visszahódították otthonukat Smaugtól a sárkánytól, Zsákos Bilbo és barátai akaratlanul is halálos veszedelmet szabadítottak a világra. A dühöngő Smaug nőket és gyerekeket sem kímélve támad Esgarothra (Tóváros). Mindeközben a visszaszerzett kincsektől megrészegült Tölgypajzsos Thorin Bilbo erőfeszítései ellenére hátat fordít barátainak és elárulja őket. Ennél azonban jóval nagyobb veszélyek is leselkednek a hobbitra és barátaira. Bár kizárólag Gandalf tud róla, Szauron szörnyű tervet forral: orkok seregeit indította útnak, hogy a Magányos Hegyen támadásba lendüljenek. Ahogy a sötétség erői egyre jobban előretörnek, a törpék, tündék és az emberek választás elé kerülnek: összefognak vagy elpusztulnak. Bilbo az öt sereg gigászi csatája közepén találja magát, ahol saját és barátai életéért is harcolnia kell, miközben Középfölde egészének sorsa forog kockán"

Forrás
: Port


Az öt sereg csatája hamar lezárja a könyv alap tényleges történetét. Spoiler! Smaugot, a sárkányt már az első percekben megölik, ezzel megmentve az embereket. Spoiler vége. Természetesen nagyon látványos és feszültséggel teli jeleneteket kapunk már a film elején, amelyek jó alaphangulatot adnak, azonban a felmerül rögtön a kérdés, hogy mi is lesz a következő két órában? Ugye ha már három részre lett nyújtva az amúgy háromszáz oldalas gyerekkönyv, akkor valamivel illik még kitölteni a játékidőt. Jackson logikusan végül fogta a második részbe már beiktatott néhány plusz szálat, amelyekből végül szőtt egy hatalmas csatát, mint a trilógia méltó lezárása (a GYU-hoz hasonlóan). Ezeknek a szálaknak az összehúzása kicsit döcögősen, de végül sikerült egy viszonylag nagyobb történetbe terelni mindent. Azonban a végeredmény (számomra) nem feltétlen volt kielégítő. Elvileg egy több, mint másfél órás csatajelenetnek izgalmasnak kellene lennie, de Az öt sereg csatája esetében a csatajelenet unalomba fullad. Természetesen látszik Jackson igényessége és odafigyelése a jeleneteken. A seregek monumentálisnak hatnak, annak ellenére, hogy valószínűleg CGI-vel megteremtett. Továbbá a jelmezek aprólékosan kidolgozottak, ami mutatja is, hogy a rendező mennyire is ismeri Tolkien világát, s milyen tisztelettel is bánik vele. Viszont sajnos az egész filmen látszik, hogy a csatajelenetek többsége pusztán időkitöltés végett lett leforgatva. 



Kevés, ténylegesen érdekes vagy fontos esemény történik Smaug után. Egyik ilyen momentum talán a törpkirály, Thorin elborulása. Nem maga az, ahogy belekerült a filmbe (nekem kicsit erőltetett volt, nem igen lett kidolgozva), hanem inkább Richard Armitage alakítása miatt. Hihetően jeleníti meg a kapzsivá lett királyt, ami jól működik a képi világgal is, amelyet az úgymond pszichés részéhez készítettek. Ezen kívül a GYU-ra való előrekacsintások csalhatnak mosolyt a Tolkien rajongók arcára, vagy a nagy, szép, kicsit nosztalgiázásra buzdító zárójelenetek. 
Az öt sereg csatáját összegezve, hiába az igényesen kidolgozott látványvilág és harcjelenetek, sajnos ez egy élvezetes és tartalommal teli filmhez édes kevés. Így sajnos egy 6/10-es pontot tudok adni az összélményre. 

És maga a trilógia? Amilyen ígéretesnek indult, úgy lett egyre rosszabb és rosszabb A hobbit. Lehet, hogy csak a közvéleményt idézem ezzel, de ki kell jelenteni, hogy a három rész teljesen fölösleges volt ehhez a történethez, de még a kettő is. Félreértéseket elkerülve, nem egy második Gyűrűk Ura trilógiát vártam A hobbittól, hanem csak egy igényesen adaptált filmet. Egy olyat, amely meg tudja tölteni új értelemmel vagy nézőponttal az eredeti, gyerekeknek szánt könyvet és kicsit elvarázsolni, Középföldébe repíteni. Ezeknek az elvárásoknak csupán az új trilógia első része tett eleget, a folytatások nem. És ezzel is valahol csak mások véleményét fogom ismételni, de szomorú, hogy a pénz megfertőzi az alkotás folyamatát is. 


2014. február 2., vasárnap

It changes people, marriage

február 02, 2014 0 Comments

Két éves várakozás előzte meg a BBC Sherlock 3. évadát, hisz az előző részben a főhős meghalt. Rajongók százait foglalkoztatta a kérdés, hogy a zseniális detektív mégis miként képes visszajönni a halálból? Természetesen a mesterien felépített, agytornát igénylő bűnesetek is hiányoztak a képernyőről és az elvont géniuszok összecsapásai.

Tartalom:
"Két év telt el Sherlock Holmes halála után. Watson lassan kezd beletörődni ebbe és próbál új életet kezdeni barátnője, Mary, oldalán. Eközben Sherlock kelet-európai tevékenykedése után úgy dönt, visszatér Londonba, hogy felkeresse régi barátját és munkatársát. Reméli, visszatérése zökkenő mentes lesz. Közben Londont egy terrortámadás is fenyegeti. "
Forrás: Saját kútfő


Az évad közben követve a nézők véleményét, kijelenthető, hogy az új évad igen megosztóra sikeredett. Gatiss-Moffat páros ugyanis a sorozat eddigi szelleméhez képest teljesen új vonal felé indult el. A nyomozás háttérbe szorult és inkább a karakterek érzései és egymáshoz fűződő viszonyuk kapott nagyobb hangsúlyt. A nézők egyik fele azt skandálja, hogy ez a húzás csak a fanservice (rajongók kiszolgálása) és nincs helye a sorozat világában. Bármilyen történet írása során nehéz dolog tökéletes egyensúlyt teremteni a karakterépítkezés és a tényleges jó tempójú cselekmény között, de a karaktereket sem szabad háttérbe szorítani - így teljesen érthető a sorozat új iránya. Igazából, Sherlock ál-halála utáni következményeket csak is egy karakterközpontú epizódon keresztül lehetett magyarázni, pontosabban feloldani az ebből következő feszültségeket. Viszont a fanservice-t fröcsögőknek annyiban teljesen igazuk van, hogy a tényleg szellemiség rovására ez ne menjen. Két karakter-orientált epizódot kaptunk, ami végül is az új évadnak a háromnegyede. De ha nagyobb méretekben nézzük, akkor nem olyan vészes a karakter ábrázolás. Eddig van 9 epizódja a sorozatnak, és csak 2 ment el tényleges karakterépítésre. 


Egyéb panasz lehet az évadra? Még ha Sherlock zsenialitása visszafogottabb is lett, és még mindig túl gyorsak a bevillanó feliratok, azért minőségét megtartotta a sorozat. Egy gyengébb kezdő epizód után következett egy úgy nevezett áthidaló epizód. Egyrészt maradt a karakter központúság (John és Mary esküvői készületei, Sherlock és John legénybúcsúja stb.), de közben egy egész izgalmas ügyet is kapnak a néző - a jól felépített keretről, a vőfély beszédéről nem is beszélve. Az utolsó epizódban pedig megjelent egy Sherlock számára méltó ellenfél: Magnussen, így egy olyan epizóddal előrukkolva, amire két éven keresztül vártak a rajongók. 

Lehet némi furcsa érzés a nézőkben az új vonal miatt, de összességében Sherlock még egy minőségi brit sorozatnak számít. Többé-kevésbé szórakoztató volt az évad, megint itt hagytak egy mocsok kis cliffhangert a nézőknek. Igaz, nem a legjobb évad: 8/10.

2014. január 18., szombat

Smaug pusztasága

január 18, 2014 0 Comments

Egy éve már A hobbit első részének zajos sikerének, és elérkezett az idő a második rész számára is. Ahogyan a testvérek között, a középsőnek nehéz a helyzete: jó összekötőnek kell lennie a legnagyobb és a legkisebb között. Ilyesmi problémával küszködik Smaug pusztasága is. Evinde-nek pedig köszönöm, hogy megnézte velem a filmet. :)

Tartalom:
"A hatalmas sikert elért A hobbit - Váratlan utazás folytatódik, a trilógia második felvonása pedig még több kalandot ígér. Miután Zsákos Bilbó (Freeman), Gandalf (McKellen), Thorin (Armitage) és a törpök sikeresen átkeltek a Ködhegységen (illetve alatta), úgy döntenek, hogy keletre, a Bakacsinerdő felé indulnak. Mielőtt a többiek bevetnék magukat a sűrűbe, Gandalf elbúcsúzik a csapattól és másfelé veszi az irányt. Az erdőben rögvest óriáspókok támadnak a társaságra, majd erdőtündék ejtik fogságba őket, Bilbó kivételével, aki segít megszökni a többieknek, hogy együtt haladjanak tovább az emberek lakta Tóvárosba. Innen vezet a folyó a Magányos Hegyhez, ahol Bilbó megmutathatja, mit tud. Meg kell találnia a titkos ajtót, majd szembe kell néznie Smauggal, a rettenetes sárkánnyal. Eközben Gandalf sem rest, a Fehér Tanács felkeresése után elutazik Dol Guldurba, ahol megtudja, valójában ki az ott tanyázó Feketemágus. Bakacsinerdő tündéi pedig Thranduil király (Pace) és fia, Legolas (Bloom) vezetésével kénytelenek megütközni a Dol Guldurból özönlő ork sereggel."

Forrás: Port


Az első résznél azon merengtem, hogy mi lesz A hobbit történetével egy 3x3 órás film keretén belül. Az első rész a lassabb tempója ellenére jó és élvezhető volt. Azonban a kezdet és a vég között lévő lezáró rész sajnos sok mindenben alul marad felmenőjétől, bár a pozitív oldalra is írható rengeteg minden. Például a második film tökéletesen felveszi a fonalat az első film lezárásától, nem érzünk hiányt egy éves élményeinkhez képest. Továbbá a film elején a cselekmény gyorsított tempóban halad előre az elődhöz képest, jobban pörögnek az események. Aztán a film közepe fele valami megszakad. Kaland után kaland, de mégis kezd unalmas és súlytalan lenni az egész a fináléig. Érezhető, hogy a cselekmény azon elemei, melyek nem részesei az eredeti regénynek, csak a játékidő kitöltésére vannak. Van egyfajta igyekezet afelé, hogy meglegyenek az összeköttetési pontok a Gyűrűk Urával, ez értékelendő, de mégis kicsit kizökkentő. Aztán a beleerőltetett szerelmi szálat nem is igen lehetne méltatni, csak annyi megjegyzés lenne hozzá, hogy ha valaki láthatólag bele van szerelmesedve Tolkien világába, akkor betarthatná annak szabályait. Végül pedig Tóváros politikai helyzetének bemutatása sok lett a főcselekményhez mérten, ahhoz hogy komolyan vegyük, meg tényleg intelligensnek hasson, kevés. 


Röviden, a felduzzasztott történet nem épp a legjobb, viszont a kidolgozásra még mindig nem lehet panaszkodni. A színészek hozzák az elvárt szerepüket, például Martin Freeman továbbra is szerethető, hőssé cseperedő Bilbó. Új-Zéland tájai lélegzetelállítóak, meseszerű világ. A jelmezek lélegzetelállítóak, még ha feltétlen nem is illenek bele Tolkien-világába (például a tóvárosi úr 17. századi stílusú ruhája furcsán hatott az elvileg Középkori környezetben). És végül a sárkány, Smaug. Ilyen jó CGI-sárkány szerintem ritka olyan értelemben, hogy a nézővel el lehessen hitetni, hogy az a sárkány tényleg ott van egy térben a szereplőkkel. Itt sikerült: teljesen beleillik a környezetbe Smaug. 

Összefoglalva, a Smaug pusztasága alulmarad a Váratlan utazás-sal szemben annak ellenére, hogy a második résznek jobb a tempója, kevésbé hozza az eredeti regény gyermeteg humorát. A rengeteg filler unalmassá teszi a filmet, de rosszabb is lehetett volna: 7/10.

2013. március 11., hétfő

Vezeklés, bűnhődés, megbékélés

március 11, 2013 0 Comments

Naiv és megtámadhatatlan gondolatként ott van mindenkiben az, hogy a testvérek minden körülmények között szeretik egymást. Azonban az élet gyakran bebizonyítja ennek ellenkezőjét. Vannak testvérek, akik nem jönnek ki. Ezt a történetet meséli el a Vágy és Vezeklés is.

Tartalom:
"Anglia, 1935. A tehetős családba született Briony a kiváltságosok életét éli viktoriánus villájukban. Az élénk fantáziával megáldott kislány írónő szeretne lenni. Amikor az egyik hétvégén összejön a család, a rekkenő hőség hatására a régóta elfojtott érzelmek veszélyes robbanóelegyként törnek felszínre. Egy sor félreértés következményeként Briony ártatlanul meggyanúsítja Robbie Turnert, a nővére, Cecilia szerelmét egy bűncselekmény elkövetésével. A gyanúsítás is elég ahhoz, hogy tönkretegye kettejük bimbózó szerelmét, és örökre megváltoztassa mindannyiuk életét."

Forrás: Port


A borító becsap minket, meg a fura magyar cím is: elsősorban ez nem szerelmi történet. Ahogy az eredeti cím, az Atonement is utal rá, ez a történet vezeklésről, bűnhődésről és megbékélésről mesél. Van vágy is, de  igazából mellékes szál. Mindennapos dolgokról van itt szó, melyek komoly problémákat okozhatnak, és okoznak is. A tettet hosszú éveken tartó vezeklés követi, majd legvégül a megbékélés. Dióhéjban ezt meséli el az Atonement, a tényleges főhős és narrátor, Briory Talis szemén keresztül. Amit kicsit sajnálok, hogy a néző ki van segítve a narrációt illetően: nem csak azt látjuk, amit Briory, hanem azt is, amit Cee és Robbie is, és így nem vagyunk - úgymond - megvezetve. Pedig sokkal izgalmasabb lenne a történet, ha csak a kislány szemszögéből követnénk végig az eseményeket: úgy sokkal nagyobb hangsúlya lenne a tévedésnek, és az azt követő vezeklésnek, ami nem más, mint a rossz viszony a testvérrel, Cee-vel.
Egy angol kritikában azt olvastam, hogy a Vágy és Vezeklés egy szerelmi történet és még több. Számomra a szerelmi szál volt a legkevésbé hangsúlyos. Vagyis inkább fogalmazzunk úgy, hogy a szerelem a vezeklésnek a része itt. Cee és Robbie egy forró nyári napon szerelmesednek egymásba és lesznek egymáséi. És miután Robbie-nak el kell mennie otthonról, még kitart Cecilia mellett, ahogy a lány mellette is. Ez mind és szép, de szerintem már több helyen is láthattunk ehhez hasonló történeteket. Bár, el kell ismerni, ahogy Keira Knightley mondta, hogy "Come back to me" (Gyere vissza hozzám) valami tiszta szeretetet adott az amúgy már közhellyé koptatott szavaknak.


A történetet illetően fele-más érzéseim voltak: hol nagyon magával tudott ragadni, hol pedig egyáltalán nem tudott megfogni. Azt viszont mindenképpen meg kell említeni, hogy a kivitelezés csodálatos. A korabeli ruhák szemet gyönyörködtetőek, a tájak tipikus angol tájak, de lélegzetelállítóak: ahogy a hullámok megtörnek a part szikláin, a fűvel fedett homokos tengerpart... Sokat ad a film hangulatához. Ami pedig igazán sokat tesz hozzá a hangulathoz, az a zene. Briory-hoz írt zene, az írógép kattogásos melódia mindenképpen emlékezetes, de a többi dallam is kellemes. Ezért az írógépes szimfóniáért megérte Oscar-t adni a filmnek.
Összegezve a Vágy és Vezeklést, azt kell mondanom, hogy eléggé felemások az érzéseim vele kapcsolatban. Ahogy már említettem, volt ami nagyon tetszett, és zseniálisnak tartok, de akadtak bőven olyan dolgok, amik nem igazán fogtak meg. Így értékelem 7/10-re a filmet: egyszer meg lehet nézni, hisz van benne ráció, de valahogy mégsem az igazi. 


2012. július 24., kedd

The final problem: staying alive

július 24, 2012 2 Comments

Több BBC sorozatot is végignézve, rá kell jönni, hogy bizony jó ötlet ez a hosszabb játékidő és kevés epizód egy évadon belül. Itt láthatni, hogyan érvényesül a "kevesebb néha több" mondás. Szóval, az angolok jól csinálják. Nincs ez másként a Sherlock esetében sem. 2012-re ismét három résszel rukkoltak elő a készítők, és végül megint kereshetik a nézők az állukat a földön.

Tartalom:
" Miután Afganisztánban sérülést szenvedett és leszerelt, a katonaorvos Dr. John Watson Londonban keres albérletet. Egy ismerőse révén kerül Mrs. Hudson házába, a Bakes Street 221/B szám alá, ahol egy zseniális, bár sokak által csodabogárnak tartott detektív, azaz - saját meghatározása szerint - tanácsadó nyomozó, Sherlock Holmes lakótársa lesz. "
Forrás: Port.hu


Ez mesteri, ez zseniális volt, Watson! A Gatiss-Moffat páros ismét mesterien vezette az orránál fogva a nézőközönséget. Ebben az évadban egy, a novellákból ismert szereplőt, Irine Adlert húztak elő a Botrány Csehországban történetből. Egy női Holmes mindenféle hájjal megkenve, és botránkoztató személyiség is. Egy igen érdekfeszítő, csavaros szellemi játékot folytat a nézők kedvenc detektívével, igazi szellemi torna volt végigkövetni. Aztán feldolgozásra került Doyle leghíresebb regénye, A Sátán kutyája, ahol egy kisebb frászt hoztak a nézőkre, kicsit mintha laposabb lett volna a rész a többihez képest, de azért élvezhető volt, a végén pedig a szokott gyors észjárás és izgalom. Aztán az utolsó, évadzáró epizód... Túlszárnyalt mindenféle várakozást! Visszatért Moriarty és a képernyőt betöltötte a színtiszta őrület. Meghökkentő kezdet és sokkoló vég egy szép kis keretbe zárva. Ismét egy mesteri játszma kezdődött két zseniális elme között, azonban itt már nagyobb volt a tét. El kell ismerni, ez volt a legjobban felépített epizód, és egy évnyi tűnődésben hagyták a nézőt, ismét. Igazi gonosztevő ez a Gatiss-Moffat páros. És nem tudok szó nélkül elmenni bátorságuk mellett: gátlások nélkül változtatnak meg jelentős momentumokat az eredeti történetekben, hogy így jobban illeszkedjen a mai kor elvárásainak, a modern világba. És minden egyes kísérletük sikerrel jár, a nézők imádják, a kritikusok elájulnak. Bravó nekik, még ha nem is tudom, hogy miként csinálják.


A színészek, Watson, ők is zseniálisak, szenzációsak. Benedict Cumberbatch még mindig tökéletes Sherlock, a játéka magával ragadó, meggyőző, és valóban elhiszem róla, hogy ő Holmes. Nem is értem, hogy miért nem kapott Bafftát. A hadarása megdolgoztatja kissé elkanászodott angoltudásomat, de élvezet hallgatni, ahogy beszél. Aztán Martin Freeman is csodálatos alakítja a doktort, a hű társ szerepét, árad belőle az emberség, amitől igazán szimpatikus figurává teszi Johnt. Viszont Andrew Scott az új évadban kibontakozott, mint Moriarty. Az őrült zseni, akit érzelmei könnyen elragadnak, és az ellenállhatatlansága. Nem, nem külsőre, hanem a trükkjei ellenállhatatlanok, ahogy játékba hívja Sherlockot és a nézőket is. Betöltötte a képernyőt és mindenkit megbabonázott.

Kedves Watson, többet nem tudok hozzáfűzni a Sherlock sorozathoz. Igaz, egy évet kell várni mindig a három újabb részre, de megéri, hisz a végeredmény zseniális. Sokszor ismételgetett szó ez ebben a bejegyzésben, de nem találok más szót, ami kellőképpen kifejezhetné a sorozat szintjét. Remek történetvezetés, színészi játék, fülbemászó zenék, és persze gyönyörűen fotózott helyszínek. Rossz dolgot sem tudok felróni a Sherlocknak, talán csak azt a második részt, amely kissé unalmasra sikeredett. Így a végső pontszám legyen egy 9/10, drága Watsonom.

2011. május 3., kedd

A viktoriánus korból a 21. századba

május 03, 2011 0 Comments

Sherlock Holmes reneszánszát éli köszönhetően Guy Ritchie nagy sikerű filmének is. 2010-ben a sorozatok világába is visszamászott a detektív. A BBC egy három részes sorozatot forgatott Sherlock címmel Doyle művei alapján.

Tartalom:
Ki ne hallott volna már Sherlock Holmes-ról? A neve hallatán mindenkinek a pipa, a skót kockás sapka és a 19. századi Anglia jut eszébe. Azonban hogy viselkedne a 21. században Sherlock? Steven Moffat és Mark Gatiss forgatókönyvírók bátran áthelyezik Doyle detektívjét a mi időnkben egy minisorozat erejéig. A kellékek a kor követelményeinek megfelelően változnak, de a figura hű marad a regényvilág Holmesjához.
Forrás: Saját kútfő



Ezzel a sorozattal csupán két baj van. Egyik az, hogy csak három epizód készült, a másik pedig a lezárás. Járjuk is körbe a két negatívumot.
Mivel minisorozatról van szó, ezért egy epizód 90 perces. Ekkora játékidő azért előnyös, mert nyugodtan fel lehet göngyölíteni az adott ügyet és még a szereplőket is megismerjük. Igazából csak annyi a baj vele, hogy nem nézőbarát a megoldás, ha nem televízióban nézi az ember egy-két reklám megszakítással, akkor elég fárasztó a széria. Azonban a hossz könnyen megbocsátható, hiszen valóban egy remek sorozatot kaptunk. Ahogy a tartalomban is írtam, a forgatókönyvírók nem változtatták meg gyökeresen  Sherlock Holmes karakterét, csak új eszközöket adtak a kezébe (például pipa helyett nikotintapasz), amitől 21. századi lesz. Az apróságoktól eltekintve ugyanolyan zseni figura, mint amilyet a regényekből megismerhettünk: ha unatkozik, ugyanúgy lövöldözik; ami más számára érthetetlen, az neki magától értetődő, és még sorolhatnám. Hasonló átalakuláson megy keresztül Dr.Watson is: korunknak megfelelően Afganisztánban szolgált katonaorvos, Holmesszal átélt közös kalandokat pedig nem könyvként írja meg, hanem egy blogon közli. Watson figurája kicsit módosult a regénybelihez képest, de pozitív irányba: a sorozatbeli Watson talpraesettebb és okosabb, így méltó segítője a zseni detektívnek. Sherlock Holmest Benedict Cumberbatch játsza, aki ezzel a szerepével bebizonyította, hogy helye van a szakmában, Watsont pedig Martin Freeman, aki a maga egyszerűségével (jó értelemben!) hozza a figurát.


A sorozat természetesen krimitörténeteket dolgoz fel Doyle történetei közül, főszál nélkül. Az 1. és a 2. rész esetében egy esetet egy epizód ölel fel, azonban a 3. résszel ez a rend felborult. Az epizód nem zárul le, az események függőben maradnak a 2. évad folytatásáig - azaz őszig. Ha marketingfogásként tekintünk erre a húzásra, akkor ötletes, mert így vissza lehet csalogatni a nézőket a folytatáshoz. De mivel ez egy rövid sorozat, ráadásul krimi is, így nem volt elegáns megoldás. Továbbá a megkezdett rendszert túl korán megbontották. És amúgy is, szemétség!

A Sherlock kivitelezéséről is érdemes pár szót ejteni. Mivel sorozat, látszik, hogy digitális kamerával dolgoztak, de jó minőségű felvételeket készítettek London utcáiról, a fejben elképzelt cselekmény csodás képekkel egészül ki. A díszletek egész vegyes érzéseket keltenek. Holmesék lakása kicsit viktoriánus légkört sugároz, de egyben modern is. A nyomozás folyamata és a bizonyítékok vizsgálata  CSI-sorozatokat idézi. A nyomolvasásnál érdemes megemlíteni egy ügyes ötletet, amit az 1. és néha a 3. részben is alkalmaznak a készítők: feliratok a nyomokhoz. Ez annyiból hasznos, hogy segít megérteni Holmes gondolatmenetét, vele együtt nyomozhatunk. Sajnálatos, hogy nem alkalmazzák végig.

Összességében nem rossz sorozat a Sherlock, megfelel a a mai nézőközönség követelményeinek. Vannak hibái, de az elkövetkezendő évadokban még kijavíthatja azokat. Az 1. évadra egy 8,5/10-et adok. Egy 8-ashoz túl erős lenne, 9-eshez viszont nem elég, amit nyújt. Szerintem.

Follow Us @soratemplates