A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Milos Forman. Összes bejegyzés megjelenítése
A következő címkéjű bejegyzések mutatása: Milos Forman. Összes bejegyzés megjelenítése

2013. március 23., szombat

Mozart

március 23, 2013 0 Comments

A tehetség az egyik legtitokzatosabb emberi tulajdonság. Örököljük vagy csak úgy a semmiből terem? A zsenik körül lengő misztikum ebből származik, amely kiválthat csodálatot és irigységet egyaránt. A cseh származású rendező, Milos Forman híres filmjének, az Amadeusnak is ez a misztikum a magja.

Tartalom:
"Mozart és Salieri: a tehetség és a középszerűség ellentéte, örök harca sokakat megihletett már. Milos Forman szakított e művészi hagyományokkal. Filmje nem a középszerűség szívósságát és a zseni törékenységét ábrázolja. Az Amadeusban két súlyos egyéniség mérkőzik, ütközik meg. Forman Salierije cseppet sem kisszerű, csupán a tehetség félreismerhetetlen nagyvonalúsága hiányzik belőle. Az a fajta művészi és emberi természetesség, ami Mozartot igazán naggyá tette... Mozart halálos ágyánál Salierinek lassacskán megvilágosodik: hiába a düh és a görcsös akarás, a tehetség egészen más anyagból van. Mozarttal olyan ember távozott, aki valóban a teremtő kegyeltje volt."

Forrás: Port


A bevezetőben felvetett kérdésen elmélkedik valamilyen szinten Salieri is: miért egy komolytalan suhancnak adatott meg a tiszta, természetes tehetség, a zseni? És miért nem olyannak, aki lelkiismeretesen küzd abban, amihez konyít valamennyire? Ahogyan a tartalom rész is írja, Forman filmje nem pusztán a Mozart és Salieri konfliktusra helyezi a hangsúlyt, hanem arra, hogy most mi is a tehetség?
Viszont ha mezei filmnézőként találkozunk az Amadeusszal, akkor Mozart életének egy érdekes, nem hétköznapi feldolgozását láthatjuk. Hiába az a film címe, hogy Amadeus, a tényleges főhős Salieri: Mozart zsenije szinte eltörpül Salieri belső tipródásai mellett. Maga a történet is tőle indul el, a jövőből: az agg zeneszerző önmagát vádolja Mozart haláláért, és vallomásában bontakozik ki a cselekmény. Ez mindenképpen érdekes elbeszélő mód a mai nézők számára is.
Salieri mellett természetesen nem hanyagolható el Mozart alakja sem. A zseniket általában misztikum övezi, és ezért meglepő tud lenni, ha igen emberinek látjuk őket. Forman filmjében sincs ez másként. Az isteni tehetséggel megáldott zeneszerző önfeledten élvezi az életet, szórakozik, a bohémek életét éli. Ezt várnánk egy zsenitől? Nem, és ezért válik Amadeus alakja emlékezetessé.


A film nem lehetett volna ennyire magával ragadó az alapos kidolgozás nélkül. Ahogyan az egy történelmi filmtől elvárható, a díszletek és a jelmezek korhűek, de az Amadeus esetében van egyfajta természetessége ezek az elemeknek, nem giccsesek és nem is túl műiek.  Színészek közül mindenképpen Tom Hulce lehet emlékezetes, főleg a nevetése. F. Murray Abraham viszont helyt tudott állni Salieriként, meg lehetett érteni a karakter motivációit, érzéseit.

Nem sok rossz szó esett a filmről (talán egyetlen egy se). Egy ma is élvezhető klasszikus film, amely kérdéseket tesz fel, új, szokatlan nézőpontot mutat, és mindezt egy élvezhető, kidolgozott műben tárják a néző elé. 10/10-es film az Amadeus.

2011. június 5., vasárnap

Kakukktojás

június 05, 2011 2 Comments

Nem is tudom, hogy hol is hallottam utalást a filmre, de ha jól emlékszem, amiatt szerettem volna megnézni. Erre hamar alkalmam nyílt, hisz a M1 nem rég tűzte műsorára ezt az alkotást, igaz késői időpontban. Egy valamit el lehet mondani: érdemes volt fent maradni.

Tartalom:
"A Ken Kesey regényéből forgatott film egy elmegyógyintézetben játszódik, ahová McMurphy, a kisstílű bűnöző a börtön helyett záratja magát. Hamarosan rájön: a műintézmény lakói - akik ellentétben vele, nem tettetésből kerültek ide - semmivel sem bolondabbak nála, annál inkább bolond a világ, amely idejuttatta őket. A történet többi szereplőjének élete - kivétel nélkül remekbe szabott figurák és alakítások - mind egy-egy dráma, aminek már csak végkifejletével találkozunk. McMurphyről hamar lehull a kívülállás páncélja, és megpróbál segíteni társain, akiken látja: az orvostudomány köntösébe bújtatott érzéketlenség és álszent gyógyítás - valójában fegyelmezni, idomítani akarás - csak rontja állapotukat."
Forrás: Port.hu


Fantasztikus ez a film. Olyan alkotás, amely komoly mondanivalót rejt magában. Már eleve a cím is találó. "Száll a kakukk fészkére" - kicsit paradox, mivel a kakukk nem fészekrakó madár. Saját értelmezésem szerint a cím utalhat a főhősre, McHurphyre. Kakukk-ként lép be a szanatóriumba (fészekbe), ahol végül utoléri a többiek sorsa.
A történet színtere egy szanatórium (ahogy már írtam), amely akár a társadalom leképeződése is lehet. A betegekben különböző személyiségű embereket láthatunk, akikben az a közös, hogy mind fejet hajtanak az elnyomó hatalomnak (nővér). Ezt a rendszert McHurphy próbálja lerombolni először ellenállásával, majd (mondhatjuk így) forradalmárvezérként száll szembe a nővérekkel. Ebben a rendszerben érdekes szereplő Főnök, aki süketnéma, s mivel a hatalom nem tud vele mit kezdeni, így békén is hagyja (Spoiler! Érdekes is, hogy mint teljes méltóságában megmaradt emberként fojtja meg McMorphyt, aki  a film végén már csak egy vegetáló test Spoiler vége)
A cselekményről röviden annyit, hogy hatalmas akciók nem történnek, viszont minden fokozatosan halad a katarzis felé elérve a kívánt hatást. Egy percig sem lehetett unatkozni.


A különböző szereplők életre keltéséhez Forman remek színészeket hívott segítségül. McMurhpyt a méltán elismert Jack Nicholson játszotta, aki kellő lazasággal formálta meg karakterét, s így nem csak kiérdemelten elnyerte az Oscart, hanem megkedveltetett a nézőkkel egy antihőst. A lázadó figura mellé tökéletesen illik Louise Fletcher, mint az intézmény elnyomó nővére. A két szereplő közti ellentétet jól lehetett érzékelni.
A mellékszereplők közül Főnököt emelném ki. A színész (akinek sajnos nem találtam meg a nevét) remekül játszotta a süketnémát, majd a későbbi jelenetekben is helyt állt, mint főhősünk hű társa.



Összefoglalva: a Száll a kakukk fészkére egy remek, nem hiába dicsért és sokat emlegetett film. Mondanivalója a mai időkben sem vesztette el értékét, most is ugyanúgy vannak elnyomók, lázadók és áldozatok. Örülök, hogy volt lehetőségem televízióban megnézni. 10/10

Follow Us @soratemplates