Antigané

2014. április 26., szombat

Dallas Buyers Club

Chibi Zsó április 26, 2014 0 Comments

Természetes emberi félelem a haláltól való félelem. Ha valaki meg tudja, hogy meg fog halni, már csak napjai vannak hátra, akkor érdekes döntéseket hozhat a személy. Például megvalósítja addig elnapolt céljait (Bakancslista), vagy illegális gyógyszer-kereskedelembe kezd, ahogy Ron Woodroof is teszi a Dallas Buyers Club-ban.

Tartalom:

"Ron Woodroof (Matthew McConaughey) villanyszerelőként tengeti hétköznapjait, de igazán a rodeók vakmerő világában érzi otthon magát. Egy öntörvényű, vérbeli texasi cowboy, aki nem tulajdonít különösebb jelentőséget a holnapoknak. Ebből az életigenlő mámorból egy sokkoló hír józanítja ki: HIV vírussal diagnosztizálják, az orvosok szerint már csak 30 napja van hátra. 1985-öt írunk, amikor még a szabadalmaztatott gyógyszerek hiányával kell szembenéznie minden egyes HIV-fertőzött betegnek. De Ron nem fogadja el a halálos ítéletét: kutatni kezdi a lehetséges gyógymódokat. Mexikóba utazik, ahol rátalál egy alternatív gyógyszerre, és más megoldás nem lévén, elkezdi becsempészni az USA területére. Ron, az AIDS-es Rayonban (Jared Leto) biztos szövetségesre talál, akivel minden kockázatot bevállalnak: közösen megalapítják a 'vásárlói klubot', ahol HIV-pozitív betegek havi tagsági díj ellenében hozzájuthatnak a kormány által nem jóváhagyott gyógyszerekhez, kiegészítőkhöz. A gyógyszergyártó cégek, a tudományos intézetek nagy kihívással néznek szembe, ugyanis a dallasi cowboy népes tábora, és az illegális gyógyszerek értékesítése egyre nagyobb visszhangra talál. Ron elszánt küzdelembe kezd: felveszi a harcot a kormány embereivel, hogy bebizonyítsa igazát, visszaszerezze méltóságát, és sorstársaival együtt elfogadják őt ebben a kegyetlen, életért folytatott küzdelmében."

Forrás: Port

Mindenképpen érdekes, komoly és aktuális problémákhoz nyúl Jean-Marc Vallée: gyógyszer-gyártók, HIV és annak elszenvedői, kirekesztés stb. Elgondolkodtatnak, ami már egy jó pont egy film esetén. Mint magyar néző, számomra új terület tárult fel a '80-as évek USA-jának ezen problémájával, s további kutakodásra késztetett. Viszont a sok téma itt kicsit visszaüt: egyszerre sok volt, csak a felszínét láthattuk a dolgoknak.

Továbbá sok amerikai filmmel ellentétben, a Dallas Buyers Club nem próbálja szereplőit szépíteni, se mentegetni. Ron karaktere visszataszító, a film végéig sem lehet megkedvelni, sem pedig megsajnálni. Bár, természetesen, nem ilyen szélsőséges a figura, megvan neki is a jó oldala: segíteni akar a hozzá hasonlókon (még ha törvénytelen úton is), megtanul elfogadóbb lenni (Rayonnal való barátsága), és még romantikus is tud lenni (a festmény ajándékozás). Ezt a figurát Matthen McConaughey tökéletesen hozza - idén az Akadémia neki is ítélte a Legjobb férfi szerepért járó Oscar-szobrot.

Hasonló helyzet áll fenn Rayonnál is, bár kicsit kisebb mértékkel. Társához, Ronhoz hasonlóan kapzsi, szintén az illegális utat választja, azonban ő mégis kedvelhetőbb. Elfogadó, habár véleményét nem rejti véka alá. Barátságos és segítőkész, de amit mindenképpen érdemes kiemelni, hogy a karakter szembe megy a transzvesztitákról élő sztereotípiáknak. Női ruhák és smink megvannak, mint kellékek, de maga a figura viselkedése szolid, emberi, csak annyira nőies, amennyire kell. Ebben azért nagyban hozzájárulhat Jared Leto játéka is, aki egyáltalán nem vette ripacskodóra a transzvesztita szerepét - ezért az alakításért az Akadémia neki ítélte a legjobb férfi mellékszereplőért járó aranyszobrocskát. Mellesleg megjegyezendő, hogy a sminkesek is mesteri munkát végeztek Letón, hisz mikor először megjelent a vásznon, nem gondoltam volna férfinak.

Összességében, a Dallas Buyers Club (vagy kevésbé jól sikerült magyar címén, Mielőtt meghalok) egy nem rossz film, méltó helye volt a legjobb filmek jelöltei közt. A maga hibái megvannak (túl sok témát ölel fel + néhol vontatott a történet), de ennek ellenére ajánlott megnézésre: 8/10.

2014. április 25., péntek

Első szakasz

Chibi Zsó április 25, 2014 0 Comments

Hollywood mostanában szereti a második világháború témáját az okkult vonallal színesíteni. Az elmúlt években láthattunk náci zombikat, szellemidézést stb. Ezen trend alól az animék sem kivételek, s egyik példa a First Squad. Az okkult vonal itt is megvan, igazából a cselekmény gerincét ez is adja. Ami viszont érdekesebb benne, hogy nem a nyugati hatalmak szemszögéből látjuk a küzdelmet, hanem "keleti frontról", Oroszországból.

Tartalom:

"1942, dúl a II. világháború, az Adolf Hitler vezette Németország megszállta már szinte egész Európát. Most a Szovjetunión van a sor, azonban az orosz tél és a szovjet Vörös Hadsereg hősies ellenállása megállásra kényszerítette a megszálló német erőket. Hogy megtörjék az orosz ellenállást, a Schutzstaffel (SS) okkult tanokkal foglalkozó vezetői azt tervezik, hogy holtukból feltámasztják a Szent Kereszt Rendje nevű ősi germán keresztes sereget, akik még a XIII. században vesztek oda egy keleti hadjáratban, nevezetesen az 1242-es Csúd-tavi csatában, hogy aztán velük vigyék győzelemre Németországot. A szovjeteknél van egy titkos szervezet, a 6-os részleg, ami paranormális képességű fiatalokat képez, hogy felállítsanak egy különleges egységet a németek ellen, azonban a németek a megszállás kezdetén lemészárolták ezen egység tagjait. Az osztag egyetlen túlélője a 14 éves Nadia, akinek most egyedül kell szembenéznie a nácik ördögi tervével. Vagy talán mégsem..."

Forrás: Animeaddicts

Orosz-japán koprodukciót úgy hiszem ritkán látni, főleg, hogy köztudott, hogy a két ország közt nem épp rózsás a diplomáciai helyzet; így már ritkaságával is felhívja magára a figyelmet a First Squad. A feljebb említett okkult szál is felcsigázza a nézőt, de a japán precizitással elkészített animáció is. Nem kifejezetten japánosak a figurák, de igényesen rajzoltak, nem groteszkek. És animációnál maradva, ki kell emelni az archív felvétel-szerű jeleneteket: hiába animált, imitált képsorok, elérik ugyanazt a hatást, mint a bevágott archív felvételek egy háborús/történelmi film esetében.

És azt hiszem, hogy az anime pozitív oldala valahol itt ért véget. Igaz, az első negyed óra nagyon erős a filmben, de utána érdektelenné válik a kapkodás miatt. Nadián kívül nem ismerjük meg a szereplőket, nem ismerjük meg az ellenfél célját se, a First Squad tagjainak képességeiről és azoknak eredetéről sem esik szó - s lehetne folytatni a sort tovább. Emellett a cselekmény sablonos, sok meglepetést nem okoz, mivel követi a jól bevált sablonokat: epikus küzdelem, melynek végén úgyis a jó győz. Nem is próbál meg kicsit izgalmas lenni, hogy késleltesse az amúgy elvárt befejezést.

Sajnos nem egy jelentős alkotást a First Squad, hiába érződik rajta a precíz munka. Bár az anime-t védve meg kell említeni, hogy eredetileg sorozatnak készült a mű, de ez nem valósult meg, így végül összevágták egy egyórás filmmé. A végeredmény 5/10-t érdemel a belefektetett munka és ötlet miatt, de igazából nagyon nem ajánlom megnézni, mert semmilyen pluszt nem ad az embernek.

# 2009 # Aleksandr Gruzdev

2014. április 24., csütörtök

The Heroic Struggle of Average People

Chibi Zsó április 24, 2014 0 Comments

My name is Joe (1998) is one of the early films of Ken Loach which concerns with Scottish issues. Its genre is obviously romance. The story is about an unemployed and former alcoholic man, Joe (Peter Mullan) who gets to know the local community health worker, Sarah (Louise Goodall). As they are getting closer to each other, we start to learn more and more about their relationship and discover its depth. On the other hand, the genre of this movie can be drama as well. Besides Peter and Sarah’s storyline, there is another one in parallel theirs: Liam (David McKay) who plays in Joe’s football team and Sabine (Anne-Marie Kennedy) who is one of the patients of Sarah. The couple is struggling with serious financial problems and the only escape seems to be drug trade for them. However, they have become the victim of the main drug dealer, thus Liam is tend to ask Joe to help them. Joe cannot refuse Liam but Sarah is dead against this idea.

As we can conclude that from the plot, Loach’s film deals with mainly social issues in city of Glasgow. In other words, heroic struggles of average people. These serious problems are represented by the characters.

The movie beings with a scene of meeting of an AA group (i.e. Alcoholics Anonymous) where the main character, Joe is introduced. The typical expectation would be that the man’s problem is told here; on the contrary, Joe only tells about his alcoholism later, when Sarah visits his own house for the first time. His experiences with alcohol stand for its psychedelic effect and further side effects such as aggressive behaviour. Nevertheless, as the present time of the story represents it, Joe was able to recognize his problem and went further: join an AA group – this is a good example for the heroic struggle of average people.

Another social issue, poverty is demonstrated by Joe, Liam and Sabine as well. Despite the fact that Joe beat alcoholism, he is unemployed and only part-time jobs are available to him (e.g. painting Sarah’s flat). Liam and Sabine have to cope with the same situation, additionally; they ought to care about their child, Scott. In contrast with Joe, neither Liam nor Sabine is capable to solve their problems; thus they turn to the “easier” way, drugs – here another issue is emerged, drug consumption and its other causation, for example drug trade, as it appears later in the storyline.

These problems are structured by intelligent director techniques. One of them is the narrative style. As the previous example of Joe’s AA group scene represents it, Loach does not use clear chronological narration. My name is Joe’s beginning is rather in the style of in medias res because the viewers do not get immediately the explicit information about the main characters or the plot. Loch introduces every detail step by step; we get the whole picture of the situation only at the last part, and the same structure is applied in the case of characters. As Joe and Sarah get to know each other by meetings so we, the viewers get more detailed description about their characters.

In another film of Ken Loach, Carla’s song (1996), the director uses almost exactly the same techniques. A bus driver, George (Robert Carlyle) and Carla (Oyanka Cabezas), a foreign girl meet in Glasgow by chance. Carla seems to have great injuries in her heart, which are not discovered before George. He wants to help the girl, thus he makes Carla travel home, Nicaragua that she could face her past.

The beginning of both films is similar: the main characters meet by chance, they start meeting and grow to love each other. During this act, they learn more and more about each other’s character and past. In order to represent this method, both My name is Joe and Carla’s song uses flashbacks as a narrative technique but in different way. In the main film of the essay, both Joe and Sarah see more and more shades of each other as the time is passing. The same is true in case of Carla’s song, with the exception of that we only know Carla, George’s life stays in background. Some scenes, for example when he gives his Glasgow t-shirt to a Nicaraguan man, represents his character (i.e. charitable), but other details of his life are not known.

This dissimilarity causes another one between the two works. According to movie database (e.g. IMDB or Port), Carla’s song is regarded as a romantic drama, but after watching it, the romance part seems to be less highlighted than the drama part. Discovering Carla’s past, the actual political problem of Nicaragua gets the focus, not the completion of the couple’s love. Furthermore, with the integration of Nicaragua part into the plot, the director turns from Scottish issues and pays great attention to the civil war and its consequences at average people’s level.

However, Loach chose problems of another country; he copes with the same contemporary problems of citizens as in My name is Joe: poverty, how to learn accept the unacceptable or how to handle the feeling of the willingness of escapism. As in the other movie, these serious struggles inside us have different effects on people and everybody tries to solve them in different ways. Someone will continue fighting because he or she is able to understand and accept the past or the current situation, as Joe and Carla do, or choose escape since he or she does not feel strong enough to solve the given problem such as Liam or George.

The two main actor of My name is Joe, Peter Mullan and Louise Goodall appear in another Scottish films. For example, Louise appears in Carla’s song as Maureen, George’s girlfriend. Unfortunately, here her role is not as emphatic as in My name is Joe. There are only two scenes where Goddall is present: when she has a date with George and in the other scene they break. By these events Maureen’s character remains undiscovered as Goddall’s talent in acting. Besides this film, she does not many chances to act.

The actors of My name is Joe, Peter Mullan and Louise Goodall seem to be able to suit the challenges of Loach’s directions. Mullan as Joe can show many dimensions of an unemployment man in his late thirties. His style is a bit rough (e.g. car scene) but he does not lack kindness (e.g. he manages to save Liam’s family without expecting any compensation). Through Mullan’s acting the viewers can understand Sarah’s feeling toward him, because they grow to love Joe, too. In 1998 the juries of Cannes Film Festival might have had the similar opinion: Peter Mullan won in the category of best actor.

His partner, Louise Goodall also makes her character likeable and natural, she seems intelligent and helpful. Nevertheless, the social differences between her and Joe are emphasized by her acting. For example her speech style (i.e. less harsh accent) and her calmer behaviour are good techniques to achieve it.

Peter Mullan, despite Goodall, has had more chance in the world of movies. For instance, he has an interesting role in David McKenzie’s film, Young Adam (2003). In the story, there is a great conflict between Joe (Ewan McGregor) and Les (Peter Mullan) because Joe has love affair with Les’s wife, Ella. However, the conflict stays unresolved since here, Mullan in Les’s role not as the strong man who can fight against his faith. Lastly, he thinks fighting pointless, thus he leaves Joe, the generation to take everything.

In conclusion, Ken Loach’s films, at first sight, seem to adapt different themes from each other, but after taking a closer look, it can be concluded that only the approach is what differs. His two films which were examined represent the statement. On the other hand, it is not true for the actors. Both Peter Mullan and Louise Goodall can play in total different roles and situations.

# 1996 # 1998

Donkeys

Chibi Zsó április 24, 2014 0 Comments

Donkeys (2010), directed by Morag McKinnon, is a Scottish black comedy. The plot operates with only four main characters (Alfred, Brain, Jackie, Stevie), but their nature and character development are quite interesting and all of them would deserve attention, but the most significant improvement is the main protagonist’s, Alfred.

At the very beginning, Alfred seems to be a comical and independent figure. He is independent because he seems to have his own business (his street-market), flat and he seems to be pleased with his situation. On the other hand, he is a comical character because of how he reacts to different events. The scene when Alfred is informed about his diagnosis is a good example: he knows the diagnosis now, he should be sad, but he ran out off the room crying hysterically.

Anyway, this scene is crucial in his development, too – because of his diagnosis (he is dying) Alfred makes the following decision: he tries to get closer to his lost family (Jackie and her daughter). Managing his plan, he is about to keep his independent and comical nature – perhaps he wants to be likeable in this way. However, he cannot rebuild his relationship with Jackie. Her attitude to her father is cold-blooded, she usually rejects him. This behaviour makes Alfred desperate, even though he does not show it. He continues to act in his comical way. However, later, he will not be able to manage it.

In connection with Donkeys, David Cairns says the following: “Reality contains more than just misery, poverty and squalor. The miserable goes hand in hand with the beautiful and the absurd. It’s always impressive when a film manages to do justice to all three aspects of existence, as Donkeys does!” Concerning Alfred his comical character is the beauty and absurdity which goes hand in hand with misery. One great example is the scene when Alfred and Brain visited Alfred’s granddaughter and play childish games all the night. Alfred can enjoy the situation, though he knows about his forthcoming death. But the diagnosis scene mentioned above is a much better example: it is comical and absurd, yet bitter, too.

In conclusion, Morag McKinnon makes possible character development in a visible way. Alfred’s description represented it well; moreover, the beautiful, miserable and absurd characteristic of the movie is also showed by the protagonist.

# 2010 # angol

2014. április 19., szombat

Karácsonyi lidércnyomás

Chibi Zsó április 19, 2014 0 Comments

Tim Burton szinte már klasszikussá vált animációs filmje, a Karácsonyi lidércnyomás még manapság se számít mindennapi alkotásnak. Igaz, most így húsvét közeledtével nem valami aktuális a bejegyzés, de ez a darab talán mégis bármikor megnézhető - halloweentől és karácsonytól függetlenül. A megnézési lehetőséget utólag is köszönöm Lindának.

Tartalom:

"Az ünnepek birodalmában járunk. Halloween város ceremóniamestere, Rosszcsont Jack belefásulva a sok kötelező rémisztgetésbe, ellátogat a közeli Karácsonyvárosba, ahol megirigyli a Mikulás izgalmas munkakörét. Elraboltatja a Mikulást, és átveszi a karácsonyi feladatokat. A megszokott labdák és babák helyett ezúttal levágott fejű rongyláb meglepetések várják a gyerekeket a fa alatt."

Forrás: Port

Stop-motion animációt ritkábban látni manapság, de mindig öröm, ha ehhez a technikához nyúlnak (ahogy nemrég a Coreline-nál). Igazság szerint a Karácsonyi lidércnyomáshoz másfajta technikát el sem lehetne képzelni. A félig élénk, félig sötét világú Halloween várost csak ezek a gyurmaszerű figurák és hátterek képesek igazán megteremteni. Megvan bennük az az abszurd tulajdonság, hogy egyszerre rémisztőek és szerethetőek a karakterek, csak így adható vissza. Mindegyik idézi a horror műfaj legmeghatározóbb alakjait (Frankenstein, Drakula, farkasember stb.), akik egyesülnek a Halloween király, Jack uralma alatt (Jack-o-lantern - mert halloween-i utalásokból nem elég). Tovább ragozni nem is érdemes - a stop-motion technika teljesen egyedivé és kiemelkedővé teszi az animációt, röviden.

Azonban egyediségben a történet sem marad le. A többi Disney animációsfilmhez hasonlóan itt is sok a dal (a This is Halloween-t szerintem szinte mindenki ismeri, a Manson feldolgozás miatt mindenképpen) - bár itt meg kell jegyeznem, hogy kivételesen zavartak a dalok. Soknak éreztem őket egy idő után, nem mindig illettek a cselekmény sodrába, egyszer-kétszer ki is zökkentett a történetből. A plotra visszatérve, a daloktól eltekintve élvezhető, eszement (csontvázmikulás? :D), a kötelező tanulság is megvan, könnyű elmerülni a Tim Burton által teremtett világba.

Szóval mindenképpen egy kellemes alkotás a Karácsonyi lidércnyomás (a dalokat leszámítva), rajta a ma már jól ismert Burton-i jegyekkel, nem hétköznapi technikával megalkotva. Még mindig meg tud fogni ez a 21 éves alkotás. Megkockáztatom, hogy alapmű az animációs filmek kedvelői között: 9/10.

# 1993 # amerikai

2014. április 18., péntek

Durarara!!

Chibi Zsó április 18, 2014 0 Comments

Azt mondják, ha létezne olyan lista, hogy 1001 anime, amit meg kell nézned mielőtt meghalsz, a Durarara rajta lenne a listán. Szóval röviden, otakus berkekben alapműnek számít. És azt kell mondanom, hogy rá is szolgál erre.

Tartalom:

"A történet elején egy fiú, Ryuugamine Mikado felköltözik a városba, hogy ismét együtt járhasson középiskolába egy régi barátjával, Kida Masaomi-val. A fiúk gyerekkoruk óta ismerik egymást, és a távolság sem jelentett problémát a barátságuknak, az internet segítségével tartották a kapcsolatot. Mikado érkezése első napján rengeteg embert ismer meg Kida barátai és ismerősei közül. A vidékről felköltözött fiút igencsak érdekli a városi élet, főleg az Ikebukuroi bandák, amik igen nagy hírnévre tettek szert, főleg a Dollars nevű szervezet. Arról is rengeteg pletyka kering, hogy sokan tűnnek el a városban és ezeket az eltűnéseket kapcsolatba hozzák a különböző bandákkal. Nem is olyan egyszerű a városi élet, főleg nem akkor, amikor feltűnik egy városi legenda, a "Fej nélküli Motoros"."

Forrás: Animeaddicts

A Durarara eleje miatt nem értettem, hogy miért istenítik annyira a történetet. A szereplők erősnek látszottak (leszámítva a három főhőst), viszont a történet nem látszott haladni sehová se. Szerencsére hat-hét epizód után kiderült, hogy a legelső részek csak alapozásként szolgáltak, ezután már sejthető volt egy végkimenetel, még ha látható nem is. Ez utóbbi nem is baj, hiszen az írók olyan jól keverték végig a kártyákat, hogy a néző figyelme többé-kevésbé a sorozat végéig fennmaradt - nem tudjuk, hogy hová lyukadunk ki. Fokozatosan ismerhettük meg a szereplők motivációit (kivéve Iyazáét, de ő egy külön kategória a történetben), az egymás között húzódó ismeretségi hálót, s persze mindenki múltját és titkát. Ezekre gondolva elég abszurd és összeférhetetlen társaság verődött össze, de szórakoztató.

A grafikai megoldások is érdekesek ebben az animében. Mivel a Baccano készítőinek alkotása ez is, így természetesen a rajzstílus szinte teljesen megegyezik (de az opening stílusa is). Kicsit eltérnek a szokásos figuráktól, kevésbé kidolgozottak, viszont az animáláson és a háttérgrafikán bizony látszik az igényesség. Viszont érdekesnek találtam, hogy a statisztaszereplők fehér figurákként szerepeltek a háttérben, s csak akkor lettek színessé, ha a cselekményhez kapcsolódóan kellett mozogniuk - ez jól ki is lett játszva például a Dollars banda találkozóján.

Összességében, a Durarara megérdemli a hype-t, ami körülötte van a mai napig. A történetvezetés bámulatos, teljesen leköt és nem sablonos vagy kiszámítható. Be nem foltozott lyukak maradtak a cselekményben, de nemrég jelentették be a 2. évadot, így talán nem kell várni sokáig a folytatásra. Addig is 9/10-es anime, de csak a gyengébb kezdés végett.

# 2010 # adaptáció

2014. április 17., csütörtök

Rob Roy

Chibi Zsó április 17, 2014 0 Comments

Evinde-del egy szemináriumi prezentáció keretén belül néztük meg a Rob Royt. Kalandfilm, skót lélek és Tim Roth - röviden így lehetne összefoglalni. Azonban hosszabban is érdemes erről a filmről értekezni.

Tartalom:

"Zord tél köszönt a skót fennsíkon élő klánokra. Rob Roy kénytelen ezer fontot kölcsönkérni Montrose márkitól, hogy átvészelhesse az embereivel a kemény hideget. A gonosz márki azonban sötét tervet sző. Rob Royt kirabolják, ráadásul Montrose bizalmasa megtámadja a házát, megerőszakolja a feleségét, és leöli az állatait. Így a férfi nemcsak adós marad, hanem a becsülete is odavész. A dühös Rob Roy bosszúért liheg. Útonállóként küzd a becsületéért, közben a skótok között nagy hírnévre és tiszteletre tesz szert."

Forrás: Port

A zord felvidék (the Highlands), kilt (skót szoknya), ceilidh (skót csoportos tánc), skót zene - a kötelező elemek, amik eszünkbe jutnak, ha Skóciára gondolunk. Michael Caton-Jones filmje azonban tovább megy a történelem fele is. Kontinensbeliként megtekinthetjük a másik oldalt, a skótokat, az angolok mellett. Ez a skót szemszög pedig az úgy nevezett skót Robin Hood-on, Rob Royon keresztül valósul meg. A történet során többször megvádolják, lekezelik, semmibe veszik, egy közönséges tolvajjá avanzsálják. Robin Hoodal ellentétben, Rob hősiessége abban rejlik, hogy ilyen körülmények közt is kitart elvei mellett és a megfelelő pillanatban visszavág. És az ő erényei nem pusztán abból állnak, hogy védjük a gyengéket és az elesetteket, hanem abból, hogy a saját büszkeségét ne sértsék meg, ezt védi. Talán ez a vonás különbözteti meg a Rob Roy filmet más kalandfilmektől.

Ezen kívül számos emlékezetes jelenet látható a filmben, mint például Archibald és Mary jelenete, a pénz ellopása, vagy az utolsó nagy párbaj Archibald és Rob között. A pénz ellopásánál megrázó és lenyűgöző az a dualizmus, ami látható benne: öröm és veszély egymással párhuzamban úgy, hogy csak a nézők sejtik. A párbaj jelenetnél annyi megjegyezni való lenne, hogy mindenféle akcióelemet nélkülöz (ahogy a film többi részében is), csak a két jellem összecsapása sokkal hangsúlyosabb, s így lesz sokkal izgalmasabb, fajsúlyosabb a jelenet.
Összességében, nem rossz film a Rob Roy - van benne Skócia bőven, izgalom is, mégha nem a megszokott módon. És persze Tim Roth alakítása felejthetetlen, amiért nyert is egy Bafta-szobrocskát 1996-ban. 8/10 a Rob Roy.