The final problem: staying alive

Több BBC sorozatot is végignézve, rá kell jönni, hogy bizony jó ötlet ez a hosszabb játékidő és kevés epizód egy évadon belül. Itt láthatni, hogyan érvényesül a "kevesebb néha több" mondás. Szóval, az angolok jól csinálják. Nincs ez másként a Sherlock esetében sem. 2012-re ismét három résszel rukkoltak elő a készítők, és végül megint kereshetik a nézők az állukat a földön.

Tartalom:

" Miután Afganisztánban sérülést szenvedett és leszerelt, a katonaorvos Dr. John Watson Londonban keres albérletet. Egy ismerőse révén kerül Mrs. Hudson házába, a Bakes Street 221/B szám alá, ahol egy zseniális, bár sokak által csodabogárnak tartott detektív, azaz - saját meghatározása szerint - tanácsadó nyomozó, Sherlock Holmes lakótársa lesz. "

Forrás: Port.hu

Ez mesteri, ez zseniális volt, Watson! A Gatiss-Moffat páros ismét mesterien vezette az orránál fogva a nézőközönséget. Ebben az évadban egy, a novellákból ismert szereplőt, Irine Adlert húztak elő a Botrány Csehországban történetből. Egy női Holmes mindenféle hájjal megkenve, és botránkoztató személyiség is. Egy igen érdekfeszítő, csavaros szellemi játékot folytat a nézők kedvenc detektívével, igazi szellemi torna volt végigkövetni. Aztán feldolgozásra került Doyle leghíresebb regénye, A Sátán kutyája, ahol egy kisebb frászt hoztak a nézőkre, kicsit mintha laposabb lett volna a rész a többihez képest, de azért élvezhető volt, a végén pedig a szokott gyors észjárás és izgalom. Aztán az utolsó, évadzáró epizód... Túlszárnyalt mindenféle várakozást! Visszatért Moriarty és a képernyőt betöltötte a színtiszta őrület. Meghökkentő kezdet és sokkoló vég egy szép kis keretbe zárva. Ismét egy mesteri játszma kezdődött két zseniális elme között, azonban itt már nagyobb volt a tét. El kell ismerni, ez volt a legjobban felépített epizód, és egy évnyi tűnődésben hagyták a nézőt, ismét. Igazi gonosztevő ez a Gatiss-Moffat páros. És nem tudok szó nélkül elmenni bátorságuk mellett: gátlások nélkül változtatnak meg jelentős momentumokat az eredeti történetekben, hogy így jobban illeszkedjen a mai kor elvárásainak, a modern világba. És minden egyes kísérletük sikerrel jár, a nézők imádják, a kritikusok elájulnak. Bravó nekik, még ha nem is tudom, hogy miként csinálják.

A színészek, Watson, ők is zseniálisak, szenzációsak. Benedict Cumberbatch még mindig tökéletes Sherlock, a játéka magával ragadó, meggyőző, és valóban elhiszem róla, hogy ő Holmes. Nem is értem, hogy miért nem kapott Bafftát. A hadarása megdolgoztatja kissé elkanászodott angoltudásomat, de élvezet hallgatni, ahogy beszél. Aztán Martin Freeman is csodálatos alakítja a doktort, a hű társ szerepét, árad belőle az emberség, amitől igazán szimpatikus figurává teszi Johnt. Viszont Andrew Scott az új évadban kibontakozott, mint Moriarty. Az őrült zseni, akit érzelmei könnyen elragadnak, és az ellenállhatatlansága. Nem, nem külsőre, hanem a trükkjei ellenállhatatlanok, ahogy játékba hívja Sherlockot és a nézőket is. Betöltötte a képernyőt és mindenkit megbabonázott.

Kedves Watson, többet nem tudok hozzáfűzni a Sherlock sorozathoz. Igaz, egy évet kell várni mindig a három újabb részre, de megéri, hisz a végeredmény zseniális. Sokszor ismételgetett szó ez ebben a bejegyzésben, de nem találok más szót, ami kellőképpen kifejezhetné a sorozat szintjét. Remek történetvezetés, színészi játék, fülbemászó zenék, és persze gyönyörűen fotózott helyszínek. Rossz dolgot sem tudok felróni a Sherlocknak, talán csak azt a második részt, amely kissé unalmasra sikeredett. Így a végső pontszám legyen egy 9/10, drága Watsonom.