Antigané

Tim Burton szinte már klasszikussá vált animációs filmje, a Karácsonyi lidércnyomás még manapság se számít mindennapi alkotásnak. Igaz, most így húsvét közeledtével nem valami aktuális a bejegyzés, de ez a darab talán mégis bármikor megnézhető - halloweentől és karácsonytól függetlenül. A megnézési lehetőséget utólag is köszönöm Lindának. 

Stop-motion animációt ritkábban látni manapság, de mindig öröm, ha ehhez a technikához nyúlnak (ahogy nemrég a Coreline-nál). Igazság szerint a Karácsonyi lidércnyomáshoz másfajta technikát el sem lehetne képzelni. A félig élénk, félig sötét világú Halloween várost csak ezek a gyurmaszerű figurák és hátterek képesek igazán megteremteni. Megvan bennük az az abszurd tulajdonság, hogy egyszerre rémisztőek és szerethetőek a karakterek, csak így adható vissza. Mindegyik idézi a horror műfaj legmeghatározóbb alakjait (Frankenstein, Drakula, farkasember stb.), akik egyesülnek a Halloween király, Jack uralma alatt (Jack-o-lantern - mert halloween-i utalásokból nem elég). Tovább ragozni nem is érdemes - a stop-motion technika teljesen egyedivé és kiemelkedővé teszi az animációt, röviden.

Azonban egyediségben a történet sem marad le. A többi Disney animációsfilmhez hasonlóan itt is sok a dal (a This is Halloween-t szerintem szinte mindenki ismeri, a Manson feldolgozás miatt mindenképpen) - bár itt meg kell jegyeznem, hogy kivételesen zavartak a dalok. Soknak éreztem őket egy idő után, nem mindig illettek a cselekmény sodrába, egyszer-kétszer ki is zökkentett a történetből. A plotra visszatérve, a daloktól eltekintve élvezhető, eszement (csontvázmikulás? :D), a kötelező tanulság is megvan, könnyű elmerülni a Tim Burton által teremtett világba. 

Szóval mindenképpen egy kellemes alkotás a Karácsonyi lidércnyomás (a dalokat leszámítva), rajta a ma már jól ismert Burton-i jegyekkel, nem hétköznapi technikával megalkotva. Még mindig meg tud fogni ez a 21 éves alkotás. Megkockáztatom, hogy alapmű az animációs filmek kedvelői között: 9/10.

"Coraline egy kislány, aki egy titkos ajtót fedez fel új otthonában, mely mögött saját életének egy másik változatát találja. A felszínen ez a párhuzamos valóság hátborzongatóan emlékeztet valós életére - csak éppen sokkal jobb. Ám ez a hihetetlenül eredeti, fantasztikus kaland egyre veszélyesebbé válik, és amikor a másik, az álanya örökre ott akarja fogni, Coraline latba veti minden makacs elszántságát, bátorságát: segítségül hívja szomszédjait és egy beszélő fekete macskát, hogy megmentse igazi szüleit, néhány szellemgyermeket, és hazatérjen."

Az előzetes félelmeim szerencsére nem teljesedtek be. Az animációs mese (inkább bábanimáció) jelenetei többször idézik meg a horror műfajt, ezzel gyereket és felnőttet egyaránt megrémisztve. "Borzasztó" látvány a hirtelen előugró színésznő-páros, a kezdő jelenetben varrogató hosszú fémujjak, a színtelen, kopasz patkányok, a gombszemek, s sorolhatnánk a végtelenségig, hisz annyi szörnyikével találkozhatunk a Coraline-ban. És a teljes mesére nem jellemzőek az élénk színek, ahogy arról a Google-képek akartak meggyőzni, sokkal inkább a sötétebb árnyalatok uralják a vásznat. A borzongáson túl számtalan ötletesen és ügyesen megoldott animált mozgást is láthattunk. Ilyen például a másik apa kertje és annak táncoló virágai, az ugróegér cirkusz fellépése, vagy a két idős színésznő műsora. A bábanimáción keresztül szinte maradéktalanul sikerült életre kelteni az eredeti mese borzongatós hangulatát, a furcsa figurákat és környezetet.

Ahogy az minden adaptációnál előfordul, az eredeti történetet valamilyen szinten átalakították, ezt Neil Gaiman meséje sem úszta meg. Azonban maga az író volt a forgatókönyv szerzője is, így az eredeti történet nagy károkat nem szenvedett, inkább kibővült. Egyik változtatás, hogy a mese új helyszínre kerül (Anglia helyett az Államokba - érthető okokból), aztán kaptunk egy új szereplőt, Mikit, az egércirkusz tulajdonos bácsi orosszá változott, spoiler! s egyik szellemgyerekről kiderül, hogy Miki nagyanyjának testvére spoiler vége. Továbbá az animáció szempontjából került be az eredeti történetbe néhány új jelenet, mint például az egércirkusz, vagy a kert.
A változtatások nagy része jót tett a történetnek, hisz így sokkal jobban ki tudták tölteni a játékidőt. Azonban néhány új elem kissé fölösleges volt, például a Miki-vonal. Kicsit furcsa volt, hogy Coraline-nak segít a fiú, pedig a könyvben pont az tetszett, hogy a lány egyedül küzdött meg az akadályokkal.

A változtatások és néhány borzadály ellenére is a Coraline és a titkos ajtó egy remek mese a műfajában, remek szórakozás. Egy 9,5/10-es értékelést simán megér, s ismét egy kedvenc mesét köszönthetek a listámon.