A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Vanessa Redgrave. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Vanessa Redgrave. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. augusztus 1., csütörtök

Only connect

augusztus 01, 2013 0 Comments

Bevallom, hogy az egyik egyetemi vizsgám miatt néztem csak meg a filmet, mert nem volt időm a könyvre (E.M. Forster Howards end, magyarul Szellem a házban). A történet elég vegyes érzelmeket hagyott bennem. 

Tartalom:
"A Wilcox és a Schlegel-család különös, ellentmondásos kapcsolata tárul föl a múlt század tízes éveiben. A háttér mindehhez az ódon angol kúria. A felvilágosult Schlegel-testvérpár, Margaret és Helen intelligens, művelt, és a kor szokásaihoz mérten rendkívül emancipált. A nővérek megismerkednek a gazdag és nagy múltú Henry Wilcoxszal és feleségével, Ruth-tal. Helen beleszeret az arisztokrata família fiatalabb csemetéjébe. A két eltérő egyéniség azonban nem tud kijönni egymással, ezért útjaik szükségszerűen elválnak."

Forrás: Port


Úgy hiszem, hogy ez a történet könyvként sokkal jobban működhet, mint filmként. Konkrét cselekmény nincsen, a hangsúly a szereplők közötti kapcsolatokon van, és ebből kerekedik ki később a cselekmény. A kezdés in medias res, mindjárt bonyodalommal kezdődik, amivel kezdetét veszi a két család, Schlegel és a Wilcox család érdekesen alakuló kapcsolata. És ami dicséretes, hogy következetes és fokozatos kapcsolatépítés követhető nyomon. Az in medias res kezdés után kissé leül a történet, de utána ismét felveszi a tempót, és visszavonhatatlanul tart a katarzis felé. És hogy ez tényleg élvezhető legyen, viszonylag érdekes karaktereket kell teremteni, de valamiért mégsem fogja meg az embert a történetük. Egyedül Leonard Bast állhat közel a nézőhöz, mivel áldozatként ő csak sodródik a két polgári család különös kapcsolatában. Ami igazán érdekes a szereplőkben, hogy milyen viszony fűzik őket össze. Hogy hol vannak a kapcsolatok. 


És hogy tudtak a színészek megfelelni a kihívásnak, hihetően eljátszani a viszonyokat? Nem volt ilyen téren probléma. Még a mai napig elismert tehetséges színészek játszottak, mint Sir Anthony Hopkins vagy Emma Thompson. És mindenképpen kellemes meglepetés volt az Edward-kori Angliában látni Helena Bonham Cartert. Még ismertebb nevek közül feltűnik Vanessa Redgrave, aki ismét jó alakítást nyújt, még ha csak rövid ideig is. 

A maga nemében nem rossz film, de kicsit türelmet próbáló a Howards End. Remek korrajz, ahogyan azt Forster is megteremtette könyvében, de valami mégis hiányzott a filmből, így 7/10-es pontszám. Hogy mi az a valami? Nehéz megmondani. Mai nézőként mindenképpen lassan, ráérősen meséli el a történetet, továbbá rajta van az a jegy, ami mindenképpen az Oscar díjátadó ízlésébe vág, és sok ilyet láttunk már 1992 előtt és után is. 

2013. július 9., kedd

Shakepeare or not? That is the question

július 09, 2013 0 Comments

Othello, Macbeth, Rómeó és Júlia, Szentiván éji álom, Hamlet. Mindegyik ismerős cím, és mindannyian a nagy neves drámaíróra, William Shakespeare-re gondolunk. Ha visszagondolunk középiskolai tanulmányainkra, tudjuk, Shakespeare alacsony sorból emelkedett fel addig, hogy maga I. Erzsébet királynő udvarába is eljuthassanak művei. Lehet-e egy kesztyűkészítő fia ennyire tehetséges? Biztos, hogy a fennmaradt művek egy írótól származnak? Roland Emmerich a történelemnek eme pletykáját használta fel és eljátszadozott benne filmjében, A névtelenben.

Tartalom:
"A tizenhetedik századi Angliában, Erzsébet királynő uralkodása alatt az arisztokrácia erotikával és bűnnel teli világa az egyszerű intrikáktól kedzve a nagy ívű politikai játszmákig terjed. Oxford grófja, aki a társadalmi helyzetéből kifolyólag nem engedheti meg magának, hogy nyíltan elmondja véleményét, drámák és komédiák sorai közé rejti üzenetét, hogy a színpadról befolyásolja a politika alakulását. Felbérel egy drámaírót, hogy a neve alatt fussanak a művek, ám ő félelmében a Shakespeare nevű színésznek adja át a feladatot."

Forrás: Port

Akik otthon vannak a kortárs filmek és Hollywood világában, tudják, hogy Roland Emmerich eddig főleg katasztrófafilmekkel foglalkozott (pl. Holnapután vagy a 2012): ilyen perspektívából is mindenképpen érdekes A névtelen. És azt kell mondani, hogy Emmerich nem rossz a történelmi dráma műfajában sem, sőt. Egy szórakoztató, valamilyen szintű korrajzot, és intrikától sem mentes mozit várjon az, aki megnézi a filmet. A cselekmény több szálon fut, ami miatt kissé nehéz érteni a filmet, de a történet előrehaladtával minden szépen összeáll a néző számára. Mellesleg, ami nehezíti a megértést, hogy a casting során sajnos elég hasonló kinézetű színészeket sikerült összeválogatni, így nehéz megállapítani, hogy most ki melyik gróf is. 


A castingtól eltekintve a kivitelezéssel sincs baj. A kosztümök korhűek, olyan, mintha elveszne az ember egy képes történelem könyvben. Történelmi hitelesség igaz nem mondható el magára a filmre, de a jelenetek így is, többségében, jól felépítettek: kellő dráma, felvezetés és építkezés (szóval ami kell egy jól működő jelenethez). Visszatérve a castingra, sajnos nagyon kiemelkedő alakítást nem tudok kiemelni: esetleg Rafe Spall, aki hihetően adta elő a ripacs nagyravágyó színészt, aki ugye Shakespeare volna. 

A névtelen, összességében, egy jó film, egyszer mindenképpen érdemes megnézni. Mitológiát próbál rombolni játék szintjén, miközben szórakoztat. 8/10-es Robert Emmerich történelmi drámája. 


2013. május 25., szombat

A parti

május 25, 2013 0 Comments

Egyetemi tanulmányaim vezettek ehhez a műhöz és a filmadaptációhoz is. Mrs. Dalloway Virginia Woolf egyik legismertebb és elvileg legjobb regénye is, így természetesen nem kerülhette el az adaptálást. Viszont kérdéses, hogy egy olyan regény, ami főleg emberi gondolatokból és asszociációkból miként lehet egy olyan médiumba importálni, ami főleg mozgalmasságot igényel?


Tartalom:
"Virginia Woolf mesterművének szokatlan, kivételes adaptációja. A címszerepben az Oscar díjas Vanessa Redgrave szerepel, a rendező pedig az Academy- Award díjas Marleen Gorris A film egy romantikus dráma mély pszichológiai betekintéssel az 1923-as angol városi társadalomról, 5 évvel az első világháború vége után. Egy júniusi napon, az ötvenes éveiben lévő Clarissa Dalloway fiatalkorában meghozott döntésével konfrontálódik. Vajon jól döntött-e akkor, amikor belement egy kényelmes házasságba, a sikeres politikus Richard Dalloway-jel, vagy sokkal romantikusabb, izgalmasabb, kalandokkal teli élete lett volna, ha másik lovagját, az éppen ezekben a napokban Indiából váratlanul hazatérő Peter Welsh-t választja?"

Forrás: Port


Valamennyire törekedtek a történet során az asszociációk megtartásában a kevert cselekményszálakkal, viszont technikai szempontból a különböző jelenetek összefűzése nem épp a legjobban sikerült. Sorrendben többé-kevésbé követte a történet a regényt, így a jelenetek között megmaradtak az eredeti asszociációk. De a vágás során csak egyszerű áttűnési technikával jelezték a jelentet váltást, ami mai szemmel nézve nem épp a legszebb megoldás. Igaz, 1997-ben készült a film, de úgy hiszem, már akkor is tudtak volna elegánsabb vágási technikával élni.
A kivitelezésben egy másik hiba, hogy nem lett valami mozgalmas a cselekmény. Mrs. Dalloway bevásárló útja során találkozunk különböző emberekkel, köztük Septimusékkal, partit rendezünk, emberek jönnek-mennek. A mozgóképben nem sok tér jut a belső monológoknak és gondolatoknak, így nehéz bármilyen érdeklődést mutatni az iránt, ami a vásznon történik. Szerencsére viszonylag rövid a játékidő, és a Septimus-szál és a film végi Clarissa-monológ valamennyire feldobja a filmet.


Ami a film nagy előnye, hogy rengeteg ismert színészt sorakoztat fel, mint például az Oscar-díjas Vanessa Redgrave-t vagy Natascha McElhone, aki a sorozatnézők számára lehet ismert és még Rupert Graves a V mint Vérbosszúból. Legkiemelkedőbb a színészek közül az utóbb említett Graves volt. Septimust, aki az őrület és a józan ész határán áll nehéz feladat hitelesen eljátszani. Ehhez a történetszálhoz Rupert Graves mindenképpen sokat adott hozzá. Vanessa Redgrave is jól szerepelt Mrs. Dallowayként, bár ahogyan a regényben is, a filmben is semleges figura maradt Clarissa. 
A casting tekintetében viszont nem volt szerencsés a felnőtt Sandy szerepére egy erősen elhízott színészt választani, ha a fiatal Sandy elég vékony. Nekem így hiteltelen volt a felnőtt Sandy (de ez csak mellékes).

Összességében nem egy rossz adaptáció a Mrs. Dalloway, de szerintem nehéz (de talán képtelenség is) egy olyan regényt vászonra vinni, ami főleg gondolatokból áll. Az film 7/10-es alkotás, mert a könyv kiegészítéseként megállja a helyét, egyszer meg is lehet nézni.



2013. március 11., hétfő

Vezeklés, bűnhődés, megbékélés

március 11, 2013 0 Comments

Naiv és megtámadhatatlan gondolatként ott van mindenkiben az, hogy a testvérek minden körülmények között szeretik egymást. Azonban az élet gyakran bebizonyítja ennek ellenkezőjét. Vannak testvérek, akik nem jönnek ki. Ezt a történetet meséli el a Vágy és Vezeklés is.

Tartalom:
"Anglia, 1935. A tehetős családba született Briony a kiváltságosok életét éli viktoriánus villájukban. Az élénk fantáziával megáldott kislány írónő szeretne lenni. Amikor az egyik hétvégén összejön a család, a rekkenő hőség hatására a régóta elfojtott érzelmek veszélyes robbanóelegyként törnek felszínre. Egy sor félreértés következményeként Briony ártatlanul meggyanúsítja Robbie Turnert, a nővére, Cecilia szerelmét egy bűncselekmény elkövetésével. A gyanúsítás is elég ahhoz, hogy tönkretegye kettejük bimbózó szerelmét, és örökre megváltoztassa mindannyiuk életét."

Forrás: Port


A borító becsap minket, meg a fura magyar cím is: elsősorban ez nem szerelmi történet. Ahogy az eredeti cím, az Atonement is utal rá, ez a történet vezeklésről, bűnhődésről és megbékélésről mesél. Van vágy is, de  igazából mellékes szál. Mindennapos dolgokról van itt szó, melyek komoly problémákat okozhatnak, és okoznak is. A tettet hosszú éveken tartó vezeklés követi, majd legvégül a megbékélés. Dióhéjban ezt meséli el az Atonement, a tényleges főhős és narrátor, Briory Talis szemén keresztül. Amit kicsit sajnálok, hogy a néző ki van segítve a narrációt illetően: nem csak azt látjuk, amit Briory, hanem azt is, amit Cee és Robbie is, és így nem vagyunk - úgymond - megvezetve. Pedig sokkal izgalmasabb lenne a történet, ha csak a kislány szemszögéből követnénk végig az eseményeket: úgy sokkal nagyobb hangsúlya lenne a tévedésnek, és az azt követő vezeklésnek, ami nem más, mint a rossz viszony a testvérrel, Cee-vel.
Egy angol kritikában azt olvastam, hogy a Vágy és Vezeklés egy szerelmi történet és még több. Számomra a szerelmi szál volt a legkevésbé hangsúlyos. Vagyis inkább fogalmazzunk úgy, hogy a szerelem a vezeklésnek a része itt. Cee és Robbie egy forró nyári napon szerelmesednek egymásba és lesznek egymáséi. És miután Robbie-nak el kell mennie otthonról, még kitart Cecilia mellett, ahogy a lány mellette is. Ez mind és szép, de szerintem már több helyen is láthattunk ehhez hasonló történeteket. Bár, el kell ismerni, ahogy Keira Knightley mondta, hogy "Come back to me" (Gyere vissza hozzám) valami tiszta szeretetet adott az amúgy már közhellyé koptatott szavaknak.


A történetet illetően fele-más érzéseim voltak: hol nagyon magával tudott ragadni, hol pedig egyáltalán nem tudott megfogni. Azt viszont mindenképpen meg kell említeni, hogy a kivitelezés csodálatos. A korabeli ruhák szemet gyönyörködtetőek, a tájak tipikus angol tájak, de lélegzetelállítóak: ahogy a hullámok megtörnek a part szikláin, a fűvel fedett homokos tengerpart... Sokat ad a film hangulatához. Ami pedig igazán sokat tesz hozzá a hangulathoz, az a zene. Briory-hoz írt zene, az írógép kattogásos melódia mindenképpen emlékezetes, de a többi dallam is kellemes. Ezért az írógépes szimfóniáért megérte Oscar-t adni a filmnek.
Összegezve a Vágy és Vezeklést, azt kell mondanom, hogy eléggé felemások az érzéseim vele kapcsolatban. Ahogy már említettem, volt ami nagyon tetszett, és zseniálisnak tartok, de akadtak bőven olyan dolgok, amik nem igazán fogtak meg. Így értékelem 7/10-re a filmet: egyszer meg lehet nézni, hisz van benne ráció, de valahogy mégsem az igazi. 


Follow Us @soratemplates